Nógrád Megyei Hírlap, 2009. augusztus (20. évfolyam, 177-200. szám)
2009-08-29 / 199. szám
4 2009. AUGUSZTUS 29., SZOMBAT KULTÚRA Pásztó értékei szerint becsüli Gaál István művészetét- Az 1964-ben bemutatott „Sodrásban” forgatása során volt egy kis vitánk bizonyos beállításokkal. Ő azt akarta, hogy az én képeim legyenek jók, én pedig arra törekedtem, hogy az ő filmje legyen jó. S ezt meg is mondtuk egymásnak - elevenítette fel emlékeit Sára Sándor - aki a korszakos jelentőségű, sokszorosan díjazott film operatőre volt - a pásztói Gaál István-film- napokon. Ezzel az egyetlen epizóddal is nagyon sokat mondott el Gaál Istvánról, a köztük lévő önzetlen szakmai kapcsolatról és őszinte barátságról. Ahhoz persze, hogy a nyilvánosság előtt újra szó eshessék az 1933. augusztus 25-én született és két évvel ezelőtt, 2007. szeptember 25-én elhunyt Kos- suth-díjas filmrendezőről, Nóg- rád megye és Pásztó díszpolgáráról, meg kellett teremteni a lehetőséget. Erre vállalkozott az e héten tartott háromnapos rendezvénysorozattal a város önkormányzata, a Pásztói Múzeum és a Gaál István Egyesület. Mint ő maga is nem egyszer megfogalmazta, egész életére kiható, meghatározó élményeket szerzett gyermek- és ifjúkora színhelyén, a Mátra és Cserhát határolta „varázsvölgyben”. „...akkor is, meg később is, amikor vissza-visszagondoltam erre a vidékre, úgy éreztem, hogy a hátamat neki tudom támasztani a Muzsla-tető hétszáz méteres magasának, s ezért engem nem lehet legyőzni, mert ezek a hegyek hátulról megtartanak...” - nyilatkozta monográfusának, Zalán Vincének, a „Gaál István króni- kája”-ban. Ebből a könyvből idézett többször is Sisák Imre polgármester, utalván arra, hogy abból a 18. századi egykori kolostor ablakaiból - amely ma a Pásztói Múzeum otthona és a filmművész emlékére rendezett képzőművészeti kiállításnak is helyet adott - csupa olyan helyre - családjuk szolgálati lakására, a Szent Lőrinc-templomra és arra a házra, ahol atyai mentora, az utolsó ciszterci perjel, a zenetudós Rajeczky Benjámin lakott - látni, amely kedves volt Gaál Istvánnak. A tárlatot - amelyet olyan alkotók munkáiból rendezett a múzeum munkatársa, Shah Gabriella, akik szellemisége kapcsolódik Gaál István munkásságához, egy-egy filmjéhez - Keserű Katalin művészettörténész ajánlotta az érdeklődők figyelmébe. Egyrészt hangsúlyozta, hogy Gaál István számára a többi művészeti ág - mindenekelőtt a zene - éppúgy ihlető forrás volt mint a képi többszóla- múság. Sajátos, úgymond művészetközi nyelvet használt, s ugyancsak egyedi módon értelmezte a kép és mozgás viszonyát. Keserű Katalin saját tapasztalatai és Nemeskürty István megállapításai nyomán azt is elemezte, hogy miként „játszott” a táj a Gaál-filmekben, hogyan azonosult ember és környezete. A szeptember 15-ig látható tárlat megnyitóbeszédében természetesen szó esett a kiállított művekről, Ágota Margit, Bakó Ilona, Csohány Kálmán, Lévai Ádám, Muzsnay Ákos, Péreli Zsuzsa, Püspöki István, Sulyok Gabriella által készített alkotások néhány sajátosságáról is. Ebből a sorból azért emelhető ki Csohány Kálmán, az 1980-ban elhunyt grafikusművész, mert ugyancsak eltéphetetlen szálakkal kötődött Pásztóhoz, ahol emlékmúzeum őrzi életművét. Gaál István filmjeit a róla elnevezett emlékszobában vetítették. Az első napon két játékfilmjét, a „Keresztelő”-! és a „Holt vidék”et, a másodikon az „Isten teremtményei” és a „Peer Gynt” című tévéfilmjét, a zárónapon pedig néhány kis- és dokumentumfilmjét - a „Pályamunkások”-at, az „Oda-vissza”-t, „Az éjszaka ze- néje”-t, az „Etüd”-öt és a „Keralai mozaik”-ot - tekinthette meg a közönség. Mindegyik alkalommal szakértő vendégek mondták el gondolataikat és beszélgettek a résztvevőkkel. Vincze Teréz filmesztéta - sok más téma mellett - azt a lírai hajlammal jól ösz- szeférő életbölcseleti humort elemezte, ami szinte minden Gaál- filmben tetten érhető. Hangsúlyozta, hogy e művek manapság is korszerűnek hatnak, általános érvényű mondandót hordoznak. Kőhalmi Ferenc egykori filmfőigazgató szerint Gaál Istvánnak fantasztikus szeme volt, képes volt az apróságokban meglátni és tükröztetni az élet lényeges kérdéseit Mélyen gondolkodott a hagyományok szerepéről, izgatta az ünnepek elgépiesedésének, a közösségek felbomlásának folyamata. Kőhalmi Ferenc azt javasolta, hogy Gaál István filmjeit nem sorozatban, hanem egy-egy jelenetet kiemelve, alaposan körbejárva kell népszerűsíteni. Ezt a módszert javasolta az iskolai oktatás számára is. Pintér Judit film- kritikus többek között azt fejtegette, hogy miként sikerült Gaál Istvánnak és társainak megtörni a korukra jellemző manipulativ hagyományt. Felvetette, hogy a nemzeti értékekhez, hagyományokhoz, gyökerekhez való tudatos ragaszkodás, elkötelezettség nála is kiegészült a nagyvilágban való gondolkodás képességével, ami olaszországi és indiai orientációjában konkrétan is tetten érhető. Kása Ferenc filmrendező felolvasta a Gaál István halálát követően „A hallgatás csöndje” címmel papírra vetett, s Filmvilág hasábjain megjelent írását, amelyet mint kor- és pályatárs, de elsősorban mint jó barát fogalmazott meg. Az ankét során is megemlítette azonos művészi elhivatottságukat, amelynek a pontosság, a hitelesség, az igazság kimondása a zsinórmértéke. Hangsúlyozta, hogy Gaál Istvánnak jelentős szerepe volt a magyar film nagykorúvá válásában. Kincses Károly fotótörténész azt fejtegette, hogy egy jó film valójában önálló állóképek sorozata, s ez Gaál István munkáira is jellemző. Povázsay Éva pszichiáter és Várbíró Judit zenei szerkesztő szakmai megközelítésben értelmezte Gaál István személyiségét, munkásságát. * A filmnapokon tiszteletét tette a rendező leánya, Gaál Réka is. Lapunk kérdésére válaszolva mondta el, hogy édesapja számára Pásztó az érzelmi feltöltődés színhelye volt, gyakran jártak ide látogatóba, ami mindig együttjárt szalonnasütéssel is. Köszöni a városnak, hogy ennyi figyelmet fordít Gaál István tárgyi hagyatékának és szellemi örökségének megőrzésére, ápolására. Az előbbit a tavaly kialakított emlékszoba, az utóbbit az idei rendezvény- sorozat is bizonyítja. Ez sehol máshol nem képzelhető el Magyarországon. Gaál Réka név szerint is kiemelte Sisák Imre polgármestert, Shah Gabriella művészettörténészt és Shah Timor filmrendezőt, akik - mások mellett és másokkal együttműködve - különösen sokat tesznek e kultusz éltetése, egyáltalán Gaál István művészetének megismertetése érdekében. Csongrády Béla A Kossuth-díjas filmrendező tiszteletére rendezett képzőművészeti kiállítást Keserű Katalin művészettörténész nyitotta meg. Az emlékezők között volt Sára Sándor szintén Kossuth-dQas filmművész, Sisák Imre Pásztó polgármestere és Shah Gabriella, a tárlat rendezője is. fotó: oroszi andrásné Tétje volt minden szavának Nosztalgikus sorok Cseh Tamás halálára Mint közismert, Cseh Tamás hosszas betegeskedés után augusztus 7-én elhunyt. 2006-ban derült ki, hogy tüdőrákban szenved, azóta az állapota hol jobb, hol rosszabb volt. Néhány hónapja futott szét a rossz hír, hogy valószínűleg már nincs visszaút. Nem ért tehát váratlanul a halála, mégis megfoghatatlan érzést okozott. Az első szám, amit hallottam tőle, ha nem csal az emlékezetem, az a Lee van Cliff volt a Műcsarnok című lemezéről. Vagy a Dosztojevszkij? Amit olyan gyakran hallgattunk a szegedi egyetemi részképzés hónapjaiban a nyolcvanas évek elején, amikor először hallottam azt a kifejezést, hogy „másként gondolkodó”. Egy másként gondolkodó Dosztojevszkijről énekelt. Cseh Tamás, aki a „cár ellen itt összeesküszik”. Vagy talán a Budapest - „ahol közértbe megy le tejért lános és Tamás...” az 1977-es Levél nővéremnekről. Mostanság A hatvanas éveket dúdolgattam leggyakrabban. Elvégre nyár van, voltunk a Balatonnál. Cseh Tamás (és Másik lános) előadásában, Bereményi Géza bravúrosan találó szövegein keresztül ismertem meg egy olyan korszakot és olyan világot, amihez semmi közöm nem volt, lévén, hogy az akkori Csehszlovákiában éltem. Elképzeltem, milyen volt a hetvenes évek Magyarországán szeretni, megcsalni, házasodni és elválni, ágyrajárni, éhezni, albérletről albérletre élni, Patyolatba járni, nőket csempészni a munkásszállásra, igazoltatáson átesni, kordgatyás fiúként kitelepített lányokkal békét kötni, kamaszként felnőtt nőkkel folytatni viszonyt, házibulikon súlyos hibákat elkövetni egy tucat másik emberrel. Es olyan érzésem volt, hogy én ebből az életdarabokból kimaradtam, nekem ilyesmire nincs lehetőségem az elszlová- kosodó közegben. Hiányérzetemet Cseh Tamás pótolta a dalaival. Tőle tudom, hogy a „hatvanas években nyár felé tetőzött az ifjúsági probléma...” Úgy gondolok Bélatelepre, mintha ott töltöttem volna a hatvanas éveket: „emlékszem átmentünk Bélatelepről Révfülöpre egy nyári napon” s „...fellazult tételben fogalmazódott meg a világ”, „Kaffkában, Sartre-ban és távoli bölcsekben csodálta meg önmagát...” A hatvanas évek az én gyerekkorom számára egy dél-szlovákiai kis faluban zajlottak, a Balaton nagyon távoli „magyar tenger” volt, a televízióban egy magyar nyelvű csatorna volt, hétfőn adásszünet. Cseh Tamás miatt van nosztalgikus érzésem egy olyan korral, egy olyan életvilággal, amit nem tapasztalhattam meg a saját bőrömön. És akkor még nem beszéltünk a Fehér babák takarodójárói, Ács Mariról, Antoine-ról és Desiréről, vagy Víziről és Ecsédiről, Apa kalapjáról stb.: egy egész magánkozmosz él Cseh Tamás dalaiban, fel-felbukkanó hősökkel, emberi gyarlósággal és nyomorral, keserédes humorral, egy esszenciális és különös életérzéssel, mely teljesen egyedi és minden Cseh Tamás- dalban jelen van. Persze mindez nem csak Cseh Tamás, hanem Bereményi Géza és Csengey Dénes is, akivel a szintén nagy erejű Mélyrepülés című albumot készítették. Nem ismerek még egy olyan szuggesztív előadót, mint Cseh Tamás. Talán Viszockijt vagy a cseh Karel Krylt, de mindketten túlontúl távoliak a zenéjükkel és a szövegeikkel, annak ellenére, hogy hellyel-közzel értem is azokat. Cseh Tamás minden alkalommal mintha az életéért küzdött volna a színpadon, minden egyes kiejtett szónak, hangnak tétje volt, vérre ment, a szó legkomolyabb értelmében. Cseh Tamás minden alkalommal a pokolra ment az előadás közben, mint Lee van Cliff, aki „fényképész lett, ez járta róla... nevettünk, ha ez szóba jött, hej...”. Ezt mindenki láthatta, érezhette, akinek volt szerencséje őt élőben látni. Bereményi szövegeit tökéletes pontossággal keltette életre, zenésítette meg, alig néhány akkordnyi, minimális gitártudással. Hiába Bereményi zsenialitása, Cseh Tamás súlyosan átérző előadása nélkül nem lennének ezek a szövegek ilyen erősek. Cseh Tamás Salgótarjánról is irt egy dalt, ami a Fehér babák takarodója című lemezén hallható. (A vers mai lapszámunk 1. oldalán olvasható.) S a salgótarjáni állomás kapcsán Cseh Tamás sorait felidézve gondolhatunk a „Micsoda útjaim...” soraira, mert az utaknak immár vége. Cseh Tamás végleg elment. Tisztelőinek sokasága augusztus 27- én a farkasréti temetőben vett végső búcsút tőle. Kovács Tibor Múlt heti rejtvényünk helyes megfejtése: „így mindenki nyugodtan megnézheti a kedvenc műsorát." Szerencsés nyertesünk: Gecse János Maconka, Ózdi út 194. Kérjük, mai rejtvényünk megfejtését augusztus 28-ig juttassák el szerkesztőségünkbe (Salgótarján, Alkotmány út 9.). Az 1000 forintos vásárlási utalvány szintén itt vehető át.
