Nógrád Megyei Hírlap, 2009. február (20. évfolyam, 26-49. szám)

2009-02-26 / 47. szám

4

Majdnem önéletrajz

Balassagyarmaton születtem, majdnem 18 esztendeje. Életem első éveit részemről homály fedi. Unalmas kisgyerek lehettem, mert a bátyámról sokkal többet mesélnek nekem, mint rólam. „Téged letettünk valahova és te ott órákig eljátszadoztál” - mondják.

Egész jó kis osztályba kerültem, könnyen összeismerkedtem a többiekkel. A mi osztályunkat a suliban mindenki ismerte. Sok mindenben történelmet írtunk, bár nem pozitív dolgokra kell gondolni. Kilenc évig voltam cserkész, máig emlegetem azokat az éveket, nagyon sok helyen jártam velük és nagyon sok mindent megtanultam tőlük, de sajnos, úgy hozta a sors, hogy kiléptem. Jelentkeztem a művészeti iskolába, énekes színjáték szakra. Az éneklés és a színjátszás mellett iskolaidőben próbálkoztam a szavalással is, kisebb-nagyobb sikerrel. Tizenegyedik osztályban eljutottam Sátoraljaújhelyre, az „Édes anyanyelvűnk” nyelvhasználati verseny országos döntőjébe, valamint bekerültem az akkor még Strooke, most már 8thPUB nevű zenekarba vokalistaként. Idén végzősként a magyar kultúra napi szavalóversenyen különdíjas lettem.

Amüyen nyugodt kislány voltam, ma olyan vadóc és pörgős vagyok. Nagyon érdekelnek a tetoválások és a percingek. Testékszerem már három éve van, de még szeretnék egyet-kettőt Az a jó bennük, hogy ha megunom őket, vagy úgy érzem, túl idős vagyok hozzájuk, kiveszem és rövid időn belül nyom nélkül eltűnik a helye. A tetoválással azonban vigyázni kell, kétszer is meg kell gondolni, hogy mit és hova. Bár ma már a tetoválás nagy részét el tudják tüntetni lézer segítségével, de egy vagyonba kerül. Szeretnék tetoválást, de olyan helyre, ahol majd öreg koromban nem fog zavarni, s ha kell, könnyedén eltakarhatom. Szerintem ízléstelen, ha valaki tetőtől talpig tele van varrva, a hegtetoválásról, a fültágításról ne is beszéljünk! Kétszer is gondoljátok át, hogy hova szúratjátok, vagy hova és mit varrattok!

Kurucz Ágnes II. Rákóczi, 12. b

A teljes írásért kattintson ide: www.nporthu

Kihúzom a cipzárt a barna, bőrcsíkokkal díszített táskámon. E pillanatban máris elém tárul életem és vitele egy „szatyorban”. Amin először megakadt a szemem, az egy kék esernyő. Én csak önzőernyőnek hívom, mert olyan kicsi, hogy senki és semmi nem fér el alatta rajtam kívül, még az iskolatáskám se. Mélyebbre nézve pislog rám a pénztárcámon ülő béka... nyilván már megint üres. Csillog az alufólia a szinte mászó, pár napos szalámis szendvicsemen. Alatta a kockás neszesszerem, benne szemceruza, piros körömlakk, ajakápoló. Csörög a fémtolltartóm (kedvenc tolláimmal töltve), ahogy a malac és szamár plüssel felruházott kulcstartómmal a helyért birkóznak. Mellettük helyezkedik el a zöld, selyembevonatú, virágos szemüvegtok - feltűnő darab a táskám rejtelmei között. Szeretem a lila keretes szemüvegem, nemrég kaptam, így már az utolsó sorból is el tudom olvasni, ami a táblára van írva.

Nagy helyet foglal el a határidőnaplóm: fekete bőr, barna selyem könyvjelzővel. Hú, ha mesélni tudna...! Minden megtalálható benne, ami igazán jellemez engem. Ám itt még nem fogyott ki a retikülöm a papírkötegből. Az éppen olvasott könyvem sem maradhat otthon, ami Ma szőke vagyok cím alatt fut. Még nem tettem említést a papírzsepi- halmazról sem, ami mindig csak be van hajítva. Már megtaláltam az igazán tökéletes tartót nekik, vagy mégsem? Nem rakja el magától, amikor bedobom őket. Viszont van előnye is ennek a hanyag tárolásnak: ha a teás flakonom szivárogni kezd, eszméletlen gyorsan felszívja a zsebkendő. Rágót is találok mindig, nem bírom ki, hogy ne csámcsogjak valamivel. Ha édesség nincs nálam, akkor a mentolos rágógumi a nyerő. A mindezeket körbefonó, elhasznált fülhallgatóm is fontos szerepet játszik napjaimban. Amikor csak lehet, zenét hallgatok.

A telefonom már majdnem elfelejtettem: mindig csörög. Most is - úgyhogy felveszem és behúzom a cipzárt.

Ebecz Diána II. Rákóczi Ferenc Gimnázium, 9. a

Mértékem az értékem

Az emberiségben már régóta ott van a kicsinyességre, vagy a magamutogatásra való hajlam. Túl gyakran foglalkozunk a külsőségekkel. Mindenki úgy ru- házkodik, ahogy neki tetszik, és úgy lyuggatja szét magát piercingekkel, ahogy kedve tartja, semmi jogom beleszólni, megvetni ezért! Ezeket én könnyen jelentem itt ki és minden nehézség nélkül tartom be, mivel valamilyen szinten én is a „számkivetettek” csoportjába tartozom. Sokszor hordok másnak nem tetsző ruhadarabokat, esetleg olyat, amit én fabrikáltam. De a bakancsomat tuti nem tudja senki szó nélkül hagyni! Egy ideális világban mindenki maga döntené el, mit, mikor, mivel vehet fel, persze tudni kell, mi illik, mi nem.

A szofisták úgy vallották: „mindennek mértéke az ember!” Ebben a mai hazug és korrupt világban nem találkoztam ettől igazabb kijelentéssel. Ahány kontinens, ország, város, etnikum, család, vagy akár egyén, annyi szokás. Milyen egetverő megbotránkozást tud kiváltani egy lila hajú, tetoválásokkal és piercingekkel bíró fiatal! Senki nem kérdezi meg tőle: fiacskám, mit gondolsz a recesszióról, szeretnél-e családot, van-e kutyád vagy macskád?! Ehelyett az őt pásztázó közönség minden előzmény és jogos ok nélkül semmirekellő naplopónak tartja, akinek se anyja, se apja! Másik példa a cigányság. Sokan közülük vagyonuk jelentős részét, amelyet így vagy úgy szereztek,

arany ékszerekbe fekteük és előszeretettel viselik is ezeket a felsőruházatukon kívül. Ehhez sincs senkinek semmi köze, amíg hátrányunk nem származik belőle.

Több afrikai törzsben a fiatal lányok nyaka köré fémgyűrűket helyeznek el szorosan, hogy nyújtsa a nyakat. Más törzsekben az a férfivá érés jele, ha fájdalmasabbnál fájdalmasabb helyekre fémkarikákat, cövekeket szúrnak, ott ez az érdem, a kisfiúk álma. Olyan is létezik, hogy a serdülő lányokat a csiklójuk- tól fosztják meg (kivágják), nehogy később megcsalja a férjét. Ezen a helyen ez elfogadott velejárója a női létnek, ez a divat! Ezeket a gyomorfelfordító tényeket mégis minden nehézség

nélkül befogadja szervezetünk, bezzeg, ha a bolti eladónak piercingje van...!

Lenne azonban egy égetően fontos megjegyzésem minden kicsit is különc ember nevében: hagyjunk fel egymás külsejének kritizálásával! így is túl sok az ármány, a rosszindulat ebben a berozsdásodott országban. Még ha lila is lenne a hajam, akkor is ugyanolyan alkalmas és képes lehetek bármire, amire a barna hajúak. Az én testem az én kincsem, és meg tudom védeni, ha jönnek a kalózok!

Kiss Eszter Bolyai, 12. d

A teljes írás itt olvasható: www.nport.hu

2009. FEBRUÁR 26., CSÜTÖRTÖK

Nincs két egyforma

Sokak szerint humoros természetem van, ami szerintem senkinek nem válik hátrányává, bár vannak olyan helyzetek, amikor félre kell tenni ezt az oldalamat. Mondták még, hogy segítőkész vagyok - ami tőlem telik, abban szívesen segítek másoknak. A barátaim mellett kitartok, mindig számíthatnak rám, de én is számíthatok rájuk. A divatról: ha végignézek az utcán, nem látok két egyforma embert. Mindenki másképp öltözködik, de sokan közülük még mindig csak keresik a saját stílusukat. Ritka és szerencsés az, aki már megtalálta.

A különféle tetoválásokat és percingeket is az önkifejezés miatt „hordják”, vagy csak a divat miatt. Nekem sajátos stílusom van, amiket nem tetoválásokkal és percingekkel fejezek ki. A jövőre tekintve már vannak terveim: szívesen foglalkoznék újságírással, vagy a médiával kapcsolatos dolgokkal, esetleg fotózással.

Szabadidőmet általában gitározással, rajzolással és énekléssel töltöm. A jövőben szeretnék több idegen nyelvet elsajátítani, és sokat utazni más országokba.

László Gabriella II Rákóczi, 9. a

Elmész mellettem

Immár kilencedik évemet töltöm a II. Rákóczi Ferenc iskolában, ahol sok barátot szereztem. Én is használom a mai „szlengeket”, és mint minden kamasz, figyelem a divatot. Külsőre nem különbözők egyik 15 éves lánytól sem: egyszerűen elmész mellettem az utcán. A környezetem számíthat rám, bár van, amikor komolytalanul kezelem a helyzetet. Próbálom felvidítani az embereket. Ritkán vagyok szomorú, viszont annál makacsabb vagyok. A szüleimnek is gyakran segítek, de mint minden gyerek, én sem csinálok mindent úgy, ahogy kellene. Például vitatkozunk, hogy szombat este elengednek-e. S még nincs semmi elképzelésem, mi lesz velem három év múlva, ha elvégeztem a gimnáziumot!

Az ember egész életében keresi önmagát. Mindenkinek sikerül megtalálni - többé-kevésbé.

Vereb Kitti II. Rákóczi, 9. a

ftöílüt 6 tßtum tiM

Vallomás magamról - először és nem utoljára

Mindenki felteheti magában a kérdést: ki is az az ember, aki visszanéz rám a tükörből? Vajon az öltözékem, a frizura, a smink megmutatja másoknak a valódi énemet?

Van, aki saját stílusa szerint választ ruhát, mások divatlapokból öltözködnek. Szeretem magam eldönteni, mit veszek fel. Azt hiszem, ezzel tudom igazán magamat adni. Ám a ruha nem mindig tükrözi a valóságot. Akadnak olyanok, akik nem engedhetik meg maguknak az igényesebb öltözködést, mások csupán azért vesznek fel egy ruhát, mert az éppen „trendi”. Ezért is nagy hiba manapság, hogy sokszor öltözék alapján ítélnek. Ha igazán meg szeretnénk ismerni egy embert, a külseje vizsgálgatása helyett a szemébe nézhetnénk. Nem hiába a régi mondás: a

szem a lélek tükre. Megmutatja, milyen emberek vagyunk: kedvesek, segítőkészek, esetleg rosszindulatúak, gorombák. Árulkodik belső tulajdonságainkról. Ha egy ember jóindulatú, „tiszta szívű”, de nem hord „szép ruhákat”, akkor úgy gondolom, nem a külseje, hanem a belső tulajdonságai miatt fogják szeretni, s ez így helyes.

Furcsa példa: Hamupipőkét is csúnya ruhákban járatták, a herceg mégis őt szerette meg. Nem hiába, hiszen a lány belsőleg volt gyönyörű. Először tehát mindig magunkban kell tisztáznunk, rendeznünk belső értékeinket, hiányosságainkat, mert ez sokkal fontosabb, mint az éppen aktuális divat.

Pa utó Eszter Bolyai János Gimnázium, 10. d

„... miről beszélhet egy rendes ember a legnagyobb élvezettel? A felelet: saját magáról... az ön- megismerés gyenge oldalunk, pedig feltétlenül szükségünk van rá. ” Sajnos, ez az idézet nem tőlem, hanem egyik kedvenc írómtól, Dosztojevszkijtől származik. Ahogyan ő, én is fontosnak tartom a helyes önismeretet, mert befolyásolhatja életünket, mindennapjainkat.

Divatos manapság bugyu- tábbnál bugyutább önismereti teszteket kitölteni, amelyek csak arra alkalmasak, hogy felszínes képet kapjunk önmagunkról.

Számomra sokkal fontosabb az a közeg, az a háttér, amely lehetőséget teremt arra, hogy tisztában legyek képességeimmel, korlátáimmal.

Sajnos, a mai világ hemzseg a ferdítésektől, értéktelen, olcsó fogásoktól, amelyek között még tapasztalt felnőttnek is nehéz eligazodni. Bizonyos értékekkel, erkölcsi eszmékkel szemben kritikus vagyok, emberek fölött viszont sohasem tudnék ítélkezni.

Véleményalkotás terén elvárom, hogy teljes mértékben szabad és független lehessek, ugyanakkor tiszteletben tartom mások álláspontját. Ezen kívül szeretek elbizonytalanodott embereken segíteni, gyakran fordulnak hozzám tanácsért. Bátran helyet adok önkritikának is az életemben. Hibáimat vállalom, hisz azokból is tanul az ember, s mára már biztos vagyok benne, hogy nem érdemes azzal próbálkozni, hogy

ezekből a hibákból előnyt kovácsoljak magamnak.

Törekszem arra, hogy a társadalom kicsit sem beolvasztott, besavanyodott tagjaként, helyesen, a számomra fontos értékek szerint éljem az életem. Kialakult, határozott értékrendem van, nem az a fajta ember vagyok, aki egy átlagos alak szerepéért áll sorba.

Fő mottóm: aki mer, az nyer. Ha valamit el akarok érni, egyszerűen belevágok, lesz, ami lesz. Ez a fajta spontaneitás néha nehéz helyzetekbe sodor, de ez nem zavar, előbb-utóbb sikeresen kilábalok ezekből.

Bevallom, nem szeretem kimutatni az érzéseimet, így kevésbé érzem sebezhetőnek magam. Szeretem a szélsőségeket, nem vagyok az á tipikus középutas. Képességeimet igyekszem a szépségteremtésre és az esztétikai minőség igényes formába öntésére felhasználni. Ezek gyakorlására, fejlesztésére sok időt fordítok, lustaságomat e téren nem esik nehezemre leküzdeni. Életemben óriási teret kap a művészetek világa.

Ki sem tudom mondani, mi lenne velem képzőművészet, zene és irodalom nélkül. Szerencsésnek érzem magam azért, mert már korán rájöttem arra, hogy mit kell, mit érdemes szem előtt tartánom az életben. Minél inkább sikerül az embernek kiismernie saját magát, annál teljesebb, tartalmasabb életet élhet.

Ritka Anna II. Rákóczi, 11. a

Én a táskámban