Nőgrád Megyei Hírlap, 2009. március (20. évfolyam, 50-75. szám)

2009-03-19 / 65. szám

2009. MÁRCIUS 19., CSÜTÖRTÖK 11 SPORTTÜKÖR Győzelem az utolsó pillanatban KÉZILABDA Pest megyei bajnokság, nők, 12. forduló Németországban mindig szárnyal ÚSZÁS 5. Speedo-találkozó, Regensburg - Száguldott a tarjáni TGV Két müncheni Aréna Kupa után most a márkavetély- társ, a Speedo nagyszabású nemzetközi találkozójára látogatott el a salgótarjáni GDSE (egyik) üdvöskéje Tóth Zsófi Zsanett (uszodai becenevén TGV), aki eddigi né­metországi hagyományaihoz híven most is alaposan ki­tett magáért. Sorra döntötte meg egyéni csúcsait és egy érmet is sikerült nyernie a roppant erős mezőnyben. Kalandos utazáson - (ló)erejét vesztett gépkocsijukkal Tatabá­nyáról kellett visszafordulniuk és másik autóval újra nekivágniuk - péntek estére ért Regensburgba édesapjával Zsófi, így az aznapi bemelegítést és a körülmények megismerését, tesztelését mellőz­nie kellett. Szerencsére másnap és vasárnap mindez nem látszott meg teljesítményén, mert bár ala­posan túlvállalta magát (7 szám­ba is nevezett), jól bírta a gyűrő­dést, pedig három alkalommal még selejtezőfutamon is indulnia kellett a hatalmas mezőny miatt. Hat nemzet 57 egyesületének 733 úszója indult a nagyhírű via­dalon - mely a hazaiaknak egy­ben korosztályos német bajnok­ság is volt - de úgy látszik az ot­tani környezet és a kőkemény el­Nem szőke Loreley, hanem barna „TGV”, nem a Rajna, ha­nem a Duna menti Regensburg uszodájának „szikláján” ta­nulmányozza az eredménylistát lenfelek inspirálják a még csak 11 éves tarjáni tehetséget, aki az elő­ző két évben a bajor szomszédvár, München Aréna Kupáján minden fajta érmet előkelő helyezést be­szerzett már. Most 50 háton, az egyik erősségében például az elő­futamokból a legjobb idővel (36,65 mp) került korosztálya (1997-98) fi­náléjába, és ott még to­vább tudott faragni egyé­ni legjobbjá- ból, ám 35,90-nel így is „csak” bronzérmet szerzett. Sprinter lété­re viszont a már a ko­moly állóké- pességet megkívánó 200 háton 2:52,71 per­ces idővel ha Szerelmes lett Overdose-ba St Madách DSE - Ceglédi Kék Cápák SE 22-21 (11-9) Salgótarján, 50 néző, v.: Fazekas, Ónodi. Madách DSE: Kiss - GYENES 7/5, Institórisz 2/1, Kele­men, Miheller 2, Gyetvai M. 1, Brezovszky. Cs.: Jászberényi (ka­pus), GYETVAI G. 1, MARCSOKNÉ 4, KOVÁCS R. 3/2, Kovács É. 1, Sza­bó 1. Edző: Oláh Sándor. A Cegléd legjobb dobót Vígh 7/5, Dobos 6. Hétméteresek 11/8, ill. 9/6. Kiál­lítások 12 perc (+1 kizárás: Kele­men a harmadik 2 perces büntetés után), ill. 12 perc. Az eredmény ala­kulása: 5. perc: 3-1,14. perc: 5-5, 24. perc: 9-6,36. perc: 13—11,52. perc: 16-19,56. perc: 20-20. Első tavaszi mérkőzését nagyon nehezen sikerült megnyernie a Madách DSE csapatának. Jól kez­dett a társaság, indításokból elhúz­tak, de a felállt védőfal elleni játék már nem nagyon ízlett Mihelleréknek. Szünetig így is előnyt szereztek. Fordulás után azonban hamar jött a holtpont, ami elég sokáig eltartott a tarjániak tel­jesítményében. Oláh edző folyama­tosan forgatta csapatát, kulcsjáté­kosait igyekezett pihentetni a haj­rára. A végjáték rendkívül izgal­masan alakult, mert a Madách DSE háromgólos hátrányból, fő­ként Marcsokné és Kovács jóvoltá­ból kiegyenlített, majd pedig a Gyetvai Gréta okos megoldásai ré­vén kiharcolt büntetőket Gyenes labdarúgás. Visszavárja ko­rábbi vezetőedzőjét, Bernd Schustert a spanyol labdarúgó­bajnokság kiesőzónájába csú­szott Getafe. A német szakem­ber 2005 és 2007 között irányí­totta a Madrid külvárosában ho­nos együttest, majd tavaly baj­nok lett a Real Madriddal, ám decemberben menesztették. Kézilabda NB (TB, Keleti csoport, férfiak, ifjúságiak 16. forduló: Balassagyarmati Ká­bel SE - DKC-Miskolc 18-24, Óz­di KC - Dabasi VSE KC 24-43, Ma­kói KC - Kiskőrös KSK 27-28, Bé­kési FKC - FTC 19-38, Tiszakécske VSE - Nyíregyházi KSE-Nyírsuli 15-34. Szabadna­pos: Orosházi FKSE, Tisza Volán n.-Dorozsma. 17. forduló: Oroshá­zi FKSE - Balassagyarmati Kábel SE 28-25, FTC - Ózdi KC 39-17, Kiskőrös KSK - Békési FKC 24-25, Tisza Volán U.-Dorozsma - Makói KC 45-21, Dabasi VSE KC - Tiszakécske VSE 49-20. Szabad­napos: Nyíregyházi KSE-Nyírsuli, DKC-Miskolc. A bajnokság állása 1. Dabas 15 14 1 0644-397 29 2. FTC 14 12 0 2 445-270 24 3. Nyíregyháza 14 10 1 3455-341 21 4. Ózd* 15 10 0 5 493-464 19 5. Orosháza 14 8 1 5385-361 17 6. Tisza Volán n. 14 8 0 6 425-338 16 7.% Kábel 15 6 1 8 376-392 13 8. Békés 15 5 1 9 370-458 11 9. DKC-Miskolc 13 5 0 8 330-380 10 10. Kiskőrös 14 4 0 10335430 8 11. Makó* 15 1 1 13365-543 2 12. Tiszakécske 14 0 0 14280-529 0 Megjegyzés: az Ózdi KC és a Ma­kói KC csapataitól egy-egy bünte­tőpont levonva. NB n, Keleti csoport, férfiak, ifjúságiak 13. forduló: Mizse KC - Salgótar­jáni KC 27-26, GyömrőVSK - Mo­gyoródi KSK 23-23, Dogerita Ás­Anett értékesítette - az utolsót 21 -21-néI négy másodperccel a le­fújás előtt. Oláh Sándor: - Megkezdtük a tavaszi menetelést, de alakulhatott volna kevésbé izgalmasan a mér­kőzés vége. Szép volt lányok! ■ (hegedűs) További eredmények Diósdi TC - Gödi SE II. 27-32, Jászárokszállási VSE - Kóka KSK 14-27, Mogyoró­di KSK - Verőce SE 15-34, Dabas NUKE - Inárcs-Örkény KC II. 24-20. A bajnokság állása 1. Dabas NUKE 12 11 1 0335-234 23 2. Gödi SEIL 1210 0 2364-269 20 3. Kóka 12 9 0 3397-291 18 4. Aranyszarvas 11 9 0 2361-281 18 5.InárcsÖ.n. 12 6 0 6 302-271 12 6. Cegléd 12 5 1 6 304-277 11 7. Verőce 12 5 1 6 340-317 11 8. Kistarcsa 11 4 3 4272-265 11 9. St Madách 12 5 1 6 293-307 11 10. Jászárokszállás 12 2 1 9289-366 5 11. Diósd 12 1 0 11263-386 2 12. Mogyoród 12 0 012 165-421 0 Ifjúságiak. 12. forduló: Madách DSE Salgótarján - Ceglédi Kék Cá­pák SE 15-24, Dabas NUKE - Inárcs-Örkény KC II. 23-20. A bajnokság állása 1. Dabas NUKE 7 6 0 1 206-156 12 2. C<$édiNC 7 6 0 1 201-154 12 3. Aranyszarvas 6 3 1 2 147-133 7 4. Inárcs-Ö. n. 7 3 1 3 164-160 7 5. Jászárokszállás 6 2 0 4 111-140 4 6. Kistarcsa 6 1 0 5 154-180 2 7. St Madách 7 1 0 6134-194 2 „Schuster bármikor visszatérhet hozzánk. Ő igazi romantikus al­kat, nem a pénz érdekli” - jelen­tette ki Angel Torres klubelnök. A Getafe 2008-ban a negyeddön­tőig jutott az UEFA Kupában, je­lenleg viszont csupán 17. a Primera Divisiónban, így állító­lag inog a kispad Victor Munoz tréner alatt... LOVASSPORT A világ legjobbnak tartott zsokéja, a belga Christophe Soumillon lovagolja idén Overdose-t, amely eddigi 11 ga­loppfutamán veretlen maradt. A magyar csodaló április 19-én Bu­dapesten, a Kincsem Parkban kezdi a 2009-es szezont, s már ezen a versenyen Soumillon ül a nyergében.- Nem akármilyen elismerés, hogy nem is mi kezdeményeztük ezt a kapcsolatot, hanem Soumillon jelentkezett, aki eddig kétszer látta versenyezni Overdose-t és elmondása szerint szerelmes lett belé - mondta a Szlovákiában, Dunaszerdahelyen élő magyar ajkú Mikóczy Zoltán, Overdose tulajdonosa, aki elárul­ta, hogy eddig 5 millió euró volt a legnagyobb összeg, amit ajánlot­tak a négylábúért, de hozzátette, most lenne a legnagyobb butaság eladni, amikor sporttörténelmet ír­hat idén. Overdose idei program­jában kilenc verseny szerepel, ez változhat az elért eredmények alapján. Az áprilisi budapesti fu­tam után május 4-én utazik Overdose Angliába, ahol négy ver­seny vár rá. Először május 23-án egy felvezető, 1000 m-es viadalon bizonyíthat, majd június közepén Ascot következik, ahol öt napon belül kétszer fut, amennyiben megfelelő erőállapotban lesz: előbb 1000-en, majd 1200-on ver­senyez, utóbbi Európa legnagyobb összdíjazású futama a maga 450 ezer fontjával. Július 10-én Newmarketben fut utoljára a szi­getországban Overdose. „A két ascoti és a newmarketi versenyt még egyetlen ló sem nyerte meg ugyanabban az évben. Reálisan nézve a veretlenséget tartam még álomnak is erős, de azért dolgo­zunk, hogy ezt az elérhetetlen ál­mot megpróbáljuk megvalósítani” - mondta Mikóczy. A nyári, alagi pihenő után az őszi versenyeket hajszálnyival is, de lemaradt a győ­zelmi emelvényről és 4. lett. De egyéb meglepetésekkel is kedves­kedett a takarékossági okokból itt­hon maradt edzőjének, számára némileg idegen vizeken, azaz pil­langóban selejtező után 34,58-al ötödikként csapott célba a finálé­ban, és ha két tizeddel jobbat megy, akkor itt is dobogós lehetett volna. Pontszerző, 6. helyen értbe 100 háton (1:20,33) és 50 gyorson is nagyot repesztett, de a 32,45 csak a 10. helyre volt elég, így a 100 gyorsot már nem is erőltette kihagyta. Kíváncsiságból még ki­próbálta az ő korukban még ugyancsak állóképességinek szá­mító 200 gyorsot, kétnapi fáradt­sággal izmaiban 2:42,34-re és egy 13. helyezésre volt képes. Sum­mázva a két versenynapot, Zsófi sokat javított egyéni csúcsain, a német bajnokságban bronzérmet és egyéb előkelő helyezéseket sze­rezve teljesítményével köszönte meg pár támogató cégnek, vala­mint a Nógrád Sportjáért Alapít­ványnak a bizalmát ■ (satis) Baden-Badenben kezdi Overdose. Az augusztus 30-i futamon eddigi zsokéja, a német Andreas Suboric lovagolja munkája elismerése­ként. Ezt követően valószínűleg azon a párizsi viadalon áll rajthoz, amelyet tavaly megnyert, azonban egy ló rajtgépének beragadása mi­att leintették a futamot, s az ismét­lésen már nem indult. Az év zárá­saként Kaliforniában vagy Mel- bourne-ben indul, a szezonzáró pedig az a hongkongi futam lesz, amellyel már tavaly is kacérkodott Mikóczy, végül a hosszú utazást túl kockázatosnak ítélte. Bajnokságok, eredmények, táblázatok ványvíz Ceglédi KKSE - Füzes­abonyi SC 39-28, Hatvani KSZSE- Abonyi KC 26-37, SHS Eger SE- Vecsés SE 32-24, Dabasi VSE KC fi. - Albertirsa TKSC 48-25. 14. forduló: Salgótarjáni KC - Vecsés SE 26-36, SHS Eger SE - Hatvani KSZSE 10-0, Abonyi KC- Dogerita Ásványvíz Ceglédi KKSE 23-41, Mogyoródi KSK - Dabasi VSE KC II. 26-32, Albertirsa TKSC - Mizse KC 18-68, Füzesabonyi SC - Gyömrő VSK 46-21. A bajnokság állása 1. Cegléd 14 14 0 0 545-305 28 2. SHS Eger 1413 0 1 465-288 26 3. Mizse 1411 1 2588-344 23 4. Vecsés* 14 9 1 4 501-356 18 5. Füzesabony 14 8 0 6 411-413 16 6. Gyömrő 14 7 1 6440416 15 7. Dabas IL 14 7 0 7433425 14 8. Salgótarján* 14 6 0 8 380-393 11 9.Abony 14 4 0 10427459 8 10. Hatvan* 14 2 012358453 3 11. Albertirsa 14 0 014201-652 0 12. Mogyoród* 14 1 1 12 305-553 -1 Megjegyzés: a Mogyoródi KSK csapatától négy, a Vecsés SE, a Sal­gótarjáni KC és a Hatvani KSZSE együtteseitől egy-egy büntetőpont levonva. Kosárlabda NB ]/B, Keleti csoport, férfiak, juniorok 21. forduló Univer Kecskeméti SE/B ­Wamsler SE-Salgótarján 111-73 (32-21,24-13,28-17,27-22) Kecskemét, Messzi István Sport- csarnok, vezette: Földi, Arató. Wamsler SE-Salgótarján; Zsivera, Bocsi 7/3, Orbán 16, Komáromi 7, Balikó 22. Csere: Sári 7, Volzovár 1, Márkus 7/3, Hlavaj 4, Helyes 2, Alexi, Szarvas D. Edző: Dániel Ta­más. További eredmények Tiszaújv- árosi Phoenix KK - Újbuda TC 76-83, Jászberényi KSE - Szolno­ki Főiskola Olaj KK 82-65, Bajai Bácska FKE - Óbudai Kaszások 59-73, Nagykállói KE - Debrece­ni Egyetem KE II. 62-99. A bajnokság állása LDEXEIL 19 17 2 1776-1425 0.917 2.0. Kaszások 21 15 6 1664-1173 0.857 3. Tiszaújváros 21 14 7 1694-1590 0833 4. SZTE-Szedeák 1912 7 1625-1309 0816 5. Újbuda IC* 1812 6 1545-1332 0806 OEKFHészG. 20 12 8 1584-15300800 7. Bajai Bácska 21 1110 1726-1561 0762 KUnherKSUB 20 1010 1605-1591 0.750 9. Wamsler SE 21 813 1434-1771 0690 10. Nagykálk) 21 417 1442-1833 0595 1L Szolnoki F. 17 2151013-1536 0559 12. Jászberény 20 218 1329-1816 0550 Futsal NB I, nők 13. forduló: Miskolci Szabadidőközpont-Vénusz - DTE- Hellotel-Hefa-ÜUő 7-3 (2-2). 14. forduló: Tolna-Mözsi FSE - Univer­zum NFC 2-7 (1-3). A bajnokság állása l.Univeizum 1412 0 2 113-31 36 2. Vesta-Cityline 12 9 1 2 79-44 28 3. DTE-Üllő 13 7 1 5 94-61 22 4. Miskolci V. 13 7 1 5 72-58 22 5.Tolna-Mözs 13 6 1 6 88-58 19 6. Kiskunfélegyh. 12 4 2 6 80-66 14 7. Skorpió SE St 13 2 2 9 48-78 8 8. St Vadmacskák 12 0 0 12 7-185 0 Labdarúgás Winner Sport NB ül, Mátra csoport, ifjúságiak U19 16. forduló Salgótaiján-Baglyasalja FC - Ózdi FC 3-2 (1-2) Salgótarján, vezette: Tóth I. Salgótaiján-Baglyasalja FC: Kanyó- Kiss M., Kiss D. (Liszkóczi), Keviczki, Bakos, Bóna, Rácz T., Gál, Takács G., Znamecz, Kecskés. GL: Kecskés (2), Takács G. További eredmények Balmazúj­városi FC - Maglódi KSK 1-1, FC Tiszaújváros - Gyöngyösi AK 0-4. A Putnok VSE - Egri FC, a RAFC- Balassagyarmati SE-Palóc Farka­sok és a Veresegyház VSK - Túra VSK mérkőzéseket későbbi idő­pontban rendezik. Szabadnapos: Mezőkövesdi SE, Tiszafüredi VSE. 17. forduló Balassagyarmati SE-Palóc Far­kasok - FC Tiszaújváros 2-7 (2-2) Balassagyarmat, vezette: Pap I. BSE-Palóc Faikasok Barna - Csá­bi, Mezei (Tóth A.), Krajcsi (Nagy T.), Kárdási, Kovács Á., Zgheib, Cseman (Cseke), Szabó G. (Pifka), Fábri, Bódis. GL: Zgheib, Cseman. További eredmények Egri FC - Tiszafüredi VSE 5-3, Maglódi KSK - Mezőkövesdi SE 0-2, Gyöngyö­si AK - Balmazújvárosi FC 4-2, Túra VSK - RAFC 0-2, Ózdi FC - Putnok VSE 4-1. Szabadnapos: Salgótaiján-Baglyasalja FC, Veres­egyház VSK. A bajnokság állása 1. Gyöngyös 2. Ózd 1513 2 0 15 11 1 3 68-21 41 54-15 34 3. Balmazújváros 15 9 2 4 56-16 29 4. Putnok 14 8 1 5 28-21 25 5. BSE-Palóc F. 14 8 0 6 43-37 24 6. RAFC 14 7 2 5 29-29 23 7. Mezőkövesd 14 6 2 6 33-26 20 8. Veresegyház 13 6 1 6 26-23 19 9. Túra 14 6 1 7 34-33 19 10. Tiszaújváros 15 6 0 9 4341 18 11. Egri FC 14 6 0 8 44-54 18 12. Salgótarján-B. 14 3 0 11 21-60 9 13. Tiszafüred 14 2 1 11 21-80 7 14. Maglód 15 1 3 11 22-66 6 U16 16. forduló Salgótaiján-Baglyasalja FC - Ózdi FC 2-0 (O-O) Salgótarján, vezette: Varga G. Salgótaiján-Baglyasalja FC: Korponai - Sebó, Kálmán R., An­tal, Gyura, Mátyus Á (Gordos), Ko­vács A., Sárközi (Tóth D.), Rácz A., Tarlósi (Tóth L), Szilvási. GL: Szüvási, Tarlósi. További eredmények Balmazúj­városi FC - Maglódi KSK 5-2, FC Tiszaújváros - Gyöngyösi AK 1-7. A Putnok VSE - Egri FC, a RAFC - Balassagyarmati SE- Palóc Farkasok és a Veresegyház VSK - Túra VSK mérkőzéseket későbbi időpontban rendezik. Szabadnapos: Mezőkövesdi SE, Tiszafüredi VSE. 17. forduló Balassagyarmati SE-Palóc Farkasok - FC Tiszaújváros 2-0 (0-0) Balassagyarmat, vezette: Dósa. BSE-Palóc Faikasok Pintér - He­gedűs, Nagy M. (Jónás), Matus, Oszlik, Major, Ponyi, Szekeres (Farkas), Oláh V, Nagy G., Sinkovics. GL: Sinkovics, Ponyi. További eredmények Egri FC - Tiszafüredi VSE 3-1, Maglódi KSK - Mezőkövesdi SE 1-8, Gyöngyö­si AK - Balmazújvárosi FC 2-2, Túra VSK - RAFC 0-11, Ózdi FC - Putnok VSE 3-2. Szabadnapos: Salgótaiján-Baglyasalja FC, Veres­egyház VSK. A bajnokság állása LÓzd 15 14 0 1 58-20 42 2. Mezőkövesd 1411 1 2 91-24 34 3. Gyöngyös 15 11 1 3 86-21 34 4. RAFC 14 9 2 3 80-22 29 5. Balmazújváros 15 9 2 4 6. Tiszaújváros 15 8 1 6 67-30 29 39-32 25 7. BSE-Pabc F. 14 7 1 6 67-44 22 8. Salgótarján-B. 14 6 2 6 31-24 20 9. Putnok 14 5 2 7 53-44 17 10. Egri FC 14 5 1 8 44-45 16 11. Veresegyház 13 3 010 29-69 9 12. Maglód 15 221133-98 8 13. Tiszafüred 14 1 1 12 13-78 4 14. Túra 14 1 013 6-146 3 A Getafe visszavárja Schustert

Next

/
Thumbnails
Contents