Nógrád Megyei Hírlap, 2009. február (20. évfolyam, 26-49. szám)
2009-02-10 / 33. szám
4 2009. FEBRUÁR 10., KEDD * NO GRAD MEGYE Tovább egy „tyúklépéssel” Közgyűlés a 15 éves népfőiskolái egyesületnél A legjobb „fotósok”: Szabó Imréné, Gecse Lászlóné. a „zsűri”, Gecse Lászlóné és Kovács Lászlóné A változó világról, benne az időskor szépségeiről és gondjairól hangzottak el megszívlelendő gondolatok Salgótarjánban, mielőtt kezdetét vette a Sréter Ferenc Népfőiskolái Egyesület közgyűlése. A múlt évben a 15. születésnapját ünneplő egyesület november közepétől közhasznú szervezetként tevékenykedik. Az érthető őröm mellett azonban azt is tudják, hogy a pályázati lehetőségek bővülése mellett ez több munkával és nagyobb felelősséggel is jár. A múlt emlékezete A felelősséggel végzett munkából eddig is volt bőven. A múlt év legrangosabb eseménye, ahogy a beszámoló Nagy Ferencné elnök mondta: kétségkívül áz a konferencia volt amelyen - a 15 éves évforduló alkalmából - áttekintették a népfőiskolái mozgalmat, benne a megyei egyesület tevékenységét. Az előadók között volt Nagyné Kiss Mária, a Magyar Népfőiskolái Társaság alelnöke, Diósi László, az Ipolymenti Népfőiskola elnökségi tagja. A szandai Tótpál Lászlóné pedig a népfőiskola névadójáról, az egykor Szandán élt Sréter Ferencről beszélt. Majd 4 civil szervezet - az egyesület tagjai - mutatkozott be, megmutatva civil létük eredményeit, nem elhallgatva gondjaikat sem. Dr. Diósiné Taracsák Judit, a Salgótarjáni Civil Kerekasztal elnöke pedig a városi civil szervezetek szerepéről, a kerekasztal tevékenységéről szólt. Az egész napos programot az elmúlt évek munkáit bemutató kiállítás gazdagította. A hagyományteremtés szándékával szervezték meg a tavasz kezdetén a szeretetnapot, amikor minden a szeretetről szólt: az előadások, amelyek a szeretet sokszínűségét mutatták be, a képzőművészeti kiállítás, az irodalmi próbálkozások felolvasása, a kiscsoportos beszélgetések. A jelen dolgai A nyári hónapok a szép és hasznos kirándulásokkal teltek, hiszen a megye természeti értékekben igen gazdag. Egyikhez-másikhoz gyermekeket is vittek magukkal. Az ember által létrehozott értékek bemutatása ugyancsak helyet kapott az egyesület programjában. Értékeink, értékes embereink című sorozatban több kiállítást is szerveztek. így a karancsaljai képzőművész és kézműves kör, két fiatal amatőr festő, Gyuriska Gabriella és Kovács Réka, valamint Késmárkyné Füzesi Piroska képzőművész munkáit tekinthették meg az érdeklődők. Az elnök asszony köszönte a tagok lelkiismeretes munkáját, személy szerint is azoknak, akik az év folyamán a legtöbbet tettek. Mint ahogy elismeréssel illette azokat a szervezeteket is, amelyekkel kölcsönösen jó kapcsolatot ápolnak. A salgótarjáni önkormányzat, a művelődési és konferencia-központ vezetőit, jól együttműködnek a civil szolgáltató központtal, a városi civil kerékasztallal, a két megyei nyugdíjas szervezettel: a nyugdíjas képviselettel és a nyugdíjas szövetséggel. De se szeri, se száma azoknak a civil szervezeteknek, amelyekkel napi, vagy esetenkénti együttműködést alakítottak ki. A beszámoló szólt a partneri kapcsolatok szélesítéséről és arról is, hogy az egyesület tagja több civil szervezetnek is. Ez széles körű érdeklődést, aktív közösségi életet és készséget mutat az együttes munkára a városért, a jó cél érdekében. A jövő tervei Az idei évet úgy tervezték, hogy az legalább olyan legyen, mint a tavalyi, de nem baj, ha egy „tyúk- lépéssel” jobb lesz. Ennek igyekeznek megteremteni az anyagi feltételeit is. Gondot fordítanak most is a vezetők képzésére és a pályázatírásra. Ami pedig a konkrét programot illeti, szeretnék sikeresen befejezni az idősek népfőiskoláját és elindítani a következő évfolyamot, s „közben” megülni 15. születésnapját. Kézimunkaszakkört indítanak, Ki mit tud-ot tartanak, s a tavalyi jó tapasztalatok alapján megszervezik a szeretet napját is. Ellátogatnak a megye híres-neves személyiségének emlékhelyére: Csesztvére, Horpácsra, Mohácsra. E mellett tevékeny részesei lesznek most is az idősek világnapja rendezvényeinek, s a nyugdíjasok dalos-, vers- és prózamondó- megyei vetélkedőjének. A beszámolót követő vitában többen is elismeréssel szóltak az egyesület tevékenységéről. Báli Jánosné, Baglyasalja Barátainak Köre elnöke bejelentette: csatlakoznak a megye 2 településéhez, játszóteret „vásárolnak”. Majd kiegészítették az ellenőrző bizottságot és megválasztották elnökét Gordos Béláné személyében. V. G. A Cifra palota Kecskemétről, Kiskőrösről Petőfi Sándor szülőháza, Szegedről a dóm nappali fényben és esti fénypompában, Ópusztaszerről a honfoglaló magyarok emlékműve és „sátortábora”, de még sok-sok fotó az októberi országjáró túráról. A Kazár Nyugdíjasaiért Egyesület élt a lehetőséggel: részt vett a Szociális és Munkaügyi Minisztérium „Idősek az idősekért” pályázatán és nyert háromszáznyolcvanezer forintot. Futotta ebből a kétnapos kirándulásra, amelyet összekötöttek egyfajta „fotózási versennyel.” Sűrűn kattogtak a fényképezőgépek, mert Gecse Lászlónénak - a Nógrád Megyei Fotóklub tagjának - három napjába telt, míg átnézte a 260 képet. A döntésben aztán még két fotóstárs segített. így válogattak ki huszonhármat, amelyek kikerültek a közösségi házként funkcionáló Magtár falára. A tágas terem csaknem megtelt a klubtagokkal, akik képeket nézni és egy kicsit nosztalgiázni jöttek. A legsikeresebb három képet Kovács Lászlóné, Gecse Lászlóné és Szabó Imréné készítették, valamennyit a pusztaszeri emlékparkban kapták lencsevégre. De a zsűriző Gecse Lászlóné hangsúlyozta: az amatőr fotósok nyitott szemmel és nyitott szívvel jártak. Észrevették az ember alkotta csodákat, az elsuhanó tájakban a természet szépségét, az emberek együvé tartozásának, egymásra utaltságának szükségességét. Dicsérte a jó kompozíciót s hasznos tanácsokat adott azoknak is, akik képei most nem kerültek a figyelem középpontjába. Aztán Miklósi Lászlóné klubvezető és Bodor Pálné program- felelős szavaiból kiderült az is, az egyesület fontosnak tartja, hogy összegyűjtsék, az utódokra hagyják mindazt, amit a Kazáron élő emberek, két kezük szorgos munkájával létrehoztak. így „tapétázták” ki réges-régen varrott falvédőkkel a terem falát, ahol havonta egyszer összejönnek. Ugyancsak pályázaton nyert pénzből videofilmét készítettek „Bölcsőtől a sírig" címmel. A filmben „felvonultatták” azokat a gazdagon hímzett, csipkével díszített öltözetüket, amelyeket a születéstől az elmúlásig viseltek. Ma már csak ünnepi alkalmakkor, a színpadra lépéskor viseli az „Örökifjú hagyomány- őrző asszonycsoport”. Azt mondják, ma már csak néhány olyan asszony van, aki még nem vetette le a régi, hétköznapi viseletét. A csoport - már elnyert egy ezüst minősítést népdalaival, s az életből „ellesett” vidám történeteivel - a közelmúltban ünnepelte alakulásának ötödik évfordulóját. Közéjük tartozik a nyolcvanesztendős Janusek Jánosné is. Szeléről hozták férjhez Kazárra, s ezt a színpadon is megének- li: „Kazárra kérettek engem. / Ugyan elmenjek-e, vagy sem? / Ha elmegyek, majd jól járok, / Bodros féketőben járok.” Estébe hajlott már a februári délután, ideje volt haza indulni. Ám Bodor Pálné - az asszonyoknak csak Lídia - még kéréssel állt elő. Gyűjtsék össze a régi fényképeket a faluról, mindennapi életükről, szórakozásaikról, hagyományőrző együtteseikről. Arról nem ejtett szót, hogy mi a tervük mindezzel. Az asszonyok sem kutatták, hogy miért tegyék mindezt. Talán azért, mert biztosak benne, megint valami jó dolog „sül ki” belőle. Mint ahogy több szép kiállítású füzet is őrzi a jó kazári étkeket, kazári ízeket és meseszép hímzések a kazári asszonyok szorgalmát. Kézimunkakör M. J. Salgótarján. Idősek és fiatalok körében, a város térségében is kedvelt a kézimunkázás, a Sréter Ferenc Népfőiskolái Egyesület pár napja erre építve alakította meg kiscsoportját, a kézimunkakört. Tizenhatan jelentek meg az alakuló ösz- szejövetelen, ahol tizenkét éves volt a legfiatalabb, nyolcvankettő a legidősebb résztvevő. Úgy határoztak, hogy hetente, pénteki napokon, 16 és 18 óra között találkoznak a művelődési intézményben. Céljuk a tanulás és a tanítás, s jelenleg legtöbben a gobelinkészítést, varrást szeretnék elsajátítani, illetve továbbfejleszteni. Mottójuk: együtt lenni, egymástól tanulni jó, alkotni gyönyörűség. Az alapítók egyetértenek abban is, hogy a kézi munkálkodás közben olykor felolvasással, versmondással színesítenék az együttlétet. További programról, kívánságról is szót ejtettek, eszerint palóc motívumokat gyűjtenének és megtekintenék a mezőkövesdi Kisjankó Bori Múzeumot. A későbbiekben pedig pályázatokon vennének részt, hogy eszközök beszerzéséhez, pótlásához anyagiakhoz jussanak. A közösség nyitott, összejöveteleiken szívesen látják az új belépőket. Közgyűlés a BEBESÉ-nél NMH-információ Salgótarján. A Belszervi Betegek Salgótarjáni Egyesülete úgy 70- 80 között „számolja” tagjait. A közelmúltban tartott évértékelő közgyűlésükön több mint félszá- zan szorongtak. De ahogy dr. Horváth Emilné, az egyesület elnöke elmondotta, a 40 foglalkozáson, amelyet az elmúlt évben tartottak, rendszerint megteltek a széksorok. Az is kiderült, náluk ez egészen természetes. Az esztendős programot a tagokkal közösen állították össze, amelynek gerincét az egészséges életmód, az egészségvédelem, a betegségek megelőzése adta. Ehhez éppen úgy hozzátartoztak az orvosi előadások, a városi egészségnap, mint a túrák parlagfűmentesítéssel, a kirándulások, az ünnepi megemlékezések. így volt ez az elmúlt évben is, amelynek legrangosabb rendezvénye az V. salgótarjáni egészségnap volt, amelyre egy kisfiún emlékeztette az érdeklődőket. Az egészségnap programja új vonásokkal gazdagodott a korábbi évekhez hasonlítva. Közülük a legfontosabbnak a fiatalok megnyerését tartotta az elnök asz- szony. Egészségnevelő propagandamunkájuk „elérte” a fiatalok különböző rétegeit: közép- és főiskolások is „helyet kaptak” az egészségnap programjában. A fiatalokkal már korábban kapcsolatot kerestek. Egész napos konferenciát szerveztek, amelyen a salgótarjáni közép- és főiskolások mellett, a BEBESE szlovákiai partnerszervezetének, a Vis Vitalis fiatal aktivistái is részt vettek. Aztán a korábbinál több intézmény, szervezet támogatta a rendezvényt és jelentkeztek önkéntes véradók is. Jelentős eredménynek minősítették a tagok is, hogy a szoros programot szorgalommal, közös munkával sikerült végrehajtaniuk, s ez az együttműködés a város elismert szervezetévé tették a BEBESÉ-L Külön elismeréssel illették a gazdasági vezető, Szabó Jánosné beszámolóját, amelyből kiderült, a programok lebonyolításához, az egyesület működéséhez szükséges pénz jelentős részét pályázatokon nyerték, vagy szponzoroktól kapták, akik érdemesnek tartották a BEBESE támogatását Deák Piroska, a Vis Vitalis elnök asszonya azt az együttműködést méltatta, amely fél évtizede tart és közös rendezvényekben, előadók kölcsönös cseréjében és baráti találkozókban valósul meg a mindennapokban. Ami pedig az idei esztendőt illeti - s ebben is egyetértettek az egyesület vezetői és tagjai -, most sem adják alább. Az egészséges életmód jegyében előadások sorát szervezik a lakosság egészségi állapotáról, az időskori életmódról, a stresszről, a depresszióról, a keleti és a nyugati gyógymódokról. Megszervezik az immár hatodik városi egészségnapot és lesz túrájuk az egészségért parlagfűmentesítéssel, meg gyógyfürdős kirándulásuk is. Tovább erősítik kapcsolataikat a városi civil szervezetekkel, ott lesznek a Pécskő- patika hagyományos napján és közös programot terveznek az idén is a füleki Vis Vitálissal. Határozott a közgyűlés arról is, hogy díjat alapítanak az egyesületért végzett munka elismerésére. Klubvezetők találkoztak A Nyugdíjasok Nógrád Megyei Szövetségének tagszervezetei, klubjainak vezetői találkoztak a közelmúltban és értékelték a mögöttük maradt esztendőt. Kétségkívül, hogy az egyik legnagyobb, országos elismerést is hozó esemény az országos szövetség által meghirdetett, lebonyolított rendezvény a szépkorúak dalos, valamint a vers- és prózamondóversenye volt, nem kis nógrádi sikerrel. Az északi régióból - ahová Borsod, Heves és Nógrád tartozik - nyolc-nyolc versenyző vehetett részt az országos döntőn. A dalosok közül továbbjutó versenyzőkből öt egyéni és egy páros nógrádi volt. Elindult a klubvezetők képzése, s a szövetség segítette a szervezetek cégbírósági bejegyezését, s közhasznú szervezetekké alakulását: így nagyobb lehetőség nyílik a közhasznú munkát segítő pályázatokra. Az idei programjuk sem szűkölködik eseményekben. Közülük a legjelentősebbek: megszervezik a klubvezetők, a fogyasztóvédelmi munkatársak, felelősök fogyasztóvédelmi képzését Tovább folytatjáka számítógép-kezelői, internet-használati tanfolyamokat. Az országos szövetség az idén is megszervezi a dalos-, a vers- és prózamondó-, valamint a táncversenyeket a szépkorúak részére. A megyei válogatókra áprilisban kerül sor Salgótarjánban. Emellett több sport és szórakoztató program is szerepel a megyei szövetség és a klubok tervei között. S mindezek mellett az idén is lesznek régiós rendezvények is. Egy kirándulás képei