Nőgrád Megyei Hírlap, 2009. június (20. évfolyam, 125-149. szám)

2009-06-03 / 126. szám

2009. JÚNIUS 3., SZERDA 9 HIRDETÉS r m Salgótarján, Füleki út 26.* TEMETKEZÉS (32) 431 -544 24órásügyetet:06-30/9-552-137; 06-3ÍV9-552-1 „ Véget ért a szenvedésed, szívedben a nyugalom, miénkben, kik itt maradtunk, el nem múló fájdalom. ” Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy kollégánk, KOCSISNÉ BAKÓCZI ERZSÉBET 52 éves korában, 2009. május 29-én türelemmel viselt, hosszan tartó betegség után elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2009. június 9-én, 16 órakor lesz a zagyvapálfalvai felső temetőben. Kérjük a velünk együtt búcsúzókat, csak egy szál virágot hozzanak, mert a hamvakat az elhunyt kérésének megfelelően helyezzük örök nyugalomra. TÁNCSICS MIHÁLY KÖZGAZDASÁGI, ÜGYVITELI, KERESKEDELMI ÉS VENDÉGLÁTÓ-IPARI SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA TAGINTÉZMÉNYE ÉS A GYÁSZOLÓ CSALÁD MIKUSKA TEMETKEZÉS Ügyelet: 0-24 óráig „Egész életeden át dolgozva éltél, most bánatot ránk hagyva, csendben elmentél Örök álom zárta le drága szemed, megpihenni tér két dolgos kezed, Drága jó Édesanyám isten veled!" Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy PETRE SÁND0RNÉ sz.Tóth Anna (volt Honvéd út 15. szám alatti lakos) a drága édesanya, nagymama, dédnagymama, életének 90. évében időskori gyengesége után elhunyt. Temetése 2009. június 4-én (csütörtökön) 14 órakor lesz a kisterenyei temetőben. Előtte gyászmise. Egyben köszönetét mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. GYÁSZOLÓ CSALÁDJA Ezúton mondunk hálás köszönetét a kisterenyei idősek otthona 0 épület, I. emeletén dolgozó főnővérnek, minden nővérkének és a többi dolgozónak. Megköszönjük azt az áldozatos, lelkiismeretes, szeretetteljes munkájukat, amivel Petre nénit körülvették. VARGAÉK, MIKUSKÁÉK Bátonyterenye, Honvéd út IS. Salgótarján, Füloki út 7. Alsótold, Nagymező út 12. Tel.: 32/350-571. 06-30/384-0967 06-20/216-9980 „Annyira akartam élni, a betegséget legyőzni, búcsúztam volna tőletek, de erőm nem engedett, így búcsú nélkül szívetekben tovább élhetek ” Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy RÁCZ LAJ0SNÉ sz. Pásztor Julianna életének 70. évében örökre itt hagyott bennünket. Temetése június 3-án (ma) 16.30 órakor lesz a szalmatercsi temetőben. Egyben köszönetét mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A GYÁSZOLÓ CSALÁD Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KUB0RCZIK JÓZSEF (Csirke) nyugdíjas vájár életének 84. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása és az urna elhelyezése június 5-én (pénteken) 15 órakor lesz a mátranováki falusi temetőben. Egyben köszönetét mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A GYÁSZOLÓ CSALÁD KEGYELETI SZOLGALAT HOLECZZOLTÁN VÁLLALKOZÓ <!> Salgótarján, Meredek út 1. 24 órás ügyelet: (30) 9781-621 Vizslás, Kossuth út 125. Tel.: 32/444-011. /„Pihenj, te drága szív, már megszűntél dobogni, szerető jóságod nem tudjukfeledni. Mert elfeledni Téged soha nem lehet, csak meg kell tanulnunk ezután élni Nélküled. ” Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy IVÁNCSIK MIHÁLYNÉ volt nyíregyházi lakos életének 93. évében elhunyt. Utolsó útjára 2009. június 4-én (csütörtökön) 17 órakor kísérjük a salgótarjáni új temetőben. Köszönetét mondunk mindazoknak, akik szeretett halottunk búcsúztatásán részt vesznek. GYÁSZOLJÁK: LÁNYA, UNOKÁI, DÉDUNOKÁJA (HÍDVÉGI CSALÁD) NÉMET-OSZTRÁK ügyfeleink részére eladó in­gatlanokat keresünk! 06-1-210-4904 •98913* * SALGÓTARJÁNBAN, Acélgyári úton 3 szobás, gázkonvektoros, magasföldszinti lakás + pincerész eladó. 20/556-2025. *98922* ELADÓ Látrányban, Balatonlellétöl 4 km-re egy újépítésü családi ház. A ház dombolda­lon helyezkedik el. Tetőtér: 3 parkettás szo­ba, gardróbszoba, sarokkáddal, WC-vel ellá­tott fürdőszoba. Alsó rész: amerikai konyhás nappali, konyha és a nappali kövezve van, zuhanykabinos fürdőszoba, WC. A ház riasz­tóval van ellátva. A balatonlellei fürdő 5 perc alatt elérhető. Képet küldök! l.-ár: 19 900 000 Ft. 06304446222, 06309994639 •98924' SALGÓTARJÁNBAN, az Acélgyári úton 2 szo­bás lakás eladó vagy kiadó. Tel.: 06-30/244- 1081. *98925* SALGÓTARJÁNBAN, Károlyin kétszintes, dup- lagarázsos családi ház eladó. Tel.: 06- 20/330-7854. *98929­PÖSTÉNYPUSZTÁN kertes családi ház eladó. SOMLYÓN, szép környezetben 869 m2-es üdülőtelek eladó. Ár megegyezés alapján. Érd.: 06-20/5767-985,15 óra után. '98994* SALGÓTARJÁN, Szérűskert úton kertes, kis családi ház eladó. Irányár: 6 M Ft. Tel.: 06- 30/652-0608. *99005* SALGÓTARJÁN, Nyírfácska úton 3 szobás, 61 m2-es lakás eladó. Irányár: 5,3 M Ft. Tel.: 06-30/652-0608. *99005* ___________ ZAGY VARÓNÁN 3 szobás, összkomfortos családi ház gyümölcsössel, nagy kerttel el­adó. Irányár: 7 M Ft. Tel.: 32/438-183,06- 20/588-6889. *99008* SALGÓTARJÁNBAN, Pintér-telepen 2 szobás, összkomfortos családi ház eladó. Irányár: 9 M Ft. Tel.: 06-30/603-8713. *99012* __________JÁRMŰ__________ PE DÁL0S régi játékautót (Moszkvicsot) ven­nék, állapottól függetlenül, ill. veterán mo­tort és kerékpárt, díszes öntvénykályhát is keresek. Tel.: 30/912-9916. *98io4* FIAT Marea i.6i kombi 2001-es, 89 E km, ABS, klíma, garázsban tartott, szervizkönyv, megkímélt állapotban eladó. 20/343-2139 *98792* RENAULT Safrane 2.2-es, V6-os komplett motorblokk eladó. Tel.: 06-30/9435-042. *98954* TOYOTA Corolla 2001-es, ezüstmetál, ext­rákkal, 990 000 Ft-ért eladó. Tel.: 06- 30/371-5014. *98971* SKODA Fabia 1.4 Sedan, 2003-as, 65 000 km-rel, megkímélt állapotban, sok extrával eladó! Ár: 1 169 000 Ft. Tel.: 06-20/9185- 265. *99019* __________PÉPEK__________ EL ADÓ: 1500 mm magas oszlopos fúrógép, gyorsvágó 400 mm-es, és állványos köszö­rűgép. Tel.: 06-30/567-8903, 32/440- 052. *98801* VEQYES AMAT1 tenorszaxofon, citera, Numark 0J ke­verőpult eladó. 20/343-2139 *98793» ELADÓK: bontásból ablakok, parancsnoki UAZ rendszám nélkül, üzemképes állapot­ban, illetve lőcsös szekér. Tel.: 06-20/467- 0460. *98977* HASZNÁLT, nagyon szép, jó állapotban lévő bútorok eladók. Bőr ülőgarnitúra 3 + 1, konyhaszekrény beépített kerámialapos tűz­hellyel, kétaknás mosogatóval, mosógéppel. Fakeretes ágy matraccal, éjjeliszekrénnyel. Érd.: 06-70/560-9309. *98993* ELADÓ: Bergon babakocsi újszerű állapot­ban 28 E Ft, SLÁVIA 630 légpuska, fűnyírógép négyütemű BRIGGS-motoros 19 E Ft. Érd.: 06-20/369-5357. *99016* ELADÓ tükrös fésülködőasztal és Samsung színes tv. Érd.: 06-20/2037-869. *99017* STIHL, Husqvarna motorfűrész és bontott al­katrész eladó. Tel: 06-30/9872-366. *99023* ___________ÁLLAT___________ VÁ GNI való csirke kapható a mátraverebélyi majorban. Tel: 32/471-035. *98873* ELŐNEVELT csirke, kacsa, liba kapható. Endrefalva, major. Tel: 06-30/9788-824. *98875* LOVAK 5 és 6 évesek eladók, illetve MTZ-hez 3-as eke. Tel: 06-20/253-1205. *98975* 1 db 160 kg-os hízó eladó. Érd.: Zagyvapálfalva, Sugár út 51. *99013* ÁLLÁST KERES FÉLSZIGET Napközi és Lakóotthon gondo­zottjai munkát keresnek. Ha van ötlete vagy lehetősége, várjuk jelentkezését a 06- 32/311-217-es számon. *99015* 51 éves nö nyolcórás vagy részmunkaidős foglalkoztatással állást keres adminisztráci­ós vagy más területen. Telefon: 32/405- 023. *99028* INGATLAN ELADÓ Salgótarjánban, a Vásártéren, 51 m2- es, II. emeleti, másfél szobás, gázkonvekto­ros lakás. Irányár: 5 M Ft. Érd.: 06-70/337- 1698. *96559’ TÓPARTI építési telkek Nézsán FÉL ÁRON 3,9 M Ft-tól. 06-20/422-9946 www.tavirozsa- lakopark.hu *98246* SALGÓTARJÁNBAN, Füleki úton építési en­gedéllyel rendelkező üres telek eladó. Telep­helynek is alkalmas. Tel: 06-30/9435-042. *98726* ÁRON alul eladó családi ház egy 100 m2-es, vállalkozásra is alkalmas, hőszigetelt csar­nokkal Somoskőújfalun, főút mellett. Tel: 20/579-0291. *98831* CSALÁDI házak Hugyag, Jókai u. 3. és 5. szám alatt, nagy kerttel, külön, vagy együtt eladók. Irányár: 2,5 és 3,5 M Ft. Telefon: 06- 30/9253-158. *98862* Tel: 70/364-3757. *98936* SALGÓTARJÁNBAN, az Acélgyári út 28-ban 30 m2-es, fürdőszobás lakás eladó. Ár meg­egyezés szerint. Érd.: 16 órától, 32/312- 581. Illetve eladó 2 porcelán étkészlet. ÁLLÁST KÍNÁL AWI-HEGESZTŐKET rozsdamentes tartály he­gesztésére, és CO-hegesztőket PF pozició hegesztésére, vidéki munkavégzésre felve­szünk. Érd.: 06-20/402-2130. *98987* *98980* ELADÓ ÉPÜLET . A Nógrád Volán Zrt. ~*éSflP értékesítésre meghirdeti a központi telephelyén (3100. Salgótarján, Rákóczi út 137-139.) lévő fémszerkezetű, kettős alumínium lemez borítású, 30 négyzetméteres épületét. A létesítmény értékesítésével kapcsolatban Puffá Sándor fenntartási- és fejlesztési vezetőnél lehet érdeklődni a 20/575 9099-es telefonszámon. NÓGRÁD VOLÁN ZRT. SALGÓTARJÁNBAN most nyíló hallókészülék­forgalmazó gyógyászatisegédeszköz-üzletbe (halláscentrumba) keresünk egészségügyi végzettséggel kereskedelmi érzékkel, jó kommunikációs készséggel, számítógépes gyakorlattal rendelkező kollégát, aki jelent­kezik hallásakusztikus képzésünkre, amely­ből min. 6 hét elméleti képzés Budapesten történik. Jelentkezni H-P 8-16 óra között a 20/210-15-60-as telefonszámon lehet. •99047* MEZŐGAZDASÁGI kft. az alábbi munkakö­rökre keres dolgozókat: fejős, traktoros, ra- kodós. Érdeklődni: 06-35/578-022-es tele­fonszámon, 8.00-16.00 óráig. *98990* ÖN TEHERGÉPKOCSI-VEZETŐ? Munkát ke­res? Munkaközvetítés: 06-20/447-5539 vagywww.teher.hu *98996* HIRDETMÉNY A LAK-ÉP-KER1998 Kft. az Új Magyarország Fejlesztési Terv Gazdaságfejlesztési Operatív Program támogatási redszeréhez benyújtott "Technológia fejlesztést eredményező új esz­közök beszerzése a Társaság versenyképes­sége javítása céljából” című, G0P-2.1.1- 09/A-2009-0057 jelű pályázatát a MAG- Magyar Gazdaságfejlesztési Központ Zrt. ve­zetője 2009. 03. 31-i döntése alapján 9 963 707 Ft összegű támogatásban részesí­tette. A beruházás eszközbeszerzésre irá­nyult, összértéke 19 927 415 Ft. *99045* HORGÁSSZON Nézsán! Napijegy 999 Ft-tól! 06-20/399-9934 www.ezerszigethorgasz­tO.hU *98246* VÁLLALKOZÁS JÓ forgalmú, 170 m2-es üzlethelyiség - jelen­leg ABC - berendezve, kidolgozott HACCP-vel Salgóbánya központjában, hosszú távra, re­ális áron kiadó. Érdeklődni: 20/522-2210- es telefonon, vagy a paldiker@freemail.hu e- mail címen. *98618* Legyen a Vencfégünfi! A //colit! jegyei most sjár őrt is vendégí! láttatja egy vacsorára. Er.r.eT mínfesze annyi feltétele van, tacy június Húrarra rerijeltarzen érvényes |\{tlai> előfizetéssel. íávágja és visszapostázza tMrjürjt est a Sseívér.yt. A vacsora értéta 20 000 forint, amelyet a nyertes 3 négy csillagos, Ipolytamóci CfsiisHr.a Parf; Hete! éffermétar. fogyaszthat el, A nyeremér.yjátéf: ujotartama 2009. május 20 - 2009. június 10. Sorsolás: 2009. június 92—ér. 7/év \ amire a?: előfizetés szírj: Círr fajiévá az újság járJ: "Telefe-ros elérhetőség: Salgótarjánban, az Alkotmány úton és a Kassai soron 60-80 és SQO m?-es helyiségek üzlet vagy iroda céljára, 300 m2*es helyiség raktár céljára eladó. ________Érdeklődni: 30/911 -78-73. f , m teZfteo/iözö/i>tr/ tTí.'éf jso/r/a/a/a/MUi ‘ 'liA Az idővel fiatalodunk- csak ránk kell nézni

Next

/
Thumbnails
Contents