Nőgrád Megyei Hírlap, 2009. március (20. évfolyam, 50-75. szám)
2009-03-17 / 63. szám
10 2009. MÁRCIUS 17., KEDD SZOLGÁLTATÁS MÁRCIUS 17. REJTVÉNY Szeretettel köszöntjük névnapjukon Gertrúd és Patrik nevű olvasóinkat! gertrúd. Germán eredetű név, jelentése: a dárdák varázslónője. Védőszentje: Szent Gertrúd. Virága: a kankalin. II. András magyar király felesége volt a merániai Gertrúd, akit, míg férje halicsi hadjáratát vívta, a magyar főurak, magával hozott udvaroncainak ga- ládsága miatt megöltek. Sírja a Pilisben épült apátságban volt, faragott köveiből néhányat megtaláltak. Lánya, Erzsébet egész Európában tisztelt szent lett. A kanadai Leacock rövid, korának bestseller irodalmát gúnyoló írásait Karinthy Frigyes fordította magyarra. Ezek közül az egyik: Gertrúd, a nevelőnő. A szegény, de szép leány romantikus fordulatokban gazdag, vitriolos története, amelyet egykor a tévé is megfilmesített. Patrik. A Patrícius név ír rövidülése, női alakja a Patrícia. Jelentése: rómainak született nemes. Nap kel: 5.53, nyugszik: 17.52 órakor. A Hold kel: 0.32, nyugszik: 8.28. A HÉT MÁSODIK FELÉBEN HIDEG-------------------------------------------------------------------------------------hór aerseWet + duh felhőzet /v7 *c m a °c 9 °C O/C 6-C i O'C^ Szecsény Salgótarján Balassagyarmat *#^átopylwyye Rétság Pásztó 9 °C 0"C ,,c, W' t. £MS Készíttette: (gf zones Nógrad megyeben ma reggel változóan napos idő lesz, majd északról már délelőtt megnövekszik a feltiözet. Délutánra ismét beóorul az ég, sót kevés esó is esik. Gyenge, változóirányú szél (új. A jellemző hőmérséklet kora délutánra 8 fok kóré emelkedik, szerda reggelre 1 fok köré süllyed. | A legvalószínűbb folytatás: I szerdán erős északnyugati széllel lehűlés kezdődik. Délután elő- ; fordulhatnak hőzáporok. I Csütörtöktől legalább jövő hétfőig hideg Időre van kilátás emktést ; érdemid csapadék nélkül, de időszakos hószállingózásokkal. i Orvosmeteorologia: Hidegfront: hatás várható. Közlekedés-meléorologia: az erős, északi széllökésekre, a kőz- ! utakon külön figyelmet kell fordítani. Különösen a szélre merő- i leges és a dombos, vagy fasorok mellett vezető úton. ; Az előrejelzés bizonytalansága: .KICSI". : Az előrejelzéséri felelős: Aigner Szilárd. Tovabói folyamatos, hefyftiggö j előrejelzés: www.eumél.hu 5°C Vízhőmérséklet Duna 5-7 X Tisza 5 X Balaton 5 X Velencei-tó 7 X Fertő 7 X j Tisza-tó 7 X : Hójelentés Dobogókő 0-5 cm I Hintertuxer 55-335 cm Kapron 205-405 cm j __________1_____i LÁN GESZ SZÁNDÉK CSOKONAI VÍTÉZ MIHÁLY VERSE 1 LENDÍT F~ MELYIK HELYEN? HECC, UGRATÁS NAPSZAK SZEMMEL RGYEL l Y CERUZA, RÉGIESEN ► Y Y FORGÓSZÁRNY EBBE AZ IRÁNYBA ► Y NAPTÁRI ÜNNEP. ► LAKOMÁN VAN AFRIKAI HEGYSÉG L TANÍTGAT ► Y SAJGÓ ELEMÉR, BECÉZVE FÉL HOLDI A LATIN É BETŰ ► Y PARÁNYI RÉSZ ► Y MOINES KEZEKKEL l Y VILÁGÍTÓDIÓDA ► Y A RÁDIUM JELE ► RÖVID BÚCSÚSZÓ TRÍCIUM ÉS KÉN sS ► Y Y JOBBRA. ÖKÖR l CSŰRTE ► MEGFEJTÉS: SVdVMVdlH FIGYELEM! Takarékoskodjon az ország egyik legstabilabb takarékszövetkezeténél. Sokféle elhelyezési lehetőséget kínálunk. A betétállomány biztonságos visszafizetését törvényileg garantálja az Országos Betétbiztosítási Alap (ÓBA), ezen túlmenően a takarékszövetkezetek által létrehozott Országos Takarékszövetkezeti Intézményvédelmi Alap az OT1VA. NE FELEDJE, 40 ÉVE AZ ÜGYFELEK SZOLGÁLATÁBAN! Cserhátvidéke Takarékszövetkezet ^ Március 15-i 1 2 9 11 15 16 21 25 26 41 Kenó nyerőszámok 44 47 50 53 54 58 68 72 73 77 NAPI HOROSZKÓP halak (II. 21-1II. 20.). Vidámságával felvidíthatja a környezetében lévőket, akik ma kissé levert hangulatban lehetnek. Egy régi vágya teljesül, szíve megtelik reménnyel. kos (lll.21-IV.20.). Kellemes napnak néz elébe. Jól elbeszélget ismerőseivel, akiktől hasznos tanácsokat kaphat. Estére kényeztesse kedvesét. bika (IV.21-V.20.). Nyitottan, természetesen viselkedik, mindenkinek megadja a kellő tiszteletet, amit másoktól is elvár. Nincs hiány hódolókból, viszont egyikükben sem találja meg azt, akire igazán vágyakozik. ikrek (V.21-VI.21.). Széptevői akadnak bőven, de nehezen jut elhatározásra. Ügyeljen mások érzéseire! Ha valaki komoly érzelmeket táplál Ön iránt, ám az illető nem az esete. rák (VI.22-V1I.22.). Barátja egy bizonyos dologban magára vállalja a szervezést. Ha Ön nem ért egyet terveivel, ne menjen bele a bizonytalan helyzetbe. oroszlán (VII. 23-VIII. 23.). Teljesen belelkesedett egy új megbízatás miatt. Ha teheti, segítsen másokon, elégedettebbnek fogja érezni magát. szűz (Vili. 24—IX 23.). Lényeges, hogy tüzetesen megvizsgálja anyagi ügyeit. A pénzszórásnak olyan következménye lehet, amilyenre cseppet sem vágyik. Legyen megfontolt és bölcs - érdemes. mérleg (IX 24—X 23.). Ma az igaz szerelemről gondolkozik és arról, hogy összetartoznak-e még jelenlegi partnerével. Az igazi társak általában minden válságot átvészelnek, rajonganak egymásért. skorpió (X 24—XI. 22.). Le nem tudja venni a szemét egy csodamasináról. Hatalmas a kísértés, hogy megvegye. Erőn felül eladósodni veszélyes dolog. nyilas (XI.23-XII.21.). Eléggé zűrös kapcsolatba keveredett. Az egyetlen, amit tehet, hogy pénzügyi dologba nem megy bele. így talán elkerüli a nagyobb bajokat. bak (XII. 22-1.20.). Fordítson időt anyagi helyzete áttekintésére, nehogy elfeledkezzen egy lényeges kiadásról. Estére ne tervezzen programot, inkább maradjon otthon. vízöntő (1.21-11.20.). Fortuna, a szerencse istenasszonya e jegy szülöttei mellé áll. Kedvességének és közvetlen stílusának nagy hasznát veheti. Rádió- és televíziómüsor-ajánlat mtv 5.25 Kárpát expressz 5.50 Nap kelte 9.00 Ötcsillagos szerelem (német sorozat-20/4.) 9.45 A nemzet könyvtárának kincsei 10.10 Védelmi jog (olasz krimisorozat - 26/10.) 11.10 Főtér - Szigetvár 12.00 Híradó délben. Sport 12.15 A fagyos folyó lovasa (ausztrál sor. - 65/58.) 13.05 Liszt Ferenc (magyar-német-olasz sor.) 13.35 Srpski ekran 14.05 Unser Bildschirm 14.35 Kézfogás (ism.) 15.00 Sírjaik hol domborulnak? 15.30 Szívtipró gimi (ausztrál sorozat-40/10.) 16.20 Balettábécé Henriettel (dok.-film-sorozat - 20/14.) 16.35 A la carte (ism.) 17.30 Hírek 17.35 Körzeti híradók 17.45 Memento ’89 17.50 MobilVers 18.00 Egy lépés előre (spanyol sorozat - 68/68.) 18.55 Bűvölet (olasz sorozat - 240/17.) 19.20 MobilVers 19.30 Híradó este. Sport 20.10 Qnök kérték! 21.25 Életképek (magyar sorozat) 22.10 Kedd este 22.50 Kultúrház 23.00 MobilVers 23.05 Az utókor ítélete 23.35 Pacsirták cérnaszálon (cseh szatíra, 1969) 5.25 Kárpát expressz 5.50 Nap kelte 6.00 Körzeti híradók 6.30 Híradó 7.10 Sporthírek 9.00 Közvetítés a parlament üléséről 16.00 Napnyugta 18.00 Válaszd a tudást! 18.50 Esti mese 19.05 Festőpaletta (francia dokumentumfilm-sor.) 19.35 Mad Men- Reklámőrültek (amerikai sorozat -26/26.) 20.30 Híradó este. Sport 21.00 Az igazság ideje (amerikai thriller, 2007) Allison Buchanant 18 evesen elítélik egy halálos kimenetelű gázolásért, amiben ártatlan volt. Barátai, a valódi bűnösök, miután a felelősséget rá hárították, vígan élik tovább az életüket. A lány szabadulása után sokáig nem tér vissza szülővárosába. Egészen addig, míg utolsó hozzátartozójának halála vissza nem szólítja. Ekkor úgy dönt, eljött az ideje, hogy annyi év után igazság tétessék. Ezzel azonban nagy veszélybe sodorja magát, és másokat is. 22.30 Géniusz 22.55 Záróra 23.45 A piszkos kezű kislány (ol. krimi, 2004 - 2/2.) TV 2 6.00 Babavilág (ismétlés) 6.25 Tények reggel 7.00 Mokka 9.00 Babapercek 9.05 Jóban, rosszban (magyar sorozat, ism.) 9.35 Marsupilami (francia rajzfilmsorozat) 10.05 Kvízió délelőtt 10.40 Teleshop 11.45 Buddha nyomában (amerikai vígjáték, 2004) Két FBI ügynök, Mike Tozzi és Cuther Gibbons egy komoly sikkasztási ügyet próbálnak felgöngyölíteni. A vizsgalat azonban idővel epyre nehezebbé válik, mert a nyomozás során rengeteg a zsákutca, és több az eléjük gördülő akadály. Az FBI azonban nem futamo- dik meg, mert a legfontosabb az Igazság kiderítése... 13.25 Kvízió 14.35 Az áruló (amerikai-kolumbiai Mmsor.) 15.40 Bostoni halottkémek (amerikai krímisorozat) Drogtúladagolás miatt hal meg a középiskolás sportoló. Az ügyet Jordan és Déván kapja, de mindkettejüknek más elképzelése van a történtekről. 16.40 Aktív 17.20 Joshi Bharat 18.30 Tények 19.05 MrEsMrs (sztárpárshow) 20.05 Jóban, rosszban (magyar sorozat) 20.40 Hal a tortán 21.40 Született feleségek (amerikai vígjátéksorozat) Ha van valami, amit a kertvárosok világában mindenki értékel, az a jó szomszéd. Az a fajta, aki segít behordani a cuccot a hazba, aki áthozza az elkeveredett leveleket vagy, aki felajánlja, hogy lenyírja a füvet. Igen, a jó szomszédot mindenki megbecsüli! Senki sem tudta ezt jobban Dave Williams-nél, akinek feltett szándéka volt, hogy a legjobb szomszéd legyen, akit valaha is láttak a Lila Akác közben. Feltéve persze, hogy a kedves felesége nem állja útját...Edie-t ismét a szájukra veszik a szomszédok, ezért dühében úgy dönt, hogy csomagolnak és elköltöznek, ám a férje hatásosan lebeszéli eme hirtelen tervéről. Gábriellé teljesen kétségbeesik, amikor kiderül róluk, hogy Carlos a Klub alkalmazottjaként dolgozik. A társaság így többé nem akarja őket meghívni az estélyekre, ezért Gaby cselhez folyamodik. Lynette egyre jobban aggódik az egyik fia miatt, mert a barátját lecsukják kábítószer-terjesztés miatt, ezért álnéven kezd chatelni vele. 22.40 Rúzs és New York (amerikai vígjátéksorozat) Közben: Kenósorsolás 23.40 A médium (am. misztikus krimisorozat) KLUB 5.30 WS Teleshop 6.00 Reggeli 10.05 Receptklub 10.20 Top Shop 11.25 Disney-rajzfilm 12.00 Híradó 12.10 06-91-33-55-33 13.45 Kapjátok el Slade-et! (am. akciófilm, 1989) f I Slade afrikai életművész, aki a szavannán és a környék kocsmáiban érzi igazán jól magát. Egy nap furcsa idénymunka ajánlatával keresi fel Flannigan, a kérlelhetetlen bűnöző. Eszerint egy amerikai újságírónőt kell néhány nap erejéig kivonnia a forgalomból. Slade elvállalja a szép summával kecsegtető mplót és elrabolja a csinos toliforgatót. Am alig megy le a nap, máris az életükre törnek és menekülőre kell fogniuk a dolgot mindkettőjüknek. A vonzó hölgy ugyanis egy nagyértékű segélyszállítmány eltulajdonításáról készít tényfeltáró riportot, és az ügy magasrangú gyanúsítottja nem szeretné, hogy egy firkász miatt meghiúsuljon a nagy üzlet. 15.20 Győzike 16.20 Vacsoracsata 17.20 Mónika 18.30 Híradó 19.05 A széf 20.00 Fókusz 20.40 Barátok közt (magyar sorozat) 21.20 A mentalista (amerikai krimisorozat) Rosemaryt, az özvegyasszonyt elgázolják és megölik. A nő azonban hitt a szellemvilágban, így rendre eljárt egy médiumhoz, aki szép kis summákat kért a szolgáltatásiért cserébe. Patrick érthetően szekptikusan fogadta ezt a hírt, és rögtön a jósnőben látta az első számú gyanúsítottat. Rosemarynek azonban sok pénze volt, amire még több embernek tájt a foga, így Jeremynek, a nő szeretőjének és párt- fogottjának is, aki oda is költözött a házába. Indítéka mindenkinek volt, de a valódi tettes kilétét végül a szellemvilág fedi fel. 22.10 Túsztárgyalók (amerikai krimisorozat) 23.20 XXI. század - A legendák velünk élnek 23.55 Reflektor 6.00 Lety, a csúnya lány 7.00 Jake és a dagi (amerikai krimisor.) 8.00 San Francisco utcáin (amerikai krimisorozat) 9.00 Miért éppen Alaszka? 10.00 Szívek szállodája (ism.) 11.00 Segítség, gyerekeim vannak! (ism.) 12.00 Tv-dokik 13.00 Halálbiztos diagnózis 14.00 Gyilkos sorok (amerikai krimisorozat) 15.00 Szívek szállodája (amerikai sorozat) 16.00 Két pasi- meg egy kicsi (amerikai vígjátéksor., ism.) 16.30 Jó barátok (amerikai vígjátéksor., ism.) 17.00 Segítség, gyerekeim vannak! (amerikai valóságshow) KOSSUTH Szent István Rádió Eger Óránként: Hírek. Időjárás. 5.00 Hajnal - Táj. 6.00 180 perc. 8.40 Merítés. 9.00 Napközben. 11.05 Élhető világ. 11.30 Vendég i háznál. 12.01 Krónika. 12.30 Magánhangzó. 13.04 Rádiószínház. 13.30 A római katolikus egyház félórája. 14.05 Arcvonások. 14.35Tér-idő. 15.15 Közelről. 15.35 Hétköznapi tudomány. 15.45 Zöldövezet. 18.03 Parlamenti ütköző. 18.15 Magánhangzó. 18.30 Határok nélkül. 19.05 Sportvitág. 19.51 Mese. 20.04 Rádiószínház. 20.30 Kultúrkör. 21.04 A nap történetei. 22.00 Krónika. 22.20 Sportvilág. 22.25 Esti beszélgetés. 23.04 Hangalbum. 0.10 Éjszaka 5.00 Napköszöntő. 7.00 Szentmise. 8.15 Játék. 09.05 Mindennapi egészségünk. 10.05 Közélet 11.05 Mesterségem címere. 12.00 Harangszó, Úrangyala 13.05 Neuma. 1140 Népzenei kincstár 14.05 Hajrá magyarok! 14.35 Mi fán terem? 15.15 Hang-kep. 15.30 Hitvalló 16.06 Kívánságműsor. 16.30 Mit tegyek? 17J6 Kora esti hírmondó 1100 Rózsafüzér 18.35 Közelkép. 19.10 Iránytű. 19.35 Esti mese 20.10 Beszélő könyvek. 20.40 Hálagála 21.05 A lélek vonalán. 22.10 Közélet 23.53 Napbúcsúztató, esti ima. 24.00 Himnusz 18.00 Topmodell leszek! (amerikai valóságshow) 19.00 Szex és New York light (amerikai sorozat) 19.30 Pimaszok, avagy kamaszba nem üt a mennykö (amerikai vígjátéksorozat) 20.00 Két pasi- meg egy kicsi (amerikai vígjátéksorozat) 20.35 Jó barátok (amerikai vígjátéksorozat) 21.05 CSI-A helyszínelők (amerikai krimisorozat) 22.05 Dexter (amerikai krimisorozat) 23.05 Nyomtalanul (amerikai krimisorozat) DUNA TV 6.00 Híróra 6.20 Térkép - reggel 7.00 Sportaréna 7.30 Carlo és vendégei 8.00 Isten kezében 8.30 Tanulni sohasem késő... 9.00 Innovella 9.05 Győztesek Világa 9.35 Külvárosi rendőrök 10.30 Családbarát 11.30 Kívánságkosár 14.00 Híradó 14.10 A világörökség kincsei 14.30 Talpalatnyi zöld (ism.) 15.00 Szignó (magyar ism.-terjesztő film) 15.55 Afrika nyugati gallérján (ismeretterjesztő sor. - 4/3.) 16.25 A simlis és a szende (amerikai sor. - 65/45.) 17.15 Mese 17.35 Kikötő 18.00 Híróra 18.25 Térkép 19.00 Bűvölet (olasz sorozat-1-2.) 20.00 Közbeszéd 20.30 Kikötő - extra 21.00 Meteo i, a varos peremén, valahol Kelet-Európábán, egy üres műhely közepén áll egy kád. Eckermann, a meteorológus fürdik benne. Ideje java részét ábrándozással tölti, ezért barátai Felhőcskének hívják. Két barátja van: Berlioz, az örökmozgó életművész, és Verő, az üzemek hallgatag vagánya. A gyárnegyedet hamarosan felrobbantják. Az üzemek katonai parancsnoksága mindenkit felszólít, hogy hagyja el a lezárt körzetet - a fiúknak el kell költözniük... 22.40 Váltó 22.50 Sport 23.00 Divathét 23.30 Sitke 2008 -Koncert a kápolnáért SPORT 1 14.00 Angol labdarúgás Championship, 39. forduló Bristol City-Cardiff City 16.00 Sportfogadó 16.30 Olasz labdarúgás 17.00 Uniqa H20 téli magazin 17.30 Mai helyzet 17.45 Jégkorong Országos bajnokság Döntő, 3. mérkőzés (élő közvetítés) 20.30 Magyar labdarúgás Soproni Liga, 19. forduló (összefoglaló) 22.00 Póker 24.00 Ökölvívás Nemzetközi profigála, Kiel Abraham-Simon 9.00 Világhódító ételek 10.00 Jamie A nagy csirkeshow 10.55 Egészségünk - Tények és tévhitek 11.50 A mamit akarom! 13.00 A nagy óceán peremén 14.00 Ki hitte volna? 14.55 Enteriőrjárat 15.15 Richard, a világjáró 16.05 Világhódító ételek 17.05 Egészségünk- Tények és tévhitek 18.05 Állati rekordok 19.00 Jamie A nagy csirkeshow A népszerű szatócs sokkoló bemutatót tart arról, hogy milyen borzasztó körülmények között élnek a baromfik, ahelyett, hogy szabadon tartanák őket és minőségi táplálékot kapnának. 19.55 Ki hitte volna? 20.50 Doktorológia Leslie Nielsen módra 21.20 Pörgesd fel! 22.20 Fegyverkezés mindhalálig 23.15 Királyok és királynők HALLMARK 10.00 McLeod lányai 11.00 McBride: Gyilkosságra hangolva 13.00 Kingdom Az igazak ügyvédje 14.00 McLeod lányai 15.00 Hit és remény (ism.) 17.00 A parti őrség 18.00 McBride: Gyilkosságra hangolva 20.00 A médium 21.00 A parti őrség 22.00 Esküdt ellenségek 23.00 A médium (ism.) AXN 12.00 David Letterman-show 13.00 Futótűz 14.00 Csillagkapu 15.00 Divatalnokok 16.00 Szellemekkel suttogó 17.00 Harmadik műszak 18.00 Futótűz (am. sor) 19.00 Csillagkapu 20.00 Painkiller Jane 21.00 Doktor House 23.00 Életem legrosszabb hete (am. vígjátéksor.) 23.30 Alias TARJÁN! TV 9.00 Hírfüzér 9.30 Info Tv 10.00 Zodiákus 12.00 Info Tv 15.00 Zodiákus 16.00 Info Tv 17.00 Helyszín (bűnügyi magazin) 17.30 Info Tv 18.30 Hírfüzér 19.00 Koszorúzási ünnepség Somoskeőy István honvéd százados sírjánál 19.30 Hírnökök (kisfilm) 19.35 Megválasztották az NCA Észak-magyarországi Regionális Kollégiumának tagjait Vendég: Gyetvainé Szorcsik Angéla és Sulyok Gyuláné 20.00 Hírfüzér 20.30 Hírháló 20.55 Kitekintő 21.00 Gyémántcsapda (amerikai akcióthriller) NÓGRÁD ®, HÍRLAP Kiadja: Nógrádi Média Kiadói Kft. Felelős kiadó és főszerkesztő: KOPKA MIKLÓS ügyvezető igazgató. Főszerkesztő-helyettes: FARAGÓ ZOLTÁN. Szerkesztőség: Salgótarján, Alkotmány út 9., Postafiók: 96., kiadó: Salgótaiján, Kassai sor 6.. Szerkesztőségi telefon: 32/416-455, telefax 32/423-931. Kiadóvezető: PLACHY GYÖRGY. Hirdetési és terjesztési csoport telefon: 32/416-455, fax.: 32/423-928. Balassagyarmati szerkesztőség: Bgy., Kossuth út 15. Tel.: 35/301-660. Az előfizetők részére a KER-T.O.M. Bt. munkatársai kézbesítik a lapot. Kérésével Salgótaiján térségében hívja a 06-20-566-33-55, Balassagyarmat térségében a 06-20-962-03-68, Pásztó térségében a hírlapkézbesítőknél a 06-30-475-83-80-as telefonszámot. Az áruspéldányokat terjeszti a BUVIHÍR Rt. és a kiadó hálózata. Előfizethető közvetlenül a Nógrád Megyei Hírlap kiadójánál, a balassagyarmati szerkesztőségben, és átutalással a KHB Rt. 10400786 07804984 OOOOOOOO számú számlájára. Előfizetési díj egy hónapra 1990 Ft, negyedévre 5970 Ft, fél évre 11940 Ft, egy évre 23880 Ft. Nyomtatás: Egri Nyomda Kft. Felelős vezető: ügyvezető igazgató. HU ISSN 1215-9042. * Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a Nógrádi Média Kiadói Kft. j az újság a • az Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., az Axel Springer-Magyarország Kft., a Harlequin Magyarország Kft., a Hungaroprcss Sajtóterjesztő Kft. előfizetéses megrendelését teljesítse, azok akcióira, kiadványaira, szolgáltatásaira felhívja a figyelmet. I -*****t>. OÄ Lapunkban a cikkek vógén megjelenő fekete háromszög fizetett hirdetést jelöl. Lapunkat első alkalommal a MATESZ 2005. február 7-i zámappal auditálta. 1 szerkesztőségi rendszerrel készült.