Nógrád Megyei Hírlap, 2009. április (20. évfolyam, 76-100. szám)
2009-04-07 / 81. szám
2 2009. ÁPRILIS 7., KEDD NÓGRÁD MEGYE Szép, de szegény Nógrád - Hollókő az Hollókő! Az ófalu bejáratánál népviseletbe öltözött apróságok mézeskaláccsal fogadták az érkezőket Becsó Zsolt mutatta be Nógrád megyét a vendégeknek, mellette balra dr. Nagy Andor Nógrád Megye Közgyűlése kétnapos, szűkebb pátriánk idegenforgalmi értékeit bemutató kirándulást szervezett zömmel budapesti újságírók számára. A túrán azért lapunk is képviseltette magát, múlt hét csütörtöki számunkban Nőtincsről Bánkon és Balassagyarmaton át Hollókőig jutottak az út résztvevői, így ma a világörökség ófalu következik. Faragó Zoltán Hollókő az Hollókő! Elfogult jelen sorok írója, mert szereti e pa- lócfóldi gyöngyszemet, több okból is. Egyrészt megállt itt az idő: a várban több évszázada, az ófaluban meg idén száz éve, ugyanis utoljára 1909-ben égett le, majd épült újjá a jelenlegi fizimiska szerint Aztán ott van még a kellemes, erdős környezet.. Elfogult a szerző, mert előbbiek mellé számos kedves barátot is szerzett itt és a környéken újságírói pályafutása során, úgyhogy az emberi kapcsolatok, a természeti szépség, a történelmi örökség, meg a palóc népi múlt mellett nem is ballag tovább érzelmek nélkül - néha talán ilyen is kell. Hollókő az Hollókő, a fogadtatás is hollókőies: a mívesház udvarán kemencés túrós lepényt kínálnak, Szabó Csaba polgármester tizenkét éves, eperfa hordóban érlelt pálinkájával. Látványnak is szép az a haloványan aranysárga nedű, hát még a páratlan zamata... Amit a Teremtő elvett tőlünk a bor tekintetében, azt százszorosán adta vissza a nógrádi pálinkát illetően! A szállások elfoglalása után az ófaluból irány a vár, csak úgy gyalogszerrel, odafenn pedig egy páncélos vitéz, maga Butkai István várkapitány fogad bennünket. Beosztása persze csak helyi megnevezés, hivatalosan ő a gondnok, merthogy a Magyarországon űzhető foglalkozások jegyzékében - micsoda hiányosság! - nem szerepel a várkapitányi munkakör. Megnézzük a felújított erődítményt és a kilátást minden lehetséges szintről, Szabó Csaba közben az elvégzett és tervezett beruházásokról beszél. A végére marad az erőpróba a várudvaron: röpködnek a harci balták, a gerelyek, majd a hölgyek mérik össze tudásukat íjászatban - szikrát vet a fegyverek hegye, amikor célt tévesztve sziklába csapódnak valahol... Besötétedik időközben, bizonytalanná válik a céllövészet Kis kerülővel, a legelőerdőn át, hány újra az ófalu, ahol kézműves-foglalkozás következik: közeleg a húsvét, színt és díszt kap a hímes tojás, meg ki lehet próbálni a gyertyamártást is, mindkettőt szakavatott mester irányításával. A vendégek sorra írókázzák a tojáshéjakat, híznak a viaszgyertyák, közben Sztrémi Zsuzsa, a Hollókőért Közalapítvány képviseletében tesztet töltet: ki mit tud a faluról? Talán az utolsó kérdés a legnehezebb: a naptári év melyik rendezvényét várják a legjobban Hollókőn? A: a húsvétot. B: a pünkösdöt. C: a magyar újságírók látogatását. Gyengébbek kedvéért a megjegyzések között szerepel, hogy a C a jó válasz. Kézműves-foglalkozás után toll- fosztással egybekötött sajtótájékoztató - dr. Nagy Andor, a szécsényi választókerület kereszténydemokrata országgyűlési képviselője köszönti a jelenlévőket. Lévén éppen vacsora előtt a társaság, kifejti, hogy a Palócfóldön mázsa alatt nem ember az ember... (Ez visszavisszatérő elem, úgyhogy lehet benne igazság.)- Meghatározó élményem ezen a tájon a szeretet! - mondta beszéde elején a képviselő. - A szegénység nagy, de az egymás közötti viszonyokat éppen ez konzerválta, az emberek sokkal könnyebben megnyílnak a bajban. Nagy ajándék ez, a vendégszeretet ugyanis a másik tiszteletére épül, ebben pádig a Palócfóld verhetetlen! A környezet is páratlan, hiszen Nógrád az ország legerdősültebb megyéje, itt van a legtöbb végvár, itt Hímestojás készül a kézműves-foglalkozáson főzik a legjobb málnapálinkát és az arányokat tekintve itt él a legtöbb roma, a legtöbb szlovák és az evangélikus - két utóbbi sokszor összefügg - aztán van még valami, amin sokan elcsodálkoznak, ha megemlítem... Én ugyanis Nógrádot kis Ausztriának tartom! A természeti környezet adottságai semmivel sem rosszabbak, a táj szép és autentikus, csak éppen nagyon sok a tennivaló a felzárkózásig. Végül arra kérte a vendégeket, hogy szívükben vigyék magukkal élményeiket és a szegény, de szép Nógrádot Vacsora előtt Becsó Zsolt, a Nógrád Megyei Közgyűlés elnöke ad tájékoztatást a megye idegenforgalmáról. (Az esemény ezen részéről szóló tudósítást lapunk március 29-i, szombati számának 3. oldalán olvashatták) A hivatalos rész után jön a vacsora: csupa kemencében sütött fogás, előételnek libamáj és libatepertő, platnin készült, négyrét hajtott krumplilaskával - valami fenséges ízharmónia! A máj omlik az ember nyelvén, a szeletke nyers lilahagyma aromájára összeölelkeznek az ízlelőbimbók, hogy még teljesebb legyen az élvezet, a laska pedig telitalálat köretnek - morzsánként kell enni, hogy minél tovább tartson... Aztán ropogósra sült kacsa- és libapecsenye, desszertnek pedig meggyes-mákos, meg túrós rétes, malomkalács, herőce... Aki valamennyire kiheverte az ebédet, az kezdhette elölről a dolgot, bár mértéktartással és szendehelyi vörösborral öblögetve nem volt olyan terhelő a vacsora, mint leírva... Hollókői szállás után a második § napon Ipolytamóc, majd Mátra- | verebély-Szentkúton keresztül | vissza a Cserhát szívébe, s Kozárdra. Fogadás túrós lepénnyel A várkapitány és a polgármester Örökös dísztag lett a helytörténész A honismeret napján a nyolcvanéves Reiter László hely- történészt köszöntötték tisztelői a Csillagházban, a honismereti kör összejövetelén. Beigazolódott az, ami díszpolgári laudációjában, 2006-ban elhangzott: „szerteágazó érdeklődésével, csaknem fél évszázados kutató természetével kimagasló tiszteletet és figyelmet vívott ki magának szinte észrevétlenül, csendesen tevékenykedve”. Szabó Andrea Balassagyarmat e kimagasló tisztelet abban is megnyilvánult: zsúfolásig megtelt a Csillagház barátokkal, ismerősökkel, könyvének olvasóival. Szinte tapintható volt a születésnapját ünneplő Reiter László iránti szeretet. A helytörténész négy évtizeden át fotózta a ma már eltűnt vagy eltűnőiéiben lévő épületeket, utcákat, emléktáblákat, homlokzati díszeket, kapukat, sírfeliratokat, harangokat, a város jeles eseményeit, rendezvényeit, arcokat, embereket. Ismeretterjesztő előadásaival, cikkeivel, a márványtáblákról írt könyvével a múló idő krónikásává vált, felbecsülhetetlen értékű fotógyűjteményt hagyva az elkövetkezendő nemzedékekre. Jelenleg 45 000 digitalizált képe van, s még csaknem 20 000 vár a feldolgozásra.- Ha csak tíz másodpercet szánnánk minden fotóra, öt napig tudnánk nézni egyfolytában a képeket - mondta Reiter László, aki azt vallja: eddigi nyolcvan évét Istennek, hatvan éve mellette álló feleségének és Balassagyarmatnak köszönheti. A fiatalkorában bélyeggyűjteményét fotómasinára cserélő szenvedélyes fényképész, aki hat gépet nyűtt el idáig, mindig is a dokumentációra törekedett, nem pedig a művésziességre. Ez a már-már művészetszámba menő dokumentációs munkának lehetett tanúja a közönség. Reiter László száz fotót vetített ki: a régi házak, utcák, a régi Ipoly, a régi arcok, a családok, az ünnepek, a kapuk, az emléktáblák, a fali díszek, az oltárképek egyként feltűntek diaképein. A jelenlévők nem maradtak közömbösek: kommentálták a képeket, ámultak, boldogan, meg- hatottan fedezték fel a régi ismerőseiket a fotókon, majd a virágokról készült gyönyörű felvételekben, tavaszi színekben gyönyörködhettek. A vetítés után köszöntők sora következett: Vas Agnes, a honismereti kör titkára oklevelet nyújtott át Reiter Lászlónak, akit a kör örökös dísztagjává választott a népes vendégsereg.
