Nógrád Megyei Hírlap, 2009. április (20. évfolyam, 76-100. szám)

2009-04-11 / 85. szám

8 2009. ÁPRILIS 11., SZOMBAT ÉPÍTŐIPAR Sportcsarnokot is épít a Styl Heves város képviselő-testülete a héten kihirdet­te a közbeszerzési eljárás eredményét, kezdődhet az új sport- és rendezvénycsarnok építése. A köz- beszerzési tendert a salgótarjáni székhelyű Styl- Építő Zrt. nyerte el. Rendkívüli testületi ülésen döntött Heves ön- kormányzata arról, hogy a lefolytatott közbeszer­zési eljárás eredményeként a salgótarjáni Styl- Építő Zrt. nyerte el a sport- és rendezvénycsarnok megépítésére kiírt pályázatot - írta a heol.hu. A lé­tesítmény a jelenlegi sportkomplexum helyén va­lósul meg, mintegy 934 millió forintért. A beru­házás teljes összegét a kivitelező állja és a város bérleti formában működteti majd az új csarnokot. Aminek a szerződés aláírásától számított 14 hó­napon belül kell elkészülnie. A Styl-csoportnak nem ez lesz az első sportcsarnok-építése a megyé­ben, hiszen a gyöngyösi sport- és rendezvénycsar­nok is az ő nevükhöz fűződik. Ugyancsak a Styl kezdte meg Salgótarjánban a Kálvária II. társasház építésének szervezését, valamint a Karancs Szál­ló felújítását. Luxusszállodák építésére könnyebb hitelt szerezni London helyett Monaco lett legdrágább lakóhely VGO A ritkán tapasztalható, hatalmas áresés nyomán a brit főváros elve­szítette vezető helyét a lakáscélú ingatlanok értékének rangsorá­ban és a helyét Monaco vette át A Citi Private Bank és a lakáspi­ac legfelső szegmensében tevé­kenykedő Knight Frank ügynök­ség az idén harmadszor tette köz­zé az együttes felmérését, amely­ben megállapítja, hogy immár a leggazdagabbak körében is meg­csappant a korábbi, töretlen érdek­lődés. Monacóban a kiemelt, lakáscé­lú ingatlanok négyzetméterenkén­ti ára 50 ezer euróra ugrott, szem­ben a Londonban most elérhető 28 ezer eurónyi értékkel szemben. A rangsorban utánuk következik New York, ahol Manhattan legjobb helyein 16500 eurónak megfelelő négyzetméterenkénti áron lehet la­kásokat venni. A vüágon a legdrá­gábbnak tartott városok háromne­gyedében stagnáltak vagy estek ta­valy az árak. A leggazdagabbnak tartott sze­mélyek 90 százalékának ingaüan­tulajdonában következett be áresés a tavalyi naptári év során, ami azonban nem vette el mindenki­nek a kedvét az ilyen célú befekte­tésektől: a megkérdezettek 55 szá­zaléka jelezte, hogy a következő két év során az adott szegmens­ben meglévő vagyonának kiter­jesztésére készül. A felmérésből egyébként az is kiderült, hogy a vagyonosok felső köreiben a hedge-alapokkal szembeni kitett­séget is csökkentették, a jótékony- sági adományokkal egyetemben. A Financial Times idézi a Knight Frank ügynökség ingatlanpiaci ku­tatásokkal foglalkozó részlegének vezetőjét, aki kijelentette, hogy az utóbbi időben a világon a legkívá­natosabbak között számon tartott tulajdonok többsége nem tudott im­munitást tanúsítani az árak csök­kenésével szemben. A fordulat ta­valy év végén - szinte egyik hónap­ról a másikra - következett be, an­nak ellenére, hogy egy éve üyenkor még bizonyosnak látszott a koráb­bi időszakban szerzett értéknövek­mények megőrizhetősége. Az irányzatváltást jól példáz­za Dubai, ahol 2008 első 9 hó­napjában még 11 százalékkal mentek feljebb az árak, az utol­só negyedévben azonban 19 szá­zalékkal estek. A borús összkép­ben némi kivételt jelentett Bang­kok és az indonéz főváros, ahol némi áremelkedés a legutóbbi időkben is kimutatható volt, a legdrágább lakások szegmensé­ben. A Londonban és New York­ban tapasztalt ingatlanáresés el­lenére a két várost továbbra is az üzleti tevékenység folytatására legalkalmásabb településekként tartják számon. A mostanit megelőzően egyéb­ként februárban közölt egy hason­ló összeállítást a Global Property Guide, ebben azonban Monaco és London közé beékelődve Moszkva található, a legdrágább lakóépü­letárak szerinti rangsorban. Ezen a listán Bukarest a 26. helyen áll, eggyel utána következik Pozsony, Prága a 34. a rangsorban, Varsó a 38. Budapest - az egy évvel ko­rábbihoz is öt pozíciót vissza­csúszva - a 70. helyre került, nem­csak a bolgár főváros, hanem szá­mos harmadik világbeli város - például Újdelhi - után. Milánóban „nyomulnak” a magyar ingatlanfejlesztők Több magyar ingatlanfejlesztő, a főváros és az ITDH is megjelenik június elején Milánóban, az egyik legna­gyobb üzleti fórumnak számító EIRE szakvásáron. Ab­ban reménykednek, hogy sikerül elnyerni a gazdag észak-olasz Lombardiában élő befektetők bizalmát, il­letve más nagy európai és ázsiai befektetők is érdek­lődnek a magyarországi projektek iránt. viseltetik magukat a budapesti ingatlanos fórumon. Bojár-Iván András, a főváros egyik vezető szakmai képviselő­je a Budapest márka felépítésé­nek fontos állomásaként nyilat­kozott. Mint mondta: keresik, hogy mely üzleti területeken le­hetne jobban, hatékonyabban el­Világgazdaság Merker Viktor projektigazgató a VGO-nak elmondta: több fővá­rosi beruházás sorozat és a záho­nyi logisztikai fejlesztés is terí­tékre kerül. Az üzleti szektort a nemrégen megalakult Budapest Busines Region (BBR) ingatla­nos klaszterhez tartozó cégek néhány fővárosi és ahhoz közeli beruházása képviseli. Tavaly már volt egy kisebb magyar stand a rendezvényen, amelyen egyebek között Csong- rád megye is bemutatta a befek­tetési lehetőségeket. A főváros városfejlesztési cége, a Studio Metropolitana most kisebb kül­döttséget szervez: kemény üzle­ti tárgyalásokra készülnek a ma­gyar cégek és a főváros, a már­ciusi cannes-i MIPIM-mel ellen­tétben itt nem elsősorban a lát­ványos kiállítói megjelenésen, hanem a konkrét tárgyalásokon lesz a hangsúly. Budapest már évek óta straté­giai partnerségre törekszik Mi­lánóval és a tartománnyal, an­nak idején támogatta, hogy az észak-olasz városban rendezzék a 2015-ös világkiállítást, ez vé­gül is bejött és az olaszok meg­köszönték a segítséget, ezen kí­vül megígérték, hogy ősszel kép­adni a fővárost, mint márkát. Eb­ben a munkában a turisztikai, az ingatlanos és a kereskedelmi szektorra is számítanak, s a ci­vil szervezetekkel is együttmű­ködnek.- A milánói esemény kiemel­kedő lehetőség arra, hogy meg­mutathassuk: élhető, dinami­kus, hagyományaira büszke metropolisz a miénk - fűzte hozzá. f s a? /tfftzoAo?ofi fi f t '!)1 £T «<»«», Az idővel fiatalodunk- csak ránk kell nézni TAVASZI POROTHERM KEDVEZMÉNYEK Porotherm 44 HS bruttó 372 Ft/db* A Wienerberger Building Value “fWSiSiiW illli maaamm Porotherm 38 N+F bruttó 305 Ft/db* Porotherm 30 N+F bruttó 266 Ft/db* Porotherm 10 N+F bruttó 215 Ft/db* I Wienerberger Téglaipari zRt, Tel.: (1) 464 7040, ihfo@wienerberger.hu *Az árak ajánlott fogyasztói árak, nem tartalmazzák a szállítási költségeket, a raklap használati és betéti díját. Az akciós ajánlott fogyasztói ár 2009. április 1 -jétől a készlet erejéig, vagy visszavonásig érvényes. További részletek: www.wienerberger.hu www.vg.hu A válság ellenére is jobbak a kelet-közép-európai országok szállodafejlesztési lehetőségei a nyugat-európaiakénál - derül ki a KPMG ingatlan-, szabadidős és turisztikai tanácsadással foglal­kozó csoportjának felméréséből. A kelet-közép-európai térség hotelfejlesztési költségeit vizs­gáló elemzés szerint a jövőben elsősorban belvárosi luxusszál­lodák építését támogatnák a hi­telintézetek. A szállodaberuhá­zások finanszírozása a jelenle­gi gazdasági körülmények kö­zött várhatóan szigorodik, s a fejlesztőknek a korábbinál na­gyobb saját tőkét kell felmutat­niuk. Ugyanakkor a jó helyre terve­zett projektek megfelelő koncep­cióval, megbízható piaci környe­zetben és fenntartható működés­sel a pénzügyi válság ellenére továbbra is támogatást élveznek.

Next

/
Thumbnails
Contents