Nőgrád Megyei Hírlap, 2009. június (20. évfolyam, 125-149. szám)

2009-06-04 / 127. szám

4 2009. JÚNIUS 4., CSÜTÖRTÖK NÓGRÁD MEGYE Tények és a valóság a Tarjánhő működéseben Az elmúlt hónapokban a politi­ka „célkeresztjébe” került a Tarjánhő Kft., amire döntően az adott okot, hogy a cég műkö­dése során először volt üzemi eredmény szinten is vesztesé­ge. Fentiek tükrében beszélge­tünk Kiss József ügyvezető igazgatóval.- Mi változott az elmúlt másfél évben a Tarjánhő Kft. életében?- Cégünk a 2007-es évet 26 millió fo­rintos eredménnyel zárta, s alapítása óta először fizetett 13 millió forintos osz­talékot a tulajdonos önkormányzatnak. A 2008. évi üzleti tervünkben a 2007. évi eredmény ismételt elérését tűztük ki célul, amelyre a féléves 11,5 millió fo­rintos eredmény akkor még garanciát jelenthetett. A cégünk megengedhette magának azt is, hogy az áprilisi és júli­usi gázáremelkedéseket nem hárította át azonnal a fogyasztóira. Szeptember­ben terjesztettük a közgyűlés elé az ok­tóber elsejétől javasolt szolgáltatási dí­jakat. A közüzemi gázdíjak évközi 21,5 százalékos emelkedése után a lakossá­gi hődíjak 15,4 százalékos, a közületi hődíjak 21,33 százalékos emelését hagyta jóvá a közgyűlés, az alapdíjak változatlanul hagyása mellett. A fenti díjak 2603 forinl/GJ mértékű közüzemi gázdíjra és 170 forinfyTJSD árfolyamra lettek kalkulálva.- Miért volt lényeges a forint-dollárár­folyam?- A Tarjánhő 2005 óta a földgázt a szabadpiacról szerzi be. A szabadpiaci gázszerződésben a gáz ára amerikai dollárban rögzített, és a számlázáskori devizaárfolyamon forintban kell megfi­zetnünk a szolgáltatónak. A szabadpia­ci árak egyébként 2008 októberéig min­dig alacsonyabbak voltak mint a köz­üzemi díjak, így annak jótékony hatását mindaddig a fogyasztóink érzékelhet­ték úgy, hogy a szabadpiacra való kilé­pés óta sem a lakossági, sem a közüle­ti alapdíjainkat nem emeltük annak el­lenére, hogy közben az alapdíjköltsége­ink 20 százalékkal emelkedtek.- Mi történt októberben?- A történet már előbb kezdődött, hi­szen 2008 elejétől hallottunk az ameri­kai tőkepiaci válságról, világcégek és bankok tönkremeneteléről. Ez a válság aztán augusztustól kezdett megjelenni Európában és a világ más tájain is. Visz- sza lehet keresni a médiatermékekből, hogy Magyarországon szakemberek és a politika, hogyan diagnosztizálta az ak­A válság alaposan felborította a cég előze­tes számításait, a megnövekvő költsége­ket viszont igyekeztek nem a fogyasztókra hárítani kori helyzetet és annak várható hatása­it Magyarországra.- Mondhatjuk úgy, hogy sokan, köztük a politikai elit is nagyot tévedett az akko­ri jóslások tekintetében?- Úgy gondolom igen.- Hogyan befolyásolta tehát a pénz­ügyi és gazdasági világválság a cégük működését?- A forint-dollár árfolyamot - mint már emh'tettem - 170 forintra kalkulál­tuk az októbertől érvényes ármeghatá­rozásunkkor. Szeptember végén, ami­kor az előterjesztést a közgyűlés tár­gyalta, az árfolyam 165 forint volt. A szeptemberi gázfogyasztásunkat 187, az októberit már 217 forintos árfolya­mon kellett rendeznünk, annak ellené­re, hogy a jegybank közben példátlan mértékű, 300 bázispontos jegybanki alapkamat-emelést hajtott végre. A no­vemberi fogyasztásunk elszámolása is magas, 201 fbrint/USD árfolyamon tör­tént, azonban december hónapban a fo­rint jelentősen erősödött, s év végére 188 Ft körül mozgott fél hónapon ke­resztül. Azután 2009. január elsejétől elindult a „lavina”, amely 2009. márci­us közepén 250 forint/USD környékén tetőzött.- Hogyan reagált erre a folyamatra cé­gük?- Január elején tájékoztattam az ön­kormányzati vezetést, hogy cégünk a 2008 évet várhatóan 60 millió forint kö­rüli veszteséggel zárja, és mértékadó elemzők szerint a forint hosszú ideig gyengül a dollárhoz viszonyítva, így cé­günk veszteségei tovább fognak növe­kedni, viszont ilyen mértékű értékvesz­tést nem lehet 100 százalékban fogyasz- tóiár-növekedéssel kompenzálni.- Milyen döntés született?- Abban állapodtunk meg, hogy 2009. február 1-jétől egy korrekciós mértékű áremelést terjesztünk a közgyűlés elé, melynek mértéke az október elsejétől ténylegesen érvényesített (15,4 száza­lék) és a gázárak alapján akkor már in­dokolt (21,5 százalék) közötti különb­ségnek megfelelő hődíjemelés és 7,95 százalékos alapdíjemelés. A fűtési sze­zon végén pedig az addig eltelt időszak veszteségeinek függvényében alakítjuk ki 2009. II. féléves árpolitikánkat.- Közben már tisztázódott, hogy a cég anyagilag rosszul jött ki ebből az időszak­ból, hiszen az áprilisi közgyűlés 240 mil­lió forintos tartozásátütemezést hagyott jóvá a gázszolgáltató és a Tarjánhő Kft. között.- Igen, így igaz. A cégünk az árfo­lyamveszteség miatt 2008 szeptember­től 2009 április végéig több mint 200 millió forintos veszteséget szenvedett el a gázbeszerzésen, melyet nem tudott és nem is akart ebben az időszakban áthá­rítani a fogyasztóira.- Ki fizeti a „révészt”?- Természetesen minden szolgálta­tásnál úgy van, hogy a felmerült költsé­geket a fogyasztók fizetik meg, de most nem újabb áremelkedés formájában.- Kifejtené ezt bővebben?- 2009. január 1-jétől a gázköltségeink minimálisan 30 százalékos hődíj- eme­lést indokoltak volna, melyből csak 5,1 százalékot érvényesítettünk. A 2009.1. negyedéves gázárunkhoz képest 2009. III. negyedévben kb. 40 százalékkal ol­csóbban fogjuk a gázt vásárolni, így ha áraink nem változnak (szinten marad­nak) 2009. szeptembertől 2010. áprili­sig visszafizetjük az adósságunkat.- Tehát ha jól értem, akkor egy 40 szá­zalékos csökkentést nem a mostani szol­gáltatási árszinthez kell viszonyítani?- így van, de ez számokkal egyértel­műbbé válhat A 2009 október 1-jétől ér­vényes hődíjat (3365 forint/GJ) 2009. január 1-jétől minimum 4375 forintra kellett volna megemelni (+ 30 százalék) a gázköltségek alapján. Február 1-jétől csak 3538 forinl/GJ-ra emeltük (5,14 százalék) a hődíjat. A 4375 Ft/GJ-os akkor indokolt ár majd a III. negyedévtől 40%-kal csök­kenthető lenne kb. 3124 forint/GJ-ra. Tehát jelen esetben a hődíjunk kb. 414 forinl/GI-al magasabb mint a fent emlí­tett III. negyedévre indokolt hődíj.- De a III. negyedév még messze van. Van-e esélye annak, hogy a III. negyedév­től ténylegesen is 3124 forint/GJ lesz a salgótarjáni lakossági hődíj?- A tartozásátütemezést 230 forint/USD árfolyamszint mellett is vissza tudjuk fizetni. Ha 2009. szeptem­berben az tükröződik, hogy a forint/USD árfolyam 210 forint környé­kén fog ingadozni a III. negyedévben, akkor a 3124 forintos lakossági hődíjnak lesz realitása 2009 október 1- jétől kezdődően.- Egyes politikusok azt kérdezik: miért drágább a távhőszolgáltatás Salgótarján­ban, mint az ország más városaiban? Az országban kb. 110 távhőrendszer működik, ebből kb. 60 rendszer nagysága haladja meg a 800-1000 fogyasztót. A miénkhez- ha­sonló 60 távhőrendszer szolgáltatási dí­jairól 56-tól sikerült adatot begyűjte- nünk, ahol egy 50 m2-es (135 lm3-es) és évi 44 GJ hőt fogyasztó lakás költségeit hasonlítottuk össze. ■ A szeptemberi gázfogyasztá­sunkat 187, az októberit már 217 forintos árfolyamon kel­lett rendeznünk, annak elle­nére, hogy a jegybank közben példátlan mértékű, 300 bázis­pontos jegybanki alapkamat emelést hajtott végre.- Mit mutat a kép?- A szociálisan nem támogatott fo­gyasztói körre vonatkoztatva Salgótar­jánban egy ilyen „átlaglakás” éves távhő összköltsége áfa nélkül 190 572 forint. Ezzel az említett 56 szolgáltató közül a 45-ödikek vagyunk, tehát csak 11 városban alacsonyabb a távhődíj, mint Salgótarjánban, 44 városban pe­dig magasabb. Ha a salgótarjáni éves távhőköltség ± 10 %-nak megfelelő szá­mot nézzük, ebbe az 56 vizsgált cég kö­zül Salgótarjánnal együtt 27 esik bele. Ebből 7-nek alacsonyabb, 19-nek pedig magasabbak a költségei. A salgótarjá­ni távhőköltségeknél 10 százaléknál (19 ezer forint/év) nagyobb mértékben csak Ajkán, Győrben, Oroszlányban és Pakson olcsóbb a távhő. Ezek közül Aj­kán és Oroszlányban olcsó szénnel tü­zelnek, Pakson az atomerőmű hulla­dék hőjével. Győrben gázalapú a távhő­szolgáltatás, de ott 30 ezer fogyasztó van, 27 MW-os saját gázmotoros erő­művük és alternatív (olaj) tüzelési lehe­tőségük is van, melynek révén igen kedvező áron szerződhetnek földgázra is. Összességében a salgótarjáni távhő- költségek országos viszonylatban nem magasak.- Mi a helyzet az egyes sajtótermékek­ben példaként megemlített mintavárosok (Győr, Szeged, Hajdúszoboszló) távh& költségeivel, hiszen ott 120-90ezerforin­tos éves szintű költségelőnyről írtak?- Tény az, hogy ezeket a számokat előszeretettel publikálják, de nem való­sak. A valóság pedig az, hogy Győrben csak 27 ezer forinttal kisebbek a távhő- költségek a publikált 120 ezer forint he­lyett, Szegeden 6 ezer forinttal, Hajdú­szoboszlón pedig 44 ezer forinttal ma­gasabb a tarjámnál az éves távhőkölt­ség, holott 110 ezer forintos, illetve 90 ezer forintos árelőnyt hirdettek „jóaka­róink”.- Néhány mondat erejéig beszéljünk a közeli és távolabbi jövőről; hogyan to­vább Tarjánhő?- Cégünk teszi a dolgát, gőzerővel dolgozunk a salgótarjáni távhőszolgál­tatás versenyképességének növelésé­ért. A napokban írtuk alá azt a támoga­tási szerződést, amely alapján több mint 90 millió forintos vissza nem térítendő támogatást nyertünk el egy 190 millió forint értékű beruházási programunk­hoz a KEOP-5.1.0 energiahatékonysági pályázatból, annak érdekében, hogy 13 létesítményt a távhőrendszerünkre csatlakoztathassunk. Hosszabb távon folyik egy biomassza erőmű beruházás előkészítése, melynek révén éves szin­ten 160 000 GJ olcsóbb hőenergia be­szerzésére nyílik majd lehetőség, várha­tóan 2011. év végétől.- Végül: mit üzen a jelenlegi és a leen­dő fogyasztóiknak?- Mindenképpen azt, hogy bízzanak bennünk a régi fogyasztóink és tüntes­senek ki bizalmukkal a leendő fogyasz­tóink, hiszen Salgótarján belvárosában az idő a távhőszolgáltatásnak dolgozik, különösen akkor, ha a rövid távon 18 százalékosra tervezett áfa később (hosz- szabb távon), 5 százalékra módosulhat a távhőszolgáltatás tekintetében. Per­sze a csökkentett áfa a távhő környezet­kímélő jellegét is szeretné erősíteni, a Tarjánhő Kft. fejlesztési elképzelései­nek megvalósítása pedig a versenyké­pességet, hatékonyságot fogja javítani, reményeink szerint országos viszony­latban is kedvező díjtételekkel. (-th) Nógrádban is beindult a JOGPONT hálózat Salgótarján. Ha önt éppen a napokban rúgták ki munkahelyéről, vagy szeretne hozzájutni jogos pénzéhez, de a cég nem fizet, eset­leg kérte nyugdíjazását, és túl kevés illetményt határoztak meg, akkor ön nyugodtan fordulhat a JOGPONT hálózat valamely ügy­védjéhez, s kérheti ingyenes tanácsát, képviseletét. Az országban idén januártól létezik ez a fajta segély szolgálat, Nógrádban - né­mi adminisztrációs csúszás miatt - február elsejétől. Tapasztala­taikról kérdeztük dr. Benkó Jánost, aki a megyei hálózat egyik szervezője is. T. Németh László „Jogi segély a munka világában!” szlogennel kezdte meg működését év elején a JOGPONT hálózat, amely kon­zorciumi formában működik, régión­ként más-más projektgazdával. Az észak-magyarországi régióban a kon­zorcium projektgazdája a KISOSZ. A há­lózat létrejöttét az Új Magyarország fej­lesztési terv is támogatta. A hálózatba bekapcsolt ügyvédek tiszteletdíjat kap­nak munkájukért.- Nógrád megyében a salgótarjáni jo­gi segély szolgálatot én látom el, kedden­ként a polgármesteri hivatalban berende­zett irodában, szerdán pedig az SZMT épületében, ahol korábban, az MSZOSZ megbízásából csináltam. Pásztón ifi. dr. Halász István, Szécsényben Harikné dr. ■ Volt, hogy annyi jogkereső for­dult hozzám, hogy az admi­nisztrációt a rendelkezésre ál­ló időben nem is tudtam meg­csinálni. Havasi Beáta, Balassagyarmaton pedig dr. Uiczó/ózse/kollégámat sikerült meg­nyerni az ügynek - mondta el lapunk ér­deklődésére dr. Benkó János. AZ ÚMFT Társadalmi Megújulás Operatív Program a projekt keretében pályázati feltételként vállalta annak elő­segítését, hogy az ország minden régi­ójában, megfelelő színvonalon, minden célzott társadalmi csoport (munkanél­küliek, pályakezdők, munkavállalók, vállalkozók és vállalkozni kívánók) egyenlő elérési feltételekkel részesül­het a díjmentes szolgáltatásból. A tá­mogatás nemcsak a tiszteletdíjakra ter­jed ki, hanem az ügyvédek technikai felszerelésére, illetve folyamatos to­vábbképzésére is.- Minden egyes hozzánk befutott esetről jegyzőkönyvet készítünk, s en­nek alapján számolunk el. Volt, hogy annyi jogkereső fordult hozzám, hogy az adminisztrációt a rendelkezésre álló időben nem is tudtam megcsinálni, de ha ezt az ember nem szakmaszeretet­ből, a segíteni akarás szándékával csi­nálja, jobb, ha el se kezdi - mondja a ta­pasztalt ügyvéd. - Előfordul persze, hogy nem munkajogi témákban kere­sik az embert, hiszen valamennyien szakosodtunk bizonyos ügykörre. Őket sem küldöm el, mert nem szeretnénk kizárni senkit a segélyszolgálatból. Dr. Benkó János elmondta, hogy dön­tően azért munkajogi témakörökben Dr. Benkó János keresik. Az egyik panaszos - 8 sorstár­sa nevében - például azzal fordult a JOGPONT ügyvédjéhez, hogy cége im­már több mint fél éve nem fizeti ki őt. Mi több, a székhelyét is áttette más te­lepülésre, így nem érik el, még leszá­molni sem tudnak, ami duplán sújtja őket. Ilyenkor az ügyvéd hivatalosan ve­szi fel a kapcsolatot az adott céggel, s te­szi meg a szükséges lépéseket. Egy másik jogkereső azért fordult dr. Benkó Jánoshoz, hogy megtudja, mit te­gyen, hiszen a cége csökkentett munka­időben szeretné foglalkoztatni, s azt is javasolták, hogy legyen számlaképes. Milyen vállalkozási formát válasszak? - tette fel a kérdést, s közösen keresték meg rá a választ.- Az állandóan változó jogi környezet miatt a hálózatunk tagjai folyamatosan részt vesznek képzéseken - tette hozzá. - Immár négy ilyen konzultáción vettünk részt Budapesten, rendkívül felkészült előadók segítségével. Nagyon hasznos is­mereteket adtak át, amelyek segítenek nekünk eligazodni egy-egy bonyolultabb ügyben, vagy éppen a változásokat tekint­ve. Csak az végezheti ezt a tevékenységet, aki a képzéseken részt vesz, s megszerzi a működéshez szükséges oklevelet Dr. Benkó János végezetül elmondta, hogy nemcsak személyesen fordulhatnak hozzá, hanem interneten keresztül is, az info@drbenko.hu címen, de megtalálhat­ják elérhetőségét a www.drbenko.hu weblapon is.

Next

/
Thumbnails
Contents