Nőgrád Megyei Hírlap, 2009. június (20. évfolyam, 125-149. szám)

2009-06-23 / 143. szám

Újhelyi gyorsan felejt zuschlag-per Az MSZP alelnöke „nem foglalkozott helyi ügyekkel” Zuschlag János (balra) bilincsben hallgatta egykori politikustársa vallomását. Újhelyi szerint politikai bosszút akarnak állni rajta HÍRSÁV Nem indul eljárás Simor András ellen nem rendeli el vagyonnyi- latkozati eljárás megindítá­sát Simor András jegybank- elnökkel szemben Géczi Jó­zsef Alajos. A parlament mandátumvizsgáló bizottsá­gának MSZP-s elnöke sze­rint Simor a kifogásoltakon is túlmenően megmagya­rázta a kezdeményező által felvetett pénzvagyonmoz­gás ellentmondásait. Betiltanák a burkát Franciaországban az egész testet takaró női muzulmán ruha, a burka viseletének tanulmányozá­sára 32 tagú parlamenti bi­zottságot állít fel a francia parlament. A testület hat hónapig fogja vizsgálni a kérdést. Nicolas Sarkozy francia államfő szerint nem vallási kérdésről van szó, hanem a nők méltóságáról és szabadságáról. Bizonytalan az SZDSZ tisztújításának időpontja EGYELŐRE BIZONYTALAN, mi­kor tartja tisztújító küldött- gyűlését az SZDSZ - mondta a párt országos ta­nácsának elnöke. Szent- Iványi István szerint töb­ben formai okokra hivat­kozva kifogásolták a július 4-i időpontot. Az SZDSZ új elnökét és ügyvivői testü­letét így július 4-én, vagy az ezt követő hétvégén vá­laszthatják meg. Szent-lványi sem tudja Újhelyi István nem tudott arról, hogyan finanszíroz­ták az MSZP ifjúsági szer­vezetét, mert az operatív munkát Zuschlag János vé­gezte teljes illetékességgel. Bálái F. István - Vég Márton Tegnap egy újabb szocialista po­litikus volt kénytelen leautózni Kecskemétre, hogy értékes tanú- vallomásával segítse a Bács-Kis- kun Megyei Bíróságot a Zu­schlag-per fő-és mellékszálainak kibogozásában. Újhelyi István azonban igazmondási kötelessé­ge tudatában azt állította: nem tudott arról, hogy a Fiatal Balol­dal - Ifjú Szocialisták (Fibisz) ne­vű szervezetet fiktív egyesületek és alapítványok által elnyert, nagyrészt állami támogatások­ból pénzelték. Újhelyi 2002-től a szervezet elnöke volt, most pedig az MSZP alelnöke, valamint a Mi­niszterelnöki Hivatal politikai ál­lamtitkára. „Nem emlékszem arra, ho­gyan finanszírozták a párt ifjú­sági szervezetét, mert az opera­tív munkát teljes egészében Zuschlag János, az akkori ügyve­zető alelnök végezte” - fogalma­zott Újhelyi István. Ezzel gyakor­latilag tagadta, hogy Balázs Atti­la, mint a Tolna megyei Fibisz vezetője pénzügyi segítséget kért volna tőle még évekkel ez­előtt. Mint ismeretes, Balázs azt vallotta: Újhelyi pénzügyi nehéz­ségekre reagálva azt válaszolta neki, civilszervezeteken keresz­tül kell pénzt szerezni. Újhelyi cáfolta ezt, hozzátéve: ország- gyűlési képviselőként egyéb­ként sem foglalkozott volna he­lyi gyorsulási verseny megszer­vezésével. Ha valaki mégis ha­ujhelyi istván előtt eddig töb­bek között Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnököt, Szilvásy György egykori titokminisztert és Mesterházy Attilát, az MSZP országgyűlési frakcióve­zetőjét hallgatta meg az ügyészség és a bíróság a Zuschlag-ügyben. Még 2007 sonló ügyben kereste, mindig Zuschlaghoz irányította, hiszen a programszervezéssel, és azok finanszírozásával ő foglalkozott. Újhelyi szerint Balázs Attila csak azért tett rá nézve terhelő vallomást, mert nem voltak poli­tikailag egy platformon, így tanú- vallomása politikai visszavágás. Majd kioktatta a bíróságot, mert szerinte már a bírósági eljárás kezdetén el kellett volna különí­teni a törvényesen működő ala­pítványokat és a finanszírozásra fiktíven létrehozott egyesülete­ket, ugyanis a tanúként meghall­gatott fiatalok ijedtükben össze­keverték a fogalmakat. őszén Göncz Kinga jelenlegi EP-képviselő, az ifjúsági, csa­ládi, szociális és esélyegyenlő­ségi tárca volt vezetője is ta­núvallomást tett Kecskeméten. A gyanú szerint az ügyletek 2000 óta folyhattak, ez idő alatt négy miniszter felügyelte az ifjúságügyet. „A Zuschlag-perből le kell von­ni azt a következtetést, hogy a politikai szervezetek finanszíro­zási problémáit meg kell oldani, de ehhez politikai egyetértés kell” - mondta Újhelyi István. Leszögezte: a baloldali értékeket valló szervezetek ugyanúgy vet­tek részt különböző pályázato­kon, mint a Fidelitashoz köthető civilszervezetek. Zuschlag János nagyrészt egyetértett azzal, amit Újhelyi vallott. Csak annyival egészítet­te ki, hogy a Fibisz körül lévő ci­vilszervezeteket „senki, soha nem ellenőrizte, hogy fiktí- vek-e”, senki sem kérte be a tag­gyűlésük jegyzőkönyvét. Ez Zuschlag szerint cáfolja a vád ál­lítását, hogy mindenki tudott volna a fiktív civilszervezetek­ből álló hálózat működéséről. Zuschlag János, aki egykor az MSZP országgyűlési képviselő­je, a párt megyei szervezetének ügyvezető alelnöke volt, 2007. szeptember 21-től előzetes letar­tóztatásban van. A 75 millió fo­rintos csalási ügyben az első­fokú ítélet meghozatala őszre várható. Lendvai Ildikó: a Fidesz sem adna 13. havi nyugdíjat „Orbán Viktor is tudja, hogy kor­mányra kerülése után sem folyó­síthatná újból a 13. havi nyugdí­jat" - fogalmazott Lendvai Ildikó. A szocialista pártelnök nyílt le­vélben kérdezte meg a Fidesz el­nökétől, mit tenne a 13. havi nyugdíjjal. Lendvai emlékezte­tett: a Fidesz nem szavazta meg a bevezetését, de kritizálta kény­szerű felfüggesztését. AZ MSZP elnöke az iránt is érdeklődött, mi történne a nyugdíjkorhatárral és a családi pótlékkal, amelyet a Fi- desz-kormány befagyasztott. Szijjártó Péter, a Fidesz elnöki stábjának vezetője azt válaszol­ta: pártja azon fog dolgozni, hogy a gazdasági növekedés újraindí­tása nyomán a lehető legtöbb se­gítséget nyújtsa az embereknek. Orbán vasárnap a storytv-ben kijelentette, kormányra kerülé­sük esetén a gyest visszaemelik három évre, ám a nyugdíj egy na­gyobb tétel, ott óvatosabban kell eljárni, és először a gazdaság mo­torjait kell megindítani. ■ Az MDF-et még izgatja a Gripen „Alapvető érdek, hogy fény de­rüljön a Gripeneket népszerűsí­tő gyanús pénzek célpontjaira, ezért kérdéssel fordul az MDF a Legfőbb Ügyészhez” - jelentette be Karsai Péter. Az MDF-es hon­atya emlékeztetett: a svéd állam­ügyész június ló-án jelentette be, hogy a Gripeneket gyártó cég kereskedelmi partnere, a brit BAE Systems kenőpénzekkel népszerűsíthette a vadászgépe­ket Magyarországon is. Az MDF azt kérdezi a legfőbb ügyésztől, hogy a vizsgálat 2007. decemberi elutasítását követően miért indított mégis nyomozást a Legfőbb Ügyészség. Másrészről arról érdeklődnek, a svéd vizsgá­lat során napvilágot látott korrup­ciógyanús eredmények ismereté­ben tervezik-e, hogy felveszi a kapcsolatot a svéd szervekkel. ■ Felmerült nevek a Zuschlag-ügyben A Jobbikról is tárgyalt Izraelben Bajnai Jeruzsálem Aggódik az iráni helyzet miatt a magyar kormány Az Őrök Tanácsa nem változtat a végeredményen „Magyarország egyik legköze­lebbi barátja a közel-keleti tér­ségben Izrael” - hangoztatta Bajnai Gordon tegnap Jeruzsá­lemben, miután találkozott Si­mon Peresz izraeli államfővel. A magyar kormányfő közölte, szorongva figyelik az Iránban zajló eseményeket, és aggódnak a kialakult helyzet miatt. „Az, ami Iránban történik, rossz is és egyben jó is, mert ritkán lát­ni, amikor az emberek utcára vonulnak az igazukért és forra­dalmat csinálnak, ahogyan 1956-ban Magyarországon is történt” - mondta Peresz. Bajnai Benjamin Netanjahu izraeli kormányfővel folytatott megbeszélésén szóba került a Jobbik térnyerése is. A magyar kormány ezért támogatja a holokauszt tagadását tiltó tör­vény elfogadását, és szándékuk az is, hogy minden demokrati­kus párttal összefogva karan­ténba zárják a szélsőséges esz­méket. Bajnai a kabinet nevé­ben elhatárolódott a Jobbik né­zeteitől. A Jobbik közleményében azt hangoztatta: nem lepődik meg azon, hogy a „senki által meg nem választott ideiglenes kor­mányfő első látogatásán tényle­ges megbízójához, a - saját be­vallása szerint - Magyarország felvásárlásán ügyködő Simon Pereszhez igyekszik újabb inst­rukciókért”. ■ Éber Sándor Ajeruzsálemi Jad Vasem hotokausztmúzeumot is megtekintette Bajnai „Az Őrök Tanácsa nem találta nyomát nagyobb csalásnak vagy törvénysértésnek, a választáso­kat a hivatalos eredmények sze­rint az eddigi elnök, Mahmúd Ahmadinezsád nyerte” - jelentet­te be Irán legfőbb el­lenőrző testületének szóvivője. Ötven vá­lasztókörzetben ész­leltek szabálytalan­ságokat, legfőképpen azt, hogy több szavazatot adtak le, mint amennyi szavazásra jogosult volt. Az Őrök Tanácsa szerint ezek a visszásságok nem befolyásolták a választások végső kimenetelét, így kizárták annak lehetőségét, hogy megsemmisítsék a június 12-i választások végeredményét. A szavazáson második helye­zett Mir Hoszein Muszavi hívei több napja folyamatosan tüntet­nek a szavazatok újraszámlálá­sát és új választásokat követelve. Az összecsapásoknak eddig a hi­vatalos adatok sze­rint 17 halottja volt. Az erőszak ellen tiltakozva kedden bekérették a fran­cia, a svéd és a finn külügymi­nisztériumba az iráni nagyköve­tet, Belgium pedig közleményben ítélte el az iráni hatóságokat. Ban Ki Mun, az ENSZ főtitkára felszó­lította Iránt, hogy haladéktalanul vessen véget a letartóztatások­nak, a fenyegetéseknek és az erő alkalmazásának. ■ Éber S. ■ A tüntetéseknek hivatalosan 17 áldozata volt.

Next

/
Thumbnails
Contents