Nőgrád Megyei Hírlap, 2009. június (20. évfolyam, 125-149. szám)

2009-06-20 / 141. szám

2 2009. JÚNIUS 22., HÉTFŐ NÓGRÁD MEGYE Lopott - előzetesbe került S. K. Salfdtariáfl, Egy 36 éves, ságúj- falui lakcímmel, de salgótarjá­ni tartózkodási hellyel rendel­kező férfi pár napja a főplébá­nia előtti zebrán akart átkelni egy kerékpárral, amikor meg­állították a járőrök. Az egyen­ruhások már jól ismerték őt: több biciklilopás kapcsán is fel­merült a neve - tudatta Hidasi Béla, a salgótarjáni rendőrkapi­tányság bűnügyi osztályvezető­helyettese. A fiatalember a nála lévő két­kerekűvel ezúttal sem tudott megnyugtató módon elszámol­ni: előbb azt állította, hogy Bátonyterenyéről hozta, utóbb pedig azt, hogy egy kuka mellett találta. Egyik változat sem adott azonban választ arra, hogy bo­ríthatja por a kerékpár teljes fe­lületét, hiszen egész nap esett az eső. A nyomozás során aztán kiderült, hogy a bicikli egy Rá­kóczi úti lakóépület pincéjéből tűnt el, ahogy az a nadrág is, amelyet az elkövető viselt - tu­lajdonosuk kétséget kizáróan felismerte ezeket a tárgyakat. Mivel a férfi ellen már több eljá­rás is folyamatban van, őt őrizet­be vették, majd előzetes letar­tóztatásba helyezték. Ml NEM EMELJÜK, VISSZAADJUK AZ ÁFÁT! Minden vásárlónk, aki 2009. Június 22-től június 25-ig WWW.nogrddK6r.hu Salgótarjánban a Pécskő Áruhá; rwháxafi, gyermekruházati, lakástextil, fehérnemű, cipő-,vagy Játék osztályán, ai Adidfv- és A&A Sportruházati üzletben vagy Balassagyarmaton az Ipoly Áruház fehérnemű és lakástextil osztályán 2000 Ft ftltttl összegért vásárol, az ÁFA összegéről ajándékutalványt kap, A játék az élet öröme A kiállításon láthattuk, hogy mivel játszottak egykoron a gyermekek Szenográdi Ferenc iiftiiíííak; A Ménes-patak Menti Egyesü­let és Endrefalva önkormányzata szerve­zésében június 20-án szombaton 10 óra­kor a község közösségi házában megnyílt a IV. Ménes-patak Menti Játékfesztivál. Az ez évi felhozatal is igen színes és gaz­dag. Bemutatkoztak a játékcéh alkotói: Gémesi Dénes Júlia, Hellenbach Gabriel­la, Gera Klára. A Kis Áron Magyar Játék­társaságból Rocháni Büdy Annamária, Maruzsné Kovács Éva, akinek makettjein végignézve egy képzeletbeli hazai és eu­rópai utazáson vehetünk részt, megcso­dálhatjuk a várat, a nevezetes építmé­nyek hű kicsinyített mását. A Néprajzi Múzeum a kiállítók rendelkezésére bo­csátotta a finnugor népek játékait. Kurió­zumai a kiállításnak a japán papírsárká­nyok. Antal Andrásné csuhéjból készült különböző figuráit hozta el Endrefalvára. Egy külön teremben az endrefalviak állí­tottak ki. Láthatjuk, hogy mivel játszottak egykoron a gyermekek, s ott vannak mel­lette korunk képességfejlesztő játékai. Az endrefalvi gyermekek lerajzolták ked­venc játékaikat, a legjobbakat a kiállítá­son mutatták be. Csóriné Botyánszki Ágnes polgármester köszöntőjében köszönetét mondott mind­azoknak, akik a kiállításon bemutatták gyűjteményüket. Megköszönte a pedagó­gusoknak, akik az idén is hozzájárultak a rendezvény sikeréhez, a nyugdíjas klub tagjainak, hogy egykori játékukat rendel­kezésükre bocsátották. Külön megköszön­te Tóth Andrásnak, a Ménes-patak Menti Egyesület alelnökének a munkáját, aki je­lentősen hozzájárult a kiállítás anyagainak összegyűjtéséhez. Annak a reményének adott kifejezést, hogy az idén is olyan láto­gatottsága lesz a rendezvényüknek, amely erőt és hitet ad a további folytatáshoz. Tóth András köszöntőjében arról szólt, hogy ez már negyedik fesztiváljuk, de minden év­ben újat tudtak mutatni. Egyedi állandó ki­állítójuk, Maruzs Éva, de ő is minden évben más-más anyaggal jelentkezik a kiállítá­son. Hangsúlyozta az ember, a közösségek életében a játék, a hagyományok szerepé­nek a fontosságát. Ezzel összefüggésben kiemelte, hogy kiállításuk hagyományte­remtő. Végezetül a játék öröméről, anna személyiséget formáló hatásáról szólt. Mindazok, akik a kiállítást végignézik, i mét rádöbbenhetnek arra, hogy a játék ner zeteken átívelő tevékenység; a tanulás a kr atív fejlődésének egyik eszköze. A játék elkísér minket a bölcsőtől a síri míg a játékban örömünket leljük, addig c él bennünk az életkedv, azt mondhatjuk: játék az élet egyik öröme.

Next

/
Thumbnails
Contents