Nőgrád Megyei Hírlap, 2009. március (20. évfolyam, 50-75. szám)
2009-03-13 / 60. szám
10 SZOLGÁLTATÁS 2009. MÁRCIUS 13., PÉNTEK MÁRCIUS 13. Szeretettel köszöntjük névnapjukon Krisztián és Ajtony nevű olvasóinkat! Krisztián. Latin eredetű név, jelentése: Krisztushoz tartozó. Védőszentje: Szent Christianus kamalduli szerzetes, akit társaival együtt egy lengyelországi kolostorban rablók gyilkoltak meg. Oersted Hans Christian dán fizikus fedezte fel az elektromágneses jelenséget, róla nevezték el a mágneses térerősséget. Másik nagy tudományos tette, hogy ő állította elő 1825-ben az alumíniumot. Ajtony. Török származású név, jelentése: arany. Ajtony Szent István korában hatalmas nemzetségfő volt, aki görög főhatóság alá helyezte magát, befogadta a görögkeleti hitterjesztőket. István a lázadó egykori fővezérét, Csanádot küldte ellene, aki legyőzte és saját kezűleg vágta le a fejét. Nap kel: 6.01, nyugszik: 17.47 órakor. A Hold kel: 21.48, nyugszik: 6.10. 5 °C 1 ”C 1°C o ‘C t Szécsény Salgótarján Balassagyarmat ff" Bátonyterenye Rétság Pásztó 4 °C 1 °C £M5 EWS^ Készíttette: zones 10 °c J Nógrád megyeben ma erősen felhős idő lesz. Délelőtt még kiadós eső, illetve havas eső, esetleg hó esik. Délután megszűnik a csapadék, de borongós marad az ég. Gyenge, változó irányú szél lúj. A jellemző hőmérséklet kora délutánra 5 fok köré emelkedik, szombat reggelre -2 fok köré süllyed. A legvalószínűbb folytatás: keddig változóan napos, száraz és igen enyhe idő várható, Szerdán erős hidegfront átvonulása valószínű viharos északnyugati széllel. Orvosmeteorológia: gyenge melegfronti hatás várható. Közlekedés-meteorológia: az időszakos hóesés jelentős baleset- veszélyt okoz! A féktávolság tíz méterekkel nó. Például 40 knvó sebességnél, száraz úton 22, havasnál 80 méter. Az előrejelzés bizonytalansága: .ÁTLAGOS”. Az előrejelzésért felelős: Aigner Szilárd. További folyamatos, helyfüggő előrejelzés: www.eumet.hu 12 "C Vízhőmérséklet Duna Tisza Balaton Velencei-tó Fertő Tisza-tó 5-7 °C 5 ”C 4 °C 6”C 5 °C 6°C Hójetentés Dobogókő 0-5 cm Hintertuxer 55-335 cm Kaprun 205-405 cm REJTVÉNY TÁR EDZŐ LÁB RÉSZE BEKOPOGTAT VÍZMEDENCE ~* GYÖMÖSZÖL HIÁNY, MÉLYSÉG l ▼ FAFÚVÓS HANGSZER TÚRELEM ► ▼ LÁNYNEV PÁRT! ► ▼ ZAMATOS 1 KEMÉNYNYAKÚ NÉV, LATINUL ► V CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY VERSE ÚJ, NÉMETÜL RENDEZŐ- IRODA V. ► TEHÁT, LATINUL ÜZEN, NÉPIESEN ▼ ▼ NÉMA ÖRÖM! ► MUSZKLI INDONÉZ AUTÓJEL ► LUTÉCIUM r ▼ DÖNTETLEN ► ▼ FAFAJTA HAGYMA, ANGOLUL ► KÉN ÉS URÁN ► MEGFEJTÉS: N03I9U030 FIGYELEM! Takarékoskodjon az ország egyik legstabilabb takarékszövetkezeténél. Sokféle elhelyezési lehetőséget kínálunk. A betétállomány biztonságos visszafizetését törvényileg garantálja az Országos Betétbiztosítási Alap (ÓBA), ezen túlmenően a takarékszövetkezetek által létrehozott Országos Takarékszövetkezeti Intézményvédelmi Alap az OTIVA. NE FELEDJE, 40 ÉVE AZ ÜGYFELEK SZOLGÁLATÁBAN! Cserhátvidéke Takarékszö vetkezet Március 11-i 1 2 4 8 11 12 23 26 38 42 KENŐ nyerőszámok 47 49 51 53 54 63 65 68 75 79 NAPI HOROSZKÓP halak (II. 21—III. 20.). Keresse meg a módját, hogy vidámságot teremtsen környezetében ma, péntek 13-án. Ebben sokat segíthet szerelme, akivel egy pazar estét tölthetnek együtt el. kos (III. 21—IV. 20.)., A mai nap romantikus hangulatban telik. Sokat gondol szerelmére, és emiatt minden feladata háttérbe szorul. Az estét feltétlenül töltsék kettesben. bika (IV. 21—V. 20.). Kissé határozatlan. Nem bízik saját megérzéseiben, és emiatt sokáig halogatja üzleti döntéseit. Ezáltal kisebb veszteségek érheük. ikrek (V. 21—VI. 21.). Nyugodt légkörben telik a mai napja. Fontos is, hogy kímélje magát a stressztől. Ma őszintén elbeszélgetnek kedvesével a közös jövőről. rák (VI. 22-VII. 22.). Nem kizárt, hogy kellemetlen pillanatok adódnak a munkahelyén. Ha egy megterhelő pluszmunkát akarnak önre bízni, ne tiltakozzon, ajánlja fel bölcsen a szolgáltatásait. oroszlán (VII. 23-V1II. 23.). Sokat töri a fejét, hogy miként javíthatna a helyzetén. Válságos idők anyagi gondjai általában arra ösztönzik, hogy használja az eszét. szűz (Vili- 24—IX. 23.). Barátságtalan és bántó, amikor felhívja egy régi barátja. Lehet, hogy teljesen megkavarodott a szerelemmel, a szexszel és általában a kapcsolataival. mérleg (IX. 24—X. 23.). Az Uránusz együttállásban a Nappal, kezdenek beindulni a dolgok. Most döbben rá az apró munka, a meggyőzés fontosságára. skorpió (X. 24—XI. 22.). Fölösleges dolgokon rágódik, amelyek úgyis megoldódnak maguktól, vagy túlnőnek az ön cselekvőképességének a határain. nyilas (XI.23-XII.21.). Változatos nap, megélhetési gondokkal, egzisztenciális fagyhullámokkal és mindezt feledtető, boldogságot hozó szerencsével. bak (XII. 22-1.20.). Újból péntek 13-a van, legyen optimista! Érdekes helyre hívja egyik barátja, mely újfajta szórakozási lehetőséget ígér. Érezze jól magát. vízöntő p. 21-11.20.). Váratlan események követik egymást ma, péntek 13-án. Ez lehet egy nyerő nap is, figyeljen oda minden információra, semmi ne kerülje el a figyelmét! Rádió- és televíziómüsor-ajánlat |||[?| 5.20 Hajnali gondolatok 5.25 Kárpát expressz 5.50 Nap-kelte 9.00 Ötcsillagos szerelem (német sorozat -20/2.) 10.00 Védelmi jog (olasz krimisorozat-26/6.) 11.10 Főtér - Tatabánya 12.00 Híradó délben. Sport 12.20 Sorstársak (ism.) 12.50 Légfrissítő 13.20 Körzeti magazinok 14.10 Közlekedő 14.20 Átjáró (ism.) 14.50 Fórum 15.45 Ablak 16.40 100 év- Játék a színház 17.30 Hírek 17.35 Körzeti híradók 17.50 MobilVers 18.00 Egy lépés előre (spanyol sorozat - 68/66.) 18.55 Bűvölet (olasz sorozat-240/15.) 19.20 MobilVers 19.30 Híradó este. Sport 20.10 Tiszta kabaré! 21.10 Tűzvonalban (magyar sorozat-10.) 22.10 Péntek este 22.50 Beugró 23.45 Bajnokok Ligája- merkőzés felvételről 5.50 Nap kelte 9.00 A tudás hazája 9.25 Hétmérföld - Zenta 10.05 Néprajzi értékeink 10.10 Hrvatska krónika Horvát nemzetiségi magazin 10.40 Ecranul nostru 11.05 Kárpát expressz 11.30 Átjáró 12.00 Híradó délben. Sport 12.15 Záróra 13.00 InfoGeneráció 2.0 13.25 Árak és energia 13.55 Pestbeszéd 14.25 Kastélyok és kúriák 14.55 Derűlátók 15.20 Napnyugta 17.50 Földünk a magasból (fr. természetfilm-sor. - 8/5.) 18.45 Esti mese 19.00 Láthatatlan határok - A középkori Spanyol- ország krónikája (spanyol dok.-film-sor. - 8/8.) 19.25 80 kert nyomában a föld körül (angol sorozat-10/4.) 20.30 Híradó este. Sport 21.00 Beugró (16/4.) 21.50 David Noiande (francia krimisorozat-6/2.) 22.45 Csapnivaló (amerikai vígjáték, 1995) Steve Buscemi, a Con Air, az Armageddon és hasonló nagy sikerű filmek sztárja a hozzá leginkább testhezálló, vígjátéki szerepkörben jelentkezik. New York-i független filmes rendezőt aiakít ebben a leleplező humorú és öniróniával átszőtt komédiában, melyben Murphy törvénye uralkodik. Mert Nick Reve első filmjének forgatásán minden, ami elromolhat, el is romlik, sőt talán még az is elromlik, ami nem romolhatna el. A kis pénzből készülő produkció stábja profizmust egyedül a büfében tanúsít, ám amint a kamera forogni kezd, azonnal felszínre kerülnek a problémák. Például az, hogy a pusztán a népszerűségéért szerződtetett bájgúnárról kiderül, hogy művészkedni akar, hogy a főszereplőnő zaklatott magánélete miatt képtelen megtanulni a szövegét, hogy az operator nyílt színen szeretne öngyilkosságot elkövetni. Mit léphet erre egy rendező? Kicsit kiabál, majd... TV 2 6.00 Alexandra-pódium 6.25 Tények reggel 7.00 Mokka 9.00 Jóban, rosszban 9.30 Marsupilami (francia rajzfilmsorozat) 10.05 Kvízió délelőtt 10.35 Teleshop 11.40 Kvízió 12.40 Csajok a pályán (német vígjáték, 2006) Anna és Paul mindketten Berlinben élnek. A nőnek nincsenek egzisztenciális gondjai, elismert építészként dolgozik. Eközben Paul vissza szeretne költözni a szülőfalujukba, azonban Annának úgy adja elő, mintha a munkája miatt, valójában azonban azért, hogy újra focizhasson. Amikor Anna rájön, hogy Paul csúnyán átverte, bosszút forral, és a focisták feleségeivel megalakítják a Vénusz FC nevű csapatot, majd azonnal ki is hívják a pasikat egy meccsre! A tét persze nagyon komoly... 14.20 Perzselő szenvedélyek (német sorozat) 15.25 Az áruló (amerikai-kolumbiai filmsor.) 16.20 Bostoni halottkémek (amerikai krimisorozat) 17.20 Joshi Bharat 18.30 Tények 19.05 Aktív 19.40 Jóban, rosszban (magyar sorozat) 20.20 Hal a tortán 21.25 Anyám nyakán (amerikai vígjáték, 2004) Paula (Sarah Jessica Parker) azt a feladatot kapja, hogy csábítsa el Trippet (Matthew McConaughey), a srác ugyanis még mindig a szüleinél él, pedig már jócskán elmúlt harminc, és itt lenne az ideje, hogy a saját lábára álljon - például egy csinos lány oldalán. A problémák persze akkor kezdődnek, amikor a lány komolyan beleszeret 'ügyfelébe', akinek esze ágában sincs lemondani? mama főztjéről, és feladni kényelmes agglegényéletét... 23.15 Pokerstars.hu Közben: Kenósorsolás 0.20 Tények este Uh KLUB 6.00 Reggeli 10.05 Receptklub 10.20 Top Shop 11.25 Disney-rajzfilm 12.00 Híradó 12.10 06-91-33-55-33 13.30 A kincses sziget gyermekei - Az ütközet (új-zélandi kalandfilm, 2004) Conrad Dawson, a bogaras feltaláló egész életében a Kincses sziget kincsei után kutatott. Csakhogy fogytán a pénze, ezért, hogy ne ússzon el a sziget, némi bevétel Bölényében tábort szervez. Érdeklődőben nincs hiány, a világ minden tájáról érkeznek a gyerekek, Conrad terve mégis dugába dőlni látszik, mert egy hívatlan vendég is felbukkan: egy hibbant gonosztevő, aki a hírhedt Flint kapitány leszármazottjának gondolva magát a sziget elfoglalására készül embereivel. Amikor fogságba ejti Conradot és feleségét, a gyerekekre vár a feladat, hogy szem- beszálljanak a kalózokkal, és saját leleményük, valamint Conrad különös találmányai segítségével megmentsék a szigetet és a tábort! 15.25 Győzike 16.25 Vacsoracsata 17.25 Mónika- A kibeszélőshow 18.30 Híradó 19.05 A széf 20.00 Fókusz 20.40 Barátok közt (magyar sorozat) 21.20 A rejtély (am. misztikus thrillersor.) A történet kulcsfigurája Olivia Dunham (Anna Torv), aki mellett az elmúlt éveit elmegyógyintézetben töltő tudós, Walter Bishop (John Noble), valamint annak fia, Peter Bishop (Joshua Jackson) vesz részt a rejtélyes ügyek felderítésében. Eközben a háttérben egy nagyobb, világméretű összeesküvés képe rajzolódik ki, egy olyan kísérletsorozat, melyről kormányügynökségek és magánvállalatok is tudnak, s a szálak a legmagasabb körökig vezetnek. Minden egy utasszállító repülőn kezdődik, ami viharba kerül. Az egyik utas láthatóan rosszul van, kis idő múlva az arca borzalmasan átalakul. Hamarosan az egész gépen hasonló jelenség tapasztalható. A gép a robotpilóta irányításával landol, és az FBI azonnal megkezdi a nyomozást a fiatal Olivia Dunham vezetésével. 23.00 A hatalom hálójában (amerikai krimisorozat) 6.55 Jaké és a dagi 7.55 3 fitt perc NÓGRÁD S HÍRLÁP KOSSUTH Szent István Rádió Eger Ófánként: Hírek. Időjárás. 5.00 Hajnal - Táj. 6.00 180 perc. 8.40 Merítés. 9.00 Napközben. 11.05 Élhető világ. 11.30 Vendég a háznál. 12.01 Krónika. 12.30 Magánhangzó. 13.04 Rádiószínház. 13.30 A hetednapi adventista egyház félórája. 14.05 Arcvonások. 14.35 Tér-idő. 15.15 Közelről. 15.35 Hétköznapi tudomány. 15.45 Zöldövezet 18.03 Közéleti ütköző. 18.15 Magánhangzó. 18.30 Határok nélkül. 19.05 Sportvilág. 19.51 Mese. 20.04 Rádiószínház. 20.30 Kultúrkör. 21.04 A nap történetei. 22.00 Krónika. Sportvilág. 22.25 Esti beszélgetés. 23.04 Arcvonások. 23.34 Tér-idő. 0.10 Éjszaka 5.00 Napköszöntő. 7.00 Szentmise 08.15 Játék. 9.05 Nektek adom a földet! 10.05 Közélet 11.05 Irodalom. 12.00 Harangszó. 13.05 Évezredek asztalánál. 13.40 Népzenei kincstár. 14.05 Kérem a következőt! 14.35 Anyanyelvűnk. 15.00 Az irgalmasság rózsafüzére .15.15Tegyen valami jót! 15.30 Hitvalló. 16.06 Kívánságműsor. 16.30 Iránytű. 17.00 Kora esti hírmondó. 18.00 Rózsafüzér. 18.35 Közelkép. 19.10 Könyvszemle. 19.35 Esti mese. 20.10 Heti tükör. 21.05 Katedrális. 22.10 Közélet 23.53 Napbúcsúztató, esti ima 8.00 San Francisco utcáin 9.00 Miért éppen Alaszka? 10.00 Szívek szállodája (ism.) 11.00 Segítség, gyerekeim vannak! (ism.) 12.00 Tv-dokik (am. talksbow) 13.00 Halálbiztos diagnózis (amerikai krimisor.) 14.00 Gyilkos sorok (amerikai krimisorozat) 15.00 Szívek szállodája (amerikai sorozat) 16.00 Két pasi- meg egy kicsi (amerikai vígjátéksor., ism.) 16.30 Jó barátok (amerikai vígjátéksor., ism.) 17.00 Segítség, gyerekeim vannak! (amerikai valóságshow) 18.00 topmodell leszek! (amerikai valóságshow) 19.00 Szex és New York light (amerikai sorozat) 19.30 Pimaszok (amerikai vígjátéksorozat) 20.00 Két pasi- meg egy kicsi (amerikai vígjátéksorozat) 20.35 Jó barátok (amerikai vígjátéksorozat) 21.05 CSI - A helyszínelők (amerikai krimisorozat) 22.65 A nagy étterahaMutás Giannival 23.05 Nyomtalanul (amerikai krimisorozat) DUNA TV 7.00 Duna Mozi 7.25 Arcélek 7.45 Aranyszarvas 8.40 Kézművek 8.55 Carlo és vendégei 9.30 Négyszemközt a történelemmel (6/5.) 10.00 Maradék (dok.-film) 10.30 Családbarát 11.30 Kívánságkosár 14.00 Híradó 14.10 Duna tér 14.30 Európa csodái madártávlatból 15.00 Univerzum (osztrák ism.-terjesztő sor.) 15.50 Egy hazában élünk (ism.-terjesztő sor. -10/7.) 16.25 A simlis és a szende (amerikai sor. - 65/43.) 17.15 Mese 17.25 Duna tér 17.40 Kikötő 18.00 Híróra 18.25 Térkép 19.00 Labdarúgó-mérkőzés 21.00 Az utolsó mohikán (am. kalandfilm, 1992) A James F. Cooper regényéből készült kalandos és egyben romantikus film még abban az időben játszódik, amikor Anglia és Franciaország egymás ellen háborúzott Amerikában. Az örökös háború megosztotta az indián törzseket, és arra kényszerítette őket, hogy állást foglaljanak valamelyik fél mellett. Sólyomszem, a mohikánok között nevelkedett sápadt arcú beleszeret egy angol tiszt lányába, Corába. A búron Maguának is szüksége van a lányra, hogy sakkban tudja tartani az angolokat... Sólyomszem, Csingacs- guk, Unkasz, Alice és Cora megkezdik véget nem érő menekülésüket. 22.50 Váltó 23.00 Sport 23.10 Kutyám, Vincent (kanadai film, 1998) SPORT 1 14.15 Labdarúgás Magyar Kupa MTK-Újpest (ismétlés) 16.45 Teke 17.15 Milan Tv 17.45 Jégkorong ob Döntő, 1. mérkőzés (élő közvetítés) 20.30 MKB Heti helyzet 21.30 Labdarúgás, portugál bajnokság 22. forduló (élő közvetítés) 23.45 Jégkorong ob Döntő, 1. mérkőzés (ismétlés) 14.05 Ki hitte volna? 14.55 Enteríőrjárat - Kő 15.15 Richard, a világjáró 16.05 Őfelsége szakacsa 17.05 Egészségünk 18.05 Állati rekordok 19.00 Folytassa, Jamie! 19.55 Ki hitte volna? 20.50 Doktorológia Leslie Nielsen módra 21.20 Irgalmatlan iram 22.15 Az égbolt hősei 23.20 A brit építészet " 1000 éve HALLMARK 8.00 Otthon a Liberty Streeten 10.00 McLeod lányai 11.00 McBride: Ki látta Martyt? 13.00 Kingdom Az igazak ügyvédje 14.00 McLeod lányai 15.00 Otthon a Liberty Streeten (ism.) 17.00 A parti őrség 18.00 McBride: Ki látta Martyt? (ism.) 20.00 Kisvárosi gyilkosságok 22.00 A nyughatatlan (amerikai horror, 2008) AXM 11.00 Szellemekkel suttogó 12.00 Dávid Letterman-show 13.00 Futótűz 14.00 Csillagkapu 15.00 Divatalnokok 16.00 Szellemekkel suttogó 17.00 Harmadik műszak 18.00 Futótűz 19.00 Csillagkapu 20.00 Painkiller Jane 21.00 Életem legrosszabb hete (am. vígjátéksor.) 21.30 Vaklánm (amerikai vígjáték) 23.25 Alias TARJÁNITV 9.30 Info Tv 10.00 Zodiákus 12.00 Info Tv 15.00 Zodiákus 16.00 Info Tv 17.00 Virágzó Magyarország 17.30 Info Tv 18.30 Hírfüzér 19.00 Beszédes esték Vendég: dr. Bőzsöny Ferenc 20.30 Hírháló 21.00 Mentőosztag (amerikai akcióthriller) Simon korábban ügynökként dolgozott, de miután elrabolták és megölték a családját, elit kommandót hozott létre bajba jutott emberek megsegítésére. Korábbi főnöke kérésére elindul megkeresni annak eltűnt unokáját, de a nyomozás során kiderül, Miami környékén több hasonló korú lánynak nyoma veszett. Kiadja: Nógrádi Média Kiadói Kft. Felelős kiadó és főszerkesztő: KOPKA MIKLÓS ügyvezető igazgató. Főszerkesztő-helyettes: FARAGÓ ZOLTÁN. Szerkesztőség: Salgótarján, Alkotmány út 9., Postafiók: 96., kiadó: Salgótaiján, Kassai sor 6.. Szerkesztőségi telefon: 32/416-455, telefax 32/423-931. Kiadóvezető: PLACFIY GYÖRGY. Hirdetési és terjesztési csoport telefon: 32/416-455, fax.: 32/423-928. Balassagyarmati szerkesztőség: Bgy., Kossuth út 15. Tel.: 35/301-660. Az előfizetők részére a KER-T.O.M. Bt. munkatársai kézbesítik a lapot. Kérésével Salgótarján térségében hívja a 06-20-566-33-55, Balassagyarmat térségében a 06-20-962-03-68, Pásztó térségében a hírlapkézbesitőknél a 06-30-475-83-80-as telefonszámot. Az áruspéldányokat terjeszti a BUVIHÍR Rt. és a kiadó hálózata. Előfizethető közvetlenül a Nógrád Megyei Hírlap kiadójánál, a balassagyarmati szerkesztőségben, és átutalással a KHB Rt. 10400786 07804984 OOOOOOOO számú számlájára. Előfizetési díj egy hónapra 1990 Ft, negyedévre 5970 Ft, fél évre 11940 Ft, egy évre 23880 Ft. Nyomtatás: Egri Nyomda Kft. Felelős vezető: ügyvezető igazgató. HU ISSN 1215-9042. * Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a Nógrádi Média Kiadói Kft. az Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., az Axel Springer-Magyarország Kft., a Harlequin Magyarország Kft., a Hungaropress Sajtóteijesztő Kft. előfizetéses megrendelését teljesítse, azok akcióira, kiadványaira, szolgáltatásaira felhívja a figyelmet. Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fizetett hirdetést jelöl. Lapunkat első alkalommal a MATESZ 2005. február 7-i zámappal auditálta. * i szerkesztőségi rendszerrel készült.