Nógrád Megyei Hírlap, 2009. július (20. évfolyam, 150-176. szám)
2009-07-22 / 168. szám
12 2009. JÚLIUS 22., SZERDA SPORTTÜKÖR Három nógrádi bajnok Salgótarjánban HEGYIKERÉKPÁR Velosport Kupa és XCO Országos bajnokság - Salgótarján-Eresztvény A Simker Mobile természetbarát sportok hét végéjének legrangosabb eseménye a hegyikerékpáros sport olimpiai formulájának országos bajnoksága volt az elmúlt hétvégén Salgótarjánban, pontosabban Eresztvényben, a Salgó Hotel környékén. A nemzeti bajnokság mellett a rendező Salgótarjáni Hegyikerékpáros Egyesület amatőr versenyt is rendezett a szombati napon, ahol csak és kizárólag versenyengedéllyel nem rendelkező kerekesek állhatták a rajtvonal mögé. Az előkészületek már több mint két hónapja tartottak megyeszékhelyünk egyesületénél és a Salgó-vár alatt kialakított nyomvonalon. A pálya végső kijelölése az érvényes szabályok szerint mintegy 130 darab irányjelző táblával és 3 kilométernyi szalaggal történt meg péntek délután, így a szombat délelőtti amatőr futam résztvevői kora reggeltől a tökéletesen egyértelmű és lezárt nyomvonalat próbálgatták. A megmérettetésre természetesen SalgóAdame László tarjánból és környékéről érkeztek a legtöbben, de megfordult versenyző Nyíregyházáról, Budapestről, Gyöngyösről és Egerből is. A városi bajnokságok korosztályai szerint megrendezett amatőr versenyen először a legkisebbek indulhattak neki a gyerekpályáknak, majd folyamatosan haladtunk az egyre idősebbek felé, akik már a nagy körön mérték össze erejüket. Egy kör hossza 5,95 kilométer, szintemelkedése 270 méter volt, melyből U19-ben és a masterek között egyet, U23- ban és a felnőtteknél kettőt kellett teljesítem. A férfi felnőtt kategória győztese egy igazi kerékpároscsaládból került ki, a néhány órával előtte rajtoló, dobogós helyezéseket begyűjtő Ármin és Donát apukája, Adame László lett a futam győztese. A kategóriatársai dolgát a „városi” futamokon is megkeserítő nagybárkányi kerekes sikeres felkészülést tudhat maga mögött, versenyideje - mint utólag már tudható- a másnapi országos bajnokságon is elég lehetett volna a dobogóra a rövid távú felnőttkategóriában, mely szintén két kör teljesített. A mastereknél szécsényi, de a Salgótarjáni HKE színeiben versenyző kerékpárosok állhatták a dobogó két fokára, Takács Gábor a legtetejére, Szigeti Zoltán pedig a bronzérmesnek járó helyre, közéjük a TVK - Mali hegyikerekese, Kirilla László ékelődött be. Az amatőr verseny végeztével egy kis szusszanás után következett a programokban az országos bajnokság hivatalos pályabejárása, szombat délután 15 és 19 óra között. A gyakorlás rendben el is kezdődött, azonban a rendezőknek a hirtelen érkező orkán erejű szél okán idő előtt véget kellett vetni. A vasárnapi napfelkelte után nem sokkal már a pályán dolgoztak a szervezők, amit reggel 7.30- ra sikerültújra 100%-ossá tenni. A technikai értekezlet elhúzódása okán tovább növekedett a reggelre némileg jellemző akadozás, mely a két gyerekrajtot követően rendeződött. A 10.30-ra tolódott rövid távú rajtban két kört teljesítettek a felnőtt férfiak, ahol BálintJózsef (Salgótarjáni HKE) érte el idei legjobb eredményét. A mátraszelei kerékpáros versenyről versenyre egyre jobban felveszi a hegyikerékpáros versenyek ritmusát első országos évadában, most az országos bajnokságon már olyan versenyzők között ért célba, akiket év elején még csak távolról tudott szemlélni. Gólyán Szabina (Vitalitás SE) a tőle megszokott magabiztossággal és higgadtsággal állhatott fel a női dobogó második fokára és lett a kategória második helyezettje. Már a rövid távosoknak is csak néhány 10-20 méteres szakaszon kellett tolni a kerékpárt a sár miatt, a középtávon délben rajtolóknak már szinte a kerékpárjukon sem látszott annak nyoma. Ebben Bene Zoltán a rajtban két érem is a nógrádiakhoz került, mely egy országos bajnoki címben és egy bronzéremben oszlott meg. Az U17-es kategóriában a balassagyarmati Fenyvesi Péter (X2S - Kona Team) maraton futamokon minden verseny abszolútját nyerte eddig rövid távon és az XCO-versenyeken sem talált magyar legyőzőre. Egyértelmű esélyesként állt a rajtvonal mögé és ennek tudatában, magabiztosan már a rajt utáni szakaszon átvette az irányítást és az első pozíciót, amit nem is engedett ki a háromkörös, számára 1 óra 5 percig tartó verseny során. A másik nógrádi érem egy titkon remélt eredmény beteljesedése, melyet Illés István (Salgótarjáni HKE) szolgáltatott. A dobogó nagy harcban lett meg, a bajnoki érem sorsáról csak sprintbefutó során tudott dönteni versenytársával, akit sikerült maga mögé utasítani az utolsó métereken, ülés István szintén tudatos célfelkészülésének és a jól felépített edzésmunkának köszönheti, hogy második országos versenyévében sikerült dobogóra állnia az országos bajnokságon. Délután 14 óra 10 perckor, hatalmas érdeklődéssel rajtolt el a várva várt elit futam. A volt Domyay turistaház felé vezető úton kialakított rajt-cél terület két oldalán több sorban sorakoztak a nézők és nézték meg országunk legjobbjainak indulását, sorrendben az elit férfi felnőtt és U23, majd az elit nők, végül pedig az elit U 19-es férfiak és nők rajtoltak el. A sorrendet visszafelé tekintve az U 19-es korosztály mindkét országos bajnoki címe nógrádi kézbe került. A hölgyeknél a több nemzetközi versenyre is utaztatott Kéri Zsófiát (LTV - Merida Racing Team) győzte le Koós Brigitta (Salgótarjáni HKE), aki ugyancsak nemzetközi megmérettetéseken is részt vesz mostanság, igaz egy kicsit más területen, a tájbringások Illés István között. A két formula azonban szépen megfér egymás mellett, ezt bizonyítja az újabb hegyikerékpáros országos bajnoki cím is. Béla Attila (LTV - Merida Racing Team) az Európa-bajnokságról hazatérve szerezte meg azt, amiért Salgótarjánba érkezett, ami nem volt más, mint a bajnoki titulus. A balassagyarmati illetőségű versenyző már év elején kijelentette, hogy egyik fő célja a bajnoki cím, melyet csapattársa előtt egy perccel meg is szerzett magának. Az elit hölgyek között papirforma-ered- mények születtek, a dobogó mindhárom fokát tekintve. Tavalyi világbajnoki ezüstérmes, múlt heti Európa-bajnoki hatodik versenyzőnk, Benkó Barbara (Rothaus - Cube, Németo.) fölényesen, közel fél kör előnnyel nyert a szintén külföldön sportoló Erdélyi Eszter (X2S - Kona Team) előtt, aki a tereptriatlonosok között (is) elismert világszerte. Ha pedig papírforma, akkor kimondhatjuk, hogy az itthon élő versenyzőnők közül a legerősebb és a legjobb formát mutató hölgy mostanában a Vitalitás SE kerékpárosa, Dósa Eszter, aki a női dobogó harmadik fokára állhatott fel, szintén magabiztos előnnyel az őt követők előtt. Az U23-as férfiaknál az egy hetet itt edzőtáborozó Cube - Csömör csapat kibérelte a dobogót, ahogyan az várható volt. A kategória hazai érdekeltjének azonban ismét remek napja volt, Bene Zoltánnak sikerült átmentenie a két héttel ezelőtti Duna-maratonon mutatott jó formát és az ötödik helyen ért célba. Az elit férfi felnőtt kategória harca nem úgy alakult, ahogyan azt a legtöbben várták. Az első számú esélyes Parti András volt, tavalyi olimpikonunk az SRM Stevens Team németországi profi csapatának a tagjaként idén a legjobb magyarnak számít Első számú ellenfelei Melts András (Corratec World Team) és a trónfosztásra több éve készülő Buruczki Szilárd (Pilis CCC) voltak. Az utolsó körben a várakozásoknak megfelelően a láthatóan frissebb, elszántabb és motiváltabb Buruczki kerekedett felül, második Melts lett, a harmadik helyre pedig Parti tudott felkapaszkodni. Az elmúlt hét végén a legtöbbek tetszését elnyerő, a vélemények szerint országos bajnokságKoós Brigitta hoz méltó nehézségű és változa- tosságú, gyönyörű környezetben és körülmények között megrendezett verseny zajlott tehát Ereszt-vényben. A 2009-es országos bajnokság eredményhirdetésén Melihercsik János, az 1991- ben alapított Salgótarjáni Hegyikerékpáros Egyesület elnöke, Eötvös Mihály alpolgármester és Molnár Dénes, a névadó TREK képviseletében adta át a díjakat. A bajnoki mezeket Sipiczki Róbert, a Magyar Mountain Bike Szakági Szövetség és a Magyar Kerékpársportok Szövetségének elnöke adta rá a győztesekre, majd a ceremónia végeztével az összes bajnok tiszteletére a himnusz elhangzásával zárult a 2009-es Olimpiai Cross-County országos bajnokság Salgótarjánban. Velosport Kupa amatőr XCO verseny - dobogós eredmények. U8 fiúk (4 induló): 1. Dúzs Gellért (Salgótarján), 2. Adame Ármin (Nagybárkány), 3. Boros Dominik (Gyöngyös). Ull lányok (2): 1. Puruczki Dorina (Gyöngyösi RSE), 2. Kotroczó Dorka (Salgótarjáni HKE). Ull fiúk (6): 1. Póczos Mátyás (SHKE), 2. Bakos Kende (SHKE), 3. Adame Donát (Nagybárkány). U15 lányok (4): 1. Juhász Fanni (GYORSÉ), 2. Kiss Eszter (GYORSÉ), 3. Czitor Anita (SHKE). U15 fiúk (5): 1. Csőke Márk (Somoskőújfalu), 2. Simon Patrik (Cered), 3. Nagy Brúnó (SHKE). U 19 férfi (6): 1. Mellau Ádám (Nyíregyházi KSC), 2. Balog Martin (GYORSÉ), 3. Ozsvárt Ádám (SHKE). U23 férfi (2): 1. Varga Balázs (SHKE), 2. Verebélyi Dávid (SHKE). Felnőtt férfi (6): 1. Adame László (Nagybárkány), 2. Vinnai Zsolt (NYKSC), 3. Marosffy Dániel (TREK Józsefhegyi SE). Master férfi (10): 1. Takács Gábor (SHKE), 2. Kirilla László (TVK - Mali), 3. Szigeti Zoltán (SHKE). XCO Országos bajnokság - jobb nógrádi eredmények. Elit felnőtt férfi (18 induló): 11. Reitinger Gábor (Vitalitás SE). Elit felnőtt nő (10 induló): 3. Dósa Eszter (Vitalitás SE). Elit U23 férfi (13): 5. Bene Zoltán (Salgótarjáni HKE - TREK). Elit U19, férfi (15): 1. Béla Attila (LTV - Merida Racing Team). Elit U19, nő(2): 1. Koós Brigitta (Salgótarjáni HKE). Elit U17, férfi (14 induló): 1. Fenyvesi Péter (X2S-Kona Team). Középtáv felnőtt nő (3): 3. Perlaky Evelin (Vitalitás SE). Master 1, férfi (21): 11. Szász Viktor (Vitalitás SE). Master 2, férfi (9): 3. ülés István (Salgótarjáni HKE). Rövid táv, felnőtt férfi (17): 9. Bálint József (Salgótarjáni HKE). Rövid táv, felnőtt nő (4): 2. Gólyán Szabina (Vitalitás SE). U13 fiú (ló): 6. Perlaky Erik (Vitalitás SE). ■ Kéri István Egymást „hímezték" - bokszkesztyűvel ÖKÖLVÍVÁS Matyó Kupa Mezőkövesd - Vittük a prímet Öt salgótarjáni fiatalember indult a hagyományos mezőkövesdi Matyó Kupán, négyen meglehetősen egyértelmű diadalt arattak, egyiküknek viszont vitatott körülmények között kellett megelégednie az egyébként ugyancsak nagyrabecsült második hellyel. Soha rosszabbat! A jó fél éve fúzióval megalakult Salgótarjáni Box Sport Egyesület (százalékosan) eddigi legnagyobb sikerét érte el, hiszen a matyó hímzés fővárosában, Mezőkövesden öt versenyzőjéből négyen aranyérmet nyertek, egyiküknek pedig ezüsttel kellett beérnie. Kezdjük a „legrosszabb” helyezéssel - bár minél több lenne bármely sportágban belőle - a 38,5 kilogrammban induló serdülő Karvaj Zsolttal, aki edzője, Botos András szerint végig nagyon ügyesen bokszolt, és igazán meglepődött mindenki, amikor a döntő mérkőzésen nem az ő kezét emelték a magasba. - Az eredmény most másodlagos, a lényeg, hogy jól csináltál mindent - biztatta tehetséges tanítványát a mester. Innen viszont már nem kellett vigasztalással töltenie a hátKarvaj jobb volt, mégsem ő nyert ralévő két napot, a tarjániak sorra nyerték a meccseket, jutottak a döntőkbe és ott is diadalmaskodtak. Az ugyancsak serdülő, de 42 kilós Szőrös Márktól kimondottan el is várta edzője ezt, hisz ő lassan már a rutinosak közé tartozik és eddigi eredményei is erre kötelezik. Még mindig a serdülőknél, de a már (faj)súlyos társai között vágott rendet a 72 kilós Oláh Róbert, akit szorgalma és töretlen akarata juttatott rövid idő alatt idáig. Két küzdelmes mérkőzés után eredményesen hozta le a döntő mécsesét is, rászolgált az elsőségre. A 48 kilós junior Kőrös Attila még a keGyőzelmet vártak tőle, teljesítette is az elvárást: Szőrös Márk vés tétmérkőzést vívók közé tartozik, ráadásul a döntőbe jutva számára kellemetlen, ellentétes alapállású ukrán ellenféllel hozta ösz- sze a sors, de a röpke szünetekben kapott mesteri jó tanácsokkal sikerült felülkerekednie. Az utánpót- láskorúak mellett végre felnőtt is akadt a tarjániak között, 75 kilóban Gál Ádám lépett a szorítóba. A Botos-boksziskolát követve kiváló technikáját erősebb felépítésű ellenfelével szemben sikeresen használta ki az aranyért folytatott harcban, így kevés versenygyakorlattal is az élen tudott végezni. ■ (satis)