Nógrád Megyei Hírlap, 2009. február (20. évfolyam, 26-49. szám)

2009-02-24 / 45. szám

SPORTTŰKÖR 20Q9. FEBRUÁR 24., KEDD Jól fogynak a jegyek Hadfi Dániel harcra kész cselgáncs. Inunár egészségesen várja a Világkupa-sorozat varsói folytatását az Európa-bajnok Had­fi Dániel, akinek dzsúdós elfog­laltságaival párhuzamosan az is­kolapadban is bizonyítania kell. A világbajnoki bronzérmes csel- gáncsozó tavaly immunproblé­mákkal küszködött, mandulamű­téten esett át, részben ennek tud­ható be az olimpián elért - csaló­dást keltő - hetedik helye is. „Most végre remek erőben va­gyok, az utóbbi időben többször is kivizsgáltak a Sportkórházban és az orvosok mindent rendben ta­láltak - nyilatkozta az MTI-nek. - A pekingi játékok kedvéért 2008- ban több vizsgámat is elhalasztot­tam, ezek a mostani évre tolódtak át, úgyhogy van mit pótolnom. A sok tanulással együtt járó stressz miatt mostanában kissé fáradé­konyabb voltam, kaptam egy ki­sebb bőrfertőzést, ráadásul mivel a TF nappali tagozatán vagyok utolsó éves, edzeni is kevesebbet tudtam.” A 26 éves Hadfi meg­szaporodott teendőinek tulajdo­nítja a Hungária Kupán két hét­tel ezelőtt elszenvedett fiaskóját is: „Ott még nem igazán voltam egyenesben, azért kaptam ki a második meccsemen. Utána azonban remekül sikerült a tatai edzőtábor, úgyhogy harcra ké­szen utazom a hétvégi, varsói ver­senyre.” Ami az idén életbe lépett szabályokat illeti, a Honvéd-TFSE büszkesége nem örül, hogy edző­je, Tones Péter nem ülhet már le a tatami mellé. A vigaszág nagy versenyeken való eltörléséről vi­szont felemás véleménnyel van, hiszen ha Pekingben már az új rendszert alkalmazták volna, ak­kor ő automatikusan az ötödik helyen végez... Kiscsapatok bravúrja labdarúgás Magyar Kupa, megyei selejtező, 1. forduló jégkorong. Jól fogynak az ápri­lis 24. és május 10. közötti svájci jégkorong-világbajnokság jegyei, a magyar szurkolók eddig közel kétezer belépőt vásároltak. A ma­gyar szövetség tájékoztatása sze­rint a szervezők a 450 ezerből eddig 250 ezer jegyet adtak el. Az értékesítés első szakaszában a napijegyek fogytak, most már viszont az egy adott találkozóra szóló belépők a legkeresetteb­bek. Luciana Crameri, a szerve­zőbizottság esemény- és marke­tingvezetője elmondta, hogy a rendezéssel kapcsolatos kiadá­sok akkor térülnek meg, ha leg­alább 300 ezer jegyet adnak el. A világ élvonalában hetven év után szereplő magyarok április 24-én a szlovák, 26-án a kanadai, 28-án pedig a fehérorosz válogatottal találkoznak Zürichben. Ezt köve­tően jön, vagy a kiesés elleni cso­portküzdelem, vagy pedig a 12- es középdöntő. Márciusban folytatódik l kupa. A magyar labdarúgó Ligakupában állva maradt legjobb nyolc csapat - közte az egymással összesorsolt Honvéd és Vasas - március 3. és 5. között négy pár­ban mérkőzik először az immár egyenes kieséses szakaszba jutott sorozatban. Ligakupa negyeddön­tős programja. 1. mérkőzések, már­cius 3., kedd: DVTK - Fehérvár FC 16.30 ó. Március 4., szerda: Győri ETO - Újpest FC 14.30 ó, PMFC (II.) - Szombathelyi Haladás 17 ó. Március 5., csütörtök: Budapest Honvéd - Vasas 18 ó. 2. mérkőzé­sek, március 25., szerda: Szombat- helyi Haladás - PMFC 16.30 ó, Va­sas - Budapest Honvéd 17 ó, Fe­hérvár FC - DVTK 17 ó, Újpest FC - Győri ETO 18 ó. Az elődöntőben: 1 Ionvéd/Vasas - PMFC/Haladás, DVTK/Fehérvár - Győr/Újpest Já- téknapok: március 29. és április 8. Az első mérkőzések pályaválasz­tója a Budapest Honvéd - Vasas, il­letve a DVTK-Fehérvár FC pár­harc továbbjutója lesz. A döntőre május 13-án kerül sor. Balassagyarmat (fehér mezben) fölényes győzelmet aratott az Ösagárd ellen ősagárd - Balassagyarmati VSE 0-16 (0-6) Balassagyarmat, műfüves pá­lya, 100 néző, vezette: Babcsán A. (Szűcs Gy.). Balassagyarmati Városi SE: Geregai (Földi) - Balga (Langó), Duba, Földvári, Szenográdi (Csitári) - Benécs (Fábri T.), Nagy Á. - Vidra, Mohácsi, Zolnyánszki - Széles. Edző: Nagy Tibor. Ősagárd: Nagy 0. - Kraft, Hugyecz, Leányvári, Petyánszki - Fodor, Kuska, Holecz, Mogyo­rósi - Horváth Z., Miklósi G. Edző: Bánki András. GL: Széles (6), Vidra (3), Fábri T. (3), Csitári, Zolnyánszki, Nagy Á., Langó. Az ősagárdi sportegyesület sportszerű hozzáállást tanúsított, ugyanis saját pályájuk használ­hatatlansága miatt pályaválasztói jogukat feladva elutaztak lejátsza­ni a mérkőzést Balassagyarmatra. Ságújfalu - SBFC 0-5 (0-2) Ságújfalu, 60 néző, vezette: Hornyák K. (Tóth L, Baranyi G.). Ságújfalu: Bozó A. - Bocsó J. (Szabó].), Jánosi, Dénes F., Már­ton N. (Dobai Á.) - Rácz B. (An­gyal K. I..), Fodor Sz., Márton Sz., Bartkó - Könnyű, Lakatos Zs. Edző: Mánczos Tamás. Salgótarján-Baglyasalja FC: Kiss M. - Galbács (Rácz T.), Pingjczer, Csatlós Cs., Németh - Almási L, Tarcsa B. (Balia D.), Csatlós T. (Rács L), Jeney Gy. - Kálmán J., Siróczki G. Edző: Kis Károly. GL: Siróczki G. (3), Tarcsa B., Kálmán J. További eredmények: Karancs- ság SE (megyei II. osztály) ­Mátranovák (I.) 3-5 (2-0), Vizs­lás (II.) - Karancslapujtő (L), 1-11 (1-6), Somoskőújfalu (II.)- Cered (I.) 1-5 (0-2), Karancsalja (II.) - Nagybátony (I.) 3-1 (2-1), Dejtár (II.) - Szécsény (I.) 1-3 (1-3), Szirák (II) - Kisterenye (I.) 3-3 (1-1)- Szirák jutott tovább, Karancs- keszi (II.) - Karancsberény (I.) 1-3 (1-2), Nőtincs (III.) - Buják (I.) 4-0 (2-0) - Bujákon játszot­ták, Varsány (II.) - Tar (I.) 0-0 - Varsány jutott tovább, Bércéi (II.)- Vanyarc (II.) 9-0 (4-0), Nézsa (II.) - Romhány (I.) 0-5 (0-1), Nógrádsáp (II.) - Pásztó (I.) 1-5 (1-4), Érsekvadkert (II.) - Héhalom (I.) 4-3 (1-2), Babcsán Művek (III.) - SBTC (I.) 1-1 (1 -0) - Babcsán Művek jutott to­vább, Patak (II.) - Rimóc (I.) 1 -4 (0-2), Kétbodony (II.) - Palotás (I.) 0-3 - játék nélkül, mert a Kétbodony visszalépett, Bánk (II.) - Szügy (I.) 3-5 (0-2. Ki­emelt: Berkenye. B. T. A 2. forduló párosítása Február 28., szombat, 14 óra: Mátranovák VSC (megyei I. osz­tály) - Karancsberény (I. o), Karancsalja MSE (II. o.) - Cered (I. o.), Pásztó SK (I. o.) - Szécsény VSE (I. o.), Rimóc SE (I. o.) - Ba­lassagyarmat SE (NBIII.). Március 1., vasárnap, 14 óra: Szirák FC (II. o) - SBFC (NB III.), Varsány SE (II. o.) - Romhány SE (I. o.), Bércéi SK (II. o.) - Berke­nye SE (I. o.), Babcsán Művek SC (III. o.) - Palotás SE (I. o.). Kiemeltek: Szügy SE (I. o.), Nőtincs (ül. o.), Érsekvadkert SE (II. o.), Karancslapujtő KSE (I. o.) A továbbjutásról ezúttal is egy mérkőzésen határoznak a csa­patok. Döntetlen esetén az alacsonyabban rangsorolt gárda lép­het a következő körbe, míg azonos osztályban szereplő együtte­sek a rendes játékidőt követően hosszabbítással, illetve büntető- lövésekkel döntik el a továbbjutó kilétét. Visszatérhetnek a régi sikerek! (?) sífutás Diákolimpia országos döntő, Galyatető A tavalyi hazai hóhiány alapo­san kitolt a sífutás hazai után­pótlásbázisával, még a nagy ha­gyományokra visszatekintő or­szágos diákolimpiái döntő is el­sokadvirágzását) élő hagyomá­nyos petőfis szakág képviselői idén bepótolhatták az elmara­dást, és megmutathatták, a bein­dult fejlődés melyik lépcsőfokán Az újrakezdés úttörői: a negyedik korcsoportos petőfisek maradt, többek között a salgó­tarjáni Petőfi iskola jó néhány, ebben a sportágban (is) szorgos­kodó tanulójának legnagyobb bánatára. Ám a „nagy leülést” követően másod (vagy tartanak. Igaz, a 4-5 éve Nemes Andrea tanárnő - aki az atlétika mellett sífutásban is országos bajnoki címig vitte csapattag­ként - vezetésével újraindult, valaha csak „petőfis sportág­ként” emlegetett sífutás orszá­gos seregszemléjén a kisebbek még nem vettek részt, de a már pár éve lehetőségeikhez képest mindent megtevő, általános is­kolában már lassan végzős ne­gyedik korcsoportos gyerekek bizonyíthattak. A mostani tisz­tes eredmények elérésében so­kat segített a szlovákiai edzőtá­bor, mert a múlt hét végi diák­döntőre meglehetősen kemény terepet jelöltek ki Galyatetőn, ahol 30 centis hó és (végre) ide­ális körülmények várták az in­dulókat. A hajdanán szakajtó- nyi érmet hazahozó, és a sport­ágban szinte egyeduralkodó pe­tőfisek még messze vannak ré­gi dicsfényüktől, Vásáreczki Ramóna ezüst-, Réti Beatrix bronzmedálja, valamint Veres Marcell 5., Lipták Sándor 6. és Géczi Szabolcs 8. helye már fel­villantott egy picit a felejthetet­len múltból. Azért „bepótolni va­ló” akad még elég, de ne legyünk türelmetlenek, a további sike­rekhez vezető úton már újra el­indultak. (sts) Unja már, hogy „dobozban" lapátol Sevillában száll először hajóba a háromszoros olimpiai bajnok Hosszú és hideg az idei tél, így a lehető legjobbkor jön a kajak-kenu válogatott február 28-án kezdődő se­villai edzőtáborozása. A hajóba szállást Janics Natasa, a szegedi Démász SE háromszoros olimpiai bajnoka is nagyon várja már, mert a hosszúra nyúló fagyos tél­ben idehaza várhatóan csak másfél hónap múlva te­hetné meg ugyanezt. lai edzőtáborunkat, mert én mindig olyankor szoktam jobb kedvre derülni, amikor már sza­bad ég alatt evezhetek és nem-Futok, úszók, erősítek és még lapátolok is, de sajnos, utób­bit csak a felújított és átalakított szegedi tanmedencében tehe­tem, ahol naponta más­fél órát töltök el - nyi­latkozta a szegediek büszkesége, aki az idei versenyévadban nagy tervek megvalósítására készül. - Ez az első olyan téli felkészülé­sem, amelyet Kovács László, az új edzőm ve­zényel, pontosabban az a segítőtárs, aki kis­lánykoromban édes­apámmal együtt már mellettem volt és nagyon hasz­nos tanácsokat adott. Eddig min­den nagyon tetszik, de már na­gyon várom a háromhetes sevil­néhány négyzetméteres „doboz­ban”. Natasa tavaly Pekingben - párban Kovács Katalinnal ­újabb olimpiai győzelmet aratott és ezzel ötkarikás aranyérmei­nek száma háromra emelkedett. Szerepelt az ezüstérmes kajak négyesben is, amelynek három tagja - Kovács, Kozák Danuta és Szabó Gabriella - a Domino Hon­véd szakosztályának kötelekébe tartozik.- Az én sportágamban a nem olimpiai óvekben mindig van Európa- és világbajnokság, és a forgatókönyv az idén sem válto­zik, így két nagy és emellett még egy sor szintén jelentősnek mondható cél lebeg előt­tem. Egyelőre túl korai lenne konkrétabban fo­galmazni, az viszont nem titok, hogy 2009- I ben ismét szeretnék az I egyesben is válogatottsá­got kiharcolni, illetve a lehető legtöbb számban ! indulni a szezon legfon­tosabb versenyein - mondta befejezésül Natasa, aki már tíz évvel ezelőtt is a maihoz hasonló kemény edzésekkel töl­tötte a téli hónapokat.- Vajon Natasa párosban újra összeáll Kovácsács Katival?!

Next

/
Thumbnails
Contents