Nógrád Megyei Hírlap, 2009. május (20. évfolyam, 101-124. szám)
1072009-05-11 / 107. szám
8 SZOLGALTATAS 2009. MÁJUS 11., HÉTFŐ MÁJUS 11. Szeretettel köszöntjük névnapjukon Ferenc nevű olvasóinkat! Ferenc. A latín Franciscus rövidüléséből keletkezett, amely az olasz Francesco egyházi latínosításában azt jelenti: francia. Védőszentje: Assziszi Szent Ferenc. Francis Drake XVI. századi, híres angol tengerész volt, aki kalózakcióival a gyarmatokról hazatérő spanyol hajókat sarcolta, és hatalmas zsákmányt vitt haza Erzsébet királynőnek, aki ezért lovaggá ütötte. Cadiz kikötőjében 22 spanyol hajót gyújtott fel, majd szétzúzta a spanyolok híres hajóraját, a győzhetetlen Armadát. Nap kel: 5.12, nyugszik: 20.09 órakor. A Hold kel: 23.01, nyugszik: 6.03. IGEN MELEG Wméreétfel + déli felhőzet /v* zr«^-,28-c, 28 X 12 X 13 ti 13 *C . Szécsény Salgótarján Balassagyarmat Bátonyterenye \ • • Rétság Pásztó > „ems 29 C 14 X Készíttette: A zones Nógrád megyében ma remek, nyári idő lesz. Tovább erősödik a felmelegedés. Délelőtt még kevés lesz a felhő, délután viszont erősen megnövekszik a felhőzet és késő délután viharos zivatarfoltok is kialakulnak. A jellemző hőmérséklet délutánra 28 fok köré emelkedik, kedd reggelre 12 fok köré süllyed. A legvalószínűbb folytatás: kedden kiterjedtebb záporokkal, várhatóan gyengül a meleg, szerdától, szombatig változatos, tavaszias idő valószínű, gyakori záporesőkkel. Orvosmeteorológia: melegfronti hatás várható. Közlekedés-meteorológia: az erős felmelegedés fokozza az ingerlékenységet. A közlekedésben “feszültséget” kelt és balesetveszélyt okoz. Az előrejelzés bizonytalansága: „KICSI”. Az előrejelzéséri felelős Aigner Szilárd. További folyamatos, helyfüggő előrejelzés: www.eumet.hu 12-27 °C •eV Vízhőmérséklet Duna 14-15 C Tisza 13-17 “C Balaton 15 “C Velencei-tó 16 °C Fertő 17 C Tisza-tó 16 X Pollen Tölgy magas Eperfa magas Platán magas Május 8-i Kenő nyerőszámok 7 13 15 16 19 22 26 27 28 30 31 33 39 53 60 61 64 66 70 78 Nyerőszámok, nyeremények 2009. 19. játékhéten a kővetkezők: 9 § 9 C7 9 OQ 30» 9 9 j /1 9 J7. 9 58. 27» 9 8. 9 29, WKr *> i § 28. 9 72» $b £. 1, 9 c.« 31. 9 44. 20. 9 50. 42. 9 13. DU. § 41. § 46. § 6. 26. § 9 9 56. 67. 22. 999 53. 73. 70. §99 66. 23. 45. §99 36. 37. 63. 9 9 24. 69. 9 99 48. 4. 99 65. Erre * hétre érvényes határszám t 44 Az "ELSŐ KÉP” -et a 28 kisorsolt nyerőszám után érték el. Az “ELSŐ KERET"-et e 38 kisorsolt nyerőszám után érték el. A LUXOR't (telitalálatot) a 44 kisorsolt nyerőszám után érték el. Találat Darab Nyeremény \ Luxor I 53 235 190 Eisó keret 2 641 740 Els£ kép 177 5 440 Össses keret j 77 33 335 Összes kép 21 335 675 SZEMÉLYI KÖLCSÖN 100.000 Ft - 2 évre - 5.200 Ft/hó. 40 éve a lakosság szolgálatában a Cserhátvidéke Takarékszövetkezet. Keresse kirendeltségeinket! Igazgatóság Május 9-i 1 3 8 13 16 17 20 24 25 28 Kenő nyerőszámok 39 40 53 54 56 58 60 71 75 77 NAPI HOROSZKÓP bika (IV. 21—V. 20.). Figyelmét a családi problémák megoldása köti le. Egy izgalmas szerelmi kaland is adódhat, ami rengeteg energiáját és idejét elrabolja. ikrek (V.21-VI. 21.). Zavarja, ha a dolgok eltérnek a megszokottól. Márpedig a csillagok elég nagy változást jeleznek az Ikrek életében. rák (VI. 22—VII. 22.). Egy terv akadályokba ütközik és új megoldásokat kell találnia. Legyen rugalmas, és ne jöjjön dühbe. Néha a hirtelen megoldások is jók. oroszlán (VII. 23-V1II. 23.). Új információknak köszönhetően megfelelő időben tud lépni, így előnyös helyzetbe kerülhet. Valaki szeretné elcsábítani jelenlegi munkahelyéről. szűz (Vili. 24-1X23.). Érzelmileg kissé zilált, de a legnagyobb baj az, hogy nem is keresi a kiutat a válságból. Szétszórtságával szinte kihívja maga ellen a sorsot. mérleg (IX 24—X 23.). Egy kellemetlen hír okoz némi bosszúságot Lehet, hogy emiatt nem várt költségei támadnak. Ne vegye a szívére a dolgot! skorpió (X. 24—XI. 22.). Szerelme nagyobb szabadságra vágyik. Minél nagyobb mozgásteret biztosít kedvesének, annál jobban fog ragaszkodni Önhöz. Mégsem árt, ha nyitott szemmel jár. nyilas (XI. 23—XII. 21). Szembe kell néznie néhány megoldaüan kérdéssel. Szerencsére segítőtársakban nem szenved hiányt. Néhány gondja magától megoldódik, de marad néhány, ami gyötri. bak (XII. 22-1.20.). Derűs és optimista a mai napon. Lételeme a sok mozgás, tehát fontos, hogy sportoljon valamit. Erőtartalékaira azonban vigyázzon, hogy ne merüljön ki. vízöntő p. 21-11.20.). Anyagi helyzetét illetően legyen óvatos! Többet költ a kelleténél. Visszatér a rég megszokott vonzereje, sőt olykor könnyelműen flörtöl. halak pi. 21-111.20.). Bővítse számítógépes ismereteit, mert köny- nyen kihasználhatja az új ismeretekben rejlő óriási lehetőségeket. Kedvesével a korábbi ellentétek feledésbe merülnek. kos pil. 21-IV. 20.). Hatalmas energiával lát feladatai végzéséhez. Merész ötleteivel tartós sikereket arathat. Azonban figyeljen oda jobban a fizikai erőnlétére! Rádió- és televíziómüsor-ajánlat mtv 5.20 Hajnali gondolatok 5.25 Kárpát expressz 5.50 Nap-kelte 9.00 Nyári álmok (francia sor. - 26/15-16.) 9.50 Szomszédok (magyar sorozat) 10.55 Parlamenti napló 11.45 A sokszínű vallás 12.00 Híradó délben. Sport 12.20 Elisa di Rivombrosa (olasz sorozat - 26/13.) 13.15 Ermelléki barangolások (magyar dok.-film-sorozat) 13.35 Roma magazin 14.05 Domovina 14.35 Átjáró (ismétlés) 15.05 Penzvidék 15.35 Szívtipró gimi (ausztrál sorozat-40/40.) 16.25 Szempont (ism.) 17.20 Szabad egy menüettre? 17.30 Hírek 17.35 Körzeti híradók 17.45 Memento '89 17.50 MobilVers 18.00 Drága doktor úr (olasz vígjátéksor. - 52/38.) 18.55 Bűvölet (olasz sorozat-240/55.) 19.20 MobilVers 19.30 Híradó este. Sport 20.10 A tv ügyvédje 21.10 Kék fény 22.10 Hétfő este 22.50 Kultúrház 23.00 MobilVers 23.10 Visszajátszás 23.50 Kultúrház (ism.) 5.20 Hajnali gondolatok 5.25 Kárpát expressz 5.50 Nap kelte 9.00 Főtér 9.50 Hely a nap alatt 10.10 Rondó 10.40 Roma fórum 11.05 ijárpát expressz 11.30 Átjáró 12.00 Híradó délben 12.10 Záróra 13.00 Közvetítés a parlament üléséről 16.30 Nap-nyugta 18.00 Válaszd a tudást! 18.50 Esti mese 19.00 Óceániai csavargások (magyar természetfilm-sor.) 19.30 Dublini doktorok (ír sorozat-56/14.) 20.30 Híradó este. Sport 21.00 Hócsapda (amerikai film, 2007) i m-M Jim a munkamániás, elfoglalt családfő október óta nem látta a gyerekeit. Karácsonyra azonban hazatér a családjához Chicagóból. Bár Suzanne és Jim hallgatólagosan megállapodtak már abban, hogy külön életet kezdenek, a közeledő ünnepek és a családi tűzhely melege a férfiben felébreszti a régi szép idők emlékét, amikor még harmonikusan éltek együtt. Egy hirtelen ötlettől vezérelve elhívja feléségét motoros szántúrára a közeli hegyekbe. A romantikusnak induló kalandtúra azonban életveszélyes küzdelemmé válik a közelgő fagyhalállal szemben. 22.30 Záróra 23.15 A meztelenség dicsérete (kanadai dokumentumfilm) TV 2 6.00 Magellán 6.25 Tények reggel 7.00 Mokka 9.00 Stahl konyhája 9.05 Babapercek 9.15 Jóban-rosszban (magyar sor., ism.) 9.40 Kvízió délelőtt 10.15 Teieshop 11.20 Szerelmes Shakespeare (amerikai-angol vígjáték) i* 1 ÍV?llÚ 1593 nyara van, s a londoni színházi élet ifjú titánja, Will Shakespeare páratlan csapástól szenved: alkotói válság bénítja agyát és tollát Se múzsa, se téma. Willnek múzsa kell és egy rendkívüli pillanatban, amikor az élet imitálja a művészetet beleszeret egy nőbe és belecsöppen saját rossz csillagzat alatt fogant szerelmi drámájába. Minden akkor kezdődik, amikor Lady Viola a fejébe veszi, hogy színész lesz. És mivel ekkor a nőknek tilos volt az efféle bűnös züllöttség, férfinak öltözik, s elmegy Will darabjának színészválogatására. Will ihlete beindul és saját szerelmét önti új darabja szavaiba. Ám mégsem minden fenékig tejfel, mert Erzsébet királynő parancsára Lady Violának hozzá kell mennie Lord Wessexhez. Zűrzavaros személycserék, elcserélt üzenetek, eltévedt vágyak, hangos csetepaték, féltékeny férjekkel folytatott párbajok, veszélyes csókok közepette keresi Will a megoldást nemcsak a színdarabjához, hanem saját ki nem hunyó szenvedélyéhez. 13.30 Kvízió 14.35 Az áruló (amerikai-kolumbiai filmsor.) 15.35 Hal a tortán 16.40 Aktív 17.15 Joshi Bharat (talkshow) 18.30 Tények 19.05 Áll az alku 20.20 Jóban-rosszban (magyar sorozat) 21.00 NCIS (amerikai krimisorozat) Tony és Ziva az igazgatónő után erednek, aki Frankkel együtt egy régi sivatagi büfében keresi a nyomokat, amelyeket Decker helyezett el. Egy veszélyes csapat azonban rátalál Shepard igazgatónő és Frank rejtekhelyére, amikor is tűzpárbaj veszi kezdetét. Ám az ütközetnek tragikus következményei lesznek. 22.00 Gyilkos számok (amerikai krimisorozat) Közben: Kenósorsolás 23.00 Különleges ügyosztály (amerikai krimisorozat) 24.00 Tények este 6.00 Reggeli 10.05 Receptklub 10.20 Top Shop 11.25 Disney-rajzfilm 12.00 Híradó 12.10 06-91-33-55-33 13.20 Hanover Street (amerikai háborús film, 1979) David Halloran, az amerikai vadászpilóta Londonban állomásozik a második világháború idején. A véletlennek köszönhetően egy légiriadó során találkozik a gyönyörű Margaret Sellingerrel, s a két ember egymásba szeret. Margaret ugyan férjes asz- szony, David mégis úgy gondolja, a férj nem állhat kapcsolatuk útjába. Egy újabb véletlen azonban egészen más megvilágításba helyezi a dolgokat: Hallorant veszélyes megbízással a frontvonalak mögé küldik, és a nehéz küldetésben nem más, mint Margaret férje lesz a társa. 15.15 Győzike 16.15 Vacsoracsata 17.20 Mónika A kibeszélőshow 18.30 Híradó 19.05 Kalandra fal! 19.55 Fókusz 20.30 Barátok közt (magyar sorozat) 21.10 CSI-Miami helyszínelők (amerikai krimisorozat) Hat év elteltével derül ki, hogy Brian Lexington ártatlan, akit Valerie Naff megerőszakolásáért zártak börtönbe. A valódi tettesnek azóta is kulcsa van a nő házához és kiderül róla, az áldozat egyik legjobb barátja. Az ügy azonban új fordulatot vesz, az új gyanúsítottat holtan találják, és a lehetséges elkövetők száma meglehetősen magas. 22.05 Showder klub 23.20 Gyilkos elmék (amerikai krimisorozat) VIASAT3 6.00 Lety, a csúnya lány 7.00 Tv-dokik 8.00 San Francisco utcáin 9.00 Miért éppen Alaszka? 10.00 Veronica Mars (Ism.) 11.00 Segítség, szülő vagyok! 12.00 Tv-dokik 13.00 Haiálbiztos diagnózis 14.00 Gyilkos sorok (amerikai krimisorozat) 15.00 Veronica Mars (amerikai krimisorozat) 16.00 Két pasi - meg egy kicsi (amerikai vígjátéksor., ism.) 16.30 Jó barátok (ism.) 17.00 Segítség, szülő vagyok! 18.00 A nagy házalakítás (otthonteremtő show) 19.00 Szex és New York light (amerikai sorozat) 19.30 Pimaszok, avagy kamaszba nem üt a mennykő (amerikai vígjátéksorozat) 20.00 Két pasi - meg egy kicsi (amerikai vígjátéksorozat) 20.35 Jó barátok (amerikai vígjátéksorozat) 21.05 A tűzből nincs kiút (amerikai akciófilm, 2004) Kik azok, akik akkor kezdenek a lángokban álló ház felé rohanni, amikor mindenki más messzebb próbál kerülKOSSUTH Szent István Rádió Eger Óránként Hírek. Időjárás. 5.00 Hajnaltáj. 6.00 180 perc. 9.00 Napközben. 11.05 A hely. 11.30 Vendág a háznál. 12.01 Krónika. 12.30 Magánhangzó. 13.04 Rádiószínház. 1330 A görög katolikus egyház félórája. 14.05 Májusi Rádiókabaré. 15.15 Közelről. 15.35 Hétköznapi tudomány. 15.45 Zöldövezet 18.03 Parlamenti ütköző. 18.15 Magánhangzó. 18.30 Határok nélkül. 19.05 Sportvilág. 19.25 Tetten ért szavak. 19.50 Mese. 20.04 Rádiószínház. 20.30 Kultúrkör. 21.04 A nap történetei. 22.00 Krónika. Sportvilág. 22.25 Esti beszélgetés - szavakról. 23.04 Népzene. 0.10 Éjszaka. 5.00 Napköszöntő. 7.00 Szentmise. 8.15 Játék. 9.05 Mindennapi egészségünk. 10.05 Közélet 11.05 Mesterségem címere. 12.00 Harangszó, Urangyaia. 13.05 Neuma. 13.40 Népzenei kincstár. 14.05 Má magyarok! 14.35 Mi fán terem? 15.15 Hang-kep. 15.30 Hitvalló. 16.06 Kívánságműsor. 16.30 Mit tegyek? 17.00 Kora esti hírmondó. 18.00 Rózsafüzér. 1835 Közelkép. 19.10 Iránytű. 19.35 Esti mese. 20.10 Beszélő könyvek. 20.4) Hálagála. 21.05 A lélek vonalán. 22.10 Közéld. 23.53 Najftksúztató, esti ima. 24.00 Himnusz. í ■v*;«! ni a tűztél? Akik nem felszedik és autózni viszik a lányokat, hanem a vál- lukra dobják őket, és egy létrán másznak velük lefelé? Kik azok, akik az életüket kockáztatják, hogy más emberek életét megmenthessék? A tűzoltók - akiknek a veszély a napi munka velejárója. Akiknek az élete gyakran a társukon, az összetartáson, a másik bátorságán múlik. Egy baltimore-i tűzoltóság emberei tudják, milyen fontosak egymásnak; az egység parancsnoka, Mike Kennedy (John Travolta) erre tanítja beosztottjait - akik közül legjobb tanítványa a kezdő tűzoltó, Jack Morrison (Joaquin Phoenix). Phoenix a város legbátrabb lánglovagja: neki egyik tűz sem túl forró, mindig a veszély legmélye felé siet. Ezért történhet meg vele, hogy bennragad egy lángoló felhőkarcolóban. Míg odakinn a társai újabb és újabb mentőakciókat indítanak a kiszabadítására, ó tehetetlenül fekszik a romok alatt: és lepereg előtte az egész élete. 23.15 Esküdt ellenségek - Különleges ügyosztály (amerikai krimisorozat) DUNA TV 8.20 Isten kezében 8.50 Felelet az életnek 9.20 Kányádi Sándor születésnapjára 9.45 Csodafa 10.30 Családbarát 11.30 Kívánságkosár 14.00 Híradó 14.10 Sövér Elek 14.30 A Duna - Utazás ínyenceknek (13/2.) 15.00 Csupa nyalánkság 15.50 Heuréka! Megtaláltam! 16.20 Ausztrália csak egy lépés Írországtól 16.50 Török kezdőknek (német-török sor.-36/1.) 17.15 Mese 17.35 Kikötő 18.00 Híróra 18.25 Térkép 19.00 Külvárosi rendőrök (olasz sor. -126/82:) 20.00 Közbeszéd 20.30 Sportaréna 21.00 Táncoló parázs 22.00 Fedőszáma: MN-1480 (magyar dokumentumfilm) 22.50 Váltó 23.00 Sport 23.05 Divathét 23.35 Latin IV. Filmes 12.05 A Midsomer- gyilkosságok (angol krimisor.) 14.05 Pofa be, és csókolj! (amerikai vígj., 2004) 16.00 Lavina (am.-kanadai thriller, 1994) 17.40 Tomboló vihar (am. katasztrófafilm, 2008) 19.20 Szökevény elme (amerikai sci-fi, 1999) 21.00 Lopakodók (am. akciófilm, 1993) 22.45 Könnyű préda (am. akciófilm, 2006) SPORT 1 15.00 Labdarúgás, Milan-Juventus 17.00 Labdarúgás, olasz bajnokság (összef.) 18.00 Labdarúgás, portugál bajnokság (összef.) 18.45 Mai helyzet 19.00 Futsal Székelyudvarhely- Concordia Chiajna (élő) 20.30 Angol labdarúgás Championship (összefoglaló) 21.00 Labdarúgás, holland bajnokság (összef.) 22.00 Labdarúgás, spanyol bajnokság (összef.) 23.00 Labdarúgás, olasz bajnokság (összef.) IsE 6.00 Mesés merülések 7.05 Akárcsak az emberek.. 8.10 Segítség, tönkrementem! 9.10 Atszab-lak 10.10 A póráz két végén 11.10 Egészségünk - Tényék es tévhitek 12.05 Segítség, tönkrementem! 13.05 Földünk a magasból 14.05 Mesés merülések 15.05 Enyém a vadon 16.05 Átszab-lak 17.05 Egészségünk - Tények és tévhitek 18.05 Akárcsak az emberek... Régen úgy hittük, az állatok nem képesek tudatosan viselkedni, hiszen csak egyszerű ösztönlények. A tudósok megcáfolták ezt az elméletet. A fejlettebb állatok viselkedése rendkívül összetett. 19.10 A póráz két végén 20.15 Agyad eldobom 21.20 Ki hitte volna? 22.20 Hajók, tengerek, csaták 23.20 Ássuk ki a múltat! AXN 13.00 Futótűz 14.00 Csillagkapu (amerikai sci-fi sorozat) 15.00 Harmadik műszak 16.00 Vízi zsaruk 17.00 Szentek kórháza (ausztrál sorozat) 18.00 Futótűz (am. sorozat) 19.00 Csillagkapu (amerikai sci-fi sorozat) 20.00 Harmadik műszak (amerikai sorozat) 21.00 Lost - Eltűntek (amerikai kalandfilmsorozat) 22.00 Szellemekkel suttogó (amerikai sorozat) 23.00 A független TARJÁNI TV 9.00 Hírfüzér 9.30 Info Tv 10.00 Zodiákus 12.00 Info Tv 15.00 Zodiákus 16.00 Info Tv 17.00 Stílus 17.30 Info Tv 18.30 Hírfüzér 19.00 Tóparti bokszparti 19.25 Tv-galéria 19.30 Nógrádi sztár 20.00 Hírfüzér 20.30 Hírháló 21.00 Csendes éj (kanadai filmdráma) 22.50 így látom én NÓGRÁD jt, HÍRLAP KÖZÉLETI NAPILAP Kiadja: Nógrádi Média Kiadói Kft. Felelős kiadó és főszerkesztő: KOPKA MIKLÓS ügyvezető igazgató. Főszerkesztő-helyettes: FARAGÓ ZOLTÁN. Szerkesztőség: Salgótarján, Alkotmány út 9., Postafiók: 96., kiadó: Salgótarján, Kassai sor 6.. Szerkesztőségi telefon: 32/416-455, telefax 32/423-931. Kiadóvezető: PLACHY GYÖRGY. Hirdetési és terjesztési csoport telefon: 32/416-455, fax.: 32/423-928. Balassagyarmati szerkesztőség: Bgy., Kossuth út 15. Tel.: 35/301-660. Kérésével Salgótarján térségében hívja a 06-20-566-33-55, Balassagyarmat térségében a 06-20-962-03-68, Pásztó térségében a hírlapkézbesítőknél a 06-30-475-83-80-as telefonszámot. Az áruspéldányokat terjeszti a BUVIHÍR Rt. és a kiadó hálózata. Előfizethető közvetlenül a Nógrád Megyei Hírlap kiadójánál, a balassagyarmati szerkesztőségben, és átutalással a KHB Rt. 10400786 07804984 OOOOOOOO számú számlájára. Előfizetési dij egy hónapra 1990 Ft, negyedévre 5970 Ft, fél évre 11940 Ft, egy évre 23880 Ft. Nyomtatás: Egri Nyomda Kft. Felelős vezető: ügyvezető igazgató. HU ISSN 1215-9042. * Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a Nógrádi Média Kiadói Kft. j az újság* az Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., az Axel Springer-Magyarország Kft., a Harlequin Magyarország Kft., a Hungaropress Sajtóteijesztö Kft. előfizetéses megrendelését teljesítse, azok akcióira, kiadványaira, szolgáltatásaira felhívja a figyelmet. j ,*„*A*N 0„ Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fizetett hirdetést jelöl. Lapunkat első alkalommal a MATESZ 2005. február 7-i zámappal auditálta._______________________________________________________________________________________________________________i szerkesztőségi rendszerrel készült.