Nőgrád Megyei Hírlap, 2009. március (20. évfolyam, 50-75. szám)

2009-03-12 / 59. szám

2009. MÁRCIUS 12., CSÜTÖRTÖK 11 SPORTTÜKÖR Túl az első lépéseken RÖPLABDA Diákolimpia megyei döntők Megerősítette pozícióját Beszterce KK KOSÁRLABDA Megyei bajnokság, férfiak, 9. forduló Jó egy éve valami újra be­indult Salgótarján röplab­daéletében az utánpótlás terén és a kezdeti lendü­let már meghozta az első sikereket is. A napokban véget értek me­gyénkben a diákolimpiái döntők amatőr és igazolt kategóriában, és mára már kiderült, mely csapatok képviselik Nógrád megyét az or­szágos korosztályos diákdöntő­kön. Őrhalom és Szendehely mel­lett a salgótarjáni Gagarinból hat csapat is ott lesz a fináléban. Új­donság, hogy a II. korcsoportban először indulnak „gagarinosok” or­szágos döntőben, a lányokat LangárZsuzsa készítette fel eddigi legrangosabb tornájukra, tavasz­tól pedig ndzsa Ildikót köszönthe­tik majd a Gagarinban a IV. korcso­tos „szervezkedések" mozgatóru­gója büszkén megjegyezte, kiváló és nagyszerű edzőket sikerült ta­lálniuk, akik nemcsak szakmai­lag, hanem emberileg is rendkívül alkalmasak a gyermekek foglal­koztatására. Természetesen a ver­senysport keretein kívül megma­rad a röplabda tömegsport jellege is, csütörtökönként közel félszá- zan látogatják Salgótarján más is­koláiból is a foglalkozásokat, na­gyon sok 14-15-16 éves fiatal kere­si meg őket Távlati célokban a vá­rossal karöltve rájuk is gondolnak és keresik a számukra megfelelő edzéslehetőséget, illetve edzőt Megyei diákolimpiái eredmé­nyek. Amatőrök ül. korcsoport, lá­nyok 1. Gagarin „A”, 2. Gagarin „B”. Fiúk 1. Gagarin, 2. Őrhalom. IV. korcsoport, lányok 1. Szende­hely, 2. Gagarin, 3. Arany, 4. Pető­A férfi kosárlabdázók megye­bajnoki küzdelemsorozatának ki­lencedik fordulójában a listaveze­tő Beszterce KK a csupán rosszabb egymás elleni eredménye miatt (az őszi salgótarjáni odavágón meglepően fölényes, 94-58-as ha­zai siker született) a második hely­re szoruló Pásztói SZSE-Green Devils n. otthonában lépett pályá­ra. Az alapszakasz végkimenete­lét alapjaiban meghatározó csúcs- rangadó első perceiben a visszavá­gásra készülő vendéglátók tettek szert csekély előnyre, ám a nyitó negyed hajrájában egy Moravszki által levezényelt 9-0-ás rohammal a megyeszékhelyiek fordítottak, sőt az állóháborúra emlékeztető második felvonásban növelni is tudták a különbséget A térfélcse­rét követően már-már eldőlni lát­szott a derbi, a hajrába fordulva azonban az időközben húszpon­tos hátrányt felhalmozó pásztóiak egy Szeles Péter tripláira épített kétperces, 15-0-ás szériát produ­kálva váratlanul ismét nyílttá tet­ték a találkozót Ettől tovább azon­ban már nem jutottak a végjáték­ban taktikai szabálytalanságokra kényszerülő házigazdák, az alap­szakasz-győzelemtől karnyújtás­nyira kerülő megyeszékhelyiek ugyanis kiváló büntetőzéssel és egy utolsó másodperces három­pontossal bebiztosították értékes idegenbeli sikerüket Dióhéjban a játéknap további mérkőzéseiről: a téli szünetben jócskán,megerősödött, s felsőbb osztály felé kacsingató Hatvani KK helyenként tetszetős játékkal könnyedén gyűjtötte be első sike­rét a rájátszásba kerüléstől egyre távolabb kerülő PSZF SE-Wamsler SE U20 vendégeként, míg a har­madik helyen álló Nagy és Vincze Korrektcar-Eger hazai pályán si­mán kiütötte az ezúttal mindösz- sze huszonöt percre „hitelesített” sereghajtó Bátonyterenyei VSE együttesét Eredmények Pásztói SZSE-Green Devils IL - Beszterce KK 70-86 (16-22,20-23,12-21,22-20) Pásztó, Dózsa György Általános Iskola, vezette: Orbay, Grosch. Pásztói SZSE-Green Devils H: Markó I. 2, Mohácsik 17, Szeles 29/12, Zeke 6, Markó A. 7. Csere: Lukács 9, Reviczki, Pataki./afékas- edző: Szeles Péter. Beszterce KK: Mede S. 15, Mede Sz. 6/3, Szabó Z. 22/12, Moravszki 21, Lőrincz 4. Csere: Szilágyi 6, Papp 12. Játékos- edző: Dávid Krisztián. PSZF SE-Wamsler SE U20 - Hat­vani KK 67-100 (24-26,19-25,15-26,9-23) Salgótarján, Pénzügyi és Számviteli Főiskola, vezette: Kiss G., Tóth P. PSZF SE-Wamsler SE U20: Zsivera 8/6, Sári 6, Németh P. 22/6, Hlavaj 7, Komáromi 11. Csere: Bakos 7, Szarvas D., He­lyes, Alexi 2, Ozsvárt B. 2, Visnyay 2. Csapatvezető: Orbay Csaba. Hatvani KK: Kurucz 31, Jávorszki 16/6, Kis J. 8, Gálvölgyi 3, Mészáros G. 4. Csere: Csépe 33, Szabó B., Bóna, Szivák, Veizer, Király. Játékos-edző: Robotka Tamás. Nagy és Vincze Korrektcar-Eger - Bátonyterenye VSE116-78 (32-20,23-25,30-17,31-16) Eger, vezette: Mérkőy, Balázs G. Nagy és Vincze Korrektcar-Eger: Szeredi 16/6, Bíró B. 14/6, Kovács N., Laczi 35/9, Vincze Á. 21/9. Cse­re: dr. Horuczi 6, Fajcsák 20, Gyen­ge, Vinczepap 4. Játékos-edző: Vinczepap Róbert Bátonyterenye VSE: Kasléder 13/6, dr. Kalmár Zs. 18/9, Tolmácsi 5, Szőllős 27/9, Kiss 1.4. Csere: Szentiványi N. 2, Kis V., Bakos N. 9. Játékos-edző: Kasléder Dávid. Szabadnapos: Balassagyarmati Justitia. A bajnokság állása 1. Beszterce KK 2. Pásztói 8 7 1 750-552 0.938 8 6 2 707-588 0.875 3. Eger 7 5 2 60E527 0857 4. Bgy. Justítia 6 3 3 494-495 0.750 5. PSZF SE 8 2 6 625-836 0625 6. Hatvan 5 1 4 413-415 0.600 7. Bátonyterenye 6 0 6 420-600 0500 NB VB, Keleti csoport, férfiak, juniorok leforduló Wamsler SE-Salgótarján - Szol­noki Főiskola Olaj KK 88-67, SZTE-Szedeák - Óbudai Kaszások 79-74, Nagykállói KE - Bajai Bács­ka FKE 70 94, Újbuda TC - Jász­berényi KSE 127-55, Univer KecskeméVB - Tiszaújvárosi Phoenix KK 78-80, Debreceni Egyetem KE II. - EKF-Hész Gépszolg Eger 95-97. 20. forduló Wamsler SE Salgótarján - Nagykállói KE 77-67 (13-17,25-10,17-20,22-20) Salgótarjáni Városi Sportcsar­nok, 100 néző, vezette: Orbay, Tóth P. Wamsler SE-Salgótarján: Zsivera, Bocsi 12, Orbán 10, Ko­máromi 4, Balikó 32. Csere: Sári 8, Volzovár 8, Márkus 2, Szarvas D. I, Hlavaj, Helyes, Kiss-Simon. Edző: Dániel Tamás. További eredmények EKF-Hész Gépszolg Eger - Jászberény 89-74, Óbudai Kaszások - Tiszaújvárosi Phoenix KK 111 -49, Újbuda TC - Bajai Bácska 122-71, Debreceni Egyetem KE II. - Univer KecskeméVB 98-60. A 12.jbrdulé ból pótolt mérkőzés: Újbuda TC - Univer KecskeméVB 115-65. A bajnokság állása LDEKEIL 18 16 2 1677-13610914 2 Ó. Kaszás* 20 14 6 1591-1114 0850 3. Tiszaújváros 20 14 6 1618-1507 0850 4. SZTE-Szedeák 19 12 7 1625-1309 0816 5. EKFtíészG. 2012 8 1584-15300800 6 Újbuda TC* 17 11 6 1462-1256 0.794 7. Bajai Bácska 20 11 9 1667-1488 0.775 8. UnherKSE/B 19 910 1494-1518 0.737 9. Wamsler SE 20 812 1361-1660 0700 lONagykáDó 20 416 1380-1734 0600 II. Szolnoki F. 16 214 978-14540563 12 Jászberény 19 118 1247-1751 0526 ■ H.P. A sok gyakorlás meghozta gyümölcsét portos lányok edzőként Beérni lát­szik hát az iskolában elvégzett munka gyümölcse, hiszen szep­tembertől heti öt alkalommal ké­szülnek Koncsek Zoltán és Tihamé ri Tamás vezetésével a gyerekek. Mint Bagyal Péter tanár úr, a spor­fl. Fiúk: 1. Gagarin, 2. Őrhalom, 3. Arany. Igazoltak III korcsoport, lányok\. Gagarin. Fiúk-1. Gagarin. TV. korcsoport, lányok 1. Szende­hely, 2. Arany, 3. Gagarin, 4. Pető­fi. Fiúk 1. Gagarin, 2. Őrhalom, 3. Arany. ■ (sts) Telek ötödik lett Várpalotán tájfutás. A minap Várpalota belvárosában rendezték meg a Táj­futó maraton elnevezésű kétfutamos idénynyitó országos tájfutó ranglistaversenyt. A szelídebb távokat jelentő első futamon rajthoz állt a salgótarjáni Dornyay versenyzője, Telek Tibor is, aki a szeni­orok 45 éves versenyszámában a győztes pécsi Kürti István mögött az ötödik helyen ért célba. Az I. futam végeredménye: 1. Kürti István (Pécsi VM) 16:58 perc... 5. Teleki Tibor (St. Dornyay) 21:08. Céljuk a megfelelő feltételek kialakítása A Salgó Öblös Utánpótlás-nevelő Egyesület a napok­ban megtartotta éves közgyűlését. Az összejövetelen történtekről és az egyesület ügyes-bajos dolgairól Si­mon Imre elnök adott tájékoztatást.- Az egyesület anyagi szem­pontból nagyon nehéz évet zárt, ugyanakkor rendezett az adó- és járulékfizetés, tartozásunk sem személyek, sem vállalkozók felé nem áll fenn - kezdte Simon Im­re. - Gazdaságilag azonban egy­re kevésbé tudtuk követni a játé­kosok, illetve szüleik által tá­masztott elvárásokat. Az egye­sület csak annyi anyagit tud be­fektetni, ami biztosított, nem lehet felelőtlenül gazdálkodni.- Gondolom, szakmai téren azért valamivel rózsásabb a hely­zet- A szakmai munkával való­ban elégedettek lehetünk, lelki- ismeretes, szakmailag jól kép­zett trénerek foglalkoznak a gye­rekekkel. Az 1997-es korosztály edzője Gulyka Ferenc, míg a 2001-es korosztályé Palaticzky Szabolcs. Szükség lenne az edzői kar bővítésére, ám erre pil­lanatnyilag nincs lehetőségünk. Az akadémiákkal kötött megálla­podások értelmében elsősorban az U13, U14, U15 és U17-es kor­osztályokra kell összpontosí­tunk. Az óvodás és alsó tagoza­tos kisgyerekekkel foglalkozni nemes feladat, viszont sok idő­nek kell eltelnie ahhoz, hogy ki­derüljön, lesz-e belőlük játékos. Itt elsősorban az iskoláknak és a szülőknek kell főszerepet vállal­niuk, megszerettetni a sportot és a játékkal örömet szerezni a gye­rekeknek. Nem helyes, ha egy szülő a gyermekét kényszeríti a labdarúgásra és egy öt-hat éves kissráctól és edzőjétől szakmai csodát követel. Napjainkban már nem mindig a tehetség számít, a gyerekeket a szülők viszik pró­bajátékra, és ha anyagi lehető­ségük adott, akkor megfelelő csapatot, iskolát, akadémiát ta­lálnak számukra. Persze ennek is van veszélye, s az anyagi vesz­teség mellett a csalódás lehetősé­ge is fennáll. Ez a gyakorlat azon­ban mindaddig megmarad, amíg Salgótarjánban nem tudunk megfelelő körülményeket bizto­sítani.-És már vissza is tértünk azok­hoz a „fránya ” anyagiakhoz...- Szülők nagy része már elju­tott arra a szintre, hogy a tagdí­jat sem tudja fizetni, de ezt nem szabad a gyerekekkel éreztetni. Sajnos - és ezt tapasztalatból tu­dom - a „pénzes” szülőknek na­gyobbak az elvárásaik, beleszól­nak a szakmai munkába, külön követeléseik vannak, létszám- csökkentésen gondolkodnak, mert így a gyerekük több játék- lehetőséghez jut. Ahhoz, hogy egy utánpótlás-neveléssel foglal­kozó egyesület minden igényt ki tudjon elégíteni - beleértve edzők bérét, a különböző szol­gáltatásokat, felszereléseket, utazási költségeket, edzőtáboro­zásokat stb. - közel hárommillió forintos költségvetésre lenne szükség, ami soha nem térül meg. Sőt az sem biztos, hogy száz gyerekből egy igazán nagy játékos lesz, még magyar vi­szonylatban sem. Persze a szü­lők törekvéseiért nem szabad haragudni, és ha nem tudunk megfelelni az ő elvárásaiknak, harag nélkül elválunk.- Az egyesület napokban meg­tartott közgyűlésén személyi kér­désekben is döntés született.- A szülők, szakmai vezetők, tagok úgy határoztak, hogy az egyesület munkáját a továbbiak­ban új szülői munkaközösség irá­nyítja. Ezt követően jómagam a napi munkában már nem veszek részt. A szülői munkaközösség vezetője Hegedűs Gábor, tagjai Zsíros Gyula és Csala László lett, akiknek a labdarúgással kapcso­latos feladatok ellátása mellett a gazdasági helyzet javításában is részt kell venniük. Okvetlenül szükséges ugyanis szponzorok felkutatása és megnyerése egy komoly pályázat támogatására, amely megváltoztathatná Salgó­tarján labdarúgását.- A megfelelő financiális héttér biztosításán túl milyen feltételek teljesülésére van szükség ehhez?- Az említett pályázat feltételei nagyon magasak, komoly szerve­zők, szakmailag képzett, az üzle­ti életben is jártas, irányítani tu­dó, befektetési lehetőséggel bíró alkotók szükségeltetnek hozzá. Hangsúlyozni kell, hogy a pályá­zat nem egyénhez, egyesülethez kötött, annak sikere városi irányí­tás nélkül elképzelhetetlen. A polgármesteri hivatal hozzájáru­lása, támogatása biztosított. Be­fektetni tudó és akaró támogatók­nak szimpatikus az elképzelés, de sajnos, nem salgótarjáni kötő­désűek. A pályázat és annak vég­rehajtása egyébként három év, de a program már nagyjából készen áll. Szükség van egy napközis rendszerben működő iskolai osz­tály beindítására, képzett, tanári diplomával rendelkező szakem­ber irányítása mellett. Szintén megoldást kell találni arra, hogy a különböző akadémiákra to­vábbadott, ám magasabb szintre nem jutó játékosokat vissza tud­juk hozni Salgótarjánba. Ehhez a megfelelő feltételekre és csapatra lenne szükség. Természetesen felvetődött az a lehetőség is, hogy a felnövekvő fiatal korosztály in­duljon a felnőtt bajnokságban és ide lehetne irányítani a visszaté­rő játékosokat is. Sok helyen ez már működő gyakorlat. Azután ki kell alakítani egy projektme­nedzsmentet, biztosítani a meg­felelő nyilvánosságot, a szüksé­ges eszközöket, edzők tovább­képzését, külföldi megméretteté- si lehetőségeket. Van tehát fel­adat bőven. Bíztató, hogy Székyné dr. Sztrémi Melinda pol­gármester támogatja elképzelé­seinket és segítséget ígér az aka­démia kiépítéséhez. Reméljük, hogy a labdarúgás igazi arcának megismerése után is kitart a jö­vő építése mellett és nem veszíti el a kedvét. A pályázat megnye­réséhez türelem, a feladatok megoldására pénz, befektető és szerencse is kell. A korosztályos csapatokban szereplő fiatalok jö­vőjének biztosítására azonban mindenekelőtt egy stabil egye­sültre lenne szükség. A fehér mezes pásztói „ördögöknek” nem sikerült revánsot venniük az őszi salgótarjáni vereségért a listaveze­tő Beszterce KK elleni rangadón FOTÓ: ARCHlV/GÓCS ÉVA

Next

/
Thumbnails
Contents