Nőgrád Megyei Hírlap, 2009. március (20. évfolyam, 50-75. szám)
2009-03-24 / 69. szám
2009. MÁRCIUS 24., KEDD KOZELET Az új kihívások közepette a konzervatív-szociáldemokrata kormánynak teljesítenie kell a választókkal szemben vállalt kötelezettségeit - zárta ki a német köztévében az előre hozott választások lehetőségét Angela Merkel kancellár. Németországban szeptember végén tartják a parlamenti választásokat. Ma döntés várható népszavazásügyben öt felülvizsgálati kérelem érkezett az Országos Választási Bizottsághoz a 600 ezer aláírást gyűjtő Seres Mária által benyújtott kezdeményezéshez, amelyben a képviselőknek számlázniuk kellene a költségtérítésüket. Ma 16 óráig kell elbírálni a kérelmeket a Legfelsőbb Bíróságnak, addig a határozatot nem lehet átadni az Országgyűlés elnökének. Elkezdődött a mumbai merénylő pere INDIÁBAN TEGNAP megkezdődött a tavalyi mumbai terrortámadás egyetlen életben maradt merénylőjének bírósági tárgyalása. A pkaisztáni merénylőt hivatalból kirendelt ügyvéd védi. A 21 éves vádlottat biztonsági okokból videokonferencia segítségével hallgatták ki. A férfi kilenc társával 164 embert ölt meg novemberben. Sólyom Varsóban tárgyalt Kaczynskival „a lehető legszorosabb együttműködésre van szükség Magyarország és Lengyelország között a kétoldalú kapcsolatokban és az Európai Unión belül egyaránt” - jelentette ki Varsóban a Lech Kaczynski lengyel elnökkel közösen tartott sajtóértekezletén Sólyom László államfő. Kaczynski szerint a kelet-közép-euró- pai országoknak közös meggyőződést kellene kialakítaniuk az energiapolitika területén, csakúgy, mint a gazdasági és pénzügyi válság kezelésében. Sólyom varsói misszión Kilépés, kizárás esetén féléves moratórium van A PARLAMENT alkotmány- ügyi bizottsága egyhangúlag fogadta el azt az állás- foglalást, miszerint a képviselőcsoporthoz való csatlakozást tiltó hat hónapos szabály csak azokra vonatkozik, akik a frakcióból történő kilépés vagy kizárás nyomán váltak függetlenné. Az állásfoglalást a nemrég megszűnt frakciója miatt az MDF kérte. A házbizottságban arról is megállapodtak a pártok, hogy a volt MDF- es képviselők megtarthatják bizottsági helyeiket. Nem lesz új MSZP-SZDSZ koalíció egyeztetések Párton kívüli jöhet szóba Gyurcsány Ferenc utódjaként Az MSZP és az SZDSZ véglegesen megállapodott abban: nem hoznak létre koalíciót, de parlamenti többséget biztosítanak az új kormánynak. A T. Ház feloszlatása nem került napirendre. Vég Márton Megint ott tart az ország, hogy az MSZP és az SZDSZ zárt ajtók mögött tárgyal egy lehetséges új miniszterelnök személyéről. A szocialista pártot Gyurcsány Ferenc kormányfő, Lendvai Ildikó frakcióvezető és Simon Gábor választmányi elnök képviseli, az SZDSZ részéről pedig Fodor Gábor pártelnök, Kóka János frakcióvezető és Horn Gábor ügyvivő keresi a legjobb megoldást Magyarország számára. Két hetük van erre, mert az MSZP forgatókönyve szerint április 6-án már be kell nyújtani a parlamentnek a konstruktív bizalmatlansági indítványt, amelyben az új miniszterelnök személyét is meg kell nevezni. „Véglegesen megállapodtunk abban, hogy nem kormánykoalíciót hozunk létre, hanem parlamenti többséget biztosítunk az új kormánynak” - mondta Lendvai Ildikó az egyeztetés után. A szocialista politikus hozzátette: abban maradtak, hogy nem pártpolitikus kormányfőt keresnek, hanem olyan embert, akinek egyszerre van szakmai és társadalmi tekintélye is. „Súlyos tiszteletlenség lenne a sajtóban megjelent és meg nem jelent nevekkel szemben, ha én most mazsoláznék a lehetséges miniszterelnök-jelöltek között” - mondta az MSZP frakcióvezetője. Szerinte abban is egyetértettek, hogy ne egyszerűen a miniszterelnök személye változzon meg, hanem az új kormányfőnek legyen lehetősége arra is, hogy a kabinetet átalakítsa. „Döntésem végleges és visszavonhatatlan. Köszönöm, hogy szolgálhattam Magyarországot. Köszönöm, hogy miniszterelnök lehettem” - fogalmazott napirend előtti felszólalásában GyurGyurcsány koncentrál. Azt lehet sejteni, hogy miért fohászkodik, de vajon azt ki tudja megmondani, kihez...? csány Ferenc, amelyről a Fidesz nem vonult ki. Beszélt arról is, hogy kapott szeretetet és gyűlöletet Is, de nem maradt benne harag. Sok jóval nem kecsegtetett, szerinte ma széles körű összefogásra van szükség, mert a következő két-három év változtatásai valamennyi családtól áldozatot követelnek majd. Abban viszont egyelőre nem alakult ki összefogás a honatyák között, hogy feloszlassák a parlamentet. „Nem került napirendre a Fidesz kezdeményezése a. parlament feloszlatásáról, mert az MSZP és az SZDSZ nem támogatta” - indokolt Szili Katalin házelnök. Fodor Gábor liberális pártelnök szerint ha két hét alatt nem sikerül megfelelő miniszterelnök-jelöltet találniuk, akkor ők is támogatják az előre hozott választásokat. A Fidesz továbbra sem tárgyal senkivel. Szerintük egyetlen megoldás létezik a jelenlegi helyzetben: vissza kell adni a választópolgároknak a döntés jogát, minden más forgatókönyv komoly kockázattal és veszteséggel jár. „Minden más csak agónia és vergődés. Egy országot nem lehet egy bukott párt irányítására bízni, egy bukott párt nem adhat miniszterelnököt, csak az emberek rovására, akarata ellenére” - fogalmazott Orbán Viktor pártelnök. Hozzátette: a szocialisták hülyének nézik az embereket, megbuktak, de a hatalomról nem tudnak lemondani. Korábban kellett volna lemondani? - Tölgyessy: Az IMF-en múlik a megoldás „GYURCSÁNY FERENC mostani lépésével megteremtette az esélyt arra, hogy a baloldal vezetője, a választások után pedig az ellenzék vezére maradhasson" - értékelte az eseményeket Tölgyessy Péter politikai elemző. Úgy vélte: egyértelmű, hogy a lemondása volt az egyetlen lehetőség a küzdelemben maradásra, ám ha ezt egy évvel ezelőtt teszi, sokkal jobbak lettek volna az esélyei. A válság megoldása ugyanis már nem rajtunk, hanem a Nemzetközi Valutaalapon (IMF) múlik. Tölgyessy kitért arra is: szinte biztos, hogy a szocialisták képesek lesznek egy új, többségi kormány megalakítására. Ennek alapja a politológus szerint egy eddiginél szélesebb koalíció lehet. Kit fogadnának el válságkezelő kormányfőnek? - Bokrost elismerik, de nagyon megosztónak tartják a kormányfő távozási szándékát a relatív többség (49 százalék) örömmel fogadta, és ez sokak szerint megnyitotta a lehetőséget a változások előtt - áll a Medián felmérésében, melyet a Népszabadság megbízásából készített. A változás véghezvitelét csaknem minden második választó előre hozott választással megválasztott új parlamenttől várja, de közel ennyien voltak azok is, akik szerint nincs szükség a parlament feloszlá- tására. a parlamenti erőviszonyokkal számoló forgatókönyvek közül egyértelműen egy párton kívüli szakértő által vezetett új kormány megválasztása a leginkább támogatott. a megkérdezettek többsége gazdasági szakembert, s nem politikust szeretne kormányfő nek. Bokros Lajos a legismertebb és egyben a leginkább megosztó jelölt: róla mondták a legtöbben azt is, hogy nagyon alkalmas lenne „válságmenedzsernek”, már csak a nemzetközi tapasztalatai alapján is, és azt is, hogy egyáltalán nem lenne az. (Bokrost az MSZP sem akarja.) összességében Surányi György egykori jegybankelnök kapta a legjobb „osztályzatot", a felsoroltak (Simor András, Békési László, Gráf Jő zsef Kiss Péter, Bajnai Gordon) közül az MSZP és a Fidesz szavazótáborában is ő a „nyerő”. Lehetséges miniszterélnök-jelöltek megítélése (pártpreferencia szerint) ■ nem tudja megítélni (százalék) ■ alkalmasság* i 67 47 i 67 42 139 69 139 Surányi György, a Nemzeti Bank korábbi elnöke Simor András, a Nemzeti Bank jelenlegi elnöke Bokros Lajos korábbi pénzügyminiszter Békési László korábbi pénzügyminiszter Gráf József jelenlegi agrárminíszter Kiss Péter jelenlegi 71 kancelláriaminiszter Bajnai Gordon jelenlegi gazdasági miniszter ‘Átlagok 100 fokú skálán (100 = nagyon alkalmasnak tartja, 0 = egyáltalán nem tartja alkalmasnak). FORRÁS: MEDIÁN, NÉPSZABADSÁG - EUROPRESS-GRAFIKA Surányi Orbántól függ, Simort nem keresték CSAK AKKOR VÁLLALJA OZ esetleges új kormány vezetését Surányi György, ha arra rábólint Orbán Viktor, a Fidesz elnöke is, és élvezi a társadalom, valamint a parlament támogatását - értesült az atv.hu a volt jegybankelnök véleményéről. Ugyanakkor Surányi ragaszkodik ahhoz, hogy az új kormány kulcspozícióit, azaz a pénzügyminiszteri és a gazdasági miniszteri posztot az általa alkalmasnak vélt személyekkel töltse be. „egyetlen párt sem keresett meg miniszterelnöki felkéréssel” - jelentette ki Simor András, a nemzeti bank (MNB) elnöke. Hozzátette: felkérés esetén sem vállalná a posztot. „A jövendő kormánynak a nemzetközi gazdasági válság hatásait kellene tompítania, emellett a magyar gazdaság versenyképességének korlátáit kellene megszüntetnie, amelyekről már évek óta szó van" - jelezte. Mind a két problémára egyszerre kell megoldást találni, de jegybanknak nem kellene részt vennie az új kormányprog ram kidolgozásában. Az új kormány erősítheti a forintot A miniszterelnök lemondásának tényét a forint árfolyama mérsékelt kilengésével nyugtázta a piac, majd kivárásra rendezkedett be. A forint árfolyama tegnap kezdetben gyengült, majd részben korrigált a bankközi devizapiacon. Az eurót 301,41 forinton jegyezték délután négy órakor a bankközi kereskedelemben, szemben a péntek délutáni 300,00 forinttal Rövid távon 310 és 295 forintos sávban várják az árfolyam mozgását, éles kilengésekkel Felkészültek a kormányfő védelmére A rendőrség tegnap elrendelte, hogy szükség esetén kordonokkal zárják le Gyurcsány Ferenc miniszterelnök rezidenciájának környékét A Köztársasági Őrezred parancsnoka szerint a jelenlegi belpolitikai helyzetre tekintettel lehetséges, hogy a védett rezidencia környezetében engedélyezett vagy spontán demonstrációk során „olyan magatartások alakulnak Id, amelyek jelentős kockázati tényezőt jelentenek a rezidencia és így a védett személy biztonságára”. Dobozi József hangsúlyozta, a miniszterelnök, illetve családtagjai folyamatosan kapnak „fenyegető és gyalázkodó postai küldeményeket, elektronikus üzeneteket, illetve a személyével kapcsolatos bejelentéseket.