Nógrád Megyei Hírlap, 2009. február (20. évfolyam, 26-49. szám)
2009-02-23 / 44. szám
a* !k d jr vi 1 r ú J Ifi 1' \J Beszterce-lakótelepi általános iskola három évvel ezelőtt további újdonsággal halmozta mindazt, ami a keretei között elfért: a város iskoláinak díjnyertes maskarásait is meghívta a „nagy jelmezversenyre.” A kezdeményezés múlt szombati folytatása jól példázta, hogy az ötlet ötletességet csihol, s még a felnőtteknek is kedvet csinál a vigadozásra. Egyéni és csoportos produkciók szórakoztatták a sokaságot, s zsűrinek pedig ugyancsak feladták a leckét. Ez alkalommal a házigazda iskola tanulói bizonyultak a legsikeresebbnek: a felső tagozatosok között a bohóccsoport megjelenése, előadása, az alsósok között pedig a dzsungelbeli jelenetet bemutatók lettek az első helyezettek. A díjakat az önkormányzat adományozta, a győztesek jutalma tavaszi autóbuszos kirándulás lesz. További képek a www.nport.hu-n. „Hinni akarom, hogy tartozom valahová" Gyermekkoromban még csodálkozva néztem az óriási bajusz gazdájára, aki rendre ízes palóc tájszólással beszélt. Mára ezt felváltotta a tisztelet. Mert róla még manapság is megmondják az ismeretlenek, hogy valahol a palóc földben kell keresni a gyökereit, s mert gyermekek-fiatalok százainak lelkében ültette el a hagyományaink iránti alázatot. Szabó János, a Nógrád táncegyüttes alapító tagja pár napja vehette át a Martin György Néptáncszövetség művészeti vezetői nívódíját. Interjúnk ez alkalomból készült, a sokéves ismertség - és közös szülőfalunk, Nemti - révén a megszokottnál személyesebb hangvételben. Schveiczer Krisztián- Tizennégy évesen, 1970-ben nővérem invitálására kezdtem el a táncot Salgótarjánban - kezdte Szabó János, a salgótarjáni Nógrád táncegyüttes művészeti vezetője: - Eleinte még csak havi egy alkalommal .tartottunk próbát Székely István vezetésével, aki 1975-ben elindította a Nógrádot ezen a csodálatos úton. Őt és Mlinár Pált tartom mestereimnek, de köszönettel és elismeréssel kell szólnom a Hájas* házaspárról és Gyebnár Lászlóról is. Büszke vagyok arra, hogy ilyen emberek örökségét vehettem át!- Mi fogott meg a néptáncban? Mivel „reklámoznád”?- Semmivel. Engem ugyanis nem maga a néptánc fogott meg, hanem a közösség. A mai napig azt vallom, hogy nem kell mindenkinek táncolni, csak az a lényeg, hogy az ember olyan közösségben legyen, ahol jól érzi magát. Mindegy, hogy fát farag, furulyázik, énekel, vagy sakkozik. Ahová annak idején én keveredtem, ott éppen táncoltunk.- Te lettél az év művészeti vezetője. Mit jelent ez számodra?- Ismét bebizonyosodott, hogy minden közhelyben rejlik igazság: az alázatos és tisztességes munka előbb-utóbb mások elismerését is meghozza. A táncos pályafutásom 39. évét taposom. Soha nem vágytam arra, hogy kitüntetéseket kapjak azért, amit szívből teszek, de nagyon jól esett, hogy engem tiszteltek meg ezzel a címmel. A legbüszkébb mégis arra vagyok, hogy fennállása óta soha nem volt még üyen szépszámú a Nógrád táncegyüttes, és hogy minden fiatal örömmel jön a próbákra, a fellépésekre.- Tavaly a Nógrád fennállása legszebb eredményével minősült kiválóra, ez évben pedig te jutottál a csúcsra. Hova tovább?- Szeretném, ha minél több gyermek, fiatal érezhetné meg a táncnak azt a felemelő, embert formáló és önbecsülés-növelő erejét, amelyet ma csak nagyon kevesen ismernek. Remélem, hogy a vállalkozók, s mindazok, akiknek módjukban áll, mielőbb felismerik, hogy fontos támogatni a néphagyományok tovább éltetőit. Nem csupán a múlt iránti alázat jegyében, de a jövőnk érdekében is...- Hagyományőrzők a jövőért... ?- Sokan értetlenül néznek rám, amikor arról beszélek: amit mi, hagyományőrzők teszünk, az a sokat emlegetett bűnmegelőzés és az esélyegyenlőség biztosítása, méghozzá színtiszta formában. Gondoljunk csak bele...! Ma Salgótarjánba 3700 általános iskolás jár, közülük legfeljebb 1500 táncol, énekel, vagy sportol, egyáltalán: foglalkozik valamivel. A többi nem csinál semmit, rosszabb esetben pedig elindul egy olyan úton, amelyen nem kellene... Szeretném, ha ők is belekóstolhatnának abba, hogy milyen jó valahová tartozni.-És ha a mennyiség a minőség rovására megy?- Nem a minőség a legfontosabb. Volt már a Nógrádban nem egy emberke, aki „beesett” a Táncházba úgy, hogy „se keze, se lába” nem volt a dolgokhoz. Ez bizony, amíg táncoltak, érződött rajtuk, így a nagy fesztiválokra nem kerültek be a fellépő csapatba - ott ugyanis hozni kell egy nívót -, de a próbákra rendszeresen jártak, felléptek a „kisebb” előadásokon és jól érezték, érzik magukat közöttünk. Elismert, híres táncosokat nevelni szinte bárki tud, akinek több száz gyerek tartozik a keze alá, de megtartani ^ néptáncnak azokat embereket, akik maguk is tudják, hogy nem ezen a pályán fognak érvényesülni... Nos, az az igazi eredmény.- Te, aki a hagyományoknak élsz, hogy érzed magad a mai világban?- Sajnos, Pósa Lajos palócföldi író meglátása mélyen él, nem csak a gondolataimban, de a mindennapjainkban is. Ő úgy fogalmazott: „hová lett falunk áhí- tatos lelke? Elfújta a szellő. Úgy divatját múlta, mint a gyöngyös párta vagy a rojtos kendő... Micsoda világ ez, már a falu is csak hívságnak áldoz, hűüen lesz lassacskán szántóvető, s ősi gúnyájához. Tulipántos szűrnek hulló tulipántja képe. erkölcsének, hulló tulipánttal mintha mindig egy-egy magyart temetnének”.- Vészharangot kongatunk?- Annyi minden eltűnt már ebből a világból, ami magyar...! Lassan nem marad más, csak a hagyomány, csak erről ismerszik meg ez a nemzet. Meglehet, nem ok nélkül érezzük azt sokan: manapság másra sem kell az ember, csak hogy vásároljon de én hinni akarom, hogy tartozom is valahová! Nem, ha nem engedjük, a magyarság népi kultúrája soha nem fog elsorvadni... Hűséges a palócsághoz „Szabó János felvállalja palócságát. Abban az együttesben lett vezető, ahol gyerekkorában elkezdte a táncot. Nem szeretne mást és máshová sem kívánkozik, ez már látszik. A kitüntetéssel több évtizedes munkásságát, a palócsághoz való hűségét ismeri el a szövetség” - e szavak kíséretében adta át a művészeti vezetői nívódíjat dr. Diószegi László, a Martin György Néptáncszövetség elnöke. A nagy jelmezverseny 'T i /m ****** •*•» mzmgrs^