Nőgrád Megyei Hírlap, 2009. március (20. évfolyam, 50-75. szám)

2009-03-27 / 72. szám

>009. MÁRCIUS 27., PÉNTEK 11 SPORTTŰKÖR Gedőczi Zoltán (1936-2009) Megyénk pedagógustársadal­ma, atlétikai élete és kórusmozgal­ma megint szegényebb lett egy sok­színű nagy egyéniséggel - Gedőczi Zoltán tanár úr itt hagyott minket. A nehéz vasakkal, az olyan iszo­nyatos erőkifejtést igénylő szerek­kel, mint az igmándi merev nyelű nehézkalapács, vagy a nyeles lab­da egyik legkiválóbb megyei vete­rán dobóatlétánkként könnyedén megbirkózott, a kegyetlen és alat­tomos betegséggel nem. Salgótarjánban született, de Sá­rospatakon járt gimnáziumba, ahol komolyabban kezdett el fog­lalkozni a sporttal. A rövidtávfutás és a magasugrás érdekelte, de a budapesti műszaki egyetemen - ahol gépészmérnökként végzett - már tízpróbázott, nem is akárhogy, mert mind a főiskolás- és egye­temi, mind az országos bajnokságon a legjobbak közé tartozott. Bár rendkívül kedvelte a műszaki területet, később elvégezte az egri ta­nárképzőt is, és azóta hosszú éveken át diákok ezreit tanította a testnevelésre, atlétikára a salgótarjáni Madách Imre Gimnázium­ban és a Kós Károly Építőipari Szakközépiskolában, ahonnan 1996-ban vonult nyugdíjba. Számos remek sportoló került ki kezei közül, és jó pár országos sikert aratott diákjaival egyéniben és csa­patban. így nem maradtak el a rangos kitüntetések és dicséretek sem, de tán ennél is többre tartotta diákjai megbecsülését, akik­nek acélozta testüket, erősítette lelkűket az iskola udvarán, torna­termében és a sportpályán, sőt saját kertjében is, ahol berendezett egy kis szabadtéri konditermet és gyakorlópályát. Nem nyűgnek, hanem a bizalom jelének, megtiszteltetésnek vette, ha valaki segít­ségét kérte, vagy akinek fel tudta ajánlani versenyzői tapasztala­tait, nevelői szakértelmét, edzői tudását. Nem véletlen, hogy négy gyereke közül a két legfiatalabb, Zoli és Miska is rendszeresen spor­tol a mai napig, és elévülhetetlen szerepe volt abban, hogy a vete­rán sportegyesület, a Bauer Rudolf Nógrád Megyei Dobó Club el­sőként kapta meg a megyei Prima Primissima-díjat a sport kate­góriában. Mint veterán dobóatlétának tucatnál jóval több hazai és nemzetközi érmes helyezés jelezte szorgalmát, kitartását, kvalitá­sát. Egyesülete alapító tagjaként, doyenjeként és motorjaként meg­alakulásuk óta lelkesen és precízen tájékoztatta újságunkat ered­ményeikről, ragyogó sikereikről. Életvidám, a zenét kedvelő és több hangszeren játszó ezermester volt, oszlopos tagja a már megszűnt Liszt Ferenc Kamarakórusnak, valamint a Salgótarjáni Pedagógus­kórusnak és a Füleki Férfikarnak, emellett szeretett barkácsolni és kertészkedni, kezének nyomát őrzi egész lakásuk, kertjük. Sok­oldalú igazi barátot és remek, igaz embert és sportembert veszítet­tünk el személyében. Végső búcsút március 28-án, szombaton 11 órakor vehetünk tőle a salgótarjáni régi temetőben. Értékes helyezések a SAC-osoktól ATLÉTIKA 101. mezei futó országos bajnokság, Csákvár Félezer induló részvételével múlt vasárnap rendezték meg a 101. mezei futó magyar bajnok­ságot Csákváron. A Salgótarjáni Atlétikai Club (SAC) hat, míg a balassagyarmati Ipoly Walking Club (IWC) hét atlétát nevezett a rangos viadalon. Előbbi egyesü­let egy bravúros egyéni 4., és egy nagyon értékes csapat 5. helye­zést zsebelt be, míg utóbbiak leg­jobbja egy 11. pozíció volt. A friss, kora tavaszi időben le­bonyolított mezei ob tizenhárom versenyszámában tíz szakosz­tály osztozott az egyéni és kilenc a csapatbajnoki címeken. A szép környezet (a klasszicista Ester- házy-kastély angolparkja), a jól előkészített pálya, valamint az eredményhirdetés ünnepélyes­sége méltó volt a nagy múltú ver­seny rangjához (2000 és 2002 között már rendeztek Csákváron bajnokságot). Magabiztos győ­zelmek és sajnos csökkenő lét­számok jellemezték a napot, utóbbi főleg a fiatalabb korcso­portoknál volt szembetűnő. A salgótarjániak közül Molek Dávidtól jó eredményt várhatott a klub, hisz felkészülése (csak­úgy, mint az egész egyesület ké- szülési lehetőségei) ennek a sze­zonnak „fekszik”, és az ifista már fedett pályán is megmutat­ta, hogy lehet rá számítani a pontszerzésben. Az élmezőny a táv (5,5 km) harmadánál még együtt volt, majd három kilomé­ternél robbantott egy trió, és a tarjáni őket követte egy riválisá­val egyetemben. A hajrá Dávid­nak sikerült jobban, ami az elő­kelő negyedik helyet jelentette számára az 56 induló között. Kitettek egy csapatot a felnőtt férfiaknál a nógrádi megyeszék­hely atlétái és Kadlót Zoltán ve­zetésével egy roppantmód meg­becsült ötödik helyet szereztek. A félmaraton csúcstartója (aki egyben Molek edzője is) egyéni­ben még mindig be tudta bizo­nyítani, hogy az élmezőnyhöz tartozik, 11. lett, és csupán egy perccel maradt le a veszprémi bajnoktól. Sérülésük gátolták meg a SAC-os lányokat a jó helyezések eléré­sében, Papp Ildikó lábfájdalma miatt nem tudta felvenni a harcot a jobb pozí­ciókért folyó küz­delmekben és a kö­zépmezőnyben ért célba, míg az ifistáknál Tóth Korinna pontszerző helyről (az ob-n az első 12 helyezett kap ranglistapon­tot) volt kénytelen kiállni. Fábri Gábor ba­lassagyarmati ta­nítványai kevesebb sikert értek el a baj- lokságon, de van A remek csapateredményhez hozzájáruló Hatházi Péter (240-essel) még idejük javítani, hisz többen még nemrég kezdtek is­merkedni a sportág­gal. Baranyi Anna (14 éves serdülők közt) 11. helye az egyetlen pontot érő a célba érkezők közül, de a tőle egy eszten­dővel fiatalabb Bíró Zsanett is meg tudott ragadni a középme­zőnyben. Csákváron a leg­több győzelmet, szám szerint ötöt a VEDAC atlétái sze­rezték. A női verse­nyek a felsőbb kor­csoportokban az esé­lyesek biztos győzel­mét hozták. Papp Krisztina, Czebei Ré­ka és Gyürkés Viktó­ria első helyezése egy pillanatig sem forgott veszélyben. A férfi­ak futásai már nem ilyen egy­hangúak voltak. Minczér Albert a kismezeire is átmentette torinói fedett Eb formáját, viszont meglepetésgyőztest avatott a nagymezei. A 23 éves szentgotthárdi Kosz­ár Zsolt legyőzte a tapasztaltabb hosszútávfútókat, a junioroknál a pécsi Kis Dávid szintén első na­gyobb sikerét avatta. Molek me­zőnyében az ifjúsági Gregor Lász­ló valóra váltotta esélyét és a fe­dett pálya után a mezei szezont is uralta. A mezeifutó-szezon utolsó ver­senye a diákolimpiái döntő lesz Gödöllő n (április 16., csütörtök). Eredmények. Felnőttek. Férfi­ak (6 km, 38 induló): 1. Minczér Albert (VEDAC) 18:31 perc... 11. Kadlót Zoltán 19:32 ... 21. Hatházi Péter 20:26 ... 30. Langer Olivér (mindhárman SAC) 21:32. Csapat (8): 5. Salgó­tarjáni AC 62 pont. Nők (5,5 km, 33): 1. Papp Krisztina (UTE) 18:48 ... 19. Papp Ildikó (SAC) 21:29. Ifjúságiak. Fiúk (5,5 km, 56): 1. Gregor László (Buda-Cash Békéscsabai AC) 17:37 ... 4. Molek Dávid (SAC) 18:16.14 éves serdülők. Lányok (3 km, 37): 1. Altay Csilla (SZOESE) 10:53 ... 11. Baranyi Anna 12:36 ... 29. Olicsek Alexandra (mindketten IWC) 14:05.13 éves serdülők. Fi­úk (3 km, 46): 1. Zsíros Márk (Buda-Cash Békéscsabai AC) 10:32 ... 28. Zsadányi Bence 12:20 ... 39. Garamvölgyi Attila (mindketten IWC) 13:08. Lányok (3 km, 34): 1. Csébics Eszter (SZOESE) 11:28 ... 17. Bíró Zsa­nett (IWC) 13:35. Munka-vándordíj (40 egyesü­let): 1. VEDAC 157 pont ... 26. Salgótarjáni AC 11 ... 39. Ipoly Walking Club 2. ■ Bakos László Duatlon megyebajnokság Játékosokat adna el, egyben fiatalítana Március 29-én, vasárnap 9 órai kezdettel Salgótarjánban rendezi meg a Tarjáni Tornádó Triatlon SE a duatlon megyebajnokságot. Az idei budapesti duatlon Euró- pa-bajnokságon való nevezéshez a megyebajnokságot teljesítő sportolók 50%-os kedvezményt kapnak. A helyszín az iparipark- lejárónál lesz. A kerékpározás le­zárt, biztosított pályán történik, a futás aszfalton, fordítókkal lesz lebonyolítva. A verseny a forgalom elöl el­zárt helyen jó minőségű aszfalton kerül megrendezésre, de a futa­mok között megnyitják az utat a járművek előtt. Az első három helyezett nemenként és korcso­portonként éremben, az első hat oklevélben részesül, az első 100 nevező pedig emblémázott pólót kap. Helyszíni nevezés: 8 és 9 óra között. További információk: szuhanati@freemail.hu. ■ B.L. LABDARÚGÁS. Jose Mourinho vezetőedző azzal fordult Massimo Morattihoz, az Internazianale labdarúgócsapa­tának elnökéhez, hogy néhány játékostól meg kell válni, ha va­lóban cél a Bajnokok Ligája meg­nyerése. A portugál tréner a La Gazetta dello Sport című lapnak nyilatkozva arról beszélt, hogy már közölte kívánságait Morattíval. így többek között azt, hogy az eddiginél jobban kellene támaszkodni a klub saját nevelé­sű játékosaira, emellett szűkíte­ni és fiatalítani kell a jelenlegi 29 fős keretet. „Ha továbbra is ma­rad négy harmincévesnél idő­sebb kiegészítő ember, akkor én elmegyek. Ha viszont négy kivá­ló labdarúgó érkezik, vállalom a kihívást. Ezzel együtt nem sze­retnék 29 futballistával dolgoz­ni, el kell közülük adni néhá­nyat” - fogalmazott a tréner. Mourinho felújítaná a klub edző­központját is, a játékosokkal pe­dig több évre szóló szerződések megkötését szorgalmazza. Amint azt megjegyezte, egy hosszú távra tervező klubnak képesnek kell lennie változtatni szemléletmódján. Az Interben a külföldi futballisták vannak meghatározó többségben, kevés a saját nevelésű labdarúgó, mi­közben a bő keretből néhányan - túl pályafutásuk csúcsán - már a harmincas éveiket tapos­sák. Az Olaszországban listave­zető, bajnoki címvédő Internazionale 1965 óta nem nyerte meg az első számú euró­pai kupasorozatot. Lengyelek és a finnek is bejelentkeztek Koeman magyarjai csodára készülnek TÁJFUTÁS. A nevezési határidő előtt az utolsó pillanatban újabb magyar és külföldi nevezések ér­keztek az április 4-én Somoskő térségében lebonyolítandó 2009. évi nyílt Magyar Köztársaság hosszú távú tájfutó bajnokságra. Mint azt Goldmann Róbert pálya­kitűzőtől megtudtuk, az egyéni bajnokság döntőjére a hazaiak mellett svájci, lengyel, finn tájfu­tók, összesen 436 fő nevezett A már korábban közölt világ­bajnokok mellett egy magyar klubot képviselve leadta nevezé­sét a Svájcban élő erdélyi szár­mazású Fey Zsuzsa is, aki ro­mán válogatottként több világ- verseny érmes helyezettje, de a női hazai élversenyzőknek ezút­tal az utolsó pillanatban betop­pant jó nevű lengyel versenyzők­kel is fel kell venni majd a küz­delmet. A nagyszabású nemzet­közi részvétű hosszú távú bajno­ki küzdelmek mellett a Salgótar­jáni Dornyay SE a Nógrád Me­gyei Tájfutó Szövetséggel karölt­ve azonos időben és helyszínen rendezi meg az I. Salgó Kupa or­szágos ranglistaversenyt, mely­re a hazaiakon kívül szintén há­rom nemzet több mint kétszáz sportolója nevezett. Itt érdekes­ség, hogy a nógrádiaknál salgó­tarjáni színeket képviselve meg­próbálkozik a tájfutással a SAC sokoldalú sportolója, Papp Ildikó is, miközben az újraéledt pásztói HUFEZE-nél a korábbi tájfutók, Tóth Ervin, Holtner Attila szin­tén csatasorba állnak. Pelyhe Dénes, a Nógrád Me­gyei Tájfutó Szövetség elnöké­nek tájékoztatása szerint fővéd­nökök a következők: Becsó Zsolt (aki fiatal korábban aktív pász­tói tájfutó volt - a szerz.), a Nóg­rád Megyei Közgyűlés elnöke, Székyné dr. Sztrémi Melinda, Salgótarján polgármestere, ki­emelt védnökei pedig Judik Béla, a Bükki Nemzeti Park Tájegység vezetője, Bodnár Benedek, a Dornyay SE elnöke és Omaszta Zoltán, a Nógrád Megyei Sport­ági Szövetségek elnöke. Mellet­tük számtalan önzetlen támoga­tó segíti a rendezvény sikeres le­bonyolítását. A két rendezvény szpíkere a pásztói Zentai lózsef lesz. Aki kedvet érez a sportág iránt, az kipróbálhatja az isme­retlen terepen való eligazodást, mert a rendezők ezúttal rájuk is gondoltak, amikor versenyprog­ramjukba iktattak egy nyílt kez­dő kategóriát, melynek távja csupán 1600 méter lesz. labdarúgás. „Koeman varázs­latos magyarjai” (Koeman's magical Magyars) címmel terjedek mes interjút közölt csütörtökön a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) hivatalos honlapja Erwin Koemannal, a magyar válogatott szövetségi kapitányával. A flfa.com főoldalán látható írás kiemeli, hogy a magyaroknak az 1986-os mexikói világbajnoki sze­replés után 23 évvel ismét van esé­lyük kijutni a legrangosabb torná­ra. „A kezdetekkor rengeteg nega­tív dolgot hallottam a csapatról és a játékosokról, de én csak a saját véleményemre adok. A futballis­tákról kiderült, hogy igenis rendkí­vül profik és motiváltak. Körülbe­lül 25 játékos közül válogathatok, nyüván jó lenne, ha többen lenné­nek, de ők szerencsére a legjobb bajnokságokban edződnek” ­mondta a 47 éves holland szakem­ber, aki tavaly májusban vette át a nemzeti csapat irányítását A ma­gyarok az 1-es számú világbajno­ki selejtező csoportban szerepel­nek, jelenleg a második helyen áll­nak: „Az egyik legnehezebb cso­portban szerepelünk Portugáliá­val, Svédországgal és Dániával, ráadásul az albánoknak is remek csapata van. Bármelyik együttes képes pontokat rabolni a másiktól. Úgy gondolom, csak az utolsó for­dulóban dől majd el a továbbjutás sorsa. Természetesen nem mi va­gyunk a csoport favoritja, hiszen az ellenfeleinknél olyan játékosok vannak, mint Cristiano Ronaldo, vagy éppen Zlatan Ibrahimovic. Nekünk csapatként kell funkcio­nálnunk, egymásért kell küzde- nünk. Úgy gondolom, ha a játéko­saim kellő önbizalommal lépnek pályára, akkor bárkinek komoly nehézségeket okozhatnak” - mondta Koeman. A válogatott szombaton Albániában lép pályá­ra, négy nappal később pedig a Puskás Ferenc Stadionban látja vendégül Málta legjobbjait: „Ter­mészetesen hat pontot szeretnék, de lehet, hogy szerdára ez csak négy lesz. A célunk, hogy a két mérkőzés után továbbra is az első két hely valamelyikén álljunk, hi­szen akkor gondolhatunk még a jövőre. Nem kaphatunk ki Albáni­ában, ez nagyon visszavetné a csa­patot” - tette hozzá a szakember. A holland tréner ugyanakkor el­mondta, természetesen hatalmas tett lenne, ha a válogatott kijutna a jövő évi dél-afrikai világbajnokság­ra: „Ha megnézzük azt, honnan is indultunk, akkor a vb maga lenne a csoda” - mondta. _ Molek Dávid (281-essel) 56 futó közt lett negyedik

Next

/
Thumbnails
Contents