Nógrád Megyei Hírlap, 2009. augusztus (20. évfolyam, 177-200. szám)

2009-08-01 / 177. szám

10 SZOLGALTATAS 2009. AUGUSZTUS 1., SZOMBAT ___________Augusztus 1-2.___________ Sz eretettel köszöntjük névnapjukon Boglárka és Lehel nevű kedves olvasóinkat! Szombat boglárka. Régi magyar női név a boglárból, az ékköves, gyön­gyös, kör alakú kitűzőből, amely gyakran zománcos volt, és igen értékesnek számított. Védőszentje: Szent Anthusa kis- ázsiai asszony, aki miután megszabadult a hitéért elszenvedett üldözéstől, remeteségbe vonult. Virága: a boglárka. A Somogy megyei Balatonboglár a tó déli partjának egyik települése; ere­detileg csak Boglár volt, nevét valószínűleg szép elhelyezkedé­sének köszönheti. Egy gyönyörű, kék színű lepkefajnak, a vé­dett fóti boglárkának egyetlen hazai lelőhelye Fót. A Nap kel: 5.21, nyugszik: 20.18 órakor. A Hold kel: 17.38, nyugszik: Vasárnap lehel. A régi magyar Lél későbbi változata, amely a XIV. száza­di Pozsonyi Krónikában olvasható először. A lehel ige szerepel az átalakulásban, ahogy az eredeti Lél is a lélegzik igéből szár­mazik, és jelenti a kürtöst, kürtfúvót. A leghíresebb Lehel a portyázás korának egyik vezére volt, aki 955-ben az augsburgi csata elvesztése után Henrik császár fogságába esett. A monda szerint kivégzése előtt kérte, hogy még egyszer a kürtjébe fúj­hasson, és ekkor azzal agyonütötte a császárt. Jászberény és a Jászság egyik legnagyobb kincse az elefántcsontból készült, szépen faragott Lehel kürtje, amelyről csak az biztos, hogy mintegy ezer éves, bizánci munka. A Nap kel: 5.22, nyugszik: 20.17 órakor. A Hold kel: 18.23, nyugszik: 1.31. NPORT.hu NÓGRÁD MEGYEI INFOPORTÁL w Július 30-i 6 13 16 32 33 35 42 43 47 49 JL%^ Kenő nyerőszámok 54 55 56 58 69 72 74 76 78 80 TARTÓS KÁNIKULA déti reggdi MffiénéM + dsí leltont 33 “C 20*Ct Balassagyarmat Rétság 33 °C 20'C Salgótarján Bátonyterenye Pásztófv „SMS „ EWS"" 33 °C 20 °(J Készíttette: ©zones Nógrád megyében ma és holnap gyenge délkeleti szél fúj. Nagy­részt napos, száraz idő lesz, de futó zápor, esetleg zivatarfolt elő­fordulhat. A jellemző hőmérséklet délutánra szombaton 31, vasár­nap 34 fok köré emelkedik, vasárnap reggelre 19 fok köré süllyed. A legvalószínűbb folytatás: keddig nagyrészt száraz idő és nagy meleg, az Alföldön erős ká­nikula várható, Kedden az ország nyugati részén átmenetileg kissé enyhülhet a nagy meleg. Orvosmeteorológia: melegfronti hatás várható. Közlekedés-meteorológia: az ilyen nyálkás időben sokkal lassab­ban célszerű a körforgalmakat megközelíteni, ugyanis nagy se­bességnél nem lehet biztonságosan követni az Ivet, (A korforp- lomból való kihajtást mindig jelezni kell!) Az előrejelzés bizonytalansága: .KICSI”. Az előrejelzésért felelős: Aigner Szilárd, További folyamatos, helyfüggő előrejelzés: www.eomeUiu JÖA- vv Í8*C 331 Vízhőmérséklet Duna 20-21 'C Tisza 22-26 “C Balaton 24 °C Velencei-tó 25 °C Fertő 23 °C Tisza-tó 26“C Pollen Gombák magas Csalánfélék magas Pázsitfűfélék közepes AKCIÓ! AKCIÓ! A Cserhátvidéke Takarékszövetkezet ismét meghirdeti a BEISKOLÁZÁSI HITELAKCIÓT, amelyet 2009. augusztus 1-től szeptember 30-ig KEDVEZŐ FELTÉTELEKKEL - vehetnek igénybe a szülők! Részletes felvilágosítást kérjen helyi kirendeltségeinknél. Igazgatóság v NAPI HOROSZKÓP oroszlán (VII.23-VIII.23.). Új helyekre kalandozik hét végén. A természet belső örömmel és elégedettséggel tölti el. szűz (Vili. 24-IX. 23.). Amit egy pihentető, stresszmentes hét vé­gén nyer, az több lesz, mint gondolná. Igyekezzen kikapcso­lódni, még ha ez nehezen megy is. mérleg (IX. 24—X 23.). Javítani, bütykölni szeretne valamit, ami elromlott, vagy hibásan működik. Nem fog sikerrel jár­ni, a teljes csere gazdaságosabb lesz. SKORPIÓ (X. 24—XI. 22.). Kellemes emlékeket idéz fel Önben va­laki. Merítsen erőt a múltjából, hogy ne kövese el többször ugyanazt a hibát. nyilas (XI. 23-XII. 21.). Augusztusban boldogtalanságot okoz valakinek. Ha már az imádság sem segít, szálljon magába és gondolkozzon el, hol hibázott. bak (XII. 22-1.20.). Kisasszony havában szerelmével a jövőről beszélgetnek, igen komoly dolgokról. Közel kerülnek egy­máshoz. Talál magának egy új, hasznos hobbit. vízöntő 0.21-11.20.). Elhatározza, hogy elfogadja azt az állás- ajánlatot, amit igen szépnek talál. Egyik közeli munkatársa segítségre szorul, akit Ön lelkiekben megvigasztal. halak (II. 21-111.20.). Néhány barátjával pikniket rendeznek. Most még ragyog az augusztusi nyár, ki kell használni min­den pillanatot, hogy jól érezze magát. kos (III. 21—IV. 20.). Éjszakai álma jár a fejében, még ébredés után is. Olvasson el néhány szakkönyvet, hogy megfejtse ál­mát. Szórakozzon barátaival, kedvesével e szép nyári napon. bika (IV. 21-V. 20.). Egy új ismerőse teljesen elbűvölte. A váratlan flörttől nem kell félnie, de nem ajánlatos a túlzott bizalom sem. Ismerjék meg egymást jobban. ikrek (V. 21-VI. 21.). Egy fontos döntést kell meghoznia, hall­gasson belső ösztöne súgására, mielőtt igent vagy nemet mond. Szervezzen egy romantikus estét. rák (VI. 22—VII. 22.). Családi gondjai vannak, amelyeket csak­nem lehetetlen megoldania. A legnagyobb baj mégis az, hogy túl sokat aggodalmaskodik. Szombati rádió- és televízióműsor-ajánlat Vasárnapi rádió- és televíziómüsor-ajánlat 5.50 Nap kelte 9.00 Hétmérföld 9.40 Delta 10.05 Élni tudni kell! 10.35 Készpénz 11.05 Motorvízió 11.30 Most a Buday! 12.00 Hírek 12.05 Egészségábécé 12.40 Hawaii 15.20 Gyermekszínház 15.55 Úszó- és vízilabda-vb Férfi vízilabda, bronzmérkőzés (élő) 17.30 Teknőc a láthatáron 18.00 Úszó­és vízilabda-vb Úszódöntők 20.05 Ötöslottó-sorsolás 20.55 Úszó- és vízilabda-vb Férfi vízilabda, döntő 22.35 Hírek. Időjárás 22.55 A lőcsei fehér asszony (magyar tévéfilm) 5.50 Nap-kelte 9.00 Úszó- és vízilabda-vb Úszás, előfutamok Élő közvetítés 12.30 Tesz-vesz 12.55 Vizsgálat, lépj be! 13.20 Alma mater 14.10 Lélektan­történetek 14.35 Kézfogás 15.00 ízes életek (6/5.) 15.45 Testi mesék 16.35 Nápolyi mulatságok 18.05 Pecatúra 18.35 A tánc legendája 19.00 Vadvilág 19.30 Esti mese 19.55 Öregberény 20.30 Híradó este 21.00 Szombat esti frász (kanadai-am. vígj.) 22.35 Úszó- és vízilabda-vb Férfi vízilabda-mérk. Úszódőntők TV 2 6.00 TV2-matlné 10.35 414-es küldetés 11.05 Babavilág 11.35 Kalandjárat 12.10 Szurikaták udvarháza 12.35 Hegylakó 13.35 Charlie - Majom a családban 14.35 Száguldó vipera 15.35 GSG 9 - Az elit kommandó 16.35 Palira vettem a papát! (amerikai vígjáték) 18.30 Tények 19.05 Irigy Hónaljmirigy - Mintamókus 20.05 Beverly Hills-i zsaru (amerikai vígjáték) 22.00 Becsületkódex (francia thriller, 2001) Dris [Samuel Le Bihan) a bör­tönből szabadulva új életet akar kezdeni: visszatér kedve­séhez és munkát vállal egy zöldségkereskedésben. A férfi minden elszántsága ellenére képtelen múltjától szabadulni, Yanis (Sarny Naceri), a banda mozgatórugója mindent bevet, hogy cimboráját visszacsábít­sa. Ráadásul Dris könnyű pénzre áhítozó zöldfülű öccse hamarosan szembekerül a környék nagy hatalmú maffia­főnökével. A dolgok sima elin­tézéséhez szokott gengszete- reknek azonban azzal kell szembesülniük, hogy mára a becsületkódex már semmit sem jelent. Közben: Kenósorsolás w 6.55 Kölyökklub 9.05 Disney-rajzfilmek 10.20 06-91-33-55-33 11.30 A dadus 12.00 Híradó 12.10 Autómánia 12.45 Doki 13.40 A dadus 14.10 Tengeri őrjárat 15.15 Rejtélyek városa 16.10 Don Camillo (olasz vígjáték, 1983) 18.30 Híradó 19.00 Fókusz-plusz 19.30 Egjíik kopó, másik eb (am. krimivígjáték) 21.35 A szökevény (amerikai thriller) A jóhírű dr. Richard Kimble (Harrison Ford) élete gyökere­sen megváltozik, amikor fele­ségét holtan találja. Kimble hi­ába áll elő látszólag perdöntő bizonyítékkal, mint a gyilkos­ság első számú gyanúsítottját, perbe fogják, és halálra ítélik. Richardnak azonban sikerül megszöknie. Halálos menekü­lés veszi kezdetét, ahol a min­denre elszánt orvos nemcsak a sarkában loholó rendőrökkel és az FBI-különleges ügynöké­vel, Gerarddal (Tommy Lee Jones) fut versenyt, de az igazsággal is. És ahogy köze­ledik a végkifejlet, úgy válik az igazság egyre hihetetlenebbé, sőt rettentővé. VIASAT f 7.35 Pán Péter és a kalózok 8.25 Louie élete 9.15 Sabrina, a tini boszorkány 10.15 Flipper legújabb kalandjai 11.05 Psych - Dilis detektívek 12.00 Dunai zsaruk 12.55 Sokkoló videók 13.50 Nevess csak! 14.20 Ki ugat a végén? 15.15 Egy modell karrierje 16.15 10 évvel fiatalabb 17.05 Véznák kontra dagik 18.05 Emberi történetek 19.00 Célkeresztben 19.45 Columbo ­Hajnali derengés (amerikai krimi) 21.30 CSI-New Yorki helyszínelők 22.20 Futballista­feleségek 23.15 Titkos fegyver (amerikai akciófilm) Hunter, a különc kalandor és lá­nya egy szibériai barlangban fan­tasztikus találmányra bukkannak, amely az emberi agyhullámok segítségével hatalmas robbantá­sokat képes előidézni. A tömeg- pusztító fegyvert egy utasszállí­tón akarják az Államokba szállíta­ni, ám a gépet terroristák támad­ják meg és Alaszka kietlen táján kényszerleszállást hajtanak vég­re. Ékkor azonban a CIA is közbe­lép: Jason Ross különleges ügy­nök elindul, hogy segítsen a der­mesztő hidegben rekedteknek. KOSSUTH DUNA TV 8.20 Cimbora Színház 9.20 Géniuszok gyerekszemmel 10.20 Léptünk koppan ódon köveken 10.45 Divathét 11.15 Talpalatnyi zöld 11.45 Híradó. Időjárás 12.05 Isten kezében 12.30 Erdélyi erődtemplomok 12.40 Élő népzene 13.15 Szőke Duna - Van élet a városon túl 14.00 Állomás 14.35 A világ konyhái 15.05 Női pulzus 15.30 A Vatikán titkai 16.00 Marosvásárhelyi Félsziget fesztivál 18.00 Híróra 18.40 Marosvásárhelyi félsziget fesztivál 23.00 Dunasport 23.15 Marosvásárhelyi félsziget fesztivál Óránként: Hírek. Időjá­rás. 6.00 Szombat reg­gel. 9.0S Smink nélkül. 10.00 Szombat délelőtt 12.01 Krónika. 12.22 Történet, hangszerelve. 13.05 Lehalászás. 14.04 Világóra. 14.35 G7 - Gazdasági magazin. 15.05 Zöldövezet. 15.30 Magyarországról jövők. 16.04 Időt kérek. 17.04 Jelenlét 17.50 Sportvi­lág. 18.04 Rendszervál­toztatók - 20 év után. 18.30 Mentés másként 19.05 Sportvilág. 19.25 Határok nélkül. 19.50 Mese. 20.04 A Rádió­színház Dokumentum­műhelye. 21.04 Rádió­színház. 21.45 Zene. 22.00 Krónika. Sportvi­lág. 22.30 Esti beszélge­tés. 23.04 Arcvonások. 23.34 Tér-idő. 0.10 Éj­szaka. TARJÁN! TV SS»€>S9T 15.15 Labdarúgás Újpest-Kecskeméti TE-Ereco (élő) 17.15 Labdarúgás DVSC-TEVA- Lombard Pápa (élő) 19.45 Labdarúgás Ferencváros-ZTE 22.15 Salakmotor 10.00 Zodiákus 12.00 Info Tv 13.00 Hírfüzér 13.30 Indul a pótfelvételi 13.50 25. nemzetközi dixieland­fesztivál 14.00 Extreme sarok 14.25 Helyzetkép 14.55 Tv-galéria 15.00 Legendás évtizedek fekete-fehérben 16.00 Csendes percek 16.15 Mesteremberek 16.35 Hírfüzér 16.55 A gömb 17.00 Megyejáró 18.50 Info Tv 20.30 Hírháló 21.00 Házibuli Attilával 22.00 Sztárok a konyhában 23.00 XTR0-3 - Folytatódik a rettegés (amerikai sci-fi) 5.50 Nap kelte . 9.00 így szól az Ur! 9.05 Engedjétek hozzám 9.15 Katolikus krónika 9.40 Egyházi naptár 9.55 Evangélikus 10.25 Református ifjúsági műsor 10.30 Csodarabbik nyomában (2/1.) 11.30 Ez nem szemfényvesztés 12.00 Hírek 12.05 Húzzad, prímás! 12.35 Szabadlábon Erdélyben (15/9.) 13.05100 év - Játék a színház (9.) 13.55 Moli’ere: Tartuffe 16.15 A szórakozott professzor (amerikai film, 1961) 18.00 Úszó- és vízilabda-vb Úszódöntők (élő) 21.10 A pokolból (amerikai thriller) 23.10 Hírek. Időjárás 23.20 Sporthírek 23.30 Lantana ­A szövevény 5.50 Nap kelte 9.00 Úszó- és vízilabda-vb Úszás, előfutamok (élő) 11.35 Harisnyás Pippi 12.00 A sokszínű vallás 12.10 így szól az Úr! 12.15 Engedjétek hozzám 12.25 Katolikus krónika 12.55 Egyházi naptár 13.10 Evangélikus magazin 13.35 Református ifjúsági műsor 13.45 Csodarabbik nyomában 14.45 Ez nem szemfényvesztés 15.10 Az Árpád kor templomai 15.20 A közvetítő 15.50 Festői tájak, bohém utazók 16.15 A szűz és a gödölye 17.50 MTV Hangerő 18.40 Vadviiág 19.05 Esti mese 19.35 Szép maszkok 20.30 Híradó este 21.00 Balkán! Balkán! (magyar tévéfilm) 22.50 Magán- beszélgetések 23.45 Északkelet TV 2 6.45 TV2-matiné 10.25 Dokik 10.45 Világszám 11.15 Két Testőr 11.45 Stahl konyhája 12.15 Quantum Leap - Az időutazó 13.00 Flash Gordon 13.55 Smalhrille 14.50 A kiválasztott - Az amerikai látnok 15.50 Rex felügyelő 16.50 Kutyám, Jerry Lee 2. 18.30 Tények 19.00 Napló 20.00 Johnny English (fr.-angol vígjáték) Anglia végső reménye Johnny English, az utolsó,„még élet­ben lévő brit kém. 0 az egyet­len, akinek esélye lehet meg­védeni hazáját, megbosszulni a titkosszolgálat kiirtását, és leleplezni a szörnyeteget, aki rá akarja tenni a kezét az egy­koron hatalmas birodalom örök jelképeire, a koronaék­szerekre. Johnny English nem tudja, mi a félelem. Nem tudja, mi a veszély. Nem tud semmit. A kétbalkezes és -lábas titkos­ügynök mégis nyomra buk­kan. Az első számú gyanúsí­tottja Pascal Sauvage, a titok­zatos francia vállalkozó, és a vonzó Lorna Campbell. 21.45 Nacho Libre (amerikai vígjáték) Közben: Kenósorsolás 23.25 Monty Python - Az élet értelme (angol vígjáték, 1983) "FFF! 6.40 Kölyökklub 10.05 Receptklub 10.25 06-91-33-55-33 11.35 Menetrend 12.00 Híradó 12.10 Doki 13.05 Magyar autósport- magazin 13.20 Forma-l-magazin 13.50 Tuti gimi 14.45 Szívek szállodája 15.35 Őslények kalandorai 16.00 Hatoslottó-sors. 16.40 Lost - Eltűntek 18.30 Híradó 19.00 Cobra 11 20.00 Trója (am.-an. kalandfilm) Az ókori Hellászban az irodalom talán legismertebb szerelmes­párja - Parisz, Trója hercege és Helené, a spártai hercegnő-ár­tatlan találkozásából akkora há­ború robban ki, ami egy egész ci­vilizáció végromlását fogja elő­idézni. Parisz elszereti és elrabol­ja Helenét férjétől, Meneláosz ki­rálytól, és ez nem maradhat megtorlás nélkül. És aki Meneláoszt sérti meg, az meg­sérti bátyját is, Mükéné hatalmas királyát Agamemnónt, aki azon­nal hadba hívja a görög serege­ket, hogy Tró^ ellen vonuljanak, visszaszerezzék Helenét és fivére 22.55 Hírek 23.10 Maffiózók VIASAT g) 7.35 Pán Péter és a kalózok 8.25 Louie élete 9.15 Sabrina. a tini boszorkány 10.15 Flipper legújabb kalandjai 11.05 Top Gear 13.10 Start 13.35 Nevess csak! 14.00 Jjena 14.50 Őslények szigete 15.45 Testvérek 16.35 Greek ­A szövetség 17.20 Jó barátok 17.45 Christine kalandjai 18.05 Nem ér a nevem 19.05 Az időgép (am. sci-fi kalandfilm) 21.00 CSI - New York i helyszínelők 21.50 Sokkoló videók 22.45 Bizsergés DUNA TV 13.15 Gillette WS 13.45 Strandröplabda Országos bajnokság, 4. forduló, Palatínus (élő közvetítés) 16.15 Holland PSV-WV-Venlo (élő közvetítés) 18.45 Nem olimpiai sportágak világjátéka, Tajvan 19.15 Póker 21.15 KO TV 21.45 Holland labdarúgás KOSSUTH 7.40 Trükkös Tomi visszatér 9.15 Cimbora 9.45 Nyáresti medvenézőben 10.20 Univerzum 11.15 Hatodik sebesség 11.45 Íjíradó. Időjárás 12.00 Élő egyház 12.30 Elő népzene 13.00 Csellengők 13.25 jlz Bence 14.40 Izőrzők 15.10 Lélekboulevard 15.40 Arcélek 16.00 Marosvásárhelyi Félsziget fesztivál 18.00 Híradó 18.30 Marosvásárhelyi Félsziget fesztivál 20.10 Heti hírmondó 21.00 Csak egy szög Óránként: Hírek. Időjá­rás. 6.00 Vasárnapi új- l 8.30 Tetszettek volna... 10.04 Reformá­tus istentisztelet közve­títése. 11.05 Gondolat­jel. 11.32 Pró és kontra. 12.01 Krónika. 12.22 Harminc perc alatt a Föld körül. 13.04 Népze­ne. 14.04 Szonda. 14.35 Oxigén. 15.04 Hangal­bum. 16.04 Disputa - Korok, emberek, törté­netek. 17.04 Jelenlét. 17.50 Sportvilág. 18.04 Esti séta - riportok, be­szélgetések, művek: a kultúra ösvényein. 19.50 Mese. 20.04 Rá­diószínház. 22.00 Króni­ka. Sportvilág. 22.30 Es- ti beszélgetés. 23.04 Vá­logatás a Vasárnapi új­ság reggeli műsorából. 0.10 Éjszaka. TARJÁN! TV 10.00 Pénzhalász 12.00 Info Tv 13.00 Hírfüzér 13.30 Agykontroll 13.42 Világok hangjai 13.45 25. nemzetközi dixieland­fesztivál 14.00 Mindentudás 14.50 Tájak, gyepek, emberek 15.15 A Cantabile kamarakórus születésnapi koncertje 16.30 Hírfüzér 17.00 Bencze-show 17.30 Info Tv 20.30 Hírháló 21.00 Az utolsó 48 óra (amerikai akció­film) 23.00 Házibuli Attilával t i íSáb ttTTYT A TA rCiadja: Nógrádi Média Kiadói Kft. Felelős kiadó és főszerkesztő: KOPKA MIKLÓS ügyvezető igazgató. Főszerkesztő-helyettes: FARAGÓ ZOLTÁN. Szerkesztőség: Salgótarján, Alkotmány út 9., Postafiók: 96., NI ItK All Hl Ki A K kiad°: Salgótarján, Kassai sor 6.. Szerkesztőségi telefon: 32/416-455, telefax 32/423-931. Kiadóvezető: PLACHY GYÖRGY. Hirdetési és terjesztési csoport telefon: 32/416-455, fax.: 32/423-928. 1" V/VJlllll/ MEGYEI 1.XXX\UíáJI Balassaavarmati szerkesTtrísérr- Rov Kossuth út IS Tol • ISAOl-űűR Kúrúsú\/ol SnloAtarián túrcórróhor» Bívia a OA-OO-SAA-TT-^S ßalacc»m,ormot fAroánAKon n ne in nen o-t /:o dx.,-.a ----­Ba lassagyarmati szerkesztőség: Bgy.^Kossuthút 15. Tel.: 35/301-660. Kérésével Salgótarján térségében hívja a 06-20-566-33-55, Balassagyarmat térségében a 06-20-962-03-68, Pásztó térségében áruspéldányokat teijeszti a BUVIHÍR Rt. és a kiadó hálózata. Előfizethető közvetlenül a Nógrád Megyei Hírlap kiadójánál, a balassagyarmati a hírlapkézbesítőknél a 06-30-475-83-80-as telefonszámot. Az é szerkesztőségben, és átutalással a KHB Rt. 10400786 07804984 OOOOOOOO számú számlájára. Előfizetési díj egy hónapra 1990 Ft, negyedévre 5970 Ft, fél évre 11940 Ft, egy évre 23880 Ft. Nyomtatás: Egri Nyomda Kft. Felelős vezető: ügyvezető igazgató. HU ISSN 1215-9042. * Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnék. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a Nógrádi Média Kiadói Kft. j az újság a • az Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., az Axel Springer-Magyarország Kft., a Harlequin Magyarország Kft., a Hungaropress Sajtóterjesztő Kft. előfizetéses megrendelését teljesítse, azok akcióira, kiadványaira, szolgáltatásaira felhívja a figyelmet. j ***** Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fizetett hirdetést jelöl. Lapunkat első alkalommal a MATESZ 2005. február 7-i zámappal auditálta. 1 szerkesztőségi rendszerrel készült.

Next

/
Thumbnails
Contents