Nőgrád Megyei Hírlap, 2009. június (20. évfolyam, 125-149. szám)
2009-06-20 / 141. szám
tt 2009 JUNIUS KOZELEr Ágh Péter ügyvezető alelnököt választotta elnökévé a Fidelitas Miskolcon szombaton. Az eddigi elnök, Szijjártó Péter nem jelöltette magát, mivel kommunikációs feladatai mellett az elnöki stáb vezetője is lett. Ágh azt javasolta a kormánynak, hogy vonuljon csendes pihenőre, és ne nehezítse a fiatalok életét. nana » ras Földrengések Boszniában és Horvátországban A RICHTER-SKÁLA szerinti 4- 5-ös erejű földrengések rázták meg kora délután Horvátország déli részét és Bosznia-Herecegovinát. Az első rengések epicentruma a horvátországi Selina és Nin település közé esett, majd Zára (Zadar), és a bosznia-hercegovinai Posusja település körzetében volt. A földmozgás Trogir, Makarska, Sibenik környékén és a dabnát szigeteken mindenütt érezhető volt. Sérülésekről és anyagi károkról nem érkeztek jelentések. Megint érvénytelen volt a pécsi választás MINDEN BIZONNYAL új választást kell kiírni, miután a második fordulóban sem volt meg a szükséges (25 százalékos) részvétel a pécsi időközi választáson. A Toller László volt pécsi polgár- mester parlamenti képviselői helyére kiírt voksoláson este fél hétig mindössze a választásra jogosultak 17,03 százaléka jelent meg. Legkorábban szeptember elején szavazhatnak újra. Bajnai: A Jobbik nézetei veszélyt jelentenek „A KORMÁNY támogatja azt a törvényt, amely tiltaná a holokauszttagadást Magyarországon” - mondta Bajnai Gordon. A miniszter- elnök szerint minden demokratikus erőnek kötelessége fellépni a szélsőséges eszmék ellen, a Jobbik nézetei pedig veszélyt jelentenek a magyar demokráciára. A kormányfő izraeli útja előtt méltatlan, lehangoló és gyalázatos cselekedetnek minősítette a pesti rakparton lévő holokauszt-em- lékmű meggyalázását. Bajnai a szélsőségek ellen szólt Az RMDSZ jelöltet indít az elnökválasztásokon SAJÁT JELÖLTET KÍVÁN indítani az őszi romániai elnök- választásokon az RMDSZ - erre a döntésre jutott a hétvégén Kolozsváron a Területi Elnökök Konzultatív Tanácsa. A jelölt személyére vonatkozóan több név is felmerült, döntést azonban a hétvégén Marosvásárhelyen hoznak majd. Dávid Ibolya a Fidesszel kokettál MDF A párt országos gyűlésén megerősítették pozíciójában az eddigi elnököt Nyílt szavazáson erősítették meg az MDF hétvégi országos gyűlésén Dávid Ibolyát pártelnöki pozíciójában. Dávid a Fidesz és az MDF együttműködését szorgalmazta a szélsőjobb megerősödése ellen. Éber Sándor „A bizalmi szavazás több mint kétharmados többséggel megerősítette az MDF elnöke és elnöksége által folytatott politikát” - jelentette ki szombaton Kerék- Bárczy Szabolcs, a párt szóvivője. A budapesti országos gyűlésen a szavazásra jogosult 378 küldöttből 274-en jelentek meg. A küldöttek 182 igen, 72 nem és 20 tartózkodással erősítették meg pártelnöki pozíciójában Dávid Ibolyát „Ez kényelmes, magabiztos többség” - értékelt Makay Zsolt, az országos választmány elnöke. A hiányzó két elnökségi helyre Herényi Károlyt és Joó Szabolcsot választották. A voksolás után többtucatnyi küldött elhagyta a zárt ülést. „Szomorúan távozok a pártból” - hangoztatta Porkoláb Mátyás. A budapesti választmány volt elnöDávld Ibolya pártelnököt megerősítették, de sokan vitatják ennek módját ke szerint mintegy ötvenen léphettek ki a pártból. így tett Grezsa István, a párt Csongrád megyei elnöke. Thaisz Miklós, az Ifjúsági Demokrata Fórum (IDF) alelnöke sérelmezte, hogy az igen szavazatokat nem számolták meg, és zavarosak voltak a körülmények. Szerinte sok küldött nem is tudta, miről szavaz, ugyanis konkrétan nem azt tették fel szavazásra, hogy Dávid maradjon-e a párt elHatározatképtelenség az SZDSZ-nél „MEG LEHET TARTANI az SZDSZ július 4-re tervezett tisztújító küldöttgyűlését annak ellené re, hogy határozatképtelen volt a párt országos tanácsának (ot) rendkívüli ülése ” - közölte Fodor Gábor. A volt pártelnök szerint egyszerűbb lett volna, ha szombaton meghozzák a még szükséges döntéseket, de a küldöttgyűlést így is megtartják. Szent- Iványi István, az ot elnöke elmondta: akár július 4-én helyben is lehet elnökjelöltet állítani. Nemzetközi csapattal a hazai sikerekért. www.mol.hu HIRDETÉS MOL. MAGYARORSZAG VILÁGCÉGÉ. nöke. Kifogásolta, hogy kritikák nem hangozhattak el, s „meglehetősen diktatórikusán vezették le az ülést”. Az MDF alapszabályának szombati módosításával az IDF kikerült pártból. Karsai Péter erre úgy reagált, hogy a választmány elnöke felolvasta a határozati javaslatot, mely arra vonatkozott, hogy megerősítik-e a pártelnököt és az elnökséget Sokan sérelmezték, hogy miért volt nyílt szavazás, és az erről szóló javaslatot nem szombaton, hanem már korábban elő kellett volna terjeszteni. Kerék-Bárczy szerint bizalmi szavazás esetén lehet nyílt szavazást is tartani. Annak sincs szerinte semmi jelentősége, hogy a küldötteket megyénként csoportosítva ültették le. Ezt mások úgy értékelték, hogy a vezetés így mérte fel, hogy melyik megyében kell változtatni a vezetésen. „Értelmes konzervatív összefogásra van szükség a szélsőjobb ellen” - hangoztatta sikere után Dávid Ibolya. Az MDF elnöke szerint a június 7-i választás bebizonyította, hogy csak a jobboldal mentheti meg az országot a szélsőjobbtól, melyhez elengedhetetlen a Fidesz és az MDF együttműködése. A szocialistáknál már nincs triumvirátus „A július 4-i kongresszuson az MSZP szögezze le: továbbra is töretlenül támogatja a kormányt a gazdasági válságkezelésben” - kezdte el sorolni vasárnap Lend- vai Ildikó a párt legfontosabb feladatait. A párt legfelső döntéshozó szervének el kell indítania a választási program készítését, és ki kell tűznie az új miniszter- elnök megtalálásának határidejét, amely egy nyár végi, ősz eleji kongresszuson meg is történhet. Lendvai szerint a politika iránti általános bizalomvesztés megállítására egy új, fiatal kormányfőjelöltre van szükségük. A pártelnök bejelentette, hogy megalakult az MSZP országos választási bizottsága, így befejeződött a háromtagú ügyvezetés munkája. Lendvai áprilisban azzal a feltétellel vállalta a pártelnökséget, hogy a következő tisztújításig vele együtt Kiss Péterrel és Szekeres Imrével egy három fős ügyvezetést működtetnek. ■ AzMSZP-elnökségis adakozik az alapba AZ MS országos elnökségé nek tagjai egyhavi fizetésüket ajánlják fel a krízisalapba - közölte Lendvai Ildikó. A párt július 44 kongresszusán gyűjtést is rendeznek a hátrányos helyzetben élők megsegítésére. Az alapból a válság miatt nehéz helyzetbe került családok kapnak vissza nem térítendő támogatást