Nógrád Megyei Hírlap, 2009. május (20. évfolyam, 101-124. szám)
1092009-05-13 / 109. szám
10 SZOLGALTATAS 2009. MÁJUS 13., SZERDA MÁJUS 13. Szeretettel köszöntjük névnapjukon Szervác és Imola nevű olvasóinkat! szervác. A második fagyosszent, a latin Servatius német rövidüléséből jött létre, jelentése: megszabadított. Védőszentje: Szent Szerváciusz püspök. Szervátiusz vezetéknévvel kolozsvári szobrászdinasztia alkotott remekműveket, imola. Növénynév, a régi magyar nyelvben mocsár, vizes terület megjelölése is volt. Imola egyúttal egy olasz város neve, ahol Forma-1-es autóversenyt rendeznek. Nap kel: 5.10, nyugszik: 20.11 órakor. A Hold kel: 23.47, nyugszik: 6.53. 21 °C • •cv Balassagyarmat / Rétság X 21 “C • ■ ■ Salgótarján Bátonyterenye Pásztó 22 "C | •£ Készíttette: zones u £M$ EWS: 27 °C / ’f- 1 Nógrád megyében ma változóan napos, délután inkább felhős, I éjszaka borongós idő lesz. Jelentős eső ebben az időszakban itt j nem esik. A légmozgás mérsékelt marad. Tovább gyengül a me- : leg. A jellemző hőmérséklet délutánra 21 fok köré emelkedik, i csütörtökön reggelre 10 fok köré süllyed. I A legvalószínűbb folytatás: csütörtökön délelőtt országszerte jelentős eső. de délután Dét-Ma- i marországon már napsütés várható, j Pénteken és a hétvégén bizonytalanabba válik a légköri helyzet. Va- j lószűiúleg folytatódik a változatos idd, de Északketet-Magyarorszá- i gon ismét 30 fok közeli meleg ígérkezik, igaz heves zivatarokkal, j Orvosmeteorológia: hidegfronti hatás várható. Közlekedés-meteorológia: a nyári időszakban sokan, sokszor sö- i tétben közlekedünk. Ha a ruházatunk is sötét színű, nagyon nehéz j észrevenni bennünket az úttesten áthaladva, illetve az utak szélén j gyalogolva. Célszerű világosabb (első ruházatot viselni. : Az előrejelzés bizonytalansága: .NAGY’, i Az előrejelzésért felelős: Aigner Szilard. További folyamatos, helyfüggő i előrejelzés: www.eumet.lHi WMSSSSSMM r ’ «Ét, '■•■"'V ■>: 27»C*/ Vízhőmérséklet Duna Tisza 15-16 °C 18-19-X Balaton 19 X | Velencei-tó 20 X Fertő 17X Tisza-tó 20 x ; ; Pollen Pázsitfű magas i Eperfa magas Fenyőfélék magas j HUMOR Megy a szőke 21-el. Megállítja a rendőr:- Csókolom, miért megy ilyen lassan?- Mert az volt kiírva, hogy itt 21-gyel kell menni.- De hát az az út száma!- Ja, akkor majd legközelebb gyorsabban megyek!- Mondja miért ülnek olyan mereven az utasai? - kérdezi a rendőr.- Most kanyarodtunk le a 262- es útról... * * *- Hogy hívják a kínai kabáttolvajt?- Dzseki Csen! * * * Az újdonsült feleség az első ebédet teszi a férje elé:- Drágám tartozók neked egy vallomással: sajnos, nem vagyok egy jó szakács, csak mákos tésztát és paprikás krumplit tudok csinálni.- Semmi baj, szívem, csak azt mond meg, hogy ez most melyik??? * * *- Két madár ül a dróton: az „értem”, meg a „nem értem”. Elszáll az „értem” mi maradt?- „Nem értem”.- Elmondjam még egyszer? * * * Néger a fehér embernek:- Amikor megszületsz, rózsaszín vagy, amikor beteg vagy, fehér vagy, amikor fázol kék vagy, amikor leégtél a napon, akkor piros vagy, amikor meghalsz kék vagy. Én amikor megszületek fekete vagyok, amikor beteg vagyok, fekete vagyok, amikor fázom fekete vagyok, amikor leégek a napon, akkor fekete vagyok, amikor meghalok, akkor is fekete vagyok! És ezek után még van képed engem színes bőrűnek nevezni? Belsőépítészt keresünk Salgótarjánba, takarékszövetkezeti üzletház (meglévő) átalakítása, berendezése céljából! Jelentkezés írásban: Cserhátvidéke Körzeti Takarékszövetkezet 2694 Magyamándor, Fő út 46. címre Jelentkezési határidő: 2009. május 15. Cserhátvidéke Tksz. Igazgatósága R Május 11-i 3 8 12 13 27 35 41 43 46 49 JrV. RfcNÖ nyerőszámok 51 54 58 60 61 63 68 71 72 74 NAPI HOROSZKÓP bika (IV.21-V.20.). Esetleges sérelmeit próbálja mielőbb elfelejteni és koncentráljon arra, amit éppen csinál. Legyen óvatos és visszafogott a mai napon. ikrek (V. 21—VI. 21.). A Plútó arra hajlamosítja, hogy csak a saját gondolataival, terveivel legyen elfoglalva. A kényes, intim'' ügyeivel mindenekelőtt magában kell rendet teremtenie. ? rák (VI. 22—VII. 22.). Aggasztó híreket hall. Türelmesen gondol-, kozzon el afölött, milyen jó tulajdonságai vannak. Ne aggódjon a jövője miatt, Ön ellenőrzése alatt tartja az ügyeit. oroszlán (VII. 23—Vili. 23.). Szeretője különös kéréssel fordul Önhöz, amelyet nagy örömmel, azonnal teljesít. Ne bonyolódjon bele pénzügyi jellegű ügyekbe, ha csak nagyon rövid idő óta ismeri őt. szűz (Vili. 24-IX. 23.). Kényes és érzékeny ügyben kérnek Öntől tanácsot. Konfliktuskezelő képessége kimagasló, ezért jó közvetítő lehet eltérő nézeteket valló embertársai között is. mérleg (IX.24-X.23.). Rendkívüli vonzerővel bírhat, de nemcsak a boldogságra, hanem a vigasztalásra vágyódókat is vonzza. Ha még független, akkor egy szerelmi kaland lehetőségén gondolkodik. skorpió (X.24-XI. 22.). Befektetései veszélybe kerülnek. Nincs akkora baj anyagi téren, mint azt gondolná, de nagy türelemre lesz szüksége ahhoz, hogy dolgai jól alakuljanak. nyilas (XI. 23—XII. 21.). Párjával kapcsolatban vegyes érzelmek uralják. Nem tudna élni nélküle, de néha terhesnek érzi a közelségét. Próbáljanak ki együtt valami újat! bak (XII. 22—1.20.). A Bakban a Hold, és gondoskodik arról, hogy izgalomban és sikerélményben is részesüljön. A folyton változó körülményekhez rugalmasan alkalmazkodnia kell. vízöntő (1.21-11.20.). A csillagok kedveznek Önnek. Még az üzleti életben is remekül eligazodik. Hosszú távon megtalálja a számítását. A szerelemben kedvező fordulat várható. halak (II. 21-111.20.). Próbáljon alacsonyabb sebességre kapcsolni, mert az örökös hajsza az egészségét, idegeit kikezdheti. Kellemes meglepetések sorozatában lesz része. kos (III. 21—IV 20.). Határozott és magabiztos, pontosan tudja, hogy mit akar, és azt is, hogyan érheti el a célját. A változtatásoktól sem zárkózik el. Rádió- és televíziómüsor-ajánlat mív 5.20 Hajnali gondolatok 5.25 Kárpát expressz 5.50 Nap-kelte 9.00 Nyári álmok (francia sor. - 26/19-20.) 9.55 Szomszédok (magyar sorozat) 11.05 Főtér 12.00 Híradó délben. Sport 12.20 Elisa di Rivombrosa (olasz sorozat-26/15.) 13.15 Időkerék: Binche városa (fr. dokumentumfilm) 13.35 Hrvatska krónika 14.05 Ecranul nostru 14.35 Átjáró (ismétlés) 15.05 Kormányváró 15.35 Szívtipró gimi (ausztrál sorozat - 40/2.) 16.25 A tv ügyvédje (ism.) 17.15 Szabad egy menüettre? 17.30 Hírek 17.35 Körzeti híradók 17.45 Memento '89 17.50 MobilVers 18.00 Drága doktor úr (olasz vígjátéksor. - 52/40.) 18.55 Bűvölet (olasz sorozat - 240/57.) 19.20 MobilVers 19.30 Híradó este. Sport 20.10 Mozart: Varázsfuvola 22.15 Szerda este 22.55 Kultúrház 23.10 MobilVers 23.15 Lapozó 23.45 Az utókor ítélete 5.25 Kárpát expressz 5.50 Nap kelte 9.00 Fókuszban a foglalkoztatás 9.25 Megnyíló új lehetőségek 9.50 Az én világom 10.10 Roma magazin 10.40 Domovina 11.05 Kárpát expressz 11.30 Átjáró 12.00 Híradó. Sport 12.15 Záróra 13.05 Kiút 13.30 Delta 13.55 ...hol élsz te?” 14.2 5 Sírjaik, hol domborulnak? 14.50 Sorstársak 15.1512 olasz város 12 olasz rendező (5.) 15.25 Nap-nyugta 17.55 Válaszd a tudást! 18.50 Esti mese 19.00 ízlések és fotonok (ism.-terjesztő sor. -12/1.) 19.30 Dublini doktorok (ír sorozat-56/16.) 20.30 Híradó este. Sport 21.00 A sötét igazság (amerikai thriller, 2007) Jamie McDowell nyomozónő próbálja irányíthatni 19 éves fiát, Peted, noha a fiú már elköltözött otthonról, és egy építkezésen dolgozik. Jamie nem nézi jó szemmel, hogy Pete összeköltözött szomszédja, és egyben barátnője va- dóc lányával, Kellyvel. Miután a részeg Kelly egy bárban provokálta volt barátját, Rayt, közli Peterrel, hogy köztük mindennek vége, és taxival az anyja házába viteti magát. Amikor Jamie és Susan hazaérnek, azt látják, hogy Susan háza lángokban áll, és a tűzoltók kihozzák a túzből Kelly holttestét. A szakértők szerint gyújtogatás történt. Kelly érintettsége miatt nem ö kapja az ügyet, ám mégis ö segít a megoldásában. 22.25 Záróra 23.10 Szilánkos képek (angol krimi, 1999-2/2.) TV 2 6.00 Két testőr 6.25 Tények reggel 7.00 Mokka 9.00 Stahl konyhája 9.10 Babapercek 9.20 Jóban-rosszban (magyar sor., ismétlés) 9.50 Kvízió délelőtt 10.25 Babar (kanadai-francia rajzfilmsor.) 10.40 Teleshop 11.45 Szenzációs recepciós (amerikai vígjáték, 1993) Elegáns notel, egy nyerő tipp, és egy gyönyörű nő. Doug Ireland főportás New York egyik legelegánsabb szállodájában, a Bradbury Hotelban. Csodákra képes: nincs olyan dolog, amit ne tudna megszerezni, elintézni. Most épp tökéstársat keres saját szállodájának megnyitásához. Christian gazdag és hajlandó finanszírozni Doug vállalkozását. De Christiannak nem csak pénze van, hanem egy gyönyörű menyasszonya is. 13.30 Kvízió 14.35 Az áruló (amerikai-kolumbiai filmsor.) 15.35 Hal a tortán 16.40 Aktív 17.15 Joshi Bharat (talkshow) 18.30 Tények 19.05 Áll az alku Skandinávtottó-sorsolás 20.20 Jóban-rosszban (magyar sorozat) 21.00 Doktor House (amerikai sorozat) Túszdráma alakul ki a Plainsboro Klinikán, amikor egy Jason nevű térti fegyverrel fenyegetőzve túszul ejti House-t és társait, valamint még jó néhány pácienst. Az elkeseredett beteg követelése pedig nem más, mint végre egy helyes diagnózis felállítása az állapotáról. Jason ugyanis az elmúlt két évben összesen 16 orvosnál járt, de a vizsgálatai negatívak lettek, miközben különféle tünetek gyötrik. House a csapat közreműködésével nekilát a térti kivizsgálásának, miközben Cuddy segélykérésére mesterlövészek lepik el az épületet és annak környékét. 22.00 Szellemekkel suttogó (amerikai misztikus sorozat) Közben: Kenósorsolás 23.00 Húsz év Bárdos Andrással 23.35 Az ügy RTL K L. U B 6.00 Reggeli. 10.05 Receptklub 10.20 Top Shop 11.25 Disney-rajzfilm 12.00 Híradó 12.10 06-91-33-55-33 13.30 Cosby nyomozó rejtélyei (am. krimivígjáték, 1994) Hanks nyomozó közel húsz éve szolgálatban áll a New York-i rendőrségnél. Egy piti rabló kézrekerítésénél szerencsétlen balesetet szenved, de hogy némi őröm is vegyüljön az ürömbe, a kórházban közük vele, hogy övé a lottó főnyereménye. A meggazdagodott zsaru felépülése után nyomban nyugdíjba vonul, hogy kiélvezhesse a hirtelen jött vagyon kínálta lehetőségeket. Kollégája nem nyugszik ebbe bele és igyekszik visszacsábítani a munkához a tapasztalt nyomozót. Legfőbb csalétke egy nagyvállalat vezetői között elkövetett titokzatos gyilkossági ügy. A visszatérésre nem kell sokat várnia, mivel Hanks nyomozó hamar ráun a csendes nyugdíjas-hétköznapokra. 15.15 Második esély (amerikai sorozat) 16.15 Vacsoracsata 17.20 Mónika A kibeszélőshow 18.30 Híradó 19.05 Kalandra fal! 19.55 Fókusz 20.30 Barátok közt 21.10 Meleg helyzet (amerikai vígjáték, 2004) Amanda (Kaitlin Doubleday) úgy kaphat ösztöndíjat és ingyen szállást a Tau lányszövetségnél, ha a hét végi bulira magába bolondít egy meleg srácot, akit aztán mindenki előtt ejt. A nőbolond Clay (Sam Huntington) és a szobatársa a diákszövetség beavató szertartása után egy szál tangóban ébred az egyetem parkjában. Claynek nem kell nagyon rájátszania, hogy meghódítsa Amandát. 23.05 Elveszett szerelem (amerikai film, 1997) 6.00 Lety, a csúnya lány (mexikói sorozat) 7.00 Tv-dokik 8.00 San Francisco utcáin 9.00 Miért éppen Alaszka? 10.00 Veronica Mars (ism.) 11.00 Segítség, szülő vagyok! 12.00 Tv-dokik 13.00 Halálbiztos diagnózis 14.00 Gyilkos sorok (amerikai krimisorozat) 15.00 Veronica Mars (amerikai krimisorozat) 16.00 Két pasi - meg egy kicsi (amerikai vígjátéksor., ism.) 16.30 Jó barátok (ism.) 17.00 Segítség, szülő vagyok! 18.00 A nagy házalakítás (otthonteremtő show) 19.00 Szex és New York light (amerikai sorozat) 19.30 Pimaszok, avagy kamaszba nem üt a mennykő (amerikai vígjátéksorozat) KOSSUTH Óránként: Hírek. Időjárás. 5.00 Hajnaltáj. 6.00 180 perc. 9.00 Napközben. 11.05 A hely. 11,30 Vendég a háznál. 12.01 Krónika. 12.30 Magánhangzó, 13.04 Rádiószínház. 13.30 A református egyház félórája. 14.05 Arcvonások. 14.35 Tér-idő. 15.15 Közelről. 15.35 Hétköznapi tudomány. 15.45 Zöldövezet. 18.03 Parlamenti ütköző. 18.15 Magánhangzó. 18.30 Határok nélkül. 19.05 Sportvilág. 19.25 Tetten ért szavak. 19.55 Mese. 20.04 Rádiószinház. 20.30 Kultúrkör. 21.04 A nap történetei. 22.00 Krónika. Sportvilág. 22.25 Esti beszélgetés. 23.04 Arcvonások. 23.34 Tér-idő. 0.10 Éjszaka. Szent István Rádió Eger 5.00 Napköszöntő. 7.00 Szentmise. 8.15 Játék. 9.05 A szeretet szavával. 10.05 Közélet. 11,05 Évezredek asztalánál. 12.00 Harangszó. 13.05 Könyvszemle. 13.40 Népzenei kincstár. 14.05 Az élet megy tovább. 14.35 Neuma. 15.15 Hét végi levél. 15.30 Hitvalló. 16.06 Kívánságműsor. 16.30 Mi fán terem? 17.00 Kora esti hírmondó. 18.00 Rózsafüzér 18.35. Közelkép 19.10 Iránytű. 19.35 Esti mese. 20.10 Beszélő könyvek. 20.40 Hálagála. 21.05 Sziluett. 22.10 Közélel 23.53 Napbúcsűztató, esti ima. 24.00 Himnusz 20.00 Kát pasi - meg egy kicsi (amerikai vígjátéksorozat) 20.35 Jó barátok (amerikai vígjátéksorozat) 21.05 CSI - Miami helyszínelők (amerikai krimisorozat) 22.05 Odaát (amerikai akciófilm-sorozat) 23.05 Esküdt ellenségek - Különleges ügyosztály (amerikai krimisorozat) DUNA TV 6.00 Híradó 6.15 Térkép 7.00 Váltó 7.20 Isten kezében 7.45 Léptünk koppan ódon köveken 8.10 Feszty Árpád: A magyarok bejövetele 8.20 A történelem útvesztői 8.45 Cimbora egyetem 9.30 Bűvölet 10.30 Családbarát 11.30 Kívánságkosár 14.00 Híradó 14.10 jnasok (5/5.) 14.40 ízőrzők: Bucsuta 15.15 Vadvirágos patika (magyar ism.-terjesztő sor.) 15.45 Az egyházi művészet kincsei 16.20 Ausztrália csak egy lépés Írországtól (3.) 16.45 Török kezdődnek (3.) 17.15 Mese 17.35 Kikötő 18.00 Híróra 18.25 Térkép 19.00 Labdarúgó-mérkőzés Győri ET0- Szombathelyi Haladás 21.00 Közbeszéd 21.30 A kertész kutyája (spanyol film, 1996) 23.15 Váltó 23.30 Sport 23.35 Különvélemény Filmje 7.00 Wicker Park (am. misztikus film, 2004) 12.10 A Midsomer- gyilkosságok (angol krimisor.) 14.10 Óceán hozott (japán-am. film, 1994) 15.50 Komolytalan komornyik (kanadai-angol vígj., 2005) 17.30 Bérgyilkosok kézikönyve (amerikai thriller, 2000) 19.10 Biztosítási csalás (holland-argentin thriller) Ellen Brachman (Louise Lombard) ügyes és ambiciózus fiatal nő, egy hajóbiztosító társaság kártérítési részlegénél dolgozik. Amikor Argentína közelében elsüllyed egy hajó, őt küldik a helyszínre, hogy nyomozzon az esetleges biztosítási csalás ügyében. A tét nem kevés: 58 millió dollár kártérítésre perük a céget. A történet hátterében szövevényes érdekek húzódnak. Argentínában Ellen megismerkedik egy férfival, aki más körülmények között élete legnagyobb szerelme lehetne, így viszont csak a nő végzete. 21.00 Kincs, ami nincs (olasz akcióvígj., 1981) 23.00 Fekete ember (amerikai sci-fi, 1996) SPORT 1 14.45 Jégkorong NHL, rájátszás 16.45 Kézilabda 17.15 Sportfogadó 17.45 Sakkmagazin 18.15 Mai helyzet 18.30 Magyar labdarúgás Ligakupa, döntő Fehérvár-Pécs (élő) 21.15 Arany pillanatok 21.30 Spanyol labdarúgás Spanyol kupadöntő Barcelona-Athletic Bilbao (élő közvetítés) 8.05 Diétamánia 9.10 Átszab-lak 10.10 A póráz két végén 11.10 Egészségünk - Tények és tévhitek 12.05 Diétamánia 13.05 Földünk a magasból 14.10 Világjárók kalauza 15.05 Noé afrikai bárkái 16.05 Átszab-lak 17.05 Egészségünk - Tények és tévhitek 18.05 Akárcsak az emberek... 19.10 A póráz két végén 20.10 Kettészelt városok 20.25 Az elme biológiája Vajon mi a szorongás, a stressz és a depresszió biológiai, élettani háttere, és mindez hogyan befolyásolja a hétköznapi életet? 21.20 Ki hitte volna? 22.20 Hajólegendák 23.15 Ássuk ki a múltat! AXN 8.00 Futótűz 9.00 Csillagkapu 10.00 Harmadik műszak 11.00 Vízi zsaruk 12.00 David Letterman-show 13.00 Futótűz 14.00 Csillagkapu 15.00 Harmadik műszak 16.00 Vízi zsaruk (amerikai akciófilm-sorozat) 17.00 Szentek kórháza (ausztrál sorozat) 18.00 Futótűz (am. sorozat) 19.00 Csillagkapu 20.00 Harmadik műszak (amerikai sorozat) 21.00 CSI - New York-i helyszínelők (amerikai krimisorozat) Gyilkosság történik egy karácsonyi vacsorán, ahol egy különleges gyümölcsöt is felszolgálnak. Egy vendégnek pedig elege van az egyedüllétből és mindent megtesz azért, hogy valakivel eltöltse a karácsonyt. Lindsay már érzi, hogy a baba rugdos és a várandósság már nem titok. 22.00 Gyilkos elmék (amerikai krimisorozat) 23.00 A független (amerikai sorozat) 24.00 David Letterman-show * t Ä y-v * yx .jÁL, ni y. | . y-y Kiadja: Nógrádi Média Kiadói Kft. Felelős kiadó és főszerkesztő: KOPKA MIKLÓS ügyvezető igazgató. Főszerkesztö-heiyettes: FARAGÓ ZOLTÁN. Szerkesztőség: Salgótarján, Alkotmány út 9., Postafiók: 96. j j, |J Jj kiadó: Salgótarján, Kassai sor 6.. Szerkesztőségi telefon: 32/416-455, telefax 32/423-931. Kiadóvezető: PLACHY GYÖRGY. Hirdetési és tetjesztési csoport telefon: 32/416-455, fax.: 32/423-928 _________________________________________________ Balassagyarmati szerkesztőség: Bgy., Kossuth út 15. Tel.: 35/301-660. Kérésével Salgótarján térségében hívja a 06-20-566-33-55, Balassagyarmat térségében a 06-20-962-03-68, Pásztó térségében-....-....—NAPIíAI- a hírlapkézbesítőknél a 06-30-475-83-80-as telefonszámot. Az áruspéldányokat terjeszti a BUVIHÍR Rt. és a kiadó hálózata. Előfizethető közvetlenül a Nógrád Megyei Hírlap kiadójánál, a balassagyarmati sz erkesztőségben, és átutalással a KHB Rt. 10400786 07804984 OOOOOOOO számú számlájára. Előfizetési díj egy hónapra 1990 Ft, negyedévre 5970 Ft, fél évre 11940 Ft, egy évre 23880 Ft. Nyomtatás: Egri Nyomda Kft. Felelős vezető: ügyvezető igazgató. HU ISSN 1215-9042. * Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a Nógrádi Média Kiadói Kft. j az újság a • az Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., az Axel Springer-Magyarország Kft., a Harlequin Magyarország Kft., a Hungaropress Sajtóterjesztő Kft. előfizetéses megrendelését teljesítse, azok akcióira, kiadványaira, szolgáltatásaira felhívja a figyelmet. ! Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fizetett hirdetést jelöl. Lapunkat első alkalommal a MATESZ 2005. február 7-i zámappal auditálta. I szerkesztőségi rendszerrel készölt.