Nőgrád Megyei Hírlap, 2009. június (20. évfolyam, 125-149. szám)
2009-06-19 / 140. szám
10 2009. JÚNIUS 21., SZOMBAT SZOLGÁLTATÁS ____________Június 20-21.____________ Sz eretettel köszöntjük névnapjukon Rafael, Alajos és Leila nevű kedves olvasóinkat! Szombat Rafael. Héber eredetű név, jelentése: Isten meggyógyít. Védőszentje: Rafael arkangyal, „egy a hét közül, akik az Ur előtt állnak”. Raffaello Santi itáliai festőművész a név leghíresebb viselője, akinek legismertebb műve a Sixtusi Madonna, pedig a Vatikánban több szoba és egy nagy terem freskóját is ő készítette a XVI. század elején. A preraffaeliták azért választották az ő nevét művészeti csoportosulásuk emblémájaként, mert céljuk a középkori kultúra újjáélesztése volt. Raf Valloné olasz származású filmszínész emlékezetes alakítást nyújtott Gina Lollobrigida és Tony Curtis mellett a Trapéz című filmben. A Nap kel: 4.4ó, nyugszik: 20.45 órakor. A Hold kel: 2.08, nyugszik: 18.32. Vasárnap Alajos. Germán eredetű név, jelentése: egész + bölcs. Stróbl Alajos az 1900-as évek szobrászművészetének kimagasló alakja volt, emellett az „Epreskert lovagja”. Már saját korában is anakronizmusnak tűnő életet élt, lóháton, lovagi ruhában száguldozott a Bajza utcában, ahol a Képzőművészeti Főiskola rektoraként lakott. Több szobra megtekinthető az Operaházban és a Zeneakadémián. Anyánk című művével az 1900-ban megtartott párizsi világkiállításon nagydíjat nyert, leila. Perzsa eredetű név, jelentése: sötét hajú. Rejtő Jenő egyik légiós regényében szerepelt Leila, az arab démon. A Nap kel: 4.46, nyugszik: 20.45 órakor. A Hold kel: 2.51, nyugszik: 19.47. Hírok ezerrel! NPORT.hu NÓGBÁO MEGYEI INFOPORTÁI Június 18-i 5 9 10 15 17 18 23 33 34 38 IV KENŐ nyerőszámok 48 49 51 53 54 58 59 68 70 80 HÉTVÉGÉN SOK ESŐ ÉS ERŐS LEHŰLÉS ^ bómersekto! + Mi MMzet "w" 19 *c 19 X 18 X 14 X 1 16 *C 15 X .s- Szécsény @ .Salgótarján Balassagyarmat ;<fr Bátonytecenye . :* . / Rétság Pásztó ‘ „sms % 18 X X Készíttette: @ zones Nógrád megyében ma kora délelőtt még napos idő lesz, de a déli óráktól és éjszaka már sok eső esik. Foltokban viharos zivatarok is varhatók. Élénk, néha erős északnyugati szél fúj. Vasárnap délelőtt még esik. de délután vékonyodik a telhőtakaró. Élénk, néha erős északi szél fúj. Éjszaka ismét elered az eső, erősen lehűl az idő. A jellemzó hőmérséklet délutánra 18 fok kóré emelkedik, vasárnap reggelre 11 fok köré süllyed. A legvalószínűbb folytatás: hétfőtől jövő csütörtökig gyakori eső mellett, valószínűleg lassan isméi emelkedik a hőmérséklet Orvosmeteorológia: erős hidegfront! hatás várható Közlekedés-meteorológia: a sok esőtől csúsznak az utak. A mezőgazdasági járművek sok sarat hordhatnak az utakra. A féktávolság akár tíz-harminc méterrel is megnőhet. A haladási sebességet jelentősen csökkenteni kell. Az előrejelzés bizonytalansaga: „KICSI". Az előrejelzésért felelős: Aigner Szilárd, További folyamatos, helyfüggő előrejelzés: »ww.eumet.ltu 18 *6 / *- -Jki 28°^ 14 X 33k Vízhőmérséklet Duna 19-20 °C Tisza 19-23 % Balaton 23 °C Velencei-tó 24 °C Fertő 23 °C Tisza-tó 24 °C Pázsitfűfélék magas Csalánfélék magas Gombák magas FIGYELEM!/^ 2009. évi FOGATHAJTÓ BAJNOKSÁGAI^/ III. fordulójának megrendezésére kerül sor 2009. június 21-én, 10 órai kezdettel KARANCSBERÉNYBEN Nógrád megye bajnoki címéért és a Cserhátvidéke Takszöv. Kupáért. NAPI HOROSZKÓP ikrek (V. 21—VI. 21.). Az Ikrekbe ér a Hold. Figyeljen oda jobban érzelmeire. Elképzelhető, hogy új szerelmi kapcsolata kezdődik, esetleg a meglévő aktívabbá válik. rák (VI. 22—VII. 22.). A tegnapi bonyodalom után most teljes a béke és a nyugalom. így van esély arra, hogy együtt töltsék a hétvégét. Legyen megértő! oroszlán (VII. 23-VIII. 23.). Ráeszmél egy tévedésére. Csak az, hogy szeret valakit, nem elégséges ok arra, hogy a szeretett egyén szolgálója legyen. Legyen következetes! szűz (Vili. 24-1X23.). Számos háztartási teendőre kell odafigyelnie. Emellett egészsége megóvása érdekében az egészséges táplálkozást és a jó fizikai erőnlétet is fontosnak tartja. mérleg (IX 24-X 23.). Gyermeke szeretné, ha több figyelmet és időt szentelne rá a nyári szünetben is. Lehet, hogy saját élete eseményei teljesen lekötik, de ne feledje, hogy On a felnőtt, akinek segítenie kell a fiatalokat. skorpió pc 24—XI. 22.). Túlterhelt mostanában. Családja hiányolja a beszélgetéseket, a közös programokat. Próbáljon törleszteni ebből valamennyit! nyilas (XI.23-XII.21.). Szépnek és kellemesnek ígérkezik a hét vége. Most még úgy érzi, minden sikerül. Használja ki a kedvező alkalmat. bak (XII. 22-1.20.). Igazán eseménydúsnak ígérkeznek a hétvégi napjai. Ne vállaljon most nagy terheket. Töltsön több időt pihenéssel. Lazítson, meditáljon. vízöntő (1.21-11.20.). Rendkívül kedvező a mai nap regenerálódásra, szépítkezésre. Csodálatosan vonzóvá teheti külső megjelenését. halak (II. 21-111.20.). Rendezheti, átalakíthatja lakását. Sziporkázó ötletei révén megvalósíthatja legmerészebb álmait is. Kapcsolataiban jelentős változásra számíthat. kos (III. 21—IV. 20.). Az Ön bolygója a tűzjegyű Mars uralja a 2009-es évet. Lendületet, vitalitást ad a jegy szülötteinek. A hétvégi napokon pihenjen, töltődjön fel újabb energiákkal. bika (IV. 21—V. 20.). Ingatlanügyeket jeleznek a csillagok. Érdemes pénzét befektetnie, korábbi fáradozásai most megtérülnek. Egészsége kiváló, ügyeljen rá! Szombati rádió- és televízióműsor-ajánlat Vasárnapi rádió- és televíziómüsor-ajánlat 5.50 Nap-kette 9.00 Hétmérföld 9.35 Delta 10.05 Élni tudni kell! 10.35 KészPénz 11.05 Autóvízió 11.30 Most a Buday! 12.00 Hírek 12.05 Egészségábécé 12.35 Stílus 13.05 A hetedik testvér 14.30 Cimbora 15.20 Szarvashiba 15.40 Teknőc a láthatáron 16.10 Miskolci Operafesztivál 16.40 A mi kis városunk 17.10 Thérese nővér.com 19.00 Luxor-sorsolás 19.30 Híradó este 19.50 Balatoni nyár 19.55 Sporthírek 20.05 Ötöslottó-sorsolás 20.25 Konföderációs Kupa 2009 Spanyolország- Dél-Afrika 22.20 Hírek. Időjárás 22.25 Sporthírek 22.40 Konföderációs Kupa 2009 Irak-Új-Zéland (ism.) 9.00 Rajzfilmek gyerekeknek 10.25 Ötös fogat (10.) 10.55 Jacques Cousteau tengeri kalandjai 11.20 Én táncolnék veled 11.30 Hagyományok háza 12.00 Tesz-vesz 12.30 Vizsgálat, lépj be! 12.55 Alma mater 13.50 Lélektantörténetek 14.15 Taljánok Csizmaországban 14.50 Kézfogás 15.15 Jelképtár 15.20 ízes életek 15.55 Növények és emberek 17.00 Vidám elefántkor 18.20 A tánc legendája 18.45 Vadvilág (13/8.) 19.15 Esti mese 19.30 Öregberény 20.00 Híradó este 20.25 Konföderációs Kupa 2009 Irak-Új-Zéland 22.20 Mária szerelmei (amerikai film, 1984) TV 2 6.00 Tv2-matiné 9.50 Mókás állatvilág 10.15 414-es küldetés 10.50 Babavilág 11.20 Kalandjárat 11.50 Szurikáták udvarháza 12.15 Hegylakó 13.15 Charlie - Majom a családban. 14.15 Száguldó Vipera 15.15 GSG 9 - Az elit kommandó 16.20 Grease (am. zenés vígjáték) 18.30 Tények 19.05 Irigy Hónaljmirigy - Szabadlábon Velencén 20.05 Baljós égbolt (am-kanadai sci-fi) Az ég szinte szó szerint leszakad ebben a filmben, ugyanis az ország egyik legelismertebb csillaS , Madison Kelsey tudja, egy hatalmas aszteroida éppen a Földet vette célpontjául. Azonban a hatóságok nem veszik öt komolyan, miután a titokzatos aszteroida csillagászati távcsövei sem érzékelhető. Már csak órák maradtak hátra, amikor Kelsey-nek szerencsére sikerül meggyőznie a már nyugdíjas évet töltő ezredest, Richard Donovant Együtt dolgoznak ki egy tervet, amelyben újra működésbe hoznának egy hadászai lézerberendezést hogy megállítsák vele a Föld felé száguldó aszteroidát. Az egyetlen dolog azonban. ami az útiukba áll, hogy a lézert a légierő fegyveresei őrzik. 21.45 36 (francia krimi, 2004) Közben: Kenósorsolás 23.55 .45 - A bosszú íze TFTT 7.10 Kölyökklub 8.45 Disney-rajzfilmek 10.05 Receptklub 10.25 06 91-33-55-33 11.30 A dadus 12.00 Híradó 12.10 Autómánia 12.45 Ki vagy, doki? 13.45 Forma-1 - Brit Nagydíj, Silverstone Az időmérő edzés (élő) 15.25 Canterbury- esetek 16.15 Pasifaló 16.45 Pokoli küzdelem (am. akciófilm, 1999) 18.30 Híradó 19.00 Fókusz plusz 19.30 Szökőár (amerikai akciófilm) John McAdams a kiváló tudós egykor a Rozmár fedőnevű titkos, tengeri kutatások vezetője volt. A kísérletek azonban tragédiával végződtek, amelyben eletet veszítette szerelme is. Azóta visszavonultan éldegél tengerparti házában, az Atlanti-óceán partján. Ebből a helyzetből egy ti- tokátos szökőársorozat megjelenése mozdítja ki, amelyek keletkezésének körülményei az egykori titkos kísérletek alkalmazására utalnak. Bebizonyosodik, a az egymást követő szökőseiben kéz közreműködésével keletkeznek. Mivel korábban McAdams is egy ilyen titkos kormány projekten dolgozott hamarosan o is gyanúsítottá válik. A katasztrófák valódi elkövetői ügyesen a tudósra terelik a gyanút, miközben ők titokban, a veszélyes és kiszámíthatatlan fegyverrel a kezükben visszavonhatatlanul bele akarnak avatkozni az ország politikai és gazdasági jövőjébe. 22.55 Zsernyákok akcióban VIASAT 9. 7.55 Pán Péter és a kalózok 8.45 A Degrassi gimi 9.35 Sabrina, a tini boszorkány 10.35 Robin Hood legújabb kalandjai 11.25 Flipper legújabb kalandjai 12.15 Dunai zsaruk 13.05 Mission Impossible- Az akciócsoport 14.00 Nevess csak! 14.30 Oprah ajándéka 15.20 Kaliforniai kifutó 16.2010 évvel fiatalabb 17.10 Véznák kontra dagik 18.00 Mindent a szexről 18.50 Célkeresztben 19.35 Columbo- A bűn jelöltje 21.15 CSI - New York i helyszínelők 22.00 Unibet Pókermilliomos 23.05 Penge 2. KOSSUTH DUNA TV 7.55 Az új Lassie 8.40 Cimbora Egyetem 9.25 Léptünk koppan ódon köveken 9.50 Géniuszok gyerekszemmel 10.45 Divathét (ism.) 11.15 Talpalatnyi zöld 11.45 Híradó. Időjárás 12.00 Isten kezében 12.30 Élő népzene 13.00 A könyörületesség papja 15.00 Mindenütt idegen 16.00 Női pulzus 16.30 A Vatikán titkai 17.00 Szerelmes földrajz 17.30 Mese 18.00 Híróra 18.25 Kirakat 19.05 Török kezdőknek 20.00 A szerelmes lelkész (angol film, 2006) 21.50 Dunasport 22.05 Világkikoto 23.00 A titok gyermekei Óránként: Hírek. Időjárás. 5.03 Határok nélkül. 6.00 Szombat reggel. 9.05 Smink nélkül. 10.00 Szombat délelőtt. 1201 Krónika. 1222 Történet hangszerelve. 13.05 Júniusi Rádiókabaré. 14.04 Világóra. 14.35 G7- Gazdasági magazin. 15.05 Zöldövezet. 15.30 Magyarországról jövök. 16.04 Időt kérek. 17.04 Jelenlét 17.50 Sportvilág. 18.04 Rendszerváltoztatók. 18.30 Mentés másként 19.05 Sportvilág. 19.25 Határok nélkül. 19.50 Mese. 20.04 Rádió- színház: Karinthy és Kosztolányi 1-2 22.00 Krónika. Sportvilág. 22.30 Esti beszélgetés. 23.04 Arcvonások. 23.34 Tér-idő. 0.10 Éjszaka TARJÄNITV 15.15 Lovassport Ascoti derbi (éló) 18.00 Tenisz 19.00 Női kosárlabda Európa-bajnokság Qöntő (élő közvetítés) 21.30 Ökölvívás IBF és WBO nehézsúlyú címmérkőzés, Vladimír Klicsko- David Haye (élő) 9.00 TeleShop 9.30 Tipegő 10.00 Zodiákus 12.00 Info Tv 13.00 Hírfúzér 13.30 Emlékezés a holocaust salgótarjáni áldozataira 13.55 TV galéria 14.00 Soá napja 15.05 Beszédes esték Vendég: Berecz András 16.10 Salgótarján 16.30 Hírfüzér 17.00 Megyejáró - Jász- Nagykun- Szolnok megye 18.50 Info Tv 20.30 Hírháló 21.00 Házibuli Attilával 22.00 Sztárok a konyhában 23.00 Bangkok Hilton (6/2. rész) 5.50 Nap kelte 9.00 MobilVers 9.05 így szól az Úr! 9.10 Engedjétek hozzám! 9.15 Katolikus krónika 9.45 „Krisztus nyomába indulnak...” (2J 10.00 Egyházi naptár 10.10 Örömhír 10.35 Református ifjúsági műsor 10.45 Mai hitvallások 11.10 Az utódok reménysége 11.35 Zsidó konyha 12.00 Hírek 12.10 Bangó Margit énekel 12.40 Szabadlábon Erdélyben (15/3.) 13.10100 év - Játék a színház (3.) 14.00 Katajev: A kör négyszögesítése 15.35 MobilVers 15.45 Vigyázat vadnyugat! 17.55 Filmsztárok a vadonban 18.55 Több mint mozi 19.30 Híradó este 19.50 Balatoni nyár 20.00 Konföderációs Kupa 2009 Olaszország-B razíl ia 22.20 Hírek. Időjárás 22.35 Konföderációs Kupa 2009 Egyiptom-USA (ism.) 9.00 Rajzfilmek gyerekeknek 9.25 Spuri (26/22.) 9.50 Arthur 10.20 Lúdas Matyi 11.30 Unokáink sem fogják látni 12.00 A sokszínű vallás 12.10 így szól az Úr! 12.20 Engedjétek hozzám! 12.25 Katolikus krónika 12.50 Egyházi naptár 13.05 Örömhír 13.30 Református ifjúsági műsor 13.40 Mai hitvallások 14.05 Az utódok reménysége 14.30 Zsidó konyha 14.50 Énekek éneke 15.10 A közvetítő 15.35 A zsánerűimtől a legendáig 16.05 Madár rácsok között 16.30 Balkezes angyal 17.50 MTV Hangerő 18.45 Vadvilág (13/9.) 19.15 Esti mese 19.30 Öregberény 20.00 Híradó este 20.25 Konföderációs Kupa 2009 Egyiptom-USA 22.20 Magán- beszélgetések 23.10 Verssor az utcazajban 23.15 Napnyugta TV 2 6.45 Tv2-matiné 10.10 Dokik 10.35 Világszám 11.05 Két Testőr 11.35 Stahl konyhája 12.05 Quantum teap- Az időutazó 12.55 Miért pont Brian? 13.50 Flash Gordon 14.50 Smallville 15.45 A kiválasztott- Az amerikai látnok 16.45 Szélvész nyomozó (amerikai vígjáték) 18.30 Tények 19.00 Napló 20.00 Flyboys - Égi lovagok (fr.-amerikai film) 1916-ot írunk. Már majdnem két éve dúl az I. világháború. A nyugati fronton a brit és francia szövetséges erők megerősítették lövészárkaikat a németekkel szemben, milliók estek áldozatul. Az Egyesült Államok továbbra is kitart a semlegesség mellett, és elszigetelt marad, arra hivatkozva, hadd vívják meg az európaiak a saját harcukat Am számos amerikai utazott Európába a Szövetségesek segítésére, önkéntes mentősofőrőítként. vagy épp a Francia Idegenlégió tagjaiként. Hamarosan ezen amerikai önkéntesek egy csoportja megalakítja saját osztagát, hogy a sokkal jobban felszerelt német pilóták ellen forduljon, és ezáltal segítsen a Szövetségeseknek. Errol a feszült, élet-halai harcról szól a FLYBOYS. 22.45 Horrorra akadva 2. (am. horrorvígjáték) Közben: Kenósorsolás 7.00 Kölyökklub 8.40 Winx Club 9.05 A tini nindzsa teknőcök új kalandjai 9.25 Star Wars 9.55 Receptklub 10.15 06-91-33-55-33 11.15 MeneTrend 11.40 Doki 12.00 Híradó 12.05 A dadus 12.45 Red Bull Air Race, Windsor 13.25 Magyar autósport- magazin 13.35 Forma-1 - Brit Nagydíj A futam élőben 16.00 Hatoslottó-sors. 16.15 Pasifaló 16.45 Minizsenik (amerikai vígjáték) 18.30 Híradó 19.05 Cobra 11 20.00 A legenda (am.-hongkongi film) Kétezer eve Kína első császára egy sírhelyet építtetett magának, ahová a temérdek kincs mellé elrejtették a fiatalság eli- xírjét is. Megszámlálhatatlanul sokan próbálták már megszerezni az ereklyéket, de mind meghaltak. Dr. Jack Channek, az archeológusnak látomásai vannak az ősi Kínáról. Álmai annyira valósak, hogy őt hívják segítségül a mauzóleum megtalálásához. 2135 Az elnök zsoldosa 2. - Végveszélyben (am. akciófilm, 2002) VIÄSAT © 8.45 Louie élete 9.35 Sabrina, a tini boszorkány 10.35 Robin Hood legújabb kalandjai 11.25 Flipper legújabb kalandjai 12.10 Top Gear 13.10 Start 13.35 Nevess csak! 14.00 Sokkoló videók 14.45 Herkules 15.35 Xena 16.25 Mutasd a tányérod! 17.20 Emberi történetek 18.05 Nem ér a nevem 19.05 Rocky 4. (amerikai film, 1985) 21.00 CSI - New York i helyszínelők 21.50 Dirt - A hetilap 22.45 Multik, haza! KOSSUTH /-Sfes. DUNA TV 8.00 Mikor érünk már oda? 8.10 Ebihal és a bálnák 9.45 Cimbora 10.10 Cseh Tamáskoncert 11.00 Csodafa 11.45 Híradó 12.05 Élő egyház 12.30 Élő népzene (ism.) 13.00 Csellengők 13.30 Kék bálvány 14.45 Pódium 15.25 Szerelmes földrajz 16.00 Cseh Tamás Óránként: Hírek. Időjárás. 5.03 Népzene. 5.35 Határok nélkül. 6.00 Vasárnapi újság. 8.30 Kabarématiné. 10.04 Római katolikus szentmise Kiskunhalasról. 11.05 Gondolat-jel. 11.32 Pró és kontra. 12.01 Krónika. 12.22 Harminc perc alatt a Föld körül. 13.04 Népzene. 14.04 Szonda. 14.35 Oxigén. 15.04 Hangalbum. 16.04 Disputa. 17.04 Jelenlét. 17.50 Sportvilág. 18.04 Esti séta - riportok, beszélgetések, művek: a kultúra ösvényein. 19.51 Gyerekeknek. 20.04 Rádiószínház. 22.00 Krónika. Sportvilág. 22.30 Es- ti beszélgetés. 23.04 Válogatás a Vasárnapi újság reggeli műsorából. 0.10 Éjszaka TARJÁNI TV énekel 9.00 Teleshop 16.45 Lélek Boulevard 9.30 A Krisztus 17.15 Mese Szeretete 17.40 Arcélek Egyház műsora 18.00 Híróra 10.00 Pénzhalász 18.10 Heti hírmondó- telefonos 19.00 Cseh Tamás: nyereményjáték Összes dalok 12.00 Info Tv időrendben (1.) 13.00 Hírfúzér 20.20 Cseh Tamás-film 21.50 Cseh Tamás (2.) 23.05 Dunasport 13.15 Forgószínpad - jótékonysági gála (ismétlés) 3Zs»onrr 17.00 Bencze-show 15.15 SzepesiveL.. 15.45 Férfi kézilabda beszélgetések hírességekkel „ Szlovákia17.30 Info Tv Magyarország (élő) 18.00 K0 Tv 20.30 Hírháló 21.00 24 óra éjfélig 18.30 Tenisz (amerikai 19.00 Erős emberek akciófilm) versenye 23.00 Házibuli 20.00 Ökölvívás Attilával 23.00 Tenisz és vendégeivel NÓGRÁD Ü, HÍRLÁP Kiadja: Nógrádi Média Kiadói Kft. Felelős kiadó és főszerkesztő: KOPKA MIKLÓS ügyvezető igazgató. Főszerkesztő-helyettes: FARAGÓ ZOLTÁN. Szerkesztőség: Salgótaiján, Alkotmány út 9., Postafiók: 96., kiadó: Salgótarján, Kassai sor 6.. Szerkesztőségi telefon: 32/416-455, telefax 32/423-931. Kiadóvezető: PLACHY GYÖRGY. Hirdetési és terjesztési csoport telefon: 32/416-455, fax.: 32/423-928. Balassagyarmati szerkesztőség: Bgy., Kossuth út 15. Tel.: 35/301-660. Kérésével Salgótarján térségében hívja a 06-20-566-33-55, Balassagyarmat térségében a 06-20-962-03-68, Pásztó térségében---------------------------------------------------------------------------- a hírlapkézbesítőknél a 06-30-475-83-80-as telefonszámot. Az áruspéldányokat terjeszti a BUVIHÍR Rt. és a kiadó hálózata. Előfizethető közvetlenül a Nógrád Megyei Hírlap kiadójánál, a balassagyarmati sz erkesztőségben, és átutalással a KHB Rt. 10400786 07804984 OOOOOOOO számú számlájára. Előfizetési díj egy hónapra 1990 Ft, negyedévre 5970 Ft, fél évre 11940 Ft, egy évre 23880 Ft. Nyomtatás: Egri Nyomda Kft. Felelős vezető: ügyvezető igazgató. HU ISSN 1215-9042. * Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a Nógrádi Média Kiadói Kft. j az újság a * az Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., az Axel Springer-Magyarország Kft., a Harlequin Magyarország Kft., a Hungaropress Sajtóteijesztö Kft. előfizetéses megrendelését teljesítse, azok akcióira, kiadványaira, szolgáltatásaira felhívja a figyelmet. j Lapunkban a cikkek végén mejzjelenö fekete háromszög fizetett hirdetést jelöl. Lapunkat első alkalommal a MATESZ 2005. február 7-i zámappal auditálta. ' szerkesztőségi rendszerrel készült.