Nógrád Megyei Hírlap, 2009. július (20. évfolyam, 150-176. szám)
2009-07-06 / 154. szám
2009. JÚLIUS 6., HÉTFŐ EXTRA EXTRA EXTRA Információk az autósvilág bölcsőjéből A boxbergi oválpályán leginkább az autók stabilitását érezhettük Június közepén immáron ötven- kilencedik alkalommal találkoztak az autósvilág újságírói a németországi Boxbergben. Az abszolút nemzetközi csapat kíváncsian várta mit főztek ki a világ egyik legnagyobb autóipari beszállítójának boszorkánykonyhájában. Csörgő Balázs RfyOlt Az autóipar válságának nyomai sem voltak érezhetők, a Bosch kétnapos rendezvényén először a hazai, majd a nemzetközi csapatot tájékoztatták a fejlesztésekről és a kilátásokról. Döbbenetes, milyen trendek látszanak, hiszen a német óriás víziói szerint a közeljövőben például a presztízs is annyira háttérbe szorulhat, hogy ötös BMW-t, vagy „E” osztályos Mercedest is vehet majd a tehetősebb réteg háromhengeres és 1000 köbcentis motorral. Ennyire azonban ne szaladjunk előre, lássuk a részleteket Jövőkép Hogy merre tart az autóépítés az már régen eldőlt. Egyértelmű, hogy hosszú távon az elektromos autónak van a legnagyobb esélye. Addig azonban még évtizedek kemény fejlesztőmunkája vár a Boschra és a hasonló beszállítókra. Éppen ezért komoly fejlesztések folynak, a jelenlegi belsőégésű motorok tökéletesítésének érdekében. Járműtechnikai kutatásokra a német cég idén is hárommilliárd eurót szánt, ami pont annyi mint a tavalyi esztendőben, pedig ismerjük mekkora gondban van az autóipar. Ez is jól mutatja mennyire elszánt a cég és mennyire hisz a jövőbe való befektetésben. Mindez indokolt is, hiszen 2015-re a világ több mint 60 városának lakossága haladja meg az ötmilliót Ennek következménye az is, hogy az autók egyre kevesebbet közlekednek naponta, ez pedig elfogadhatóvá teszi majd az elektromos autók rövid hatótávját. Jelenleg a legnagyobb probléma a lítiumion akkumulátorok technológiai színvonala és magas gyártási költsége (erről még később szó esik - a szerk.). Az elektromos autóig azonban nagyon sok munka áll még a mérnökök előtt és addig is tenni kell valamit, hiszen a klíma- változás hatásai egyre nyilvánvalóbbak. A Boschnál addig is, amíg szériaérett nem lesz az elektromos autó, a hibrid rendszerek mielőbbi bevezetésén és a mostani motorok korszerűsítésén dolgoznak. A cél itt nem lehet más, csak a széndioxid-kibocsátás csökkentése. Ehhez jelenthet megoldást a folyamatosan tökéletesített égési folyamat, a nagypontosságú befecskendező rendszerek fejlesztése, a turbófeltöltés elérhetővé tétele, a kipufogógáz utánkezelése, optimalizált generátorok és start-stop rendszerek bevezetése. A tervek már-már hihetetlennek tűnnek: a mérnökök 25-30 százalékos fogyasztáscsökkenéssel számolnak, miközben egy átlagos dízelautó kevesebb mint 100 gramm széndioxidot bocsát majd ki. Multimédia a biztonságért A multimédia hallatán a legtöbb embernek a kényelem és a szórakozás jut eszébe, pedig a fejlesztések a biztonság irányába is mutatnak. A helymeghatározó funkció és a digitális térkép a biztonsághoz és a gazdaságosság javításához is jelentősen hozzájárulhat Segít elkerülni a dugókat, így csökkenti a ráfutásos balesetek kockázatát és az autó fogyasztását is. Emellett a motorvezérléssel együttműködve tanulni is képes a rendszer, vagyis ha egyszer egy útvonalon megjegyezte az autó fogyasztását, legközelebb annak függvényében tervez azzal a lehetőséggel. Szintén fontos opció, hogy a rendszer kamerákra és radarokra is támaszkodhat Ezek a közlekedési táblákat, vagy épp az előttünk araszoló forgalmat figyelik és annak megfelelően tervezik a navigációt, vagy épp segítik a sofőrt. Például egy úton fekvő tárgyat kikerülve, a rendszer megjegyzi azt és a műhold segítségével figyelmezteti arra az ugyanazon útvonalon közlekedő másik járművet A vezetőt is támogatni kell A korábbi esztendők fejlesztései mára a legtöbb autóban elérhetőek. Az ABS, az ESP, a vészfékrásegj'tők jó néhány balesettől mentették meg a sofőröket, a fejlődés azonban nem áll meg. A Bosch háza táján jelenleg is jó néhány új rendszer készül, sőt féltucatnyi már el is érhető, most még elsősorban a prémium szegmensben. A 2005-ben bemutatott „megelőző vészfékező rendszert” a mérnökök folyamatosan fejlesztik. így ma már nem csak a vezető figyelmeztetésére és a maximális fékerő biztosítására képes, hanem arra is, hogy a radarok, illetve kamerák segítségével automatikusan is fékezzen. Mivel egy átlagos sofőr esetében az utazáskori sebesség 25-55 százalékkal csökkenthető, az ütközés energiája akár 75 százalékkal is csökkenhet Oldalirányú ütközéseknél jöhet jól a Secondary Collision Mitigation (SCM) és az Early Pole Crash Detection (EPCD). Az első rendszer egy oldalirányú ütközés utóéletét próbálja megakadályozni. Vagyis azt, hogy az ütközés után az irányíthatat- lanul sodródó autó mással is találkozzon. Teszi mindezt az ESP segítségével úgy, hogy lefékezi az autót A második rendszer az autó oldalirányú sodródását figyeli és ha szükséges előkészíti az oldal, fej és térdlégzsákokat a működésre. Ez a néhány századmásodperc, ami megspórolható az összetett légzsákvezérlő működési idejével akár életmentő is lehet Maguk az éjjellátó rendszerek nem jelentenek újdonságot, az viszont igen, hogy egy 2009-es újításnak köszönhetően a Bosch által készített berendezések képesek felismerni például a gyalogosokat, vagy a bicikliseket az út mellett és figyelmeztetik is azokra a vezetőt Hasznos kiegészítő lehet a sávtartást segítő rendszer is, mellyel olvasóink már találkozhattak a Benzingőzben, az XC 60-as Volvo tesztjében. Ez hangjelzéssel figyelmezteti a vezetőt - aki elbóbiskol, vagy épp a CD-it keresgéli a kesztyűtartóban - hogy elhagyta a forgalmi sávot Az említett fél tucat találmány egyik legérdekesebb tagja az a nyomatékszabályzó rendszer ami kanyarokban segíti a vezetőt, az által, hogy a kanyar belső ívén futó kerekét fékezi, míg a külső ívén hajtóra a maximális nyomatékot juttatja. Ezzel jelentősen növelhető a járművek kanyarstabilitása. Egy víziá az elektromos autó Ahogy korábban is említettem az egyik legnagyobb kihívás a jövő autójának kivitelezése. Az egész napos boxbergi nap egyik legérdekesebb kérdése ez volt A szakemberek egybecsengő véleménye, hogy az elektromos autó hamarosan megérkezik, de eleinte csak kis mennyiségben. Egy piaci rést tölt majd be és 2020- ig nem is tölthet be jelentősebb szerepet 2015-re a mostani tizenhétezer eurós ár helyett már 8-12 ezer euróért is beszerezhető lesz egy lítiumion akkumulátor. A fejlesztők ezért most azon dolgoznak, hogy az akksik árát és tömegét csökkentsék. Előbbi leginkább a tömegtermelés felfuttatásával elérhető. A lépcsőzetes bevezetés (vagyis a hibrid technológia) kihagyhatatlan, ezért a Bosch 2010-ben megkezdi saját hibrid rendszerének sorozatgyártását. Ez idő alatt a Samsunggal közösen alapított SB LiMotive vegyes vállalat fejlesztései is segítenek. A több száz mérnököt foglalkoztató cég igyekszik a lehető legolcsóbbá és legkönnyebbé tenni a lítiumion akkumulátorokat a gyártás megkezdésének idejére. Vissza a jelenbe Amíg a hibrid, majd az elektromos autó technológiája elérhető árúvá nem válik, maradnak a belső égésű motorok, melyek hatásfoka tovább növelhető. A Bosch víziója szerint a következő években akár 50 százalékkal is csökkenhet egy mai benzines vagy dízelautó fogyasztása. Az átlagosnak számító 100 ki- lowattos teljesítményt napjainkban a takarékos dízelek és a benzines autók is 2000 köbcentiből állítják elő, miközben fogyasztásuk 5,5, illetve nyolc liter között alakul 100 kilométerenként. A fejlesztő mérnökök szerint a benzines autóknál a közvetlen befecskendezés előretörésével, a megnövelt turbónyomással, a motor méretének csökkentésével a teljesítmény megtartható lesz, miközben a fogyasztás 5,5 literre csökken. Dízelautók esetében a befecskendezési nyomás növelésével szintén tartható lesz a teljesítményszint 3,6 literes átlagfogyasztás mellett. Ezek a motorok valószínűleg csak háromhengeresek lesznek és mindössze 1,0-1,2 liter hengerűrtartalommal rendelkeznek majd. Amit már a bőrünkön is érzünk A boxbergi nap második felében az újságírócsapatnak lehetősége volt kipróbálni a fejlesztések egy részét a Bosch tesztpályáján. Különböző gyártók modelljein mutatták be az instruktorok, mi az adott autó különlegessége így sokszor olyan rendszerek működésének megfigyelésére is lehetőség volt, amit jó esetben soha nem tapasztal meg a földi halandó. Megdöbbentő volt például érezni, mennyire más karakterisztikája lehet egy Ford Mondeónak az ESP átprogramozásával, vagy épp teljes kikapcsolásával. A sokat segítő rendszerrel egy szlalompályán lassú a hatalmas autó, a tág határokat engedélyező üzemmódban sokkal gyorsabb, de hajlamos a megcsúszásokra, míg a teljesen kikapcsolt állapot könnyen megpördü- lést eredményez száraz úton is. Szintén különleges volt látni és érezni működés közben a korábban már említett „megelőző vészfékező rendszert” amit egy ötös BMW-ben demonstráltak. A többtucatnyi rendszert látni működés közben arról győzött meg, hogy fejlődés elképesztő mértékű az autóiparban, csak hozzánk átlagos autósokhoz jut el nagyon lassan. Ennek okait pedig nehéz lenne megtalálni az autógyártók életben maradásért vívott csatái közepette. A BMW-be szerelt rendszer először csak jelez, aztán fékez is. Az akadályt kikerülni még a vezetőnek kelL. BOSCH Service Bosch Car Service Anco Bt., 3100 Salgótarján, Füleki út 110., tel.: (32) 431-658 Márkafüggetlen autószerviz Bosch garanciával