Nógrád Megyei Hírlap, 2009. május (20. évfolyam, 101-124. szám)
1182009-05-23 / 118. szám
Karosszeria-javuas, -lenyezés, szerviz minden típusra. Kakuk Autóház Salgótarján, (32) 520-640 Gyöngyös, (37)503-503 :öY|2!Tí. 1 L Hirdetésfelvétel május 101 Balassagyarmaton, a Rákóczi úton, a budmil É M A múzeum egykori és mai vezetői, munkatársai együtt koszorúzták meg az előző épület emlékkövét fotó: gyubián tibor A Nógrádi Történeti Múzeum jogelődjét 1959. május 24-én alapították. Az intézmény idén, egészen pontosan e hét vasárnapján ünnepli fennállásának ötvenedik évfordulóját. E jeles alkalomból rendeztek nagyszabású ünnepséget pénteken, amelynek keretében megnyitották az elmúlt évtizedek „kincseiből” válogatott kiállítást. Gulyás Edina Salgótarján. Kora délután dr. Szirácsik Éva megyei múzeumigazgató köszöntötte az intézményben a régi és jelenlegi munkatársait, akik az első múzeum, a Jankovich-kúria helyét jelölő kőnél helyezték el az emlékezés koszorúit. Ezt követően Becsó Zsolt, a Nógrád Megyei Közgyűlés elnöke mondta el ünnepi köszöntőjét, immár a múzeum jelenlegi épületében.- Mi is maradhat egy-egy nemzedék után? Utódok, tárgyak, felhalmozott tapasztalat, felfedezések, szellemi alkotások. Csupa olyan hasznos dolog marad fenn, amelyre építhetnek a következő generációk, amint azt az emberiség eddigi története igazolja - hangsúlyozta az elnök, hozzátéve: a pótolhatatlan értékeke felkutatása, rendszerezése, őrzése, bemutatása a múzeumok feladata. Mint mondta, az intézmény elsősorban a salgótarjáni medence ipara, bányászata, a korszak munkáséletének bemutatóhelye lett. Folyamatosan gyarapodó gyűjteményeivel, országos rangú és hírű képzőművészeti kiállításaival, konferenciáival, nívós és hiánypótló, ismeretterjesztő történeti kiadványaival a megye, a város tudományos és kulturális központjává is vált. 7 Az idők azonban változnak, új kor új kihívásai követik egymást. Mert a gyűjtemények, tárlatok akkor válnak közkincsé, ha minél több látogató csodálja meg azokat. Az alternatív rendezvények, foglalkozások, műsorok szervezése lehetőséget nyújt a különböző korosztályok megnyerésére, a kisiskolásoktól a felnőttekig - fogalmazott Becsó Zsolt, hozzátéve: mindenhez nem nélkülöz hetők bizonyos szerkezeti átalakítások sem. Ezért az intézményeket fenntartó Nógrád Megyei Közgyűlés - muzeológusok bevonásával - átgondolt, átfogó múzeumfejlesztési programot dolgozott ki. (Folytatás a 3. oldalon.) Uj elnökségi tagot választottak G. E. Pásztó. A Tudományos Ismeretterjesztő Társulat (TIT) Pásztó Városi Egyesülete szerdán tartotta éves közgyűlését. A rendezvényen dr. Szemlér Tamás közgazdász, tanár, az MTA Világgazdasági Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa „Világgazdasági kihívások, európai válaszok, magyar küátások” címmel tartott tudományos előadást. Ezek után a TIT Pásztó Városi Egyesületének 2008. évi közhasznúsági beszámolója következett, amelyet Tóth Imréné igazgató terjesztett elő, aki az egyesület 2009. évi szakmai és pénzügyi tervéről is tájékoztatta a jelenlévőket. Ezt követően Mucsina Gábomé, a testület elnöke tartott tájékoztatást a szakmai tanácsadó testület által jóváhagyott 2008. évi beszámolóról, valamint a 2010. évi képzési tervről. A délután további részében az elnökségbe új tagot választottak Újvári Ferencné személyében, aki magyartörténelem-införmaüka szakos tanár a helyi Gárdonyi Géza Általános Iskolában. Az új elnökségi tag hosszú évek óta szoros kapcsolatban van az egyesülettel, tíz éve tagja, valamint informatikai oktatója annak. A rendezvényen Sisák Imre, a város polgármestere is részt vett és még sokan megjelentek. Dr. Szemlér Tamás aktuális témájú, színvonalas előadását érdeklődve hallgatták a jelenlévők, majd mindenki aktívan részt vett az ezt követő vitabeszélgetésben. PEUGEOT PONY! • 11J ÉS HASZNÁLT JÁRMŰ ÉRTÉKESÍTÉS • MŰSZAKI VIZSGÁZTATÁS ES ZÖLDKÁRTYA KÉSZÍTÉS <MI.VDE\ TÍPUSBA» • ALKATRÉSZKERESKEDELEM. KARBANTARTÁSOK • GARANCIÁLIS SZERVIZEK \ FIJTÓMÜREÁLLÍTÁS • JÁRMÜVEK BÉRLÉSE ELKÖLTÖZTÜNK! ÚJ CÍMÜNK: 3104 Salgótarján, Rákóczi út 176.! |M: 06-32/S12-200, 30/625-0014. j fensthermífD MEGYEI VEZÉRKÉPVISELET MŰANYAG NYÍLÁSZÁRÓK FORGALMAZÁSA, BEÉPÍTÉSE. 3100 Salgótarján, Kassai sor 4. Tel.: 32/421-287. Nyitva tartás: h-p 9-17, sz,, 9-13. Szigker Bt. E-mail: szigker@nogradkas.hu, kasst@nogradkas.hu Szigetelés szakkereskedelme Áfa-emelés előtt még akciósán megvásárolhatja hő- és vízszigetelő termékeinket. Tel.: 32/310-080. T./F.: 32/511 -230. Szerkesztőségünk számítógépeit a NŐD 32 antivirus system antivirus védi. tartalmából: Támad a nap: csak az árnyék véd meg tőle A bőr nem felejt. Ha hosszú éveken át nagy dózisban kapja az UV-Rsugárzást, nagy valószínűséggel megbetegszik. Magyarországon tízévente kétszeresére nő a bőrrákosok száma. Szakemberek szerint nincs más megoldás, mint abbahagyni a napozást és használni a védőkrémeket. A válság az autóiparnak sem kedvez, de a miniautók iránt most is nő a kereslet. Elkészült a Peugeot 107-es második generációja, amely árában verhetetlen, noha a bettéren néhol felfedezhetők az olcsóság jelei. A fél évszázados múzeum kincsei VÉGELÁTHATATLANUL PIROSUK A HATÁR... Nagylóc határában, a vízmű tározójának környékén kapta lencsevégre ezt a szemet gyönyörködtető pipacsmezőt Annus Dezső.