Nógrád Megyei Hírlap, 2009. július (20. évfolyam, 150-176. szám)

2009-07-21 / 167. szám

2009. JÚLIUS 21., KEDD 11 SPORTTÜKÖR Ezüstös készülődés FUTSAL Edzőtáboroztak a Vadmacskák Nemrég egy egyhetes edző- táborozáson vettek részt a Salgótarjáni Vadmacskák lány labdarúgói Jászapáti­ban, ahol egy születésnapi tornán is részt vettek és egy második helyet szereztek meg. A helyi Grund FC harmadik születésnapja alkalmából meg­rendezett tornán Kadlót Anikó és Hrecska Viktória csapatka­pitányok vezérletével eló'bb 4-2-re verték a mieink a grun- dos lányokat, majd a grundos U 19-es fiúk ellen 3-1-es veresé­Gyurcsik Veronika, Kakuk Bri­gitta, Hovanecz Szilvia, Szabó Adrienn, Szabó Zsanett, Né­meth Kitti, Antal Dominika, Ba­kos Zsófia.- Jól sikerült a kiscicák sze­replése, és remélem, hogy ha így haladnak, minél több edzéssel igazi vadmacskákká válnak - ér­tékelt Hornyák János, az ó'szi futsalszezonra készülő gárda edzője. - Nagyszerű kollektíva jött össze, aminek tagjai képesek meghalni egymásért a pályán és ezt időnként kitűnő játék kísért. Örülök, hogy az alapemberek mellé az újoncok is kezdenek fel­nőni és jól beilleszkedtek a csa­A tornán részt vevő Vadmacskák (hátsó sor, balról): Hovanecz Szilvia, Gyurcsik Veronika, Homyák Klaudia, Hrecska Viktória, Kadlót Anikó, Homyák János edző. Első sor: Kakuk Brigitta, Szabó Zsanett, Szabó Adrienn, Bakos Zsófia. A képről hiányzik: Németh Kitti, Antal Dominika. get szenvedtek. A tikkasztó ká­nikulában ezután két, NB Il-es focistákat felsorakoztató csapat került a tarjániak útjába, előbb a Pusztamonostort verték 1 -0- ra, majd a döntőben a Szolnok ellen maradtak alul (1-3). A nap legjobb játékosának a vad­macskás Kakuk Brigittát vá­lasztották, aki a hét gólból ötöt rúgott (Honavecz Szilvia és Hrecska Viktória egyszer-egy- szer talált be). Csapattagok vol­tak: Kadlót Anikó, Hrecska Vik­tória, Hornyák Klaudia, patba. Németh Kitti pedig után­pótláskora ellenére nyújtott ki­magaslót. Szeretném megkö­szönni Benus László, „Zoli bácsi" és „Jani bácsi” segítségét. A Vadmacskák már az itthon maradt játékosokkal (Lehoczki Alexandra, Bogár Nikoletta, Paragi Imola Kitti, Godó Vivien, Banga Angelika, Juhász Judit, Ju­hász Zsuzsanna, Járj Mónika, Hovanecz Bernadett, Hovanecz Annamária, Sebó Anikó) folytat­ják a felkészülést. ■ B.L. Kis Forma-1 a Vár-ringen Red Bull Street Parade a Hungaroring Festen- Szeretnénk a Forma-1 világát egy kicsit közelebb hoz­ni a nézőkhöz, hatalmas élménnyel akarjuk megajándé­kozni őket” - fogalmazta meg Keszég Attila, a Red Bull Hungária ügyvezető igazgatója cégének mostani, hosszú hétvégére tervezett stratégiáját. A Red Bull Street Parade 2006-ban debütált Magyarországon, eddig több helyszí­nen tartott bemutatót, legutóbb májusban Szegeden mintegy 130 ezer nézőt örvendeztetett meg az RB saját Forma-1-es csapatának két püótája, Sebastian Vettel és Sebastien Buemi. Forma- 1-es utcai parádéval in­dul a Hungaroring Fest elnevezé­sű rendezvény, melyet a Magyar Nagydíjjal egy időben, most 23- tól csütörtöktől vasárnapig ren­deznek meg a budai várban. A parádén többek között a Red Bull és a McLaren csapat korábbi ki­váló pilótája, David Coulthard ve­zetési technikáját csodálhatja meg a közönség a várban kialakí­tott kanyargós, 3 km hosszú pá­lyán. (E sorok írója azonnal elne­vezte „Budavár-ring"-nek - copy­right by Satis.) A rajt, valamint a cél a Dísz téren lesz, s a Palota út-Dózsa György tér-Attila út-Dózsa György tér-Palota út-Dísz tér útvonalon haladnak majd az autók. Emiatt részleges és teljes parkolási tilalommal és útlezárásokkal kell számolnia an­nak, aki ellátogat a rendezvényre. A várba kilátogatok viszont a Forma- 1-es Magyar Nagydíj ese­ményeit két óriás kivetítőn néz­hetik végig. Emellett már-már ha­gyományosan Besenyei Péter mű- repülő-világbajnok légi mutatvá­nyait is megcsodálhatják a nézők. A Hungaroring Festen számos ér­dekességgel, kiállításokkal, vetél­kedőkkel várják a vendégeket: lesz csapatépítő ügyességi játék, felépül egy úgynevezett Hungarofalu, amelyben 50-60 művész kézműves termékeit le­het megcsodálni. Minden este hétezer adag étel elkészítésére al­kalmas bográcsban főznek, de ter­mészetesen más kulináris élveze­tekkel is szolgál a vár. A legkiseb­bek gokartpályán próbálhatják ki magukat, és vadonatúj, játékkon­zolokon eddig még be nem muta­tott programokon lehet majd ver­senyezni értékes nyereménye­kért. Alkalmi szerveződésű és celeb csapatoknak lesz Forma-1- es kerékcsereverseny is, estéként pedig több fellépő - így például a száztagú cigányzenekar - szóra­koztatja a közönséget ■ (sts) Tavalyi emlékkép Siófokról Nagyobb felelősséget vállalna labdarúgás. Ronaldinho készen áll arra, hogy helyettesítse a Real Madridhoz szerződött Kakát az AC Milánban, egyúttal az elmúlt idénybelinél nagyobb felelőssé­get vállalna a csapaton belül. „Ter­mészetszerűleg egyre inkább a csapat egyik vezérévé válók. Ér­zékelek valami nagyon fontosat, nevezetesen a bizalmat a társa­im, illetve a klub részéről. A fele­lősségvállalás ennek a következ­ménye, engem ez boldogsággal tölt el, és semmiképpen sem nyugtalanít” - idézte a brazil vi­lágbajnok futballistát a La Gazetta dello Sport szombati szá­ma. Az elmúlt idényben a biztató kezdet után Ronaldinho egyre hátrébb került a Milan támadó­alakzatának hierarchiájában, az azóta már a Chelsea-hez elszegő­dött Carlo Ancelotti vezetőedző a Kaká-Pato-Inzaghi hármast fa­vorizálta. Kaká távozásával, illet­ve azzal, hogy Leandrót nevezték ki vezetőedzővé, Ronaldinho egy számára is sikeres szezonban re­ménykedik. Jól érzem magam, motivált vagyok. Leadtam pár ki­lót, közel vagyok ahhoz a formá­hoz, amely Barcelonában jellem­zett” - tette hozzá. SPORTTURMIX Nevezett a Bércéi LABDARÚGÁS. A megyei II. osztály Nyugati csoportjában bajnoki cí­met szerzett Bércéi benevezett a 2009-2010-es megyei I. osztályú bajnokságra. A gárda Koplányi Örs játékos-edzővel heti két edzéssel és egy előkészületi mér­kőzéssel készül az augusztusi nyitányra. Eddig három találko­zót játszottak hazai pályán. Érsekvadkert ellen először nyer­tek 4-3-ra, majd kikaptak 6-3- ra. Legutóbb pedig a Héhalom csapatát győzték le 3- 1-re. A ke­retben még változás várható. Számít Saviolára labdarúgás. Portugál lapértesü­lés szerint Diego Armando Maradona meghívja az argentin labdarúgó-válogatottba Javier Saviolát, a Benfica légiósát. „Sze­retem a játékát, öröm nézni, ahogy futballozik, számítok rá a csapatban - nyilatkozta az argen­tin kapitány a Correio da Manha című portugál napilap szombati számában.” Saviola júniusban öt­millió euróért került a Real Mad­ridtól a Benflcához. A 27 eszten­dős támadó hároméves szerző­dést kötött Lisszabonban. Michael Stich visszatér TENISZ. Tizenkét évvel visszavo­nulása után ismét ATP-tornán lép pályára Michael Stich, a wimbledoni teniszbajnokság 1991-es győztese. A német sportember a jövő heti, ham­burgi viadalon honfitársával, Mischa Zverewel párosban próbál majd szerencsét. „Körül­belül öt éve edzem együtt Ham­burgban Mischával, és egyszer csak az az ötletünk támadt, hogy kipróbálhatnánk magun­kat párosban” - mondta pénte­ken a 40 éves Stich. „Gyermek­ként csodáltam Michaelt, és mindig is az volt az álmom, hogy egy olyan formátumú te­niszezővel játszhassak párost, mint ő” - fogalmazott a 21 esz­tendős Zverev. Gyarmati érmek Sopronból Ács Zsuzsanna első lett TÁJFUTÁS. A Soproni MAFC egye­sülete a város szélén elterülő Lővérek camping környékén bo­nyolította le az idei jubileumi, 50. Sopron Kupa országos kétfu- tamos tájfutóviadalát. Az első fu­tamon a versenyzők egy szokat­lanul nagy méretarányú térkép segítségével olykor a város bel­területi részén küzdöttek meg a helyezésekért, míg másnap a Dalos-hegyi tv-adótorony mellé kellett felgyalogolniuk, innen rajtoltatták el őket a nagy szint­különbségű terepre a rendezők. A jubileumi nemzetközi kétfuta- mos viadalon a balassagyarma­ti Balassi Bálint KSE négy tájfu­tója is rajthoz állt. Közülük az N21C kategóriában Acs Zsuzsan­na mindkét futamát megnyerve összetettben az idei Sopron Ku­pa kategóriagyőztese lett. A 10 éves lányoknál Kovács Eszter a második napi győzelmét követő­en összetettben eredményhirde­téskor ezüstérmet vehetett át, míg bátyja, Kovács László a 12 éves fiúknál összetettben a har­madik helyen zárt. Édesapjuk, Kovács Péter a szeniorok - F40 kategória - rangos mezőnyében a nyolcadik helyen ért célba. 50. Sopron Kupa nemzetközi ranglistaverseny összetett eredmé­nye. F40 kategória-1. Egei Tamás (Tipo TKE Bp.) 90:27 perc ... 8. Kovács Péter 116:47. F12C: 1. Egei Patrik (Tipo TKE Bp.) 46:59 ... 3. Kovács László 64:09.N21C: l.Ács Zsuzsanna 89:31 perc, 2. Szíjár­tó Anikó (Sárvár) 103:32, 3. Fövenyessy Gabriella (Főmterv SK) 105:59. N10D: 1. Rajmon Imola (Sopron) 88:47, 2. Kovács Eszter 96:13. ■ Z. J. m to A-AH 06 ♦ WM a* 1. Xamax - FC Zürich 3-0 1 2. Young Boys - St Gallen 1-1 X 3. Basel - Aarau 2-1 1 4. Bellinzona - Luzern 1-2 2 5. Grasshoppers - Sion 3-1 1 6. Kalmar - Brommapojkarna 3-1 1 7. Djurgarden - Elfsborg 1-2 2 8. Geile - Helsingborg 0-2 2 9. Göteborg - Trelleborg 3-1 1 10. Kapfenberg - Ried 0-1 2 11. LASK Linz - Mattersburg 4-0 1 12. Salzburg - Austria Wien 2-1 1 13. Nordsjaelland ­FC Köbenhavn 2-0 1 14. Bröndby - OB Odense 2-2 X I» 14 fclM A Szerencsejáték Zrt tájékoz­tatása szerint a 29. fogadási heti totó és góltotó nyereményei a jö­vedelemadó levonása után a kö­vetkezők: Totó: 1 db 13 plusz egy talála- tos szelvényt találtak, nyeremé­nye 16 865 450 forint 13 találatos 2 darab, nyereményük egyen­ként 1 746 290 forint 12-es 72 darab, nyereményük egyenként 28 135 forint 11-es 1198 darab, nyereményük egyenként 1690 fo­rint 10-es 8583 darab, nyeremé­nyük egyenként 395 forint Góltotó: 6 találatos szelvény nem volt 5fos 3 darab, nyeremé­nyük egyenként 54 755 forint 4- es 26 darab, nyereményük egyen­ként 2560 forint felezünk! A múlt pénteken Antal Ferenc salgótarjáni lakosnak kedvezett Fortuna istenasszony, az ő tippjeit játszottuk meg. Olvasónk 10 találatot ért el Reméljük, az elkövetkezendőkben szeren­csésebbek lesznek játékosaink. Az új tippelők kedvéért leírjuk játékunk lé­nyegét. Minden hét keddjén lapunkban megje­lenik egy kollektív szelvény, a tárgyhét mérkőzé­seinek párosításával Ezt kell játékos kedvű fo­gadóinknak egy 0-6-7 indexszámú variációra kitölteniük és szerkesztőségünk címére az adott hét péntek déü 12 óráig eljuttatniuk. Az időpont fontos, ugyanis pontosan délben sorsolunk a beérkezett szelvények között. (A 0-6-7 index­szám annyit jelent, hogy a szelvényen hatot két­esélyesre - lx, vagy 12, vagy x2 - hetet pedig fix- re - 1-es, 2-es, vagy x - kell venni. A pótmérkő­zésre csak egy tipp írható.) Az így kitöltött és be­küldött szelvények közül minden héten sorsolás útján választjuk ki azt a tipposzlopot, melyet a játékosok nevében szerkesztőségünk a Szeren­csejáték Rt.-nél megjátszik. A kisorsolt játékos nevét és tipposzbpát minden héten szombati számunkban közöljük. Amennyiben a feladott szelvénnyel a pályázó nyer, abban az esetben a nyereményen felezünk. Kétezer forint alatti ösz- szegnél a játékosé marad a pénz. (A példa ked­véért: ha azon a bizonyos szelvényen 500 ezer forint a nyeremény, abból 250 ezer illeti a játé­kost, aki mindössze lapunk árát fektette be.) Aki el szeretné nyerni Fortuna istenasz- szony kegyeit, játsszon velünk! NÓGRÁDI? HÍRLAP Sor­szám 1 X 2 1. csapat 2. csapat í. St. Gallen Xamax Svájc 2. FC Zürich Bellinzona 3. Aarau Young Boys 4. Luzern Grasshoppers 5. Sion Basel 6. Brommapoikama Kalmar Svéd 7. Helsingborg Gefle 8. Trelleborg Göteborg 9. Ried Salzburg Osztrák 10. Mattersburg Rapid Wien 11. Start Stabaek Norvég 12. Sandefjord Molde 13. Valerenga Odd Grenland +1 mérkőzés 14. Rosenborg Lilleström Norvég PÓTMÉRKŐZÉSEK 1. Brann Bergen - Bodö/Glimt 2. Tromsö - Strömsgodset 3. Viking Stavanger - Lyn 4. Kapfenberg - Austria Kärnten m^rrr Indexszám: A pótmérkőzésekre Norvég tippelni nem kell, törlés esetén ered- ménymegállapításra Osztrák szolgálnak. ~f] .64. db Név: Cím:

Next

/
Thumbnails
Contents