Nőgrád Megyei Hírlap, 2009. június (20. évfolyam, 125-149. szám)
2009-06-27 / 147. szám
2009. JUNIUS 27., SZOMBAT SPORTTÜKÖR Jöhetnek a kettős rangadók MLSZ-ELNOKSÉGI. A július 25-én kezdődő NB I-es labdarúgó bajnokság őszi szezonjában több kettős rangadóra is sor kerülhet - derült ki, miután a Magyar Labdarúgó Szövetség versenybizottsága megtartotta a Soproni Liga sorsolását. A versenybizottság megtárgyalta a Szombathelyi Haladás és a Ferencváros kérelmét, így ez a két csapat egymással játszik az első fordulóban, ám a találkozó elhalasztására nem adott lehetőséget az MLSZ. A bizottság jelezte: irányított sorsolást végeztek, így több alkalommal is sor kerülhet kettős rangadókra, amelyeket a Puskás Ferenc Stadionban tartanának, azonban ebbe az egyesületeknek is bele kell egyezniük. A kettős rangadó a 80- as évek második felében szűnt meg. Ezeken négy fővárosi csapat vívott két egymást követő mérkőzést az akkor még Népstadionnak nevezett létesítményben. Ezúttal azonban nem feltétlen négy fővárosi csapat esetén lehet szó kettős rangadóról, Uyenre ugyanis csak az 5. és a 10. forduló kínál lehetőséget, hanem olyan eset is szóba jöhet, amikor vidéki gárda játszana rangadót egy fővárosi együttessel. Ilyen lehetőséget kínál például a 2. forduló, amikor a Budapest Honvéd az MTK-t fogadja, míg a Ferencváros a Zalaegerszeget látja vendégül. A 14. forduló időpontja még kérdéses, ugyanis a válogatott világbajnoki selejtezős szereplésétől függ. Amennyiben Erwin Koeman együttese pótselejtezős helyen végez csoportjában, akkor november 21-én rendezik a mérkőzéseket, ha nem lesz szükség pótselejtezőre, akkor egy héttel korábban lesznek a találkozók. Az Újpest - Ferencváros rangadó a 10. fordulóban lesz. Történelmi kontinensbajnokság UmssátOcmsfiHiaBílMOBmTardos János szervezőbizottsági elnök szerint történelmi esemény lesz a július harmadika és ötödiké között Debrecenben sorra kerülő látássérültek cselgáncs Európa-baj- noksága, és a „junior világjátékok”. - Most fordul elő először, hogy egy helyszínen és egy időben kerül sor erre a két versenyre - mondta a rendezvények pénteki sajtótájékoztatóján.- Szerencsés helyzet, hogy a sportcsarnok, a médiaközpont és a szálláshelyek háromszáz méteren belül találhatók. Tardos hozzátette: Magyarországon korábban még nem rendeztek fogyatékos sportolók számára ilyen rangos versenyt - Az Eb nem csak sport- esemény, mert a látássérültek számára a rendszeres sportolás segíti a társadalmi integrálódást is. A debreceni torna rangját mutatja, hogy elvállalta a fővédnökséget többek között Marius Vizír. a nemzetközi judo szövetség elnöke is. Pázmányi György, a Wesselényi Lions Klub elnöke elmondta, hogy a látássérült embereket támogató szervezet Fair Play-díjat alapított, amit első alkalommal a Debreceni Eb legsportszerűbb versenyzői vehetnek majd át Keserű József, a válogatott szakvezetője az Eb-n induló négy magyar versenyzőtől két érmet vár. Erre a legnagyobb esélye a pekingi paralimpián egyaránt ötödik, többszörös világ-, és Európa-baj- nok Szabó Nikolettnek (70 kg), és Papp Gábor (+100 kg) Eb-bronzér- mesnek van. A magyar indulók: Felnőtt Eb: Burányi Flóra (48 kg), Szabó Nikolett (70 kg), Papp Gábor (+100 kg), Végh Tibor (+100 kg) Junior világjátékok: Burányi, Fóris Norbert (66 kg). Brazil győzelem c;p;, A címvédő brazil labdarúgó-válogatott a csereként beállt Daniel Alves óriási szabadrúgásgóljával nyert a házigazda dél-afrikai csapat ellen a Konföderációs Kupa csütörtöki elődöntőjében. A dél-amerikaiak ellenfele az USA válogatottja lesz a vasárnapi fináléban. Elődöntő: Brazília - Dél-afrikai Köztársaság 1-0 (0-0). Gl: Daniel Alves (88.]. Szerdán játszották: Egyesült Államok - Spanyolország 2-0 (1-0). A további program. Vasárnap. A3, helyért: Spanyolország - Dél-afrikai Köztársaság 15 ó. Döntő: Egyesült Államok - Brazília 20.30 ó. Tavasszal hibátlan volt a bajnokcsapat LASDAJ7UGAS Megyei II. osztály, Déli csoport - Mérlegen a Szurdokpüspöki Harminc évvel ezelőtt, az 1978-79-es bajnoki évadban végzett utoljára az élen a Szurdokpüspöki labdarúgó- csapata a megyei II. osztályban. Akkor a megyei első osztályban való indulás jogának megszerzéséhez szükség volt az osztályozó megnyerésére, mely sikerült is. Néhány év után, 1983-ban azonban kiestek, és azóta a megyei másodosztályban szerepelnek, ahol többször értek el jó eredményeket. A gyümölcs most érett be, hiszen bajnoki címet szereztek. A csapat gerincét a 2001-ben bajnokságot nyert ificsapat játékosai alkotják. A sikerről Pintér Norbert szakosztályvezetőt kérdeztük.- Milyen célokkal vágott neki a csapat a bajnoki küzdelmeknek?- Egyértelműen a bajnoki cím megszerzése volt az elsődleges célkitűzés. Tamás Tibor játékos-edző irányításával, helyi kötődésű labdarúgókkal kezdtük meg a felkészülést. A célok eléréséhez a feltételek adottak voltak.- Miként értékeled a bajnoki évadod?- Az őszi szezont csapatunk a második helyen zárta, mindössze egy ponttal a nagy rivális Varsány mögött. A mérkőzések általában a terveink szerint alakultak, viszont a sziráki fiaskót nem vártuk. Tavasszal a Gyöngyöspatáról igazolt Tóth Dániellel és Bálint Gáborral kiegészülve nagy menetelésbe kezdtünk, mind a kilenc mérkőzést megnyertük. Sikerünket bizonyítja, hogy a legtöbb gólt szereztük, és a második legkevesebbet kaptuk.- Kik segítették az egyesületet?- Az anyagi fedezet nagy részét a községi önkormányzatnak, helyi és környékbeli kötődésű vállalkozóknak köszönhetjük. Sokat segített a szurkolók bizalma is. Köszönetét mondok még a Nógrád megyei Labdarúgó Szövetség vezetőségének és a Pásztó Városi Labdarúgó Alszövetségnek. Továbbá Toldi Csabának az egyesület elnökének, aki mindenben a segítségünkben volt és támogatta is a csapatot.- Vállalja-e az egyesület a megyeik osztályban való indulást?- A csapat és a vezetőség, valamint a falu futballt szerető lakói is azt szeretnék, hogy a megyei I osztályban induljon Szurdokpüspöki. A feltételek kialakításán és megteremtésén dolgozunk. Kerekes Lajos Végeredmény 1. Szurdokpüspöki 1815 1 2 80-20 46 ősszel 2. Szurdokpüspöki 9 6 1 2 29-13 19 Tavasszal 1. Szurdokpüspöki 9 9 0 0 51-7 27 Otthon 1. Szurdokpüspöki 9 9 0 0 55- 7 27 Idegenben 1. Szurdokpüspöki 9 6 1 2 25-13 19 Mérkőzésről mérkőzésre 1. forduló: Ecseg (idegenben) 6-1, 2z Vanyarc (otthon) 1-0, 3j Mátraszőlős (i) 2-1,4.: Jobbágyi (o) 5-2, Varsány (i) 2-3,6: Csécse (i) 2-2, 7j Felsőtold (o) 7-1, 8j Ménkes (i) 4-1,9- Szirák (i) 0-2, 10j Ecseg (o) 6-1, 11j Vanyarc (i) 5-2, 12j Mátraszőlős (o) 11-0,13- Jobbágyi (i) 4-3, 14j Varsány (o) 1-0, 15.: Csécse (o) 4-0, 16.: Felsőtold (i) 4-0, 17j Ménkes (o) 10-0, 18.: Szirák (o) 6-1. Gólszerzők 32 gólos: Kerekes László (gólkirály). 10: Juhász Szilveszter, Bálint Gábor. 7: Tóth Dávid. 6: Pintér Norbert. 5: Kiss Zoltán. Toldi Balázs. 1: Molnár Tamás, Molnár Lajos, Urbán Ferenc, Bódi Zsolt, Pusztai Krisztián, Kerekes Tamás. Szurdokpüspöki bajnokcsapata (álló sor, balról): Kerekes László, Csápé Zoltán, Kiss Zoltán, Bódi Zsolt, Deán Tamás, Urbán Ferenc, Pusztai Krisztián, Bálint Gábor, Kerekes Milán, Pintér Norbert szakosztályvezető, játékos. Guggolnak: Hepp Zoltán, Juhász Szilveszter, Kerekes Tamás, Hegyközi Zsolt, Toldi Balázs, Tóth Dávid, Molnár Lajos, Tamás Tibor játékos-edző, Molnár Tamás. A képről hiányzik: Toldi Csaba, az egyesület elnöke A kínai csapat kapta a Laureus-díjat A pekingi olimpián 51 aranyéremmel toronymagasan első kínai küldöttség kapta a 2009-es Laureus-csapatdíjat. A sportolói Oscar-díjnak tartott elismerést Edwin Moses korábbi kiváló atléta, a Laureus Akadémia elnöke adta át Cuj Ta- lin (Cui Dalin) küldöttségvezetőnek. A kínai olimpikonok a Manchester Unitedet, a spanyol labdarúgó-válogatottat, a brit olimpiai kerékpáros együttest, a jamaicai atlétika sprintváltót és az NBA-ben 2008-ban bajnok Boston Celtics alakulatát előzték meg. A gazdasági válságra való tekintettel idén nem egy gála keretében adják át a legmagasabb sportolói kitüntetésnek számító Laureus-díjakat, hanem a nyertesek egyenként vehetik át az elismeréseket. Korábban a férfiaknál Usain Bolt, a jamaicaiak háromszoros olimpiai aranyérmes sprintere, a nőknél pedig az olimpiai és világbajnok orosz rúdugró, Jelena Iszinbajeva kapta a Laureus-díjat, míg az év visszatérője kategóriában Vitalij Klicsko, az ukránok világbajnok nehézsúlyú profi ökölvívója érdemelte ki az elismerést. Mindkét csapatunk nyolcadik lett KÉZILABDA, Diákolimpia országos döntő, III. korcsoport, Debrecen A balassagyarmati Kiss Árpád Általános Iskola leány illetve a pásztói Dózsa György Általános Iskola fiú kézilabda csapata egyaránt a nyolcadik helyet szerezte meg a III. korcsoportos kézilabda diákolimpia Debrecenben rendezett országos döntőjén. A lányok küzdelmeit a helyi NB I-es női csapat otthonában, a Hódos Imre Sportcsarnokban bonyolították le. A gyarmatiaktól már a sorsolásnál elpártolt a szerencse, mert csoportjukban összekerültek a házigazdák legjobbjaival, valamint két győri iskolával. Az első mérkőzésükön így is sokáig helytálltak a kis hölgyek, hiszen a félidőben a Debrecen csak 11-6-ra vezetett ellenük, de 14-8 után kiütközött a fáradtság, így nagyarányú, 27- 10-es vereség lett a vége. Második meccsükön a jobbik győri alakulat, a marcalvárosi iskola ellenében 8-3-as állásnál az egyik legjobb „kissárpádos” játékos, Balázs Anna kificamította a bokáját, ezután pedig már nem volt esély, 33-12-re nyertek a győriek. Az utolsó csoporttalálkozón még egyszer „nekidurálták” magukat a gyarmatiak, a győri Gárdonyi iskolával szemben a szünetben 8-9-es vesztésre álltak, de egy második félidő eleji rövidzárlat miatt végül hét góllal 15-22-re kikaptak. A hetedik helyért vívott találkozón aztán a kisebbek, az ötödikesek is sok lehetőséget kaptak, így a Békéscsaba 30-9-re győzte le őket. A fiúk a Kazinczy Ferenc Általános Iskola tornatermében játszottak. A pásztóiak is alaposan „belehúztak”, mivel veszprémi, debreceni és győri vetélytársakat kaptak. Érdekes módon legszorosabb meccsüket épp a veszprémi Báthory iskola ellen vívták, csupán 18-27-re kaptak ki, a hóri- horgas átlövő, Andó Pier pedig egymaga 15 góllal terhelte meg az ellenfél kapuját. A saját otthonában játszó debreceni Kazinczy viszont szemernyi esélyt sem hagyott Szabó Zsolt tanítványainak, 45-12-re győzték le a „dózsáso- kat”. A későbbi győztes tatabányaiakkal szemben egy ideig jól tartották magukat Hermész Szabolcsék, de később kiütközött a rutinbeli különbség, és a Komárom megyei csapat 32-15-re diadalmaskodott. A hetedik helyért zajló összecsapáson a hajráig esély kínálkozott a fiúknak, hogy ne utolsóként zárják az országos döntőt, de itt sem sikerült a győzelem, 25-18 lett a végeredmény a Dunafóldvár javára. Eredmények, lányok. Csoportmeccsek: Balassagyarmat, Kiss Árpád Általános Iskola - Debrecen, Kazinczy Ferenc Általános Iskola 10-27. A gyarmatiak góllövői: Balázs Anna 4, Lucska Alexandra 3, Varga Vivien 3. Kiss Árpád Általános Iskola - Győr, Marcalvárosi Oktatási Központ 12-33. G.: Lucska 10, Varga 1, Vadas Inez 1. Kiss Árpád Általános Iskola - Győr, Gárdonyi Géza Általános Iskola 15-22. G.: Lucska 9, Balázs 3, Varga 2, Vadas 1. 7. helyért: Kiss Árpád Általános Iskola - Békéscsaba, 2. sz. Általános Iskola 9-30. G.: Balázs 4, Lucska 3, Varga 1, Vadas 1. Végeredmény: 1. Tamási, 2. Kistelek, 3. Debrecen, 4. Győr, Marcalváros, 5. Szekszárd, 6. Győr, Gárdonyi,7. Békéscsaba, 8. Balassagyarmat, Kiss Árpád. Hegedűs Henrik edző: - Közvetlen közelről láthattuk és tapasztalhattuk, hol tart ebben a korosztályban az ország elitje. És mi nem vagyunk annyira lemaradva tőlük. Örülök a lányok bátor játékának, remélve, hogy két év múlva ismét sikerül ide kijutnunk. Fiúk, csoportmeccsek: Pásztó, Dózsa György Általános Iskola - Veszprém, Báthory István Általános Iskola 18-27. A pásztói gólszerzők■ Andó Pier 15, Fábián Tamás 2, Hermész Szabolcs 1. Dózsa György Általános Iskola - Debrecen, Kazinczy Ferenc Általános Iskola 12-45. G.: Andó 7, Hermész 2, Fábián Dániel 1, Podobén Márk 1, Füzér Tamás 1. Dózsa György Általános Iskola - Tatabánya, Kodály Zoltán Általános Iskola 15-32. G.: Andó 7, Hermész 6, Fábián D. 1, Podobén 1.7. helyért: Dózsa György Általános Iskola - Dunafóldvár, Mikrotérségi Általános Iskola 18-25. G.: Andó 7, Hermész 7, Fábián T. 2, Fábián D. 2. Végeredmény: 1. Tatabánya, 2. Debrecen, 3. Túrkeve, 4. Győr, 5. Békés, 6. Veszprém, 7. Dunafóldvár, 8. Dózsa György, Pásztó. Szabó Zsolt, testnevelő-edző: - Örültünk, hogy itt lehettünk, és megmérettethettük magunkat az ország legjobbjaival. A gyerekek ügyesek voltak, kihozták magukból a maximumot, és főképpen sokat tanulhattak az ellenfelektől.