Nógrád Megyei Hírlap, 2009. július (20. évfolyam, 150-176. szám)
2009-07-20 / 166. szám
2009. JÚLIUS 20., HÉTFŐ MOZAIK 7 BEEEE33SE3I1 Az elveszett ereklyék fosztogatói az igazság serlege képes rá, hogy feltárja a titkokat. Még kalózok rabolták el, majd az 1700-as években Delacroix, a francia diplomata kezébe került Sydney-ék az ő egykori kastélyában kezdenek kutatni, ahol most szakácsiskola működik. 20.15 TV2 Tűzvonalban Az angyalföldi nyolcas körzet miközben az állomány a vám- és pénzügyőrséggel közös akcióra készül, Edit Bordás segítségét kéri az apja miatt. Demsa bosszúhadjárata lesújt az oroszokra, és a Denise elleni merénylet új megvilágításba kerül. 21.10 Ml CSI - Miami helyszínelők kivégzésszerűen tarkón lövik a Vargas fivéreket, egyikük azonban csodával határos módon túléli a merényletet. Trip nyomozó rájön, az eset összefügg Leo és Sienna ügyével. A népszerű páros közvetve hozzájárult a gyilkossághoz. 21.20 RTL KLUB Ember egy idegen égitesten évforduló Ma negyven éve lépett először ember a Holdra 1969 júliusában világszerte figyelték az Apolk)-ll egyedülálló teljesítményét, az első holdra szállást A holdra szállás kerek évfordulója alkalmából különleges műsorral készül az NGC: űrutazásra hívja nézőit. Ezen a héten - mától - ötször tekinthetünk este nyolckor a végtelenbe. Utazás az univerzum peremére címmel tegnap már megvolt a beköszöntő film. Egyetlen, vágás nélküli felvételfolyammal mutatta meg, mit látnánk űrhajónk ablakából, ha keresztül tudnánk szelni a teljes világegyetemet. Neil Armstrong Holdon hagyott lábnyoma mellett elsuhanva látnánk a fényesen világító Vénuszt, majd következne a Merkúr, ez a szinte teljes egészében vasból álló kicsiny bolygó. A Marson tomboló tornádókhoz, kráterekhez és kanyonokhoz hasonló nincs a Földön; de egzotikum tekintetében a Jupiter sem marad el a „harcias” bolygó mögött, hiszen körülötte évszázadok óta vörös vihar tombol, amely méreteit tekintve a Földnél háromszor nagyobb. A Szaturnusz Titán nevű holdján igazi földbéli táj fogad: a szárazföldeket folyók, tavak és óceánok tagolják, ám ezek anyaga nem víz, hanem folyékony metán. 1969 júliusában világszerte mintegy 600 millióan figyelték lélegzetvisszafojtva, amint Neil Armstrong első emberként egy másik égitestre teszi a lábát. A siker teljes volt, azonban adták olcsón, hisz az Apollo-11 misszióját és az azt követő öt holdra szállást a történelem legdrágább és legveszélyesebb expedíciói közt tartják számon a szakemberek. A Kockázatos holdra szállás című film az Apollo-program eddig el nem mondott történeteit osztja meg a nézőkkel (ma 20.00). A 37 ezer kilométeres óránkénti sebességgel a Hold felé száguldó Apollo 13 fedélzetén két nappal 1970. április 11-i felbocsátását követően váratlanul elszabadult a pokol: az egyik oxigéntartály felrobbant, veszélybe sodorva az űrhajó levegő- és energiaellátását A legénységnek egyetlen esélye volt az életben maradásra: ha átköltözik a lecsatolható holdkompba, melyben megfelelő mennyiségű levegő és víz található két ember két napon át való ellátására. A gond csak az volt, hogy a legénység háromtagú, és a Föld három napra volt tőlük. Most az Apollo 13 című film betekintést nyújt abba az emberfeletti teljesítménybe, melyre szükség volt a túléléshez ezen a kockázatos utazáson (holnap 20.00). A Pusztuló univerzum című film megismertet a tudós vélekedéssel arról, miként keletkezett és miként fog elpusztulni a világ- egyetem. Annyi biztosnak látszik, hogy az univerzum pusztulása még messze van - akár 50 milliárd év is eltelhet a pillanatig (szerda 20.00). A Kozmikus szörnyek című film egy gigantikus fekete lyuk mélyére kalauzol el nagy teljesítményű teleszkópok segítségével (csütörtök 20.00). Hogyan festene a földi világ, ha a Hold nem keringene a bolygónk körül, megtudhatjuk A Hold-rejtély című filmből (péntek 20.00). A szabadkőműves páholyoktól a mai titkos társaságokig A titkos társaságok mindig is izgatták az emberek fantáziáját. A Duna Televízióban ma este induló Titkos társaságok című sorozat az ismeretterjesztő műfaj eszközeivel szegezi a képernyő elé a nézőt A négyrészes argentin sorozat első epizódja a szabadkőművesség történetét tekinti át a középkortól napjainkig. Ebből kiderül, hogy az első titkos szövetségek tagjai építőmesterek voltak, akik szaktudásuk titkait védték azzal, hogy gondosan megválasztották, kit engednek maguk közé. A második epizód az illu- minátusokat veszi górcső alá, azt a szellemi irányzatot, amely a világ központosított irányítását tűzte ki célul, és futótűzként terjedt a 18. század végén Európa és Észak-Amerika szabadkőműves páholyaiban. ■ Zártságukat szigorúan őrző közösségekről szól a Duna TV új sorozata. Az Egyesült Államok születésénél nagy számban bábáskodtak szabadkőművesek. A harmadik rész arról is beszámol, milyen titkos szimbólumok kerültek az amerikai államiság jelképeire, így a címerre és a bankjegyre. A negyedik rész három olyan titkos társaságot mutat be, amelynek léte és tevékenysége a 20. századhoz kötődik. ■ Otthon jól jön a nőuralom Már a kilencedik évét tölti a TV2-nél Azurák Csaba. A Napló és a Mokka műsorvezetője rokonszenves személyiség, aki segít eligazodni a nézőknek az élet dolgaiban. Szentgyörgyi Rita- „Nem szeretnék beleké- nyelmesedni a stúdióba”- mondta korábban. Akkor miért a műsorvezetés felé vitte az útja?- Az élet hozta úgy, hogy több szerepem lett a stúdióban. A mai napig készítek riportokat, csak kevesebb idő és energia marad a forgatásra. Fontos, hogy a kapcsolat a külvilággal, ismerje az ország gondjait, mert csak úgy tud jó munkát végezni. Egészen más, ha úgy faggatom a politikusokat, hogy amit kérdezek, személyes élményen alapul.- Nyáron tölti be a harminc- harmadik életévét. Van-e szakmai csúcs, amit megcélzott?- Szerintem az ember negyvenhez közeledve elkezd gondolkodni, mi az, amit még nem csinált meg. Nem terveztem tudatosan a pályámat, mindig jöttek az újabb feladatok. Mindkét jelenlegi műsoromat nagyon szeretem, és komoly szakmai kihívásnak tartom. A Mokka első órája politikusabb, közéletibb, nagy felkészültséget, olvasottságot, rutint feltételez. A Naplóban pedig az jelenti a kihívást, hogy a 21. századi televíziózásban, felgyorsult életünkben milyen szerkesztéssel, tartalommal lehet a képernyő elé ültetni a nézőt.- Többször is hívták a közszolgálati televízióba. Mi köti a TV2-höz?- Alapvetően hűséges és nehezen mozduló típus vagyok. Nagyon jó a társaság, a főnökeimtől szabadkezet kapok a munkában. Komoly politikai beszélgetős műsorokban kínáltak szerepet a közszolgálati televíziónál, de szeretem azt a fajta kettős életet, amit a TV2-ben élhetek riporterként, szerkesztőként, illetve műsorvezetőként. Nem csak a nyomasztó, szürke dolgokkal kell foglalkozni, adott esetben a téma szórakoztató oldalát is fel lehet villantani. Korábban szentül hittem, nincs átjárás a műfajok között. Ma az a meggyőződésem, hogy az ember hitelessége nem a műsortípustól függ, hanem a személyiségétől.- Kétgyermekes lányos apukaként otthon nőuralomban él. Örül neki?- Még soha nem élveztem ennyire, hogy uralkodnak felettem. Zsófi lassan négyéves lesz, Hanna másfél esztendős. Olyan rosszak, mint öt fiú. Gré- ti, a párom irányítja az egész családot, rá hárul a gyerekek felügyelete is. Igyekszem következetes, szigorú, de olyan apa lenni, akiért rajongnak a gyerekei. Eddig sikerült... Kalandor és kincsvadász Sidney Tia Carrere nem válogatós, begyűjti az ereklyéket Az elveszett ereklyék fosztogatói című TV2-n futó sorozat nemcsak a címével utal a nemes elődre, Steven Spielberg klasszikus kalandfilmjére. A szép tanárnő, Indiana Jones - női kiadásban. Tvr-hét Főszerepben Christien Anholt és Tia Carrere. Furcsa viszonyban vannak, minden őrültségre képesek A csinos és okos Sidney Fox néprajzot és régészetet tanít az egyetemen. Szerinte azonban nem elég a katedráról papolni a régmúltról, a titokzatos maja kultúra emberáldozati rítusáról, vagy a kelta harcosok összecsapásairól. Látványosabbá lehet tenni a témát a hallgatóknak, ha az ember nemcsak beszél a természeti népek termékenységi szertartásairól, hanem első kézből szer- N zett információkkal dúsítja. Mert | a kíváncsiság mellett kalandszel- I lem is szorult belé. Maga ered a régi korok emlékei nyomába, térképezi föl az eredeti helyszíneket, gyűjti be az ereklyéket. Kalandos útjait legtöbbször nem az egyetem fizeti. Sidney megbízói sorában tehetős üzletember, magángyűjtő és vallási vezető, maffiózó és titkos ügynök is megtalálható. A hölgy nem válogatós, a halott baseballjátékos ereklyéjének visszaszerzése ugyanúgy lázba hozza, mint a régi ikonok megszerzése. Sidney nemcsak a múlt világában mozog otthonosan, a távol-keleti harcművészetben is járatos. Nem ajánlatos hát vele ujjat húzni, bár próbálkozó mindig akad. Sidney kéretlen szövetségesre talál az Angliából érkezett tanársegéd, Nigel (Christien Anholt) személyében. Ugyan nem lelkesedik a kalandokért, ám a Sidneyhez fűződő furcsa viszonya arra készteti, hogy részt vegyen minden őrültségben. Két- balkezességével újabb és újabb bajokat okoz. Sidney megformá- lója az egzotikus szépségű Tia Carrere. A most negyvenkét éves színésznő számára a Gyilkos nap című thriller jelentette a kiugrást. Eddigi legnagyobb sikerét az Arnold Schwarzenegger nevével fémjelzett Két tűz között című akciófilmben aratta. Tia Carrere énekesnőként is ismert, remekül táncol, és mestere a távol-keleti harcművészeteknek. Nigel Bailey szerepét Christien Anholt alakítja. A nyolcvanas évek végén tűnt föl tévésorozatokban. Legutóbb a Flyboys - Égi lovagok című repülős filmben láthattuk.