Nőgrád Megyei Hírlap, 2009. március (20. évfolyam, 50-75. szám)
2009-03-05 / 53. szám
12 SPORTTÜKÖR Az Őrhalmi Diák-sportegyesiilet sikerei 20. rövidpályás gyorskorcsolyázó diákolimpia, országos döntő, Miskolc Miskolc 1500 fős új jégcsarnoka adott otthont a hétvégén a 20. rövidpályás gyorskorcsolyázódiák- olimpia országos döntőjének. Csábi Csaba irányításával november közepétől heti egy losonci edzéssel készülő Őrhalmi Diák-sportegye- sület versenyzői felvették a versenyt Szeged, Debrecen, Pécs, Miskolc, Szombathely, Tatabánya és Kazincbarcika legjobbjaival. Öt őrhalmi versenyzőnek sikerült döntőbe kerülnie, s ott három dobogós helyezést értek el. A szakosztály életében történelmi esemény volt a VI. korcsoportos leány döntő, ahol két őrhalmi versenyző is az érmekért küzdött. Az őrhalmi egyesület ezúton is köszönetét mond az alábbi támogatóknak: Cserhátvidéke Takarékszövetkezet, Ipoly Kenyér Kft. Romhány, Fülöp Hús Kft., Roldon Kft., Paumann pékség, Őrhalom, Csitár, Iliny önkormányzata, szülők, magánszemélyek. Az őrhalmi csapat (balról): Csábi Csaba edző, Csábi Tamás, Csernyik Éva, Csábi Róbert, Boros Ágnes, Csábi Bettina, Gyalog Bálint, Nagy Tamás. Képről hiányzik: Farkas Alexandra. Eredmények. Döntős (legjobb 6 közé került). II. korcsoport: Csernyik Éva (József Attila Ált. Isk., Őrhalom) - 400 m: 6. hely, 222 m: 3. hely. B. korcsoport Nagy Tamás (József Attila Ált. Isk., Őrhalom) - 400 m: 4. hely. V. korcsoport: Boros Ágnes (Szent-Györ- gyi A. Gimnázium, Balassagyarmat) - 500 m: 3. hely. 400 m: 4. hely. VI. korcsoport Csábi Bettina (Mikszáth K. Szak- középiskola, Balassagyarmat) - 800 m: 3. hely, 500 m: 5. hely. VI. korcsoport: Farkas Alexandra (Szent- Györgyi A. Gimnázium, Balassagyarmat) - 800 m: 4. hely, 500 m: 6. hely. Középdöntős (legjobb 12 közé került). K korcsoport: Nagy Tamás (József Attila Ált Isk., Őrhalom) - 222 m: 7. hely. III. korcsoport: Csábi Tamás (Dózsa György Általános Iskola, Balassagyarmat) - 500 m: 9. hely, 333 m: 9. hely. VI. korcsoport Gyalog Bálint (Szondi György Szakközépiskola, Balassagyarmat) - 500 m: 11. hely, 400 m: 11.hely. V. korcsoport: Csábi Róbert (Liptay B. Szakközépiskola, Szécsény) - 800 m: 7. hely, 500 m: 7.hely. Tarjáni bravúr a megyei rangadón ASZTALITENISZ NB III, Észak-Magyarország, A-csoport A forduló meglepetését a tarjáni petőFisek szolgáltatták, akik a bajnokság jelenlegi éllovasától, a Bátonyterenye gárdájától elcsíptek egy bajnoki pontot. A másik megyei érdekeltségű találkozón a gyarmatiak szinte lelépték a pásztóiakat, míg a Szécsény biztos hazai győzelmét követően egy pontra megközelítette a bajnokság élén álló Bátonyterenye együttesét. Megyénk sportolói a januári téli triatlon Európa-bajnokság- gal ismertették meg olvasóinkkal ezt a rendkívül összetett és nehéz sportágat. Aki maga is szívesen kipróbálná benne magát, vagy csak megtekintené, hogyan is zajlik egy verseny, az szombaton megteheti ezt galya- tetői biatloncentrumban és annak környékén. Március 7-én, szombaton második alkalommal kerül megrendezésre az X2S-KONA TEAM 12. forduló Lőrinci AC - Domoszló SK 7-11. Győzött: Balog 3, Telekes 2, Herle 1, Herle-Balog páros, ill. Tóbik 4, Papp 3, Molnár 2, Safranka 1, Tóbik-Papp páros. Dózsa DSE Balassagyarmat - Pásztói AC 16-2. fíy: Bander 4, Gúth 4, Gyenes 3, Vankó 3, Bander-Gyenes és Gúth-Vankó páros, ill. Bencsik 1.1, Dudás Balázs 1. szervezésében Galyatetőn ez a téli triatlonverseny, ami egyben országos bajnokság is. A tavalyihoz hasonlóan nehéz, technikás pálya vár a nagyobb indulókra, a kicsik egy játékosabb pályán küzdhetnek. A versenykiírás szerint hó hiányában csak terepduatlon kerül megrendezésre, hó esetén tereptriatlon is. Egy elektronikai cég magára válALOE-INVEST Szerva ASE - Aszódi Szabadidő SE 12-6. Gy: Oravecz 4, Podpinka 4, dr. Harik 2, Bencze 1, Bencze-Podpinka páros, ill. Török 2, Dániel G. 2, Kerek 1, Török-Kövendi páros, Petőfi DSE Salgótarján - Bátonyterenye VASK 9-9. Gy: Cseh 3, Bakos 3, Zsíros 1, Baksa 1, Bakos-Baksa páros, ill. Győré 4, Bulla 2, Nagy B. 1, Kormos 1, Györe-Bulla páros. lalta a díjak biztosítását, egy nagyon szép készlet érkezik a versenyre. Érmek is bőven lesznek, hiszen nemcsak a Magyar Triatlon Szövetség (MTSZ) által adott ob-érmek, hanem a gyöngyösiek által felajánlott érmek is a versenyzőkhöz kerülnek. Ezeken kívül további díjak és nyeremények is várhatóak. Minden felnőtt nevező egy termékbemuHatvani Lokomotív SE - Hatvani ASE 11-7. Gy: Arató 4, Pósfai 3, Tordai 2, dr. Takács 1, Arató-Pósfai páros, ill. Bállá 3, Tarsoly 1, Vasas 1, Sultisz 1, Balla-Tarsoly páros. A bajnokság állás 1. Bátonyterenye 12 10 2 0 154-62 22 2. Szerva ASE 1210 1 1 17244 21 3. Aszódi Sz. 12 8 0 4 127-89 16 4. Hatvani ASE 12 6 1 5 101-115 13 5. LőrindAC 12 5 2 5 95-121 12 6. Dózsa DSE 12 5 1 6 98-118 11 7. Hatvani L 12 4 2 6 101-115 10 8. Domoszló SK 12 3 2 7 83-133 8 9. Petőfi DSE 12 2 3 7 90-126 7 10. Pásztói AC 12 0 012 59-157 0 tatót kap az indulási csomagban, az X2S verseny díjazottjai értékes ajándékcsomagot vehetnek át, a különdíjak között és a tombolán pedig márkás termékek kerülnek ki. A szervezők szerint mindhárom szám különlegesen szép és látványos pályán kerül megrendezésre, az X2S versenyek hagyományainak megfelelően. Nevezni az X2S-re 8-11.30 óra között, a gyermektávokra 8- 10 óra között lehet. További részletek a www.3x2s.hu honlapon. ■ B.L. Mi is kipróbálhatjuk TÉLI TRIATLON Szombaton nyílt bajnokság 2009. MÁRCIUS 5., CSÜTÖRTÖK Érdemes lesz átruccanni VÍZILABDA 3. Volvo Kupa Egerben Az egriek (méltán) neves vízilabda-történelmében előfordultak már rangos mérkőzések és tornák, de olyan világhírű részvevőkkel, mint most hétvégén - aligha. A harmadik Volvo Kupán Romániával kiegészülve ugyanis találkozik a pekingi olimpia első három helyezett csapata, azaz a mieinken kívül itt lesznek az amerikaiak és az örök rivális szerbek. Jó lesz már most beszerezni a belépőket azoknak a Nógrád megyei (és egyéb) vízilabda-rajongóknak is, akik péntek, szombat és vasárnap kíváncsiak lennének a világ három legjobb csapatára, és persze a meglepetésekre „hajlamos”, a Honvéd korábbi sikeredzője, a Kovács István vezette románokat is nehogy leírja valaki! Erre dr. Halmos R. Péter (ugye, ismerősen cseng ez a név a salgótarjániaknak?!), az egriek ügyvezető elnöke hívta fel volt „földijei figyelmét”. Az Egernek van ugyanis állítólag Közép-Európa legnépesebb vízilabda-szurkolótábora, és hétvégén természetesen látni akarják a helyi kedvencekkel alaposan megtűzdelt magyar válogatottat, amint az ő segítségükkel „intézik el” legnagyobb riválisaikat Mert Kemény Dénes szövetségi kapitány - aki a kínai fővárosban egymás után harmadszor vezette aranyéremig csapatát - elmondta, hogy újjáalakuló együttesével is (természetesen) nyerni akar Dobó városában. Dr. Martin György, a honi szövetség elnöke is úgy fogalmazott, hogy a 2012-es londoni játékok előtti ötkarikás felkészülés idei talán legfontosabb állomása a Volvo Kupa, amelyre a 2007-es debreceni nyitány, majd a múlt évi, kecskeméti folytatást követően kerül sor a hevesi fővárosban. Biros Péter, a válogatott csapatkapitánya, az egriek ásza szerint lehet, hogy a játék még csikorogni fog Egerben, de most még nem nagy probléma, a baj az lenne, ha a vbdöntő tájékán, augusztus elején lenne ez a helyzet Ami- eink kerete. Kapusok: Gergely István (Honvéd), Jászberényi Gábor (Ferencváros), Nagy Viktor (Vasas), SzécsiZoltán (Eger). Mezőny- játékosok: Biros Péter, Bundschuh Erik, Hárai Balázs, Hegedűs Gábor, Kiss Csaba, Varga II. Zsolt (mind Eger), Hosnyánszky Norbert, Kis Gábor, Varga Dániel, Varga Dénes (mind Vasas), Kovács Gábor (Pécs), Pásztor Mátyás (Szolnok), Szívós Márton (Honvéd), Török Béla (Szeged). A 3. Volvo Kupa műsora. Péntek: Szerbia -Egyesült Államok 18.15 óra, Magyarország-Románia 20.00. Szombat Égyesült Államok-Ro- mánia 16.15, Magyarország-Szer- bia 18.00. Vasárnap: Romá- nia-Szerbia 11.00, Magyarország-Egyesült Államok 12.45. ■ (Satis) SPORTTÜRMIX Németh aláírt LABDARÚGÁS. Eldőlt, hogy Németh Norbert az orosz élvonalban szereplő Tom Tomszk labdarúgócsapatában folytatja pályafutását A Vasas immár csak volt játékosa kedd este írt alá új együtteséhez, az írásba foglalt megállapodás két évre szól - adta hírül szerdán a Szport-Ekszpressz című orosz napilap internetes oldalán. Az anyagiakat nem taglaló beszámoló szerint a 27 éves magyar középpályás Moszkvában, az orvosi vizsgálatokat követően látta el kézjegyével szerződését, majd rögtön Szocsiba repült, ahol a pár órával korábban érkezett új csapata edzőtáborozik a március 14-én kezdődő bajnokság előtt Szécsény végzett az élen TEREMLABDARÚGÁS. A hét végén a rimóci sportcsarnokban rendeztek öregfiúk labdarúgótornát, ahol négy csapat mérte össze erejét Közülük a jó játékerőt képviselő Szécsény csapata végzett az élen. Eredmények Szécsény - SKSEII. 8-3, SKSE I. - líimóc 7-3, Szécsény - SKSE 1.7-3, Rimóc - SKSE D. 2-8, SKSE ü. - SKSE I. 5-8, Rimóc - Szécsény 1-6. Végeredmény: 1. Szécsény, 2. SKSE I., 3. SKSE II., 4. Rimóc. Labdarúgó megyei I. osztály tavaszi menetrendje 16. forduló Április 29, szerda, 17 óra: Pásztó - Mátranovák, Romhány - Cered, Szécsény - Héhalom, SBTC- Kisterenye, Karancsberény - Karancslapujtő, Buják - Tar, Berkenye - Rimóc, Palotás - Nagybátony. Szabadnapos: Szügy. 17. forduló Május 20., szerda, 17 óra: Mátranovák - Palotás, Rimóc - Szécsény, Nagybátony - Szügy, Karancslapujtő - SBTC, Kisterenye - Berkenye, Cered - Buják, Tar - Pásztó, Héhalom - Romhány. Szabadnapos: Karancsberény. 18. forduló Március 7, szombat, 14.30 óra; Nagybátony - Mátranovák, Rimóc- Romhány. Március 8, vasárnap, 14.30 óra: Tar - Palotás, Cered - Pásztó, Kisterenye - Szécsény, Héhalom - Buják, Karancslapujtő Berkenye, Szügy Karancsberény. Szabadnapos: SBTC. 19 19. forduló Március 14, szombat, 1430 óra: SBTC - Szügy, Karancsberény - Nagybátony, Szécsény Karancslapujtő, Romhány Kisterenye, Pásztó - Héhalom, Palotás - Cered, Mátranovák - Tar. Március 15, vasárnap, 14.30 óra: Buják - Rimóc. Szabadnapos: Berkenye. 20. forduló Március 21, szombat, 15 óra: Rimóc - Pásztó, Karancsberény - SBTC. Március 22, vasárnap, 15 óra: Cered - Mátranovák, Héhalom - Palotás, Karancslapujtő - Romhány, Tar - Nagybátony, Kisterenye - Buják, Szügy - Berkenye. Szabadnapos: Szécsény. 21. forduló Március 29, vasárnap, 15 óra: Nagybátony - SBTC, Szécsény - Szügy, Palotás - Rimóc, Pásztó - Kisterenye, Mátranovák Héhalom, Berkenye Karancsberény, Buják Karancslapujtő, Tar Cered. Szabadnapos: Romhány. 22. forduló Április 4, szombat, 16 óra: Rimóc - Mátranovák, Karancsberénv - Szécsény, SBTC- Berkenye. Április 5, vasárnap, 16 óra: Kisterenye - Palotás, Karancslapujtő - Pásztó, Cered - Nagybátony, Héhalom - Tar, Szügy- Romhány. Szabadnapos: Buják. 23. foiduló Április 11, szombat, 16 óra: Szécsény - SBTC, Romhány - Karancsberény, Nagybátony - Berkenye, Palotás - Karancslapujtő, Mátranovák - Kisterenye. Április 12, vasárnap, 16 óra: Buják - Szügy, Tar - Rimóc, Cered - Héhalom. Szabadnapos: Pásztó. 24. forduló Április 18, szombat, 17 óra: SBTC - Romhány, Karancsberény- Buják, Rimóc - Cered. Április 19, vasárnap, 17 óra: Karancslapujtő - Mátranovák, Berkenye - Szécsény, Héhalom - Nagybátony, Kisterenye - Tar, Szügy - Pásztó. Szabadnapos: Palotás. 25. forduló Április 25, szombat, 17 óra: Nagybátony - Szécsény, Pásztó - Karancsberény, Palotás - Szügy, Romhány - Berkenye. Április 26, vasárnap, 17 óra: Buják - SBTC, Héhalom - Rimóc, Tar Karancslapujtő, Cered - Kisterenye. Szabadnapos: Mátranovák. 26. forduló Május 2, szombat, 17 óra: Karancsberény - Palotás, SBTC - Pásztó, Szécsény - Romhány, Rimóc - Nagybátony. Május 3, vasárnap, 17 óra: Berkenye - Buják, Kisterenye - Héhalom, Cered - Karancslapujtő, Szügy Mátranovák. Szabadnapos: Tar. 27. forduló Május 9, szombat, 17 óra: Nagybátony - Romhány, Pásztó - Berkenye, Palotás - SBTC, Mátranovák - Karancsberény, Rimóc - Kisterenye. Május 10,vasárnap, 17 óra: Buják - Szécsény, Tar - Szügy, Héhalom - Karancslapujtő. Szabadnapos: Cered. 28. forduló Május 16, szombat, 17 óra: SBTC - Mátranovák, Szécsény Pásztó, Romhány - Buják, Karancsberény - Tar. Május 17, vasárnap, 17 óra: Berkenye - Palotás, Karancslapujtő - Rimóc, Kisterenye - Nagybátony, Szügy - Cered. Szabadnapos: Héhalom. 29. forduló Május 23, szombat, 17 óra: Pásztó - Romhány, Palotás - Szécsény, Mátranovák - Berkenye, Nagybátony - Buják. Május 24, vasárnap, 17 óra: Héhalom - Szügy, Kisterenye - Karancslapujtő, Tar - SBTC, Cered - Karancsberény. Szabadnapos: Rimóc. 30. forduló Május 30, szombat, 17 óra: Karancsberény - Héhalom, SBTC - Cered, Romhány - Palotás, Szécsény - Mátranovák. Május 31, vasárnap, 17 óra: Szügy - Rimóc, Buják - Pásztó, Karancslapujtő - Nagybátony, Berkenye - Tar. Szabadnapos: Kisterenye. 31. forduló Június 6, szombat, 17 óra: Nagybátony - Pásztó, Mátranovák - Romhány, Rimóc - Karancsberény, Palotás Buják. Június 7, vasárnap, 17 óra: Cered- Berkenye, Kisterenye - Szügy, Tar - Szécsény, Héhalom - SBTC. Szabadnapos: Karancslapujtő. 32. forduló Június 14, vasárnap, 17 óra: Pásztó - Palotás, SBTC - Rimóc, Karancsberény - Kisterenye, Szécsény - Cered, Romhány - Tar, Buják - Mátranovák, Karancslapujtő- Szügy, Berkenye - Héhalom. Szabadnapos: Nagybátony. 33. forduló Június 21, vasárnap, 17 óra: Nagybátony - Palotás, Mátranovák - Pásztó, Rimóc - Berkenye, Cered - Romhány, Héhalom - Szécsény, Kisterenye- SBTC, Karancslapujtő Karancsberény, Tar - Buják. Szabadnapos: Szügy. 34. forduló Június 28, vasárnap, 17 óra: Szügy - Nagybátony, Berkenye - Kisterenye, Buják - Cered, Palotás- Mátranovák, Szécsény - Rimóc, SBTC - Karancslapujtő, Romhány- Héhalom, Pásztó - Tar. Szabadnapos: Karancsberény.