Nőgrád Megyei Hírlap, 2009. június (20. évfolyam, 125-149. szám)
2009-06-15 / 136. szám
GAZDASÁG ilBMlliaiWMiWWMBWIIWriiMi ' I UHUIII lílüllHí liriíHW^-TyyffiT-i^ r~fuwmn'~ Pltt>»llHlltt~ T 'mn—11 iffwi'rwMmw 2009. JÚNIUS 15., HÉ s mmmmsmmsm Itthon praktizálnak, vagy vissza a pénzt orvosképzés A diplomás minimálbéren felül januártól plusz 64 750 forint támogatás jár A krónikus orvoshiányt enyhítendő négy évig Magyarországhoz köti a frissen végzetteket a szakorvosi vizsga letétele után egy most megjelent új kormányrendelet. Ha valaki mégis külföldre menne, vissza kell fizetni a képzési költséget. Munkatársunktól A 2010-től érvénybe lépő szakorvosképzési rendszerről szóló új kormányrendelet szerint megmarad az ingyenes, államilag támogatott orvosképzés, de a meghirdetett keretszám felett költségtérítéssel lehet majd bekerülBúcsút mondhat Debrecen a neutronkutatónak Most már egyre nyilvánvalóbb: Debrecen lemaradt az Európai Neutronkutató Központról (ESS). Egyre több hír látott napvilágot, hogy bár hivatalos döntés egyelőre nincs, a központra pályázó cívisváros nem tudja elnyerni az 1-1,5 milliárd eurós projektet. Ellenben a svéd egyetemi város, Lund - spanyol hátszéllel - már boldog győztesnek tarthatja magát. Ezt erősítette meg a Bruxlnfónak a svéd oktatási és kutatási minisztérium sajtóreferense is. A svéd pályázat honlapján közzétett hír, miszerint Lund adhat otthont az ESS-nek, az európai játékszabályok felrúgásával a versenytársak - Bilbao és Debrecen - lejáratását szolgálja - véli a ESS Magyar Nemzeti Tanács. Ezért az EU-hoz írt levelükben kifogásaikat hangoztatják, és egy átláthatóbb döntési folyamat mellett kardoskodnak. ■ Az ESS Magyar Nemzeti Tanácsnak reklamáló levélre futotta. A Kitekintő című honlap írja: diplomáciai forrásaink szerint a döntés nem EU-s hatáskör (az ESS ugyanis nem minősül majd európai ügynökségnek, még ha várhatóan meg is kapja a kiemelt európai kutatási infrastruktúra státust - a szerk.). Határideje sincs a döntés megszületésének, és valójában azoknak az országoknak a szavazata nyom a legtöbbet a latban, amelyek az 1,5 milliárd eurós infrastruktúra költségeit állják. A beruházás nagyját a németek, a franciák, az olaszok és a britek adják össze, de várhatóan a balti államok és a lengyelek is beszállnak a projektbe. A svédeket kezdettől támogató dánok és norvégok is részt vennének a finanszírozásban, amelynek harmadát, vagyis körülbelül 500 millió eurót a svéd kormány teremtené elő, míg a dánok a teljes infrastruktúra 12 százalékát. Ezzel szemben a támogatásra vonatkozó első körös válaszok alapján hazánk az infrastruktúra kiépítésének 48, míg a madridi kormány az 58 százalékát vállalná magára. ■ ni a rendszerbe. A Magyar Közlönyben most közzétett rendelet értelmében a képzésben részt vevők azonnal a kórházzal kerülnek munkavállalói jogviszonyba. így a törzsképzés után folytathatják a munkát a munkáltató kórházban, valamint a hiányszakmákhoz kiemelt támogatást nyújtanak a képzési idő egészére, ez a diplomás minimálbéren felül bruttó 64 750 forintot jelent. Az egészségügyi tárca az új rendeletben megemelte a köz- ponü gyakornoki keretszámokat is, és a korábbi 10 helyett 50 százalékban határozta meg azt. A szakorvosi vizsga letétele után négy évig csak akkor mehet külföldre dolgozni a szakorvosjelölt, ha visszafizeti a képidilli állapotot mutat a kép - talán enyhülhet kicsit a krónikus orvoshiány Mennyi a költség? egy rezidens képzésének költsége szaktól függően 6,8-15,2 millió forint A jelöltnek ezt az összeget kell visszafizetnie, ha idő előtt elhagyná az országot Az nem számít majd szerződésszegésnek, ha a jelölt a szakvizsga megszerzése után nem marad az eredeti munkáltatójánál, feltéve, ha az országon belül más, államilag finanszírozott egészségügyi szolgáltatónál dolgozna. Ha hiányszakmát „vált”, kizárólag a kiegészítő támogatást, vagyis a havi 65 ezer forintot kell visszaadnia majd. HIRDETÉS Cérnát^ kit 56+14 Gratis Hegyes erős paprika * I. osztály Mi goron&ljuk a jó árakat! arantálom ssességet. Félbarna kenyér Baromfi párizsi > 500 g ► 330 Ft/kg Mándy-féte tészták* ► 8 tojásos ► eperlevél, csiga, cérnácska,tarhonya ► 200 g ► 595 Ft/kg MHMaa Drinky üdítőital ► narancs, citrom ► szénsavas ► 2 liter ► 35 Ft/liter Somát Perfect mosogatógép tabletta* ► 56 db + 14 db ajándék ► 45 Ft/db ► Fan Game kártyával 41 Ft/db Forest méz-mandula toalettpapír' ► 3 rétegű > 24 tekercs ► 24 x 15 m ► 54 Ft/tekercs ► 4 Ft/m Érvényes: 2009. június 15-17. között, a készlet erejéig, minden Penny Market üzletben, az ország 173 pontján. *A csillaggal jelölt árucikkek nem állandó termékei kínálatunknak, ezért előfordulhat, hogy az akció kezdete után rövid időn belül elfogynak. A nyomdai hibákért felelősséget nem vállalunk. Az árak forintban, áfával együtt értendők. Kiszolgálás csak a háztartásokban szokásos mennyiségben. Szíves megértésüket köszönjük! Penny Market Friss. Olcsó. Jó zés költségeit. A hiányszakmi ban kiemelt fizetést kapnak orvosok - így rendelkezik az szakorvosképzési szabályozó Az új szabályozásba a fiatal vosok szinte mindegyik javas tát beépítették. Az új szabály jövőre lépnek életbe. A szak vosképzés jelenleg ingyenes, lamilag támogatott, de csak m< határozott számú orvos veh igénybe. E nélkül azonban se ki sem válhat szakorvossá. Jövőre a megpályázható ál sokról már a kórházak munl erő-szükségletei, illetve a bete ellátás igényei alapján, rugalm keretek között döntenek. Az ál mi képzésben részt vevők azo nal a kórházzal kerülnek mu kaviszonyba, és ha végeztek, e is folytathatják a munkát. Óvatos derűlátás a G8 leccei tanácskozásán Többségében a nemzetkö pénzügyek rendbetételének, fiskális szigorításnak a kérdési tették az első helyre a hét végé a nyolc legjelentősebb gazdas; gi hatalom (G8) pénzügyminis, terei az olaszországi Leccébe folytatott tanácskozásukon. Ny latkozataikban ugyancsak k emelt helyen húzták alá a gazdi ság fellendítésének ösztönzésé A pénzügyi rendszer működi sében még látnak esetleges vi szélyeket. Ugyanakkor óvatos oj timizmussal úgy ítélték meg, gazdaság lassú kijutásának a m; sodik világháború utáni idősza legsúlyosabb recessziójából má vannak apró biztató jelei. Ami a pénzügyi és a báni rendszert illeti: a G8 tengerentí li képviselői szerint a bankói életképességének a vizsgálata val az európaiak még adósok követniük kellene az amerikaial stressztesztjeit a saját kontóién sükön. Európai oldalról viszon megerősítették: náluk is folyna! már ezek a „képességvizsgála tok”, és egy közös kezdeménye zésről is sikerült határozni: a; úgynevezett „Léccé keretprog ram” értelmében egy a pénzügy és üzleti életre vonatkozó közö; elvi szabályozórendszer kialakí tására törekednek. Timothy Geithner amerika pénzügyminiszter szerint egy előre korai lenne enyhíteni e gazdasági növekedést ösztönzi lépéseket. Mindazonáltal itt az ideje, hogy a gazdasági válságból való kijutás stratégiájáról elkezdjenek gondolkodni. ■ A németek szigorúbb költségvetés mellett AZ AMERIKA) És A ARIT pénzügyminiszter szerint a „tartós” kiadási politikával kell biztosítani a fellendülést, mert a világgazdaság növekedési potenciáljától „még távol vagyunk”. Ugyanakkor a vezető európai országok képviselői - élükön Németországgal - amellett kardoskodtak, hogy a költségvetési óvatosság, a fegyelem helyre- állítása az, amire mihamarabb szükség van.