Nógrád Megyei Hírlap, 2009. május (20. évfolyam, 101-124. szám)

1052009-05-08 / 105. szám

4 2009. MÁJUS &, PENTEK NÓGRÁD MEGYE Exkluzív ruhaköltemények Nem mindennapi bemutatóra került sor a napokban. A Luan By Lucia kollekció bemutatóján feltűnt Újhelyi Eszter tex ti 1 tervező iparművész néhány munkája is. A bő és lazán omló, egyszerű sza­bású öltözékek minden trend diktálta uniformizálástól mentes, magától értetődő természetesség­gel veszik körül az alakot, a vise­lő hangulatáról pedig az öltözék színe mesél. A kézzel festett sza­tén, muszlin vagy organza anya­gok színvilága a nemzetközi ber­kekben is jól csengő nevű terve­zőnő munkái voltak. Étkezési díjak SágÚjfalu. A községben az önkor­mányzat úgy döntött, hogy álta­lános iskolások és az óvodások napi étkezési díjának a felét kifi­zetik. Ezek szerint egy óvodás gyermek napi étkezési díja 294 forint, s a szülőnek ennek csak a felét, 147 forintot kell fizetni. A napközis gyermekek után 164 forintot, s azok után akik csak ebédelnek 107 forintot fizetnek a szülők. Az óvodások és az általá­nos iskola egy évfolyamán tanu­lók közül a rendszeres gyermek- védelmi támogatásban részesü­lők térítés mentesen étkeznek. A felnőttek napi étkezési díja 412 forint. Az önkormányzat a szoci­ális étkező, idős személyek ré­szére a jövedelemtől függően kedvezményt biztosít Nem bírjuk ki, hogy ne fertőződjünk meg A felhasználók többsége mindenre rákattint, ami ingyenes A válságban még fogékonyabbak va­gyunk az ingyenes tartalmakat ígé­rő hirdetésekre, és ez néha a biz­tonságunk rovására megy. A legfris­sebb vírusstatisztika szerint ismét a mohóságunkra utazó Virtumonde vezeti a toplistát. A NOD32 vírusirtót gyártó ESET áprilisi fertőzéseket összegző, magyarországi fel­használók által szolgáltatott adatokon nyug­vó statisztikája szerint hazánkban ismét az ingyenes MP3 tartalmakat és különféle ha­mis vírusirtó szoftvereket ígérő Virtumonde végzi a legnagyobb pusztítást. A károkozót a gyanútlan felhasználók sa­ját maguk telepítik számítógépükre. A Virtumonde elsősorban kéretlen reklámokat jelenít meg a megfertőzött gépeken, így bön­gészés, vagy az operációs rendszer használa­ta közben felugró üzenetekkel találkozunk. Az ESET statisztikai rendszere szerint 2009 áprilisában az alábbi 10 károkozó ter­jedt Magyarországon a legnagyobb számban: 1. Win32/Adware.Virtumonde alkalmazás Elterjedtsége az áprilisi fertőzések között: 10,17% Működés: A Virtumonde (Vundo) program a kéretlen alkalmazások (Potentially Unwanted) kategóriájába esik az ESET beso­rolása szerint. A károkozó elsődleges célja kéretlen reklámok letöltése a számítógépre. Működés közben megkísérel további kárté­kony komponenseket, trójai programokat le­töltő webcímekre csatlakozni. A számítógép­re kerülés módja: a felhasználó tölti le és fut­tatja. 2. Win32/Wigon trójai Elterjedtsége: 6,30% Működés: A Win32/Wigon trójai kártevő család a számítógépre jutva különböző fájlo­kat hoz létre a Windows\System32 alkönyv­tárban, ezek egyike a WinCtrl32.dll. Ezek se­gítségével készít el további kártékony állo­mányokat a helyi gép TEMP mappájában, és eközben a rendszerleíró adatbázisban is mó­dosításokat végez. A számítógépre kerülés módja: a felhasználó tölti le és futtatja. 3. INF/Autorun.gen vírus Elterjedtsége: 4,00% Működés: INF/Autorun egyfajta gyűjtőne­ve az autorun.inf automatikus programfut­tató fájlt használó kórokozóknak. A kártevő fertőzésének egyik jele, hogy a számítógép működése drasztikusan lelassul. w SEGÍT A számítógépre kerülés módja: fertőzött adat­hordozókon (akár MP3-lejátszókon) terjed. 4. Win32/TrojanDownloader.Swizzor.NBF trójai Elterjedtsége: 3,49% Működés: A Trojan.Downloader.Swizzor egy olyan kártevő, melynek segítségével to­vábbi kártékony állományokat másolnak a támadók a fertőzött számítógépre. Többnyire reklámprogramokat töltöget le és telepít. A Swizzor terjedéséhez a hiszékenységet is ki­használja: olyan programokba is bele szokták rejteni, amely látszólag peer 2 peer hálózatok sebességét (pl. Torrent) optimalizálja. A szá­mítógépre kerülés módja: a felhasználó tölti le és futtatja. 5. Win32/Conflcker féreg Elterjedtsége: 3,32% Működés: A Win32/Conficker egy olyan hálózati féreg, amely a Microsoft Windows legfrissebb biztonsági hibáját kihasználó exploit kóddal terjed. Az RPC (Remote Procedure Call), vagyis a távoli eljáráshívás­sal kapcsolatos sebezhetőségre építve a távo­li támadó megfelelő jogosultság nélkül hajt­hatja végre az akcióját. A számítógépre kerü­lés módja: változattól függően a felhasználó maga telepíti, vagy pedig egy biztonsági ré­sen keresztül felhasználói beavatkozás nél­kül magától települ fel, illetve automatiku­san is elindulhat hordozható külső meghajtó fertőzött Autorun állománya miatt 6. Win32/Agent trójai Elterjedtsége: 3,11% Működés: Ezzel a gyűjtőnévvel azokat rosszindulatú kódokat jelöljük, amelyek a fel­használók információit lopják el. jellemzően ez a kártevő család mindig ideiglenes helyek­re (Temporary mappa) másolja magát, majd a rendszerleíró adatbázisban elhelyezett Registry kulcsokkal gondoskodik arról, hogy minden rendszerindításkor lefuttassa saját kódját. A számítógépre kerülés módja: a fel­használó maga telepíti 7. WMA/TrojanDownloader.GetCodec tró­jai Elterjedtsége: 2,97% Működés: Számos olyan csalárd módszer létezik, melynél a kártékony kódok letöltésé­re úgy veszik rá a gyanútlan felhasználót, hogy ingyenes és hasznosnak tűnő alkalma­zást kínálnak fel neki letöltésre és telepítés­re. Az ingyenes MP3 zenéket ígérő program mellékhatásként azonban különféle kárté­kony komponenseket telepít a Program Files\VisualTools mappába. A számítógépre kerülés módja: a felhasználó maga telepíti. 8. Win32/TrojanDownloader.Agent trójai Elterjedtsége: 2,54% Működés: A TrojanDownloader.Agent egy­fajta gyűjtőneve az olyan kártevőknek, ame­lyek további kártékony kódok letöltésére spe­cializálódott. A letöltött rosszindulatú szoftve­rek komponenseit azután igyekszik elindíta­ni, illetve telepíteni is az adott számítógépen. Rengeteg variánsa létezik, ezek minimális el­téréssel (különböző fájlnév, különböző cél­mappa, különböző Registry bejegyzés) végzik ugyanazt a feladatot. A számítógépre kerülés módja: a felhasználó maga tölti le és futtatja. 9. JS/ExploitAgentAFH trójai Elterjedtsége: 2,47% Működés: A JS/Exploit.Agent.AFH olyan weboldalak kódjába rejtett JavaScript prog­ram, amely védtelen számítógépek biztonsá­gi hibáját használja ki, és így képes letöltőd­ni és lefutni. Működés közben megkísérel to­vábbi kártékony komponenseket, trójai prog­ramokat letöltő webcímekre csatlakozni. A számítógépre kerülés módja: böngészés köz­ben automatikusan letöltődik a hiányos vé- delmű számítógépre 10. Win3yPSW.OnLineGames.NMY trójai Elterjedtsége: 1,88% Működés: Ez a kártevő család olyan trójai programokból áll, amelyek billentyűleütés- naplózót (keylogger) igyekszenek gépünkre telepíteni. Gyakran rootkit komponense is van, amelynek segítségével igyekszik állo­mányait, illetve működését a fertőzött számí­tógépen leplezni, eltüntetni. A számítógépre kerülés módja: a felhasználó maga telepíti. Szerkesztőségünk számítógépeit a NODBS antivirus system antivirus védi. Nem csökken a támogatás Salgótarján, a legutóbbi városi közgyűlésen, a na­pirendek előtt történt fel­szólalás kapcsán a helyi politizálás stílusát és hangnemét kifogásolta Ercsényi Ferenc, a Szabad Demokraták Szövetsége salgótarjáni frakcióveze­tője a közelmúltban tar­tott sajtótájékoztatóján. Emellett a Tarjánhő Kft.- nek nyújtott 240 millió forint értékű önkor­mányzati kezességválla­lásról fejtette ki vélemé­nyét.- Nem meglepő, hogy a pénzügyi válság követ­keztében a forint-dollár árfolyam negatívan ala­kult a magyar fizetőesz­köz rovására. A Tarjánhő Kft. vezetésének tudnia kellett volna, hogy min­den exporttal, importtal foglalkozó cég árfolyam- veszteséget könyvelhet el ennek hatására - fogal­mazott a politikus, hozzá­téve: - A vállalatnál dol­gozó szakemberek nem mérték fel megfelelően a helyzetet, és nem éltek a bankok és biztosítók árfo­lyamkockázat kiegészítő biztosításával. A cég ve­zetőségének és felügyelő­bizottságának felelősége ebben az esetben egyér­telműen bizonyított. Mint mondta, siker­ként könyvelte el, hogy az általa benyújtott inter­pelláció a lelkisegély­szolgálat idei finanszíro­zása kapcsán pozitív fo­gadtatásra talált. Ennek köszönhetően a tavalyi évhez hasonlóan 365 ezer forinttal támogatja az önkormányzat a szol­gálatot, és nem csökken­tik az összeget 146 ezer forinttal, ahogyan azt eredetileg tervezték. Alapvetően más hangsúlyok a szabadságjogok terén Smitnya Sándor humán szakközgazdász éppen húsz esztendeje, a rendszerváltáskor lett a Szabad Demokraták Szövetségének tagja. Az elmúlt két évtized alatt szinte töretlen volt politikai pályafutá­sa. Dejtáron négy évig tevékenykedett önkormányzati képviselő­ként, majd a balassagyarmati SZDSZ-szervezetben vállalt szere­pet, aztán a nyugat-nógrádi szervezetek vezetője lett. 1993-ban a párt megyei elnökévé választották, 1994-től 1998-ig a megyei köz­gyűlés elnökének pozícióját töltötte be. 2002-től újra az SZDSZ megyei elnöke lett két éven át, majd 2008 nyarától idén április 6- ig állt a megyei pártszervezet élén, amikor is lemondott tisztségé­ről és búcsút intett pártjának is. A balassagyarmati képviselő-tes­tületben immáron függetlenként dolgozik. Szabó Andrea- Ön Fodor Gábor pártelnökké válása­kor lett ismét az SZDSZ megyei elnöke, s alig egy évig töltötte be a pozíciót Ekko­rát csalódott?- Április 6-án levelet írtam Fodor Gá­bornak, melyben megfogalmaztam: meg­választásakor bíztam abban, hogy sikerül az SZDSZ-t kimozdítania a válságból, s új programmal, őszinte kommunikációval nyitni tud a társadalom mindkét szárnya felé, és a magyar társadalom problémái­ra modern, valós válaszokat adó liberális program születik, amely szociálisan is érzékeny. Úgy hiszem, a külső és belső kommunikációban Fodor Gábornak si­került eredményeket elérnie, de a prog­ramalkotással, Magyarország problémá­ira adott megoldásokkal nem. Dogmatikus válaszok, attitűdök jel­lemzik a pártot, melyek elvadították szinte a vidéki lakosság egészét, és nem állunk rózsásan a fővárosban sem. Az elmúlt évekhez hasonlóan az SZDSZ-t a rossz politika, rossz taktika, rossz dön­tések és súlypontok, az érzéketlenség, szinte a valóságismeret teljes hiánya jellemzi, szociális és kulturális értelem­ben egyaránt. Folyamatosan követeltem programunk felülvizsgálatát, de nem történt semmi. Ezért döntöttem úgy, hogy abbahagyom az SZDSZ-en belüli politizálásomat.- Gondolom, amikor 1989-ben a párt tagja lett, egymásfajta attitűdöt képviselt a liberális párt.- Azért lettem SZDSZ-tag, mert a sza­bad demokraták valódi rendszerváltást akartak, képviselték az emberi szabad­ságjogokat, és szociá­lisan is érzékenyek voltak. Mára sajnos elszakadtak a magyar valóságtól, felületesek és dogmatikusak let­tek. Nem mindegy, hogy egy párt hova te­szi a hangsúlyokat. Véleményem szerint a biztonsághoz, a munkához, az oktatáshoz, a képzéshez, a lakhatáshoz, az egészséghez és az egészséges környezethez való szabad­ságjogok az elsődlegesek. A szexuális másság és a könnyűdrogok kérdése má­sodlagos az előbb említettekhez képest. Joggal gondolja a társadalom, hogy nem a valós problémákkal foglalkozik a párt, ha a másság és a könnyűdrogok kérdé­sét helyezi előtérbe. Ma a lakosság leg­nagyobb problémája a létbizonytalanság, kevés a munkahely, alacsonyak a jöve­delmek és magasak a közszolgáltatások számlái, illetve drágák a hitelek. Szinte mindenki kiszolgáltatott és a kiszolgál­tatottság megszüntetésére vár válasz.- S mi lehetne a válasz?- A megoldás egy olyan integrált nemzetstratégia, amely lehetővé teszi a gazdaság gyors növekedését, ezen belül nagyszámú munkahely teremtését. A stratégia azokra az ágazatokra épül, melyekben az ország jobb mint a kör­nyezete. így megfelelő védelmet kellene adni a főidnek, a mezőgazdasági nyers­anyagtermelésről az élelmiszer-ipari késztermék előállítását kellene prefe­rálni, kiemelni a biogazdálkodást, ki kell alakítani a felszíni vizek, illetve a termálvizek többcélú hasznosítását, ezekre ráépíteni a fitness, wellness, gyógyitó, gasztronómiai, borturizmust. Úgy kell csökkenteni az ország ener­getikafüggőségét, hogy támogatjuk a környezetbarát megújuló (szél-nap- geotermikus) energiaforrások felhasz­■ Tény, hogy az ország jelenlegi pénzügyi helyzete miatt szükség van megszorításokra, de joggal várható el a kormánytól, hogy intézkedései kiszámíthatóak legyenek nálását, az energiahatékonyság javítá­sát. Ezekben, és a hagyományosan ver­senyképes ágazatokban támogatni a kutatás-fejlesztést, és a marketinget. A vidékfejlesztésben hálóba kell szervez­ni a vállalkozásokat, a felsőfokú és szak­mai oktatást, az önkormányzati rend­szert, és erre a szintre kell delegálni a munkaügyi és szociális ellátó rend­szert. Ezek a programok munkahelyek százezreit teremtenék meg vidéken, és nem nőhetne fel olyan nemzedék, akik nem látták a szüleiket dolgozni, és ez­által jelentősen javulna a közbiztonság. Az Európai Unió forrásait ilyen célra, és nem városközpontok felújítására kel­lene fordítani. A jövőben javítani kell az államház­tartási alrendszerek hatékonyságát, de figyelembe kell venni azt a nemzeti li­berális gondolatot, miszerint „egy de­mokratikus kormányzat csak annyit te­het meg, amennyire felkészíti a lakos­ságot”. Tény, hogy az ország jelenlegi pénz­ügyi helyzete miatt szükség van meg­szorításokra, de joggal várható el a kor­mánytól, hogy intézkedései kiszámít­hatóak legyenek, ne veszélyeztessék a jogbiztonságot. A közalkalmazotti 13. havi bér elvétele szerintem nem ilyen. Fontos még, hogy az intézkedések a ter­heket osszák szét az egész társadalom­ra, és legyenek szociális elemei.- Tervezi-e még, hogy visszatér a poli­tikába?- Liberális ember maradok, más párt­ba belépni nem szándékozom. A libera­lizmus számomra jog és kötelesség összhangját jelenti. Ha túl sok a jog és kevés a kötelesség, az anarchiához ve­zet. Ha a kötelesség kerül előtérbe jogok nélkül, abból diktatúra lesz. A rendszer­ben meg kell találni a kényes egyen­súlyt, és ha sikerül, akkor olyan ország jöhet létre, ahol az állampolgár otthon érzi magát benne. Bízom benne, hogy lesz politikai erő, mely ezt képviseli. Smitnya Sándor

Next

/
Thumbnails
Contents