Nógrád Megyei Hírlap, 2009. augusztus (20. évfolyam, 177-200. szám)

2009-08-13 / 187. szám

10 SZOLGALTATAS 2009. AUGUSZTUS 13., CSÜTÖRTÖK AUGUSZTUS 13. Szeretettel köszöntjük névnapjukon Ipoly nevű olvasóinkat! Ipoly. A görög eredetű Hippolütosz (jelentése: a lovakat kifogó) magyar rövidülése. Rokonneve a Hippolit, női változata a Hippolita, illetve rövidülése a Hippia. Védőszentje: Szent Hippolit szardíniái vértanú. Ipoly a neve a Szlovákia és Magyarország kö­zötti határfolyónak, amely azután több helységnévben is jelen van. A leghíresebb Hippolit egy régi magyar filmben szerepel, a Kabos Gyula és Csortos Gyula főszereplésével forgatott Hippolit, a lakáj ma is a legjobbak között számon tartott. Hippia Madách Imre Az ember tragédiája című színművének egyik alakja. A Nap kel: 5.34, nyugszik: 20.03 órakor. A Hold kel: 21.41, nyugszik: 11.23. VÁLTOZÓAN NAPOS-FELHŐS déli hőmérséklet + déli felhőzet 28 °C ..18 *C Balassagyarmat R étsági 26 *C ' 26 °C 14 »C*. 18 "C "Salgótarján Bátonyterenye Pásztó \l aEMS 26 “C 4e Készíttette 15 C«Sk zones V Nógrád megyében ma és holnap változóan felhős-napos, el­szórtan záporos, de enyhe idő lesz. Zivatarfoltok előfordulhat­nak, de ezek kialakulásának esélye különösen péntek délután, a Dél-Dunántúlon nő meg. A jellemző hőmérséklet délutánon­ként 26 fok köré emelkedik, péntek reggelre 15 fok köré süllyed. A legvalószínűbb folytatás: hétvégén és hétfőn napközben száraz, napos idő és ismét erős felmelegedés várható. Hétfő délutánra újra hidegfrontra van kilátás. Orvosmeteorolégia: fronthatás nem várható. Közlekedés-meteorológia: az időjárás most számottevő mér­tékben nem veszélyezteti a közlekedést. Az előrejelzés bizonytalansága: „KICSI”. Az előrejelzésért felelős: Aigner Szilárd. További folyamatos, helyfüggő előrejelzés: www.eumel.hu Vízhőmérséklet Duna 19-22 X Tisza 22-24 X Balaton 21 X Velencei-tó 23 °C Fertő 23 X TiS2a-té 25 X Gombák magas Csalánfélék magas Parlagfű magas HUMOR Az orosz milliomos elmegy a fogorvoshoz. Az megnézi a foga­kat, majd így szól:- Önnek semmi probléma a fogaival, gyönyörű aranyfogai, ezüsttömései vannak. Mégis miért jött, mit szeretné, hogy csináljak?- Hogyhogy mit? Egy riasztót szereljen be! * * * Motorozik a fiú és a lány. Az elöl ülő fiúnak elromlik a ka­bátján a cipzár és a szél állandó­an belekap. A barátnője azt ja­vasolja neki, hogy fordítva búj­jon a kabátba, így a szél nem tud belekapni. így is tesz, men­nek tovább, amikor egy kanyar­ban kicsúsznak. Egy közelben lakó fickó látja a balesetet, így ő értesíti a rendőrséget.- És élnek az áldozatok, mo­zog még valamelyikük?- A pasi mozgott, de amikor visszatekertem a fejét a jó irány­ba, az is elcsitult... * ★ * Erélyes hang a telefonban:- Azonnal halkítsa le a rádi­óját, vagy feljelentem!- Eszemben sincs! Ha zavar­ja, költözzön egy másik utcába!- Onnan beszélek! * * * Egyik délután II. János Pál le­ült keresztrejtvényt fejteni, ám nem tudott mit kezdeni az egyik feladvánnyal, odafordult a szobában tartózkodó egyik bí­borosához:- Segíts kérlek! Mi az, négy betű, „ina” a vége és nőt is lehet így hívni. A bíboros hosszas gondolko­dás után:- Tina!- Ühüm... Van egy radírod? EGY BIZTOS PONT A /JlT\ CSERHÁTVIDÉKE (1» ) TAKARÉKSZÖVETKEZET! VJSf/ Számíthat ránk, ha kölcsönre van szüksége, vagy megtakarított jövedelmét helyezné jó kamatozású betétbe, de kedvező számlavezetés/ kondíciókkal, bankkártya-, internet-bank szolgáltatással valamint ügyfélcentrikus ügyintézéssel várjuk Önöket 14 kirendeltségünkben. Tksz Igazgatósága Jpj^ Augusztus 11-i 5 6 7 10 20 21 22 23 35 41 tEMö nyerőszámok 47 48 49 51 54 61 65 67 68 74 NAPI HOROSZKÓP • ’ ?=;•" * «4 jr oroszlán (VII. 23—Vili. 23.). A fogyó Hold ma ráébreszti, hogy a kényszerű, kenyérkeresettel kapcsolatos barátságok nem állják ki az idő próbáját. szűz (Vili. 24—IX. 23.). Sokan már hazafelé tartanak, ám ha Ön külföldön akar munkát vállalni, vágjon bele. Kezdje el a hi­vatalos ügyeket intézni. mérleg (IX.24-X.23.). A mai nap a fogyó Hold befolyása alatt áll. Célszerű most hamar munkába kezdeni, nem jó viszont üzletelni, pénzt kölcsönadni. skorpió (X. 24—XI. 22.). Egy rövid utazás során megismerked­het valakivel, aki később még sokat jelenthet Önnek. A tár­sas utazás során felismeri azt is, hogy az útitársai között kik az álszentek. NYILAS (XI.23-XII.21.).A diétázásnak kezd látszani az eredmé­nye, de nem szabad bűnbe esnie. Koncentráljon a ruhatár­ára és a társasági életre. A fogyó Hold a lelki bajokra lesz rossz hatással. bak (XII. 22-1.20.). Költekező hangulatban van, csábítják az akci­ós nyári termékek. Megengedi magának pár divatos holmi vá­sárlását. A fogyó Hold meggondolásra ösztönzi. vízöntő (1.21-11.20.). A fogyó Hold nyugtalanságot okoz, igye­kezzen toleránsán viselkedni a környezetében élőkkel. Sze­rezzen örömöt magának olyan dolgokkal, ami valamilyen módon hasznos is. halak (II. 21-111.20.). Vállalkozó kedve, kreativitása felülkere­kedik. Az utolsó negyedben járó fogyatkozó Hold eléggé el­vonja energiáját, ezért igyekezzen feltöltődni. kos (lll.21-IV.20.). Emberi kapcsolataiban kicsit eltávolodnak egymástól. A saját problémák által nem veszik észre azt, hogy a másik fél is bajságokkal küszködik. A fogyó Hold ki­szívja energiáját. bika (IV.21-V.20.). A fogyó Hold a Bikában jelentkezik, felkor­bácsolja érzelmeit. Egészsége, erőnléte érdekében tegyen meg mindent. Ápolja baráti kapcsolatait! ikrek (V. 21—VI. 21.). Utazásra biztatja a fogyó Hold. Társas kapcsolataiban remekül kommunikál. Szerelmi téren hall­gasson szívére! Legyen nyílt és őszinte. rák (VI.22-VII.22.). Ismerősei „világgá mentek”. Úgy gondolja, a közeljövőben egyre többet fog utazni. Az is lehet, hogy nem utazni fog, hanem csak tágítja ismeretei körét. Rádió- és televízióműsor-ajánlat 5.25 Kárpát expressz 5.50 Nap kelte 9.00 Vakáción a Mézga család (rajzfilmsorozat) 9.25 A Tenkes kapitánya (magyar sorozat-13/9.) 9.55 Szomszédok (magyar sorozat) 11.05 Főtér 12.00 Híradó délben. Sport 12.20 Família Kft (magyar sorozat) 13.15 Rondó 13.50 Együtt 14.20 Átjáró 14.50 Múlt kor 15.20 Csináljuk a fesztivált 16.10 Kisváros (magyar sorozat) 17.30 Hírek 17.35 Körzeti híradók 17.45 Bűvölet (plasz sor.-240/153-154.) 18.50 Életképek (magyar sorozat) 19.30 Híradó este 19.50 Balatoni nyár 19.55 Sporthírek. Időjárás 20.10 A vadon bűvöletében (angol sorozat-8/5.) 21.05 Tűzvonalban (magyar krimisorozat-14.) 22.05 Csütörtök este 22.40 Mementó ’89 22.50 Sziget 2009 23.2024- Negyedik évad (am. akciófilm-sor. - 24/23.) m2 5.25 Kárpát expressz 5.50 Nap-kelte 9.00 Srpski ekran 9.25 Unser Bildschirm 9.55 Kérem a következőt! 10.05 Fehér Agyar (26/11.) 10.30 Paddington kalandjai 10.55 Magyar népzene 11.05 Kárpát expressz 11.30 Átjáró 12.00 Híradó 12.15 Záróra 13.05 Zöldegyetem 13.30 Szakképzési körkép 13.55 Segítünk 14.20 Magánbeszélgetések 15.15 Egészségszerviz 15.40 Napnyugta 18.10 Arborétumok, gyűjteményes kertek 18.20 Elet-víz 18.40 Épített szépségek 19.05 Esti mese 19.35 Elisa di Rivombrosa (olasz filmsorozat-26/9.) 20.30 Híradó este. Sport 21.00 Leszek a feleségem! (amerikai thriller, 2007) Isabel Davies vonzó, sikeres fiatal szingli, ám anyja és barátnői folyton férjhez akarják adni. Isabelnek elege van abból, bogy sokan csak azért mennek férjhez, hogy megfeleljenek a társadalmi elvárásoknak, és úgy dönt, hogy rendben, legyen esküvő, mely­nek keretében bozzámegy ahhoz a személyhez, akit legjobban szeret: ön­magához. A furcsa nászt megreszeli egy bulvárműsor, Isabel pedig úgy gondolja, sokat segít a szingli nőknek, ha nyilvánosságra hozza, mire készül. Időközben azonban beleszeret Colinba, aki apjával együtt háza felújí­tásán dolgozik. Colin a tévéből tudja meg, hogy Isabel önmagához akar fe­leségül menni. Egy ideig támogatja, ám amikor otromba tréfák célpontjává válik, úgy dönt, kivonul Isabel életé­ből. A lánynak választania kell elvei és szerelme között. 22.30 Rézpillangó (magyar film, 1971) 23.50 Záróra TV 2 6.00 Segíts magadon! 6.25 Tények reggel 7.00 Mokka 9.00 Babapercek 9.10 Telekvíz 10.10 Kenguk (francia rajzfilmsorozat) 10.45 Teleshop 11.50 A nagy kiruccanás (am .vígjáték, 1988) Chet Ripley autóalkatrész-kereskedő glviszi családját nyaralni a tópartra. Ám még csak nem is sejtik, hogy az idilli pihenés helyett a nem kívánt ro­konság szakad a nyakukba. Mint már sejthető, a nyaralás leginkább a pokol­hoz kezd hasonlítani. Ugyanis megér­kezik Chet idegesítő sógora, Roman láncdohányos feleségével, Kate-tel és ikerlányaival, Carával és Marával. A két család találkozása felér egy vul­kánkitöréssel, amely után kő kövön nem marad. 13.25 Kvízió 14.25 Mentőhelikopter (német akciófilm-sorozat) 15.25 Parti nyomozók (amerikai akcióvígjáték-sor.) 16.20 Hal a tortán (vendégváró valóságshow) 17.30 Rejtélyek kalandorai (amerikai-kanadai kalandfilmsorozat) 18.30 Tények 19.05 Monk - Flúgos nyomozó (am. krimivígjáték-sorozat) 20.15 Popdaráló (zenés show-műsor, ism.) 21.15 Palimadár (amerikai akcióvígjáték, 1990) Gibson a főszereplője ennek az akcióvígjátéknak, melyben szokásos szimpatikus, jóhumorú hősei egyikét adja. Első találkozáskor Rick Jarmin éppen egy detroiti benzinkútnál dol­gozik. Amióta kilépett a szövetségi szemtanúvédelmi programból több­ször cserélt nevet, mert tizenöt évvel ezelőtt néhány narkós ellen vallott, akik azóta is keresik, de sikertelenül. Magányos életébe betör a szerelem, amikor Marianne, a kemény New- York-i ügyvédnő megjelenik. Felisme­ri Ricket, aki persze tagadja, hogy lát­ta volna valaha is. Marianne éjjel újra megjelenik a benzinkútnál, éppen idő­ben, hogy megmenthesse Ricket a rá­törő fickóktól, akik végre megtalálták. Ezután derül ki, hogy ők ketten szere­tők voltak tizenöt évvel ezelőtt, csak Rick lelépett, és a nő végre megtudja, miért. Közben: Kenósorsolás 23.20 Jericho (amerikai sorozat) 6.00 Reggeli 10.05 Top Shop 11.25 Disney-rajzfilm 12.00 Híradó. Déli kiadás 12.10 06-91-33-55-33 13.30 Fél kettő 14.35 A nagy légi akció (kanadai film, 2006-2/1.) A második világháború kezdetén Bri­tannia légi védelme nagy veszélyben forgott. Az Amerikából tengeren érke­ző utánpótlást a német tengeralattjá­rók folyamatosan megtizedelték. A kormány Lord Beaverbrook javaslatá­ra ezért úgy dönt, hogy az új repülőgé­peket nem tengeren, hanem a levegő­ben hozzák át angol földre. Az eddig soha nem próbált, lehetelennek tartott feladattal Anglia legjobb pilótáját, Don Bennett kapitányt bízzák meg. Alapos előkészítő munka után Bennett kapi­tány vezetésével hét bombázó elindul a kanadai Uj-Funlandról Angliába. A hosszú és veszélyes úton a pilótáknak a dermesztő hideggel, a szédítő ma­gassággal és a kiszámíthatatlan ter­mészeti erőkkel is meg kell küzdeniük, hogy sikeresen végrehajthassák törté­nelmi vállalkozásukat. 16.15 Második esély (amerikai sorozat) 17.25 Cobra 11 (német akciófilm-sorozat) 18.30 Híradó 18.55 Időjárás-jelentés 19.05112-Életmentők (német akciófilm-sorozat) 19.35 Fókusz 20.10 Vacsoracsata 21.10 RRRrrrrü! (francia vígjáték, 2004) I. e. 35 000 körül járunk. Az érintetlen természetben békében élnek egymás mellett a mamutok, a lómutok, a tjaromfimutok és a gilisztamutok. Őseink még nem ismerik a rosszat, de a sampon receptjét sem, amit sürgő­sen meg kell szerezniük. Kezdetét ve­szi a két törzs harca a titkos receptért. 23.10 Kemény zsaruk (amerikai akciófilm-sorozat) 24.00 Reflektor 5.50 Jake és a dagi 6.40 Monk - Flúgos nyomozó 7.40 San Francisco utcáin KOSSUTH Szent István Rádió Eger Óránként: Hírek. Időjárás. 6.00 180 perc. 9.00 Napközben. 10.30 Élhető világ. 11.05 A hely. 11.30 Vendég a háznál. 12.01 Krónika. 12.30 Magánhangzó. 13.04 Rádiószínház: Az országépítő. - 4.13.30 A római katolikus egyház félórája. 14,05 Arcvonások. 14.35 Tér-idő. 15.15 Közelről. 15.45 Hét­köznapi tudomány. 16.15 Zöldövezet. 18.03 Közéleti ütköző. 18.15 Magánhangzó. 18.30 Határok nélkül. 19.05 Sportvilág. 19.25Tetten ért szavak. 19.30 Gyerekeknek. 20.04 Rádiószín­ház. 20.30 Kultúrkör. 21.04 A nap történetei. 22.00 Krónika. 22.25 Esti beszélgetés. 23.04 Arcvonások, 23.34 Tér-idő. 5.00 Napköszöntő. 7.00 Szentmise. 8.15 Kötetlenül. 9.05 Segíthetünk? 10.05 Közélet. 11.05 Mustármag. 12.00 Harangszó. Úrangyala. 13.05 Zenés világjárás. 13.40 Népzenei kincstár. 14.05 Templomok és törté­netek. 14.35 Zeneismertető. 15.15 Püspökkenyér. 15.30 Hitvalló. 16.06 Kívánságműsor. 16.30 Nyelv­lecke. 17.00 Kora esti hírmondó. 18.00 Rózsafüzér. 18.35 Közelkép, 19.10 Irodalom. 19.35 Esti mese. 20.10 Katedrális. 21.05 Moralizáljunk! 22.10 Közélet. 23.53 Napbúcsúztató, esti ima. 24.00 Himnusz. 8.35 Halálbiztos diagnózis 9.25 Gyilkos sorok 10.15 Tv-dokik 11.05 Vészhelyzet 11.55 Topmodell leszek! 12.50 Gordon Ramsay - A konyha ördöge 13.40 Halálbiztos diagnózis 14.30 Gyilkos sorok (amerikai krimisorozat) 15.20 Monk ­Flúgos nyomozó (amerikai krimisorozat) 16.10 A férfi fán terem (amerikai vígjátéksor., ism.) 17.10 Gordon Ramsay - A konyha ördöge (gasztroreality) 18.00 Topmodell leszek! (amerikai valóságshow) 18.55 Jó barátok (amerikai vígjátéksorozat) 19.30 Christine kalandjai (amerikai vígjátéksorozat) 20.00 A férfi fán terem (amerikai vígjátéksorozat) 21.00 CSI - A helyszínelők (amerikai krimisorozat) 21.50 CSI - A helyszínelők (amerikai krimisorozat) 22.45 Esküdt ellenségek - Különleges ügyosztály (amerikai krimisorozat) 23.40 Start (autósmagazin) DUNA TV 5.35 Gazdakör 6.00 Híradó 6.20 Térkép - válogatás 6.45 Élő egyház 7.15 Megyejáró 7.25 Váltó-extra 7.35 Töredékek 8.00 8 perc a konyhában 8.10 Nyári matiné 9.30 Bűvölet (olasz sorozat, ism.) 10.30 Családbarát 11.30 Kívánságkosár 14.00 Híradó 14.10 Térkép - válogatás 14.40 Kalandozó 15.10 Elsa és Fred (spanyol film) 16.55 Kisenciklopédia 17.05 Szülőszoba (olasz sorozat-26/14.) 18.00 Híróra 18.35 Mese 19.00 Bűvölet (olasz sorozat -125-126.) 20.00 Közbeszéd 20.30 Ahonnan elindultam... - Dráfi Mátyás-portré (szlovák ism.-terjesztő film) 21.00 Maradok! (francia film, 2003) 22.45 Sport 22.50 Futottak még (am.-angol sorozat-9-10.) 23.50 Kutya éji dala (magyar film, 1983) Filmj$ 7.20 Lángoló harag (am. film, 1984) 9.00 Televíziós vásárlás 12.15 Piedone Afrikában (olasz-német akcióvígj.) 14.20 Sommersby (am.-fr. film, 1993) 16.20 A hajsza (amerikai thriller, 1994) 17.50 Tűzhányó New Yorkban (am. katasztrófafilm, 2006) Dr. Levering (Michael Ironside) tudo­mányos kutatása során geotermikus energiaforrások előállításával próbál­kozik. Kísérletei azonban beláthatatlan következményekkel járó folyamatot indítanak el, amelynek előjeleit egy alagútfúró csapat is megtapasztalja. Matt MacLachlan (Costas Mandylor) és csapata szembesül azzal a szörnyű ténnyel, hogy a város vízvezeték háló­zatába láva szivárog. Leveringék azon­ban tudomást sem vesznek erről, pe­dig egyértelművé válik, hogy kutatási kísérleteik idézték elő a földrengéseket és a New Yorkot megsemmisüléssel fenyegető vulkáni kitörést. Matt és geológus exneje, Susan (Alexandra Paul) megpróbálja menteni a menthe­tetlent, Kérdés, időben érkeznek-e, hogy robbantással megállíthassák és elterelhessék a pusztító lávát. 19.30 A deszka királyai (ausztrál vígjáték, 2005) 21.00 Áz exkommandós 2. - A maffia csapdájában (kanadai akciófilm, 1989) 22.35 Könyörtelen hajsza (amerikai akciófilm, 1991) SPORT 1 14.30 Angol labdarúgás Carling Cup Bury-West Bromwich (ism.) 17.00 Labdarúgás Barátságos mérkőzés Magyaroiszág-fiománia (ism.) 19.15 Mai helyzet 19.30 Zuhanyhíradó 21.00 Póker 23.00 Zuhanyhíradó 14.10 Földünk a magasból 15.10 Vadócok dadusai 16.10 Segítség, tönkrementem! 17.10 Ez elment vadászni... 18.05 Ősvilági kaland 19.00 Svindlerek 20.05 Fagyállók 20.30 Kíváncsi elmék 21.30 Küzdj az életért! 22.30 Rejtélyek, mítoszok, legendák 23.25 A szex forradalma AXN 10.00 Eli Stone 11.00 Vízi zsaruk 12.00 David Letterman-show 13.00 Lost - Eltűntek 14.00 Csillagkapu - Atlantisz 15.00 Táncolj, ha tudsz! 16.00 Vízi zsaruk 17.00 Szentek kórháza 18.00 Lost - Eltűntek 19.00 Csillagkapu - Atlantisz 20.00 Táncolj, ha tudsz! 21.00 Aranypart 22.00 Kemény zsaruk 23.00 Ments meg! TARJÄNI TV 9.00 Hírfüzér 9.30 Info Tv 10.00 Zodiákus 12.00 Info Tv 15.00 Zodiákus 16.00 Info Tv 17.00 Biztonsági zóna 17.30 Info Tv 18.30 Hírfüzér 18.45 Mesteremberek 19.00 Csendes percek 19.15 Valentin-napi koncert 20.15 Hírfüzér 20.30 Hírhálé 21.00 Ahol alvó kutyák hevernek (amerikai krimi) 22.50 így látom én JL ^ _ f tv Kiadja: Nógrádi Média Kiadói Kft. Felelős kiadó és föszerkesztő: KOPKA MIKLÓS ügyvezető igazgató. Főszerkesztő-helyettes: FARAGÓ ZOLTÁN. Szerkesztőség: Salgótarján, Alkotmány út 9-, Postafiók: 96., \J| || ’ ÍJ \ || I—I I P I \ p kiadó: Salgótarján, Kassai sor 6.. Szerkesztőségi telefon: 32/416-455, telefax 32/423-931. Kiadóvezető: PLACHY GYÖRGY. Hirdetési és terjesztési csoport telefon: 32/416-455, fax.: 32/423-928. 1 T vy VJlVrlly megyei Balassagyarmati szerkesztőség: Bgy., Kossuth út 15. Tel.: 35/301-660. Kérésével Salgótarján térségében hívja a 06-20-566-33-55, Balassagyarmat térségében a 06-20-962-03-68, Pásztó térségében a hírlapkézbesítőknél a 06-30-475-83-80-as telefonszámot. Az áruspéldányokat teijeszti a BUVIHÍR Rt. és a kiadó hálózata. Előfizethető közvetlenül a Nógrád Megyei Hírlap kiadójánál, a balassagyarmati szerkesztőségben, és átutalással a KHB Rt. 10400786 07804984 OOOOOOOO számú számlájára. Előfizetési díj egy hónapra 1990 Ft, negyedévre 5970 Ft, fél évre 11940 Ft, egy évre 238^0 Ft. Nyomtatás: Egri Nyomda Kft. Felelős vezető: ügyvezető igazgató. HU ISSN 1215-9042. * Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a Nógrádi Média Kiadói Kft. i az újság a az Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., az Axel Springer-Magyarország Kft., a Harlequin Magyarország Kft., a Hungaropress Sajtóterjesztő Kft. előfizetéses megrendelését teljesítse, azok akcióira, kiadványaira, szolgáltatásaira felhívja a figyelmet. j f,**OA Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fizetett hirdetést jelöl. Lapunkat első alkalommal a MATESZ 2005. február 7-i zámappal auditálta. : szerkesztőségi rendszerrel készült.

Next

/
Thumbnails
Contents