Nógrád Megyei Hírlap, 2009. július (20. évfolyam, 150-176. szám)

2009-07-23 / 169. szám

2009. JÚLIUS 23., CSÜTÖRTÖK GAZDASAG Hárommillió felhasználóra számít rövid időn belül Kiss Péter (balra), aki tegnap adta át az idei egymilliomodik felhasználónak az üdülési csekket Még megy az üdülési csekk juttatások Az elfogadóhelyek jövőre már visszaeséstől tartanak imni Megvonták új telefonom garanciáját használat Olvasónk új telefonja elromlott, ám a szervizben azt mondták, a készülékben idegen eredetű folyadékra utaló nyomokat találtak. A hölgy vitatja, hogy ő lenne a hibás. a készüléket a hölgy egy éven belül vásárolta, így az valóban jótállásos, tehát díj­mentesen javítandó lett vol­na. Ám a szerviz olyan nyo­mokat talált a gépben, ame­lyek szerintük nem rendelte­tésszerű használatból fakad­nak. Márpedig a jótállás csak akkor érvényes, ha az árucikk nem a vevő hibájá­ból romlik el. A jótállás utá­ni szavatosság is csak akkor jár, ha a készülék gyári hi­bás. Amennyiben vita merül fel, fél éven belül a forgalma­zót, utána a fogyasztót terhe­li a bizonyítás a saját igaza mellett. olvasónk vitatja, hogy ő bármi olyat tett volna a tele­fonnal, ami a szerviz által kimutatott bajra utal. Amint írja, mobiljára nagyon vigyá­zott, még csak vizes kézzel sem nyúlt hozzá. Kérdés, hogy valaki más az ő tudtán kívül vajon megtehette-e ezt. a garanciát azért vonták meg, mert a javítóműhely szerint a telefont nem ren­deltetésszerűen használták. Márpedig ezért a gyártó, a forgalmazó, illetve a szer­viz nem vállal felelősséget. más lapra tartozik, hogy a telefonról készített fényké­pek ellenére, amelyekkel a szerviz a maga igazát tá­masztja alá, a hölgy nem is­meri el a nem rendeltetés- szerű használatot. Megtehe­ti, hogy bevizsgáltatja a ké­szüléket. Ha a független szakértő neki ad igazat, van alapja a további vitának. Ha azután sem tudnak zöld ágra vergődni, jogainak a hölgy a bíróságon pró­bálhat meg érvényt szerezni. ■ Rados Virág kérjük, írja meg fogyasztó- védelmi panaszait! jotanacs@axelspringer. h u Ágazatuk fellendülését látják veszélyben turiszti­kai szakemberek, akik szerint az üdülési csekk megadóztatása visszaveti a forgalmat. Ez még nem látszik: a juttatás idei for­galma 30 százalékkal ha­ladja meg a tavalyit. VG-összeállítás Az első fél évben egymillió bel­földi munkavállaló és közeli hoz­zátartozója kapott üdülési csek­ket 33 milliárd forint értékben, ez mintegy 30 százalékkal ha­ladja meg az egy évvel korábbit, az év végéig további egymillió igényléssel számol a forgalmazó Magyar Nemzeti Üdülési Alapít­vány (MNÜA). A beváltott csek­kek összértéke húszmilliárd fo­rint volt, ez a várakozások sze­rint az év végére meghaladja az 50 milliárd forintot - jelentette be Kiss Péter társadalompoliti­kai miniszter tegnap Budapes­ten. A miniszter elmondta: az üdülési csekk amellett, hogy se­gítséget nyújt a rászorulóknak, támogatja a vendéglátást és az ahhoz kapcsolódó ágazatokat. Elhangzott, hogy a csekkek for­galmazásának eredményéből az alapítvány 63 ezer szociálisan hátrányos helyzetben lévő sze­mély részére tudott pályázati úton 2,2 milliárd forint támoga­tást nyújtani. Karácsony Mihály, a MNÜA elnöke szerint az évről évre fo­lyamatosan tapasztalható növe­kedés hátterében az áll, hogy az elfogadóhelyek és a szolgáltatá­sok bővülése miatt egyre több gazdálkodó él ezzel a lehetőség­gel, miután a cégek többsége már megvált vállalati üdülőitől és sportpályáitól. Karácsony Mihály lapunknak elmondta, hogy nem örülnek a parlament döntésének - a közel­múltban megszavazták, hogy a csekkek huszonöt százalékos kulccsal adózzanak -, ennek el­lenére az eladások további növe­hiányoznak a turisták Görög­országból: az idei első öt hó­napban 17,9 százalékkal ke­vesebb volt az idegenforga­lomból származó bevétel, mint a tavalyi első öt hónap­ban. Cipruson 12 százalékkal csökkentek a bevételek. A tu­ristaforgalom visszaesése mi­kedésével számolnak. A bővülés várhatóan nem éri el az elmúlt években elért növekedési mér­téket - tette hozzá a vezető. A távlati tervekről szólva el­mondta, hogy a felhasználók száma reálisan hárommillió főig növelhető. A turisztikai ágazat szakem­berei azonban általában szkepti­kusak: szerintük a csekkek meg­adóztatása nem hoz többletbevé­telt az állam kasszájába, vala­mint a felhasználók és a beváltó­helyek is jelentős bevételkiesést szenvednek el. A Hunguest Hotels szállodáiban a forgalom átlagosan tíz-tizenöt százalékát adja az üdülési csekk, ennek el­vesztése behozhatatlan lenne a jelenlegi körülmények között. Még akkor is, ha igazán csak jö­att sok szállodában már rövi­dített munkaidőt vezettek be, négy-hat órát a nyolc óra he­lyett, és nő az idegenforgalmi munkanélküliség is. Görögor­szágban a közvetett hatások­kal együtt több mint 800 ezer munkavállaló függ az idegen­forgalomtól. Az üdülési csekk felhasználásának alakulása (millió forint) VOrGRAFIKA Forrás: MNÜA vőre éreztetné hatását - nyilat­kozta korábban ennek kapcsán lapunknak Hülvely István, a Hunguest Hotels Zrt. vezérigaz­gatója. A vezető szerint nem szá­molnak azokkal a munkahelyek­kel sem, amelyeket az utalvány­piac teremt és tart fenn. A MNUA közlése szerint a rendszer mint­egy négy-öt ezer fő foglalkoztatá­sát biztosítja. Németh István, a Magyar Für­dőszövetség elnöke úgy látja, hogy a belföldi turizmus elmúlt években tapasztalható fellendü­lése egyértelműen az üdülési csekknek köszönhető: a 350 ha­zai fürdőben ma már húszmillió vendég fordul meg évente, több­ségük magyar. A csekk meg­adóztatásával elveszne az utazá­sokat motiváló tényező. Visszakapják pénzüket a Raiffeisen ügyfelei A RAIFFEISEN BANK vállalta, hogy kártalanítja azon ügy­feleit, akik a pénzintézet egyoldalú szerződésmódosí­tása miatt magasabb díjért fizethették vissza tartozásai­kat. A bank 13 ezer forintot fizet azoknak, akik 2005. ok­tóber 17-ét követően a forint­alapú lakás célú jelzáloghite­lek esetében a végtörlesztési díj változtatása miatt az ere­deti szerződéshez képest magasabb végtörlesztési dí­jat fizettek meg. Kevesebben lesznek, kevesebbet kapnak AZ ÁLLAMI TÁRSASÁGOK igaz­gatósági és felügyelőbizott­sági tagjainak létszámcsök­kentéséről is döntött a Nem­zeti Vagyongazdálkodási Ta­nács (NVT). Korábban dön­tést hoztak az igazgatósági és felügyelőbizottsági tagok tiszteletdíjának csökkenté­séről is. így a többségi tulaj­donú állami társaságok igazgatósági és felügyelő­bizottsági testületéi költsége 50 százalékkal csökken. Távozik a Magyar Energia Hivatal elnöke nyugdíjazását kérte a Ma­gyar Energia Hivatal (MÉH) éléről Horváth J. Ferenc. Az elnök szeptember 1-jei ha­tállyal távozik. 2003. no­vember 10-e óta tölti be az elnöki posztot, megbízása hat évre szólt A Népszabad­ság a távozást kapcsolatba hozza azzal, hogy a hivatal módosította álláspontját a négy áramszolgáltatóra kirótt visszafizetési kötele­zettségről. Nyugdíjba megy Horváth Pannonli^^ Visszaestek a bevételek a görögöknél Brüsszel nem engedett a tejtermelőknek kvóták Az ágazat és az Európai Parlament is tiltakozik a döntés miatt Módosíthatnak a bankok, de kedvező feltételekkel Keményen kritizálta az Európai Bizottságot az uniós tejválság kapcsán tegnap kiadott intézke­dési lista miatt az Európai Parla­ment. Az uniós törvényhozás szakbizottságának többsége a ter­melőkhöz hasonlóan a tejkvóták megemelésében látja a piaci árak drasztikus csökkenésének fő okát. Brüsszel ugyanakkor nem hajlandó elállni a tejkvóták foko­zatos emeléséről, illetve végső so­ron a rendszer fokozatos felszá­molásáról hozott döntésétől. A bizottság által felsorolt le­hetséges intézkedések a kvóta­emelés visszavonásán kívül szinte minden lehetséges uniós eszközt tartalmaznak. így szere­pel a listán a raktározási támoga­tásnak, illetve a vaj és a sovány tejpor intervenciós felvásárlásá­nak 2010 februárjáig történő meghosszabbítása. Brüsszel fel­ajánlotta az export-visszatérítés fenntartását, és egy sor egyéb le­hetőséget is biztosított a tagál­lamoknak a gazdák megsegíté­sére. A bizottság csupán a leglé­nyegesebbnek tartott ponton nem engedett. Glattfelder Béla, az EP agrárbi­zottságának néppárti tagja is a kvótaemelési határozatra vezet­te vissza a tejárak drasztikus 1 csökkenése miatt kialakult vál- § . «3 ságos helyzetet. A honatya becs- á lése szerint ez csak 2009-ben 14- | 20 milliárd eurónyi veszteséget 2 okozhat a tejtermelőknek. ■ A hazai termelők többször tiltakoztak - mint kiderült, hiábavaló volt Ma jelenik meg az a kormány- rendelet, amely a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügye­letét (PSZÁF) teljes fogyasztó- védelmi jogkörrel látja el - kö­zölte Szollár Domo­kos kormányszóvi­vő. Hozzátette: így a felügyelet a jövőben a pénzintézetek tisz­tességtelen lépései­ért, kereskedéseiért akár bírságot is kiszabhat. A rendeletben szerepel majd az is: a pénzügyi felügyelet le­hetőséget adhat a bankoknak arra, hogy a hitelszerződéseket kedvező feltételek esetén módo­sítsák. Szollár Domokos emlé­keztetett: a miniszterelnökkel folytatott múlt pénteki megbe­szélésen a bankok vállalták, hogy amíg a banki szerződés- módosításról szóló magatartás­kódex nem készül el, addig a kö­vetkező két hónap­ban nem módosítják egyoldalúan a szer­ződéseket. A kor­mányrendelet arra ad majd lehetőséget, hogy ettől a kedvező trendek esetében - ha erősödik a forint, javul a gazdaság - eltér­jenek a pénzintézetek. A múlt pénteki tárgyalás után Bajnai Gordon miniszterelnök azt is bejelentette: erősítik a pénzügyi felügyelet fogyasztóvé­delmi jogkörét. ■ ■ Fogyasztóvé­dő hatóság­ként is eljár­hat mostantól a PSZÁF.

Next

/
Thumbnails
Contents