Nógrád Megyei Hírlap, 2009. május (20. évfolyam, 101-124. szám)

1062009-05-09 / 106. szám

4 2009. MÁJUS 9., SZOMBAT KULTÚRA Elmaradt vagy mégis volt „Mulatság”? Az elmúlt évek gyakorlatának megfelelően az idei Tarjáni tavasz rendezvénysorozatában is nagy hang­súlyt kapott, illetve kap a színházművészet. A bérlet­sorozati előadásokon túl vendégtársulatok és helyi együttesek által színpadra vitt produkciókban is bő­velkedik a program. A „Mulatság” című darab egy­részt a szerző - Slawomir Mrozek - másrészt a műfaj - abszurd komédia - harmadrészt pedig az egyik fő­szereplő, a Salgótarjánból elszármazott Pindroch Csa­ba - miatt is kuriózumnak számított. „Előre, csak előre../’ Kezdjük a lengyel íróval, aki­nek alábbi önéletrajzi ihletésű sorait születésének hatvanadik évfordulóján 1990-ben közölte a Színház című lap: „Nem vadász­tam elefántokra, nem voltam titkosügynök, sem John Kennedy szeretője. A legcsekélyebb bűn­tény sem terheli a lelkiismerete­met és perverz ösztönökkel sem dicsekedhetem. Nincsenek pi­káns titkaim, amelyekkel most előhozakodnék, következéskép­pen nem tudom mivel kelthetném fel a tisztelt publikum érdeklődé­sét. Éltem és voltam, ennyi az egész... ” Meg amennyivel több - tegyük hozzá - annak tudatá­ban, hogy Mrozek egyike volt a színművészet huszadik századi megújítóinak, számos sikeres darabbal gyarapította a Beckett és Ionesco féle abszurd színhá­zat és keltette fel világszerte a fi­gyelmet a kelet-európai léthely­zeteket groteszk módon megjele­nítő darabjai - köztük a leghíre­sebb „Tangó” - iránt. Az ugyan­csak különös témájú és hangulatú „Mulatság”-ot 1965- ben írta. A parabolikus történet három „névtelen” fiatalember­ről szól, akik - ki tudja hol, ki tudja mikor - egy vidám estre készülnek, de már a helyszín be­járatánál meglepetés, zárt ajtó fogadja őket. Miután behatolnak, rájönnek, hogy sehol senki, a bulinak híre-hamva sincs. Talál­nak néhány hangszernek látszó tárgyat, egy kis üveg italt, a szekrényben pedig báli maska­rákat, illetve csontvázálarcot. - Lehet, hogy nem is mulatság, ha­nem halotti tor készült itt? - te­szik fel egyre bizonytalanabbul és kétségbeesettebben, egymást vádolva a kérdést. S a csalódá­suknak bűnbakja, áldozata is kell, hogy legyen. Egyikük nya­kára már a hurok is rákerül, amikor a távolban halk, majd erősödő zene csendül fel, ami elodázza a drasztikus megol­dást, végkifejletet is. A darab a valós és képzelt, a konkrét és az elvont világ közti végletes határ- helyzetekre épül, az ösztönök (indulatok, dühöngő szenvedé­lyek) és érzelmek (bizakodás, fé­lelem, szorongás, csüggedés, el­keseredettség) elhatalmasodásá­nak önmagukon túlmutató folya­matát írja le. Bár egy-egy pilla­natra a hit, a szakralitás mítosza is felsejlik, illetve az ész, az érte­lem szava is megszólal, de nem sok eredménnyel... A darabot Menszátor Héresz Attila, Pindroch Csaba és Nagy Viktor tizenkét évvel ezelőtt már játszotta együtt egy főiskolai vizsgaelőadáson. A felújítást Pindroch Csaba kezdeményezte, amikor felkérést kapott, hogy lépjen fel szülővárosában. A há­rom színész rendező nélkül, sa­ját kútfőből, tapasztalatból jele­nítette meg Mrozek egyfelvoná- sosát, ami ugyan intimebb ját­szó- és nézőteret igényelt volna, a lényeg - az emberi lét kiismer- hetetlenségével, az egyén kiszol­gáltatottságával való szembené­zés szándéka - azonban mind a koncepcióban, mind a játékban jól érvényre jutott. S ha a mulat­ság el is maradt, a színpadon igenis történt valami érdekes, fi­gyelemre érdemes. *** A délutáni diák- és az esti fel­nőttelőadás után váltottunk né­hány szót Pindroch Csabával, aki rendkívül elégedett volta fiatalok reakcióival - Kicsit tartottunk a fogadtatástól, annál inkább szív­melengető volt az az érdeklődés, tisztelet, amivel a több száz kö­zépiskolás végignézte a nem köny- nyen értelmezhető darabot, s a sö­tétben játszódó nyitójelenetben is csendben maradt, kulturáltan vi­selkedett. Számomra, itt nevelke­dett, innen elszármazott számára örvendetes, hogy a József Attila Művelődési és Konferencia-köz­pontban valósulhatott meg a be­mutató, s csak ezt követően me gyünk Budapestre, a Pilinszky Caféba. Tisztában vagyunk vele, hogy a produkció a salgótarjáni önkormányzat fogadó- és segítő­készsége révén, a város adófizető­inek pénzéből, helyi díszletek kő zött realizálódott, s ezt igyekszünk is viszonozni... Csongrády Béla Idén októberben lesz harminc esztendeje, hogy először össze­állt a Dűvő néven ismert salgó­tarjáni népzenei együttes. Bár az alapítók közül már senki nincs a zenekarban - sőt Szabó Gáspár az élők sorából is eltávo­zott - a működés gyakorlatilag töretlennek tekinthető, nem kis mértékben Hrúz Dénes- nek - aki 1981-ben lett tagja, ’87 óta pedig ve­zetője a cso­portnak - köszönhető­en. Ugyan­csak a nyolc­vanas évek elején csat­lakozott az együtteshez Hrúz Szabolcs, aki bátyjával együtt napjainkban is a tartópil­léreket jelenti. Többször cserélődtek viszont a többiek, a hegedűs testvérpár legutóbb tavaly nyáron egészült ki Pest megyei zenészekkel, a brácsás Nagy Zsolttal, a nagybő­gős Mohácsy Albertiéi, legutóbb pedig Unger Balázs cimbalmos csatlakozott hozzájuk. - Most már velük járunk egy vágányon - mondta Hrúz Dénes prímás legújabb lemezük, az „Előre, csak előre...” minapi bemutató­ján, a Váczi Gyula Alapfokú Mű­vészetoktatási Intézmény hang­versenytermében. S immár rendszeresen velük lép fel a ki­vételes hangadottságú ifjú éne­kes, Kubinyi Júlia is. A repertoár azt bizonyította, hogy az együt­tes eredeti célkitűzése, mond­hatni ars poeticája egy jottányit sem változott az elmúlt évek, év­tizedek során: mindig is az au­tentikus népzene felkutatását és továbbéltetését tartották és tart­ják ma is fő feladatuknak. Sze­mélyesen zarándokolnak el az ősforrásokhoz, ha úgy tetszik gyökerekhez, legyenek azok ha­tárainkon belül, vagy kívül a környező országok erdélyi, fel­vidéki magyarlakta területein. Ezért kapták a díjakat, s ezzel a programmal szerepelnek nagy sikerrel hosszú évek óta szerte Európában és Amerikában. A Tarjáni tavasz keretében be­mutatott műsorukban is hallha­tott a közönség többek között jászsági, Kolozsvár és Kassa kör­nyéki feldolgozásokat, vidám, pezsdítő ütemű és szomorkás, balladisztikus hangulatú számo­kat. Némelyiket úgymond a hu­szonnegyedik órában gyűjtötték be a falvakban. A hitelesség mel­lett persze az is fontos, hogy mi­ként, milyen színvonalon szólal­nak meg a művek. A minőségért a Dűvő az új lemez esetében is garanciát vállal. Cs. B. A Salgótarjánból elszármazott Pindroch Csaba (jobbról az első) S legényt játszotta Mrozek abszurdjában fotó: p. tó™ lásztó A Dűvő népzenei együttes a Tarjáni tavasz keretében mutatta be új lemezét „Költő volt-e Arany János?” Az idézőjel talán segít, hogy ne kövez- tessék meg e cikk írója. De nem érde­mel közharagot Lövétei Lázár László sem, aki a Palócföld idei második szá­mában tette fel ezt a kérdést. A 2008-as Madách-pályázaton díjazott írás ugyan­is Nádas Péter véleményére reagált, amely szerint Arany János „nagyszerű mesterember” volt, „az isteni szikra benne inkább a szó technikai vagy for­mai értelemben működik.” Lövétei Lázár László, újdonsült József Attila-dí- jas író remekül megformált, gondolat- és érvgazdag esszéjében - amellett, hogy elisme­ri Arany kivételes mesterségbeli tudását - meg­Kun Cecília „Túlvilági csúcs” című képe a Palócföld 2009/2-es számában győzőén igazolja, hogy a Toldi szerzője igenis rá­szolgált az „ihletett” költő titulusára, mert ké­pes volt ismeretlen szépségek megmutatására és tudott mondani fontosat az emberről. Ugyan­csak jó szívvel lehet az olvasók figyelmébe aján­lani a Kutatóterület című rovat másik - Végh Károly, a Petőfi Irodalmi Múzeum diósjenői származású munkatársa - dolgozatát, amely elemzően emlékezik Czine Mihályra, a legen­dás irodalomtörténészre - aki „egyedülálló je­lenség volt” - születésének 80., halálának 10. évfordulója alkalmából. Ezúttal is érdekes, izgalmas a „Találkozási pontokéban Kárpáti Etelka tollából megjelent „Lazán” című interjú, annál is inkább mert a be­szélgetés alanya, Csach Gábor Balassagyarmat művészettörténész végzettségű alpolgármeste­re olyannyira színes személyiség, hogy 1987- ben Kinopuskin néven alternatív rockzenekart alapított, frontembere volt, s történetéről 2007- ben könyvet is szerkesztett. Erről - ügyes fogás­ként - az „Ami marad” című rovatban Molnár Krisztián írt recenziót és a könyvhöz Petró György szobrászművész által készített grafikák­ból is átvett jó néhányat a folyóirat. A Kép-tér rovat mindkét írása a ceredi Ars Longa Művészeti Egyesület által 2008 őszén a Nógrádi Történeti Múzeumban rendezett Open art nyilvános nemzetközi szimpóziummal fog­lalkozik. Bozó Andrea azontúl, hogy bemutatja a tizenegy alkotót, egyikükkel, Fürjesi Csaba festőművésszel háttérbeszélgetést is folytatott, Zalán Tibor pedig megnyitóbeszédét tette közzé. Az ő haikukötetét a lap újdonsült lektora, Nagy Csilla recenzálta. A szám illusztrációinak dön­tő hányadát ugyancsak az Open art-kiállítás anyagából válogatták. Az első és hátsó borítókülsőre a kassai Tóth József „Dobozban” című festménye került. Természetesen a Pa­lócföld egyik fő profilját képező szépiroda­lom e helyütt is lényeges szerephez jutott a „kávéházi szegleten...” illetve a „Próza és vi­déke” című rovatban. Bizonyára a lap bemutatóján közreműkö­dött két előadónak - Pap Dávidnak és Pap Jó­zsefnek - is köszönhetően, leginkább a po­zsonyi vendég, a Kossuth-díjas TőzsérÁrpád, az idén hatvanéves Bállá Zsófia és a 2008-as Mikszáth-pályázaton harmadik díjat nyert salgótarjáni Kupcsulik Ágnes versei tetsze­nek. A Palócföldnek ezúttal is jól sikerült mottót választani Weöres Sándor mély értel­mű, szép soraiban: „Mit málló kőre nem bízol: mintázd meg levegőből. ”- csébé -

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents