Nógrád Megyei Hírlap, 2009. július (20. évfolyam, 150-176. szám)
2009-07-24 / 170. szám
2009. JULIUS 24.. PENTEK ELETMOD ízletes páros: gyümölcs és hús nyári ízek Kitűnő társak a tányéron, bátran keverje őket, többféle gyümölccsel is A szezon legkedveltebb gyümölcseivel most nem süteményt sütünk, hanem húsokhoz keverjük, és finom, pikáns főételként tálaljuk. Próbálja összepárosítani a pulykamellet ribizlivel, a sertéshúst barackkal, a csirkét egressel. Nem fog csalódni, ízletes ételeket kínálhat, ha a megszokott paradicsommártás helyett gyümölcsökkel köríti a sülteket. Bátran kísérletezzen, a szilva, az alma, a körte, a szeder, a szőlő és az áfonya is jól illik ebbe a „társaságba”. Keverheti is őket. Arra figyeljen, hogy ízük néha savanykás, de ez kevés cukorral ellensúlyozható. A fűszerek közül ajánljuk a gyömbért, ami nagyon kellemes kiegészítője a gyümölcsöknek. Fontos, hogy ne főzze túl ezt a pikáns köretet, elegendő pár percnyi párolás, és máris tálalható. így nem máinak szét a szemek, és nem vész kárba az a rengeteg vitamin, amit rejtenek. Szaftosabbá teheti, ha kevés tejszínnel is gazdagítja a levüket. A zamatos köret magában is megállja a helyét a húsok mellett. Nem kell hozzá krumplit sütni, tésztát főzni. Sertéssült barackkal HOZZÁVALÓK 4 SZEMÉLYRE: 60 dkg sertés szűzpecsenye, 1 fej hagyma, 2 gerezd fokhagyma, 5 ek. olaj, 1 dl száraz fehérbor, 5 dkg vaj, 1 tk. őrölt gyömbér, 60 dkg sárgabarack, 2 ek. cukor ELKÉSZÍTÉS: 1. A szűzpecsenyét dörzsölje be sóval, borssal A hagymát és a fokhagymát hámozza meg vágja félbe. 2. A sütőt melegítse 180 fokra. Serpenyőben forrósítsa fel az olajat, a húst köröskörül hirtelen pirítsa meg benne, tegye tűzálló tálba. Öntse alá a hús kisült levét, a bort, morzsoljon rá 2 deka vajat, szórja mellé a gyömbért, és a sütőben kb. 35 percig süsse. Többször locsolja meg, majd a sütés utolsó 10 percében dobja mellé ü fokhagymát és a félbevágott hagymái 3. A barackot vágja félbe, és magozza ki Serpenyőben forrósítsa fel a maradék vajat, szórja bele a cukrot, és karamellizálja. Dobja rá a barackot, és forgassa át Tálalja a hússal 1 ADAG: 540 kcal Sült csirkecomb a nyár kedvenc gyümölcseivel körítve HOZZÁVALÓK 4 SZEMÉLYRE: 1 kg csirkecomb, 1 tk. őrölt gyömbér, 4 ek. olaj, 10 dkg ribizli, 20 dkg meggy, 20 dkg szilva, 10 dkg egres, 1 ek. szójamártás, 1 ek. méz, 1/2 citrom leve, 1 ek. konyak ELKÉSZÍTÉS: 1. A sütőt 200 fokra melegítse elő. A csirkehúst dörzsölje be sóval, borssal, gyömbérrel. Az olajat öntse tűzálló tálba, rakja rá a csirkedarabokat, alufóliával fedje le, és a sütőben kb. 1 óra hosszat párolja. 2. Közben a gyümölcsöket mossa meg, csepegtesse le. A ribiz- lit szemezze le, a meggyet, a szilvát magozza ki, az egresről csipkedje le a két végét (Más gyümölcsöket is választhat) 3. A gyümölcsöket tegye tálba, öntse rá a szójamártást, a mézet, a citromlevet és a konyakot. Lazán keverje össze. 4. A csirkét vegye ki a sütőből, öntse rá az előkészített gyümölcsöt Tolja vissza a sütőbe, és kb. 15-20 perc alatt - alufólia nélkül - süsse készre. Forrón tálalja. 1 ADAG: 590 kcal Ribizlis pulykafalat HOZZÁVALÓK 4 SZEMÉLYRE: 80 dkg pulykamell, 60 dkg ribizli, 3 ek. olaj, 1 ek. vaj, 2 dl tejszín, 1 tk. cukor, 40 dkg burgonyakrokett ELKÉSZÍTÉS: 1. A pulykamellet mossa meg, vágja vékony csíkokra. A ribiz- lit is mossa meg, szemezze le. 2. Az olajat és vajat együtt forrósítsa fel nagy serpenyőben, és a hús felét kevergetve 4-6 perc alatt pirítsa aranysárgára. Ha kész, szedje ki, és tartsa melegen. Ugyanígy süsse meg a maradék húst is, és szedje ki. 3. A- ribizlit szórja a visszamaradt zsiradékba, a serpenyőt rázogatva két perc alatt fonnyasz- sza meg. Öntse rá a tejszínt, szórja meg a cukorral, és kb. 1 percig forralja. Tálaláskor öntse a sült pulykamellre, és burgonyakrokettel tálalja, l ADAG: 668 kcal ÖTLETEK Életmód rovatunk heti oldalainak témái KEDD AUTO & MOTOR SZERDA UTAZÁS CSÜTÖRTÖK EGÉSZSÉG ► PÉNTEK ÍNYENCSÉGEK SZOMBAT CSALÁD & NEVELÉS Szórja meg sajttal gazdagon A RAKOTTASOK TETEJÉT gazdagon rakjuk meg sajttal. Választhatunk trappistát, de a kék brie is nagyon finom és különleges. Új ízt kapunk, ha füstölt sajtot választunk. Erre a célra kitűnők a maradék sajtok a hűtőből. Keverhetjük őket. Kezelik a héját, megkell mosni ha nem biocitromot vásárolunk, sikáljuk meg konyhai kefével forró víz alatt, mert ezeket vegyszerrel keverik. Csak a sárga héját reszeljük le, mert a fehér rész már keserű. A resze- lőn maradt citromhéjat egyszerűen eltávolíthatjuk, ha a citrom után még egy kockacukrot lereszelünk. Takarja le, ha égni kezd ha elkezd barnulni vagy égni a sütemény teteje, de még nem sült át teljesen, gyorsan takarjuk le alufóliával. Ha a fényes oldala kerül felülre, nehezen forrósodik át, mert visszaverődik róla a hő, így szép aranysárga lesz a süti. Segíthet, ha 10-20 fokkal visszaveszi a sütő hőmérsékletét. Habarás után kifut a leves HA MÁR BERÁNTOTTUK vagy behabartuk a levest, egyszer mindenképp forraljuk át. Lassú tűzön, kb. 10 percig kevergessük, így veszíti el lisztes ízét. Ne forraljuk, és ne fedjük le, mert kifut, és kezdhetjük a tűzhely si- kálását! A forralástól pedig kicsapódik a tejföl. Figyelmesen vásároljon - spórolhat is rendelések Mindig ügyeljen arra, hogy kapjon nyugtát Kánikulában igyuk magunkat egészségesre! A hagyományos, bolti vásárlás mellett ma már rendelhet interneten, bemutatókra járhat, vagy otthonában is válogathat. Sok cég házhoz viszi portékáját, de ne engedjen be bárkit a lakásába! Ha meghívják egy előadással egybekötött vacsorára, ne döntsön hirtelen! Az igazi kereskedő másnap is szeretne eladni. Gondolja át alaposan az ajánlatot, nézzen szét a piacon! Ne írjon alá üres papírt! A megrendelést pontosan töltse ki, és kérjen másolatot! A nyomtatványt alaposan olvassa végig! A szóbeli ígéret nem biztosíték! Mindent rögzítsenek írásban, így bizonyítani tudja, miről szólt a megállapodás. Nem olcsóbb, ha számla nélkül vásárol! Ennek hiányában nincs módja reklamációra. Az internetes vásárlásra pontosan olyan feltételek vonatkoznak, mintha boltban vásárolna. Kérje a számlát, a garanciát! Ha hibás terméket vásárolt, az eladóhoz forduljon! Elterjedt az a gyakorlat, hogy a vevőt panaszával a vásárlás helyéről elküldik a szervizbe. Probléma esetén tegyen panaszt a megfelelő hatóságnál, írjon be a panaszkönyvbe, ha úgy érzi, nem volt minden rendben. ■ ■ Panaszára 30 napon belül hivatalos választ kell kapnia. Friss élelmiszereket még mindig személyesen érdemes megvásárolni Naponta 2-2,5 liter folyadékot kell magunkhoz vennünk. De nem mindegy, hogy mit iszunk: cukros üdítők helyett válasz- szunk természetes ásványvizet. Ásványvíznek minősül a legalább 1000 mg oldott ásványi anyagot tartalmazó kútvíz vagy forrásvíz, illetve az ennél kevesebb ásványi anyag (500-1000 mg/l) mellé biológiailag aktív, gyógyító elemeket tartalmazó víz. A gyógyvíz ásványi anyagokat tartalmazó, orvosi kísérletekkel bizonyítottan gyógyító víz, amely feltörhet termálként (30 foknál melegebb forrásban), és általában ásványi anyagokban is gazdag, tehát fürdő- és ivókúrára egyaránt alkalmas. A természetes ásványvíz azért mentes minden külső szennyeződéstől és emberi beavatkozástól, mert a földkéreg mélyen fekvő, védett víztároló rétegéből származik. A Kárpát-medence speciális adottsága a sok a hévíz- és ásványvízlelőhely. Magyarországon több mint ötszáz ásvány- és gyógyvízforrást tartanak nyilván: külön említendők a főváros ásvány- és gyógyvizei, sok forrás az Alföld peremén és a hegységek törésvonalai mentén fakad, illetve értékes vizeket mélyfúrásokkal is a felszínre hoznak. Hazánkban ötven forrásnál palackoznak hivatalosan elismert ásványvizet. ■