Nógrád Megyei Hírlap, 2009. július (20. évfolyam, 150-176. szám)

2009-07-23 / 169. szám

2 NÓGRÁD MEGYE 2009. JÚLIUS 23., CSÜTÖRTÖK Kétrészes sorozatunkban szakértő szemmel vizsgájuk a magyar agrárium múltját, jelenét jövőjét. Az már rövid vizsgálódás után is látszik, hogy baj van! Nagy bajban van a magyar mezőgazdaság! Mondják egyre többen, egyre hangosabban mezőgazdaságban dolgozók, agrártudománnyal foglalkozó kutatók, főiskolai, egyetemi szakemberek. Közülük többen avatott kézzel, érett bölcsességgel nyúlnak e témakörhöz és szakmailag, tudományosan megalapozottan, kellő nemzetközi rálátással - politikai pártoktól függetlenül - ajánlják a mezőgazdaságban, a mezőgazdaságból megélni akaró gazdálkodók, politikusok, kormányzati tényezők számára a mérlegelésre érdemes, a járható utat. Agrárium: szükség van a fejlődésre Minden segítség ráférne a mezőgazdaságunkra... C. prof. Dr. Vasas Joachim (1. rész) A magyar mezőgazdaság az elmúlt két évtizedben rossz irányba haladt, ez az út nem foly­tatható! A természeti, földrajzi, humán adottságok, tradícióink más, eredményesebb megoldá­sokat követelnek. Érdemes a leg­fontosabb tapasztalatokat össze­gezni, elemezni! Ez egyre in­kább a történészek, agrártörté­nészek feladata lesz. Az időt, energiát azonban nem a múltra, a rendszerváltástól el­telt időszakra kellene fordítani, a múlt dolgaiban konfrontálód­ni, hanem válaszokat találni a hogyan tovább magyar agrárium fő kérdésre! A hangulati, érzel­mi, indulati, politikai elemekből és a kölcsönös bizalmatlanság­ból táplálkozó szemléletmódot abba kellene hagyni, és az ösz- szefogás, az együttgondolkodás, a közös cselekvés irányába mie­lőbb elmozdulni. Amikor a magyar agrárjövő- ről gondolkodunk, akkor egyér­telműen ki kell mondani, hogy nem egy szűk szakmáról, szak­mai kérdésekről van szó, hanem az egyik legfontosabb nemzeti stratégiai értékű témáról, benne a magyar földről, a vidék népes­ségmegtartó szerepéről, a stra­tégiai értékű élelmiszer-terme­lésről, a megújuló energiákról (víz, termo, nap, bio stb). Nem túlzás azt mondani, hogy aki a magyar agrárjövőről gon­dolkodik, az a létünkről, egyéni, családi, nemzeti értelemben és mértékben talpon maradásuk­ról is elmélkedik. A rendszerváltástól eltelt idő­szak szinte példátlan, sajátos vo­nása a magyar agrárium min­den alapvető kérdésében a fő po­litikai erők, de a gazdálkodók kö­zött is rendkívül súlyos a meg­osztottság, a szembenállás. Ez az alapvetően szakmai, ra­cionális gazdasági érdekeket fi­gyelmen kívül hagyó - elsősor­ban érzelmi, indulati, politikai - elemekre épülő szemléletmód lassan már a párbeszédet is lehe­tetlenné teszi, s szinte kizárja az agrárstratégiáról való közös gon­dolkodást is. A magyar agrárgazdaság egy­re gyengülő versenyképességgel rendelkezik, belső strukturális feszültségekkel terhelt, erőforrá­sait (természeti és humán) alig használja ki, olykor szánalmas, kiszolgáltatott, megalázott, tehe­tetlenül vergődő helyzetben van, fénykorához viszonyítva (az 1970-es, 1980-as években) elszo­morító képet mutat. A feszítő, az egymásra ható, egymást felerősítő kedvezőtlen tényezők közül csupán néhányat említek meg:- a magyar agrárium jogi és környezeti változásai kiszámít- hatatianok,- adózási rendszere drámai­an rossz,- a sajátos magyar túlteljesíté- si effektusból adódóan az agrárium szabályozási és állam- igazgatási terhei aránytalanul és értelmetlenül magasak,- az agrár-szakiskolai képzés, különösen a szakmai gyakorlat- orientált képzés gyalázatos! (a gazdálkodók 92%-a csak 8 osz­tállyal, vagy annál kisebb vég­zettséggel rendelkezik),- a jog- és vagyonbiztonság katasztrofális,- a horizontális és vertikális szövetkezés rendkívül alacsony szintű,- a mezőgazdasági termelők direkt értékesítési formáit, lehe­tőségeit alaptalan, értelmetlen „élelmiszer-biztonsági” követel­mények sora akadályozza,- a mezőgazdasági gazdálko­dóegységek üzemmérete mesz- sze elmarad az optimális üzem­mérettől, ez alapvetően megha­tározza az alkalmazható techno­lógiát és az egy munkaerőre eső teljesítményt,- az osztatlan közös földtulaj­don a további fejlődés gátja! Amikor a magyar agrárfejlő­dés fő irányairól, fejlődési, fej­lesztési lehetőségeiről töpren­günk fontos, hogy ne a vágyak kategóriáiban, hanem a lehető­ségek, a realitások számításba vételével gondolkodjunk. Ebben a munkában nélkülöz­hetetlen mérlegelni azokat az ob­jektív folyamatokat, amelyek bennünket körülvesznek, szem­léletmódunkat és cselekedetein­ket befolyásolják. Nem kerülhetjük meg, hogy a tudomány fejlődésének megál­líthatatlan folyamatairól és azok következményeiről ne szóljunk. A tudomány fejlődése megál­líthatatlan. Az elmúlt évtizedek­ben dinamikus előrehaladás ta­pasztalható a természettudo­mányok (műszaki, elektronika, mikroelektronika, a biológia, biokémia stb.) és a társadalom- tudományok területén is. Az új tudományos kutatási eredmények - bár nem automa­tikusan és nem azonnal - folya­matosan megjelennek nem csak a katonai szférában, hanem a polgári javakra történő termelés­ben. Mindezek - és bizonyos pénzügyi tényezők - hatására a megváltozott világban folyama­tosan átalakulnak a termelési eszközök és a termelés struktú­rája, a társadalom szerkezete, a hatalom és gyakorlásának mód­jai, továbbá a lakosság életminő­sége is. Az emberiség történeté­ben ezek a folyamatok, objektív változások különböző módon és mértékben a válságot és a mun­kanélküliséget állandóan újra­termelték és újratermelik. A mindenkori politikai elit felelős­sége az újratermelődő válságok és munkanélküliség kezelése. Ezek a nagy horderejű válto­zások a mezőgazdaságban is megjelentek. Elegendő utalni ar­ra, hogy ötven év alatt milyen változások történtek az erőgé­pek, a fajtanemesítések, a nö­vényvédelem, gyomirtás, vagy a mesterséges szaporítás, terüle­tén. A változások egyik látványos velejárója, hogy a mezőgazdasá­gi termelésben foglalkoztatottak száma állandóan csökken, hi­szen a tudomány és a technika fejlődése révén egy munkaerő mind nagyobb teljesítményre vá­lik képessé, egyre nagyobb érté­kek előállítására alkalmas. A világban és a magyar mező- gazdaságban - a 2008-09-es pénzügyi és gazdasági válságtól függetlenül is - olyan objektív folyamatok bontakoztak ki, ame­lyek minőségileg új típusú vála­szokat és cselekvéseket igényel­nek. így például a mezőgazda­ságban megállíthatatlan a tőke- és a birtokkoncentráció! A lakosság egyre növekvő há­nyadának élelmiszerekkel törté­nő ellátása koncentrálódott, a tö­megfogyasztás vált egyre jellem­zőbbé. Egyértelmű a koncentráció a kereskedelem, a szállítás, a ke­reslet és a kínálat, összességé­ben a lakossági ellátás terepein is. A változások egyik alapvető iránya a jó minőségű, versenyké­pes, nagy tételű, állandó, elegen­dő mennyiségű, mind kevesebb beszállítóra épülő mezőgazdasá­gi termékek, élelmiszerek előál­lítása. Új és egyre erősödő tényező­ként kell számolnunk azzal, hogy a világpiacon a mezőgazda- sági termékek, technológiák, élelmiszerek iránt növekedni fog a fizetőképes kereslet a növekvő lakónépesség és a gazdasági fej­lődés következtében. Sajátos el­lentmondás, hogy a lakónépes­ség növekedése, az élelmiszerek iránti kereslet fokozott erősödé­se területileg, földrajzilag igen távol található az élelmiszer-ter­melő, exportálni képes orszá­goktól. Ezekkel egyidejűleg az USA mezőgazdasági exportja, külö­nösen a kukorica és a szemes gabonafélék tekintetében csök­kenni fog. (Az átalakuló üzem­anyagpiac révén.) Ezekhez a fő folyamatokhoz, objektív mozgásigényekhez, ten­denciákhoz kellene, hogy iga­zodjon a magyar mezőgazdaság és élelmiszer-termelés úgy, hogy figyelembe vegye a nemzeti sa­játosságokat és az EU közös ag­rárpolitikájából adódó lehetősé­geket, mozgásteret. Az előző évben elkezdődött pénzügyi, gazdasági világválság és a meglévő belső problémák együtt, egymásra hatva szinte elemi erővel sürgetik egy nem­zeti agrárstratégia mielőbbi ki­dolgozását. Amennyiben illúziókra építve adjuk meg a válaszokat ezekre az új kihívásokra, akkor ne cso­dálkozzunk amikor az illúziók összeomlanak, s abból megráz­kódtatás, csalódottság, kiábrán­dultság következik egyéni, csalá­di és nemzeti értelemben és mértékben egyaránt. I Természetesen arról sem sza- I bad megfeledkezni, hogy a rend- 5 szerváltást követő első kormány e nem egyszerűen politikai, gaz­dasági hibákat, hanem bűnöket követett el a magyar agrári- ummal szemben a kárpótlásos licitálás módszerrel, amely az optimális üzemmérethez közeli, a nagyüzemi gép- és eszközállo­mányt szétzilálta, a mezőgazda- sági termelést 30-40 évvel ko­rábbi szintre vetette vissza. Az a kormánypolitika ezt a gyalázatos lépést még megtol­dotta azzal, hogy a mezőgazda- sági termékeket feldolgozó álla­mi tulajdonú kapacitásokat (nö­vényolaj-ipar, vágóhidak, cukor­ipar, konzervipar, tejipar, szesz­ipar, dohányipar stb.) nem a magyar mezőgazdasági terme­lőknek adta, hanem a külföldi konkurenciának, melyek követ­keztében a magyar mezőgazda- sági termelés teljesen kiszolgál­tatottá vált. Mindezek következtében a magyar agrárium sebei, veszte­ségei igen súlyosak, s ebből a helyzetből közel húsz éve nem tud talpra állni. A politika által okozott káro­kat a szinte kivédhetetlen termé­szeti csapások (fagykár, jégkár, aszálykár, árvíz, belvíz, stb.) még tovább növelték. Nem kevés gondot okozott a túltermelés (gabona, bor, málna, dinnye stb.) és az áruhiány is, továbbá a tartós, korrekt, meg­bízható piacok hiánya. A nemzetközi objektív tenden­ciák és a hosszú ideje lábadozó magyar agrárium tényei kevésbé pontos ismeretében (a politikai befolyástól mentes valós helyzet tisztességes feltárásának hiánya miatt) a magyar mezőgazdasági termelők ez idáig nem tudtak kellően segíteni önmagukon. Leginkább egységesek a kor­mánnyal szembeni követelések­ben voltak, de saját, jól felfogott érdekeik érvényesítéséért, a ho­rizontális és vertikális integrá­ció kialakításáért, az agrárkép­zés, a szaktanácsadás színvona­lának javításáért már vajmi ke­veset tettek. Hajlamosak voltak az agrárgazdaságtan nemzetkö­zileg is elismert és oktatott téte­leit, tanításait elfelejteni. A magyar mezőgazdaság, szé­lesebb értelemben az agrártár­sadalom az elmúlt évszázadban több alkalommal élt át stratégi­ai értékű változtatásokat. Ezeket lehet hangulati, érzelmi, indula­ti, politikai alapon minősíteni és a következő parlamenti válasz­tásokon voksok gyűjtésére fel­használni, de nem árt tudni, hogy ezek a magyar agráriumon nem segítenek. Megítélésem szerint, most amikor nagy, új világméretű stratégiai játszma kezdetén tart a világ, amely megrázó válságot produkált, ismét stratégiai vál­tás elé állítja a magyar agrártár­sadalmat is. Az igazi nagy kérdés ebben a nemzetközi feltételrendszerben, milyen lesz a magyar agrárjövő? (Az írás második részét keres­sék pénteki lapszámunkban!)

Next

/
Thumbnails
Contents