Nógrád Megyei Hírlap, 2009. február (20. évfolyam, 26-49. szám)
2009-02-13 / 36. szám
2 NÓGRÁD MEGYE - PF 96 2009. FEBRUÁR 13., PÉNTEK Oltással a halálos kór ellen A méhnyakrák a nőket érintő daganatos betegségek között a második helyen szerepel. Világszerte évente százezrek halálát okozza, pedig időben felfedezve szinte száz százalékban gyógyítható. Sőt, mi több: védőoltás is létezik ellene! A halálos kór elleni vakcinákra pályázatot hirdettek meg, a nyertes települések között pedig Nógrádszakál is szerepel. Csuka Enikő HófféászázL A Magyar Vörös- kereszt, az Egészséges Településekért Alapítvány és a GlaxoSmithKline Kft. a múlt évben hirdette meg első alkalommal méhnyakrák elleni oltás pályázatát, amelyen közel húszmillió forint értékben lehetett vakcinát nyerni. A programban az ötezer főnél kevesebb lélekszámú, hátrányos helyzetű települések alap- és középfokú oktatási intézményei vehettek részt. A pályázat célja, hogy felhívja a figyelmet az egyén felelősségére a méhnyakrák megelőzésében, tájékoztatást nyújtson annak lehetőségeiről és elérhetővé tegye a vakcinát olyanok számára is, akiknek egyébként nem lenne erre lehetősége. Célja továbbá, hogy elősegítse a hátrányos helyzetű községekben élők egészségének és életminőségének javulását, valamint az egészséges szemléletmód kialakítását. A felhívásra országosan közel kétszáz iskola adta be a pályamunkát, a döntés eredményeként pedig kétszáz, tíz és tizennégy év közötti lány részesülhet a térítésmentes védőoltásban. A nyertes községek között szerepel Nógrádszakál is. Ludányiné Bella Szilvia munkaközösség-vezető megkeresésünkre elmondta, hogy a település védőnője, Róka Miklósáé hívta fel figyelmüket a pályázati lehetőségre. A községben tizenhárom lány tartozik a támogatott korosztályba. Az ingyenes oltásokat pedig - amelyeket Nógrádszakál háziorvosa, dr. Járosi János fog beadni - a pályázati kiírás szerint három fázisban fogják megkapni: február 25-én, március 25-én és augusztus 25-én. Minden szülő egyetértett gyermeke beoltásával, döntésükről beleegyező nyilatkozatot adtak.- Az egészségtudatos szemlélet kialakítását célként tűztük ki iskolánkban - mondta. Véleményem szerint a megelőzés nagyon fontos dolog. Az egészséges életmóddal kapcsolatos foglalkozásokat gyakran tartunk iskolánkban, ahol dr. Járosi János és Róka Miklósné is ellátogat a gyerekekhez. Ilyenkor előadásokat, tisztasági vizsgálatokat, test- és bőrápolási felvilágosításokat tartanak. Mindezek mellett pedig a szülők, külső segítők és a pedagógusok is sokat tesznek annak érdekében, hogy a gyermekek minél többet megtudjanak az egészségről, annak megőrzéséről, valamint kialakuljon bennük a környezettudatos gondolkodás- mód is - közölte Ludányiné Bella Szilvia. A receptköteles védőoltást - amely kortól függetlenül, minden nőnek ajánlott - háziorvos, gyermekorvos és nőgyógyász egyaránt beadhatja. A szűrővizsgálatokra viszont ettől függetlenül is járni kell, hiszen teljes védelmet csak az oltás és a szűrés együttes alkalmazása biztosít. Fergeteges bál az iskolában Órhaktfti. Éveken át híres volt az őrhalmi József Attila Körzeti Általános Iskola az itt tartott iskolai bálokról, melyeket az iskola egykori igazgatója, a tragikus körülmények között elhunyt ország- gyűlési képviselő, néhai Urbán Árpád szervezett nagy sikerrel és töretlen lelkesedéssel. Halála után e szép hagyomány évekre megszakadt, azonban a település két civil szervezete, az Őrhalmi Gyöngyösbokréta Hagyományőrző Kör és az Őrhalom és Térsége Polgárőrség elérkezettnek látta az időt, hogy újra felelevenítse e szép hagyományt. Immáron civil kezdeményezésként, mikrotérségi összefogással február első szombatján farsangi díszbe öltözött az iskola sportcsarnoka, ahol a hagyományőrző körnek az egykor messzi földön híres őrhalmi népviseletet újra magukra öltött tagjai fogadták a mintegy százharminc vendéget. A rendezvényt megtisztelte jelenlétével Urbán Árpád özvegye, lánya, valamint Borenszki Ervin országgyűlési képviselő is. A bált ünnepélyes keretek között Urbán Réka nyitotta meg kedves szavakkal, majd igazi különlegességként, az őrhalmi „menyecskék” népviseletben szolgálták fel a vacsorát a nagyérdemű publikum számára. Ezután pedig három dolog következett: tánc, tánc és megint csak tánc hajnalig, amit csak egy röpke félóra erejéig szakított meg a tombolahúzás. Hála a nagylelkű támogatóknak, számos ajándék talált ekkor gazdára: volt, aki egy hatalmas kar- tonnyi dobozos sört cipelhetett haza, másnak egy szép szobai szőnyeg, vagy éppen egy ajándékkosár jutott, és akadt olyan nyertes is, akinek igen csak főhetett a feje, hogyan juttatja haza nyereményét, egy jókora lecsem- pézett fürdőszobai paravánt, mosdóval, tükörrel és csappal, melyből jelen esetben víz helyett jófajta vörösbor csordogált. A bál elmaradhatatlan kellékét, a talpalávaló zenét Pálok Attila és zenekara szolgáltatta, oly sikerrel, hogy hajnalig alig-alig akadt olyan vendég, aki egy szusszanásnyi időnél tovább ült volna vissza az asztalához. Ropták a táncot kicsik és nagyok, fiatalok és idősebbek egyaránt, oly lelkesen, hogy az iskolával szemközti buszmegállóban már az első korareggeli buszra váró utasok szemlélhették álmosan, ahogyan a népes vendégsereg utolsó tagjai elhagyják az öreg iskola épületét. Renner Péter Őrhalom A Hírlap postájából A Ff. 96 - A Hírlap postájából - az olvasók fóruma. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a beküldött leveleket rövidítve, szerkesztve közölje. A közölt levelek tartalmával a szerkesztőség nem feltétlenül ért egyet. A gyógyulás forrásánál Salgótarján és a környék plébániáinak zarándoklata Mátraverebéiy-Szentkút. ms. február 11-én a franciaországi Lourdes-ban Szűz Mária megjelent egy egyszerű parasztlánynak és azt kérte tőle, hogy kezével kaparjon a ßldbe. Bernadett, a látnok engedelmeskedett, és ekkor egy forrás tört elő, amelynek vize azóta sok beteg egészségét visszaadta. A franciaországi zarándok- hely története nagyon sok vonatkozásában megegyezik Mátraverebéiy-Szentkút 800 évvel ezelőtti csodájával. Itt is egy egyszerű pásztorgyermek engedelmessége nyomán fakadt fel a völgy gyógyító forrása, amely a zarándokhely szabadtéri oltárával szemben található. S ezen a helyen is Mária anyai szereteté- nek tulajdonítják az ismétlődő gyógyulásokat. A két világháború között bizonyára ezen párhuzamok miatt építették meg Szentkúton is a szabadtéri oltár lourdes-i barlangját. Miért olyan fontos ez a 150 évvel ezelőtti jelenés az egyház számára? Abban az időben az egész francia társadalmat, de az egyházat is áthatotta a racionalizmus, a fejlődésbe, tudományokba vetett hit kizárólagossága. Azt gondolták, Istennek már nincs, nem lehet szava az emberhez. Ilyen vüág- ban jelent meg Mária Lourdes- ban, majd megkezdődtek a csodás gyógyulások (vagyis az egészség orvosilag meg nem magyarázható módon történt helyreállása, amit Lourdes esetében nem hívő orvosok igazolnak). A 19. században, amikor egyre többen eltemették a vallásosságot, Isten ott érintette meg az embert, ahol a legkiszolgáltatottabb: betegségében. Isten Szűz Mária segítségével kezdte meg csodáit, hogy felhívja figyelmünket az anyák gyógyulást közvetítő hivatására. Ezért imádkozik az egyház ezen a napon különösképpen is a betegekért, és adózik tisztelettel azok munkája előtt, akik orvosként, nővérként, beteglátogatóként, kórházi dolgozóként, vagy a család valamelyik tagját otthon ápolva azon fáradoznak, hogy a szenvedők világát, amennyire csak lehet, a kiszolgáltatottságnak ebben a nehéz állapotában is otthonossá tegyék. Az ünnephez kapcsolódóan február 14-én, szombaton, Szent- kútra várjuk a salgótarjáni espereskerület híveit, hogy nemzeti kegyhelyünkön is csatlakozzunk a betegekért és gyógyítóikért végzett imádságokhoz. A szentkúti Szűzanya tisztelete környékünkről - reményeink szerint - sok embert gyűjt egybe ezen a napon, hogy Isten szavával megérinthessen, gyógyíthasson minket, hogy Mária példája ösztönzést adjon beteg rokonaink, ismerőseink terheinek könnyítésére, a magányos emberek felkeresésére. Mert a fizikai betegségnél sokkal súlyosabb teher, ha azt tapasztaljuk, hogy magunkra maradunk, ha úgy érezzük, nincs, akinek a kezébe belekapaszkodjunk. Ha szombaton munka, anyagi okok, családi problémák miatt nem tudunk eljutni Szentkútra, van egy módja annak, hogy mégiscsak részesei lehessünk ennek az eseménynek. Keressünk meg valakit, aki beteg, magányos vagy tehetetlen a környezetünkben. Pár jó szó, néhány kedves gesztus, egy biztonságot adó kézszorítás sokak számára gyógyulással, csodával és jelenéssel egyenértékű esemény, Isten szava az emberhez! A zarándoklat programja: 10.00-től gyóntatás, 11.00 szentmise a bazilikában, majd gyertyás körmenet a lourdes-i barlanghoz, 14.00 keresztútjárás az új kálváriadombon. fr. Kálmán Pergerin ferences szerzetes Köszönet az ismeretlennek Hálásan köszönöm a segítségét és becsületességét annak az ismeretlen jótevőmnek, aki nemrégiben az egyik bevásárlóközpontban elveszített pénztárcámat visszaszolgáltatta! Köszönettel: Ampli Árpádné salgótarjáni lakos hINGAROSPa HAJDÚSZOBOSZLÓ 2008-as áraknál olcsóbban a Hajdúszoboszlói Gyógyfürdőben! A TB által támogatott gyógykezelések térítési díját tovább csökkentettük. Vegyen igénybe napi 4 kezelést, melyért csak napi 800 Ft csomagárat fizeti Reumatológiai szakrendelésünkön továbbra is beutaló és várólista nélkül * fogadjuk a betegeket. M-4200 Hajdúszoboszló Szent István park 1*3. Telefon: +36 52/558-558 Fax: +36 52/360*039 E-mall: ircfo@hungarospa hu www.hungarospa.hu Hungarospa Hajdúszoboszló a reumások Mekkája!