Nógrád Megyei Hírlap, 2009. február (20. évfolyam, 26-49. szám)
2009-02-12 / 35. szám
2 NOGRAD MEGYE 2009. FEBRUÁR 12., CSÜTÖRTÖK Dokumentumfilm a legbátrabb városról Faragó Zoltán Balassagyarmat hős polgárainak, a Magyarnándorban állomásozó katonaságnak, az iglói géppuskásoknak is méltó emléket állító dokumentumfilm készült az 1919-es csehkiverés eseménysorozatáról, a Közép-európai Média Intézet támogatásával. A producer, egyben rendező Matúz Gábor, a város szülötte, jeles tévés személyiség és munkatársai rendkívülit alkottak a 90. évforduló tiszteletére! Maga az eseménysorozat az 1945 utáni évtizedek mélységes csendje után, úgy húsz éve meglehetősen ismertté vált - 2005-ben a város meg is kapta a Civitas Fortissima, a Legbátrabb város megtisztelő címet a történelmi tett emlékére. Ugye, Balassagyarmaton mindenki emlékszik még az ezért igen sokat tevő, csaknem száz évet megért Kamarás lózsefre, vagy az indítványt a parlament elé terjesztő Urbán Árpád szocialista képviselőre? lanuár végén mutatták be az említett filmet Balassagyarmaton, s a premier kezdete előtt volt egy kis idő gondolkodni, hogy mit is köszönhetünk mi itt, Észak-Magyarországon az első világháború harctereit megjárt balassagyarmati polgároknak és a - tulajdonképpen függelemsértést elkövető - hazafi katonáknak? Na szóval... Ha akkor, 1919- ben a balassagyarmatiak hősiessége folytán a cseh megszállást, a korabeli plakátokon sűrűn emlegetett Tótország terjeszkedését nem sikerül megállítani az Ipoly bal partján, s beteljesül az a rémálom, amit a történelem süllyesztőjébe veszett Csehszlovákia megveszett vezetői akartak - akkor most ezen sorokat nem írnám le. Akár még az is megeshetne, hogy nem tudnék magyarul, vagy csak törném az ősök nyelvét. Merthogy a korabeli cseh igény szerint a Vác- Gyöngyös-Miskolc vonalon húzódna a határ, akkor meg, szlovák állampolgárként, ugyan mit írhatnék-mondhatnék a megszállt Felvidékről? A hivatalos állásponthoz idomulva csak azt, hogy leráztuk a magyarok rabigáját, ledöntöttük a Kossuth- szobrokat, Szent István nevét Svátí Stefanra szlovákosítottuk, elmagyarosodott szláv testvéreket is visszatereltük a mi ak- lunkba (ha nem akarták, akkor megnézhették magukat), Salgótarjánt pedig átkereszteltük - mondjuk - Masarykovo-ra? Vagy bármelyik másik főgazember nevére. Már csak nem emlegetünk egy honfoglaló magyar törzset egy város nevében, amikor az ősszlovákok jóval Ádám és Éva előtt a Karancson laktak! Aztán volt az első világháború után második is, egyenes következményeként az előzőnek, aminek végén a kollektív bűnösség elve alapján kiebrudaltak Csehszlovákiából sok-sok magyart - ugye, ha a Felvidék említett déli sávja is elveszett volna, a megnyomorított kétszázezerrel szemben jóval több honfitársunkkal bánhattak volna el. Igen, kitelepítették testvéreinket, elvették földjüket, házukat, mert a győzteseknek joguk volt hozzá, hiszen övék a győzelem, vele a hatalom, ők csinálták az igazságot, ami persze a magyarokat sérti a mai napig, de kit érdekel, ha fegyverrel és a diplomácia, a nemzetközi jog ide-oda forgatásának minden aljas eszközével a győztesek mögött álltak a szövetséges nagyhatalmak? Persze nemcsak az első, hanem a második világháború után is, mindkét alkalommal a bűnbak kellemetlen szerepét osztva a magyarságra. Aztán meg legyenek csak azok az Európába betolakodó magyarok tekintettel a mások nemzeti érzékenységére, ha nem tetszik a dolog, menjenek haza, Ázsiába! Tilos a Felvidék szó használata, irritáló a Kárpátmedence, szakítsanak le egy ágat Szent István koronájából, mert az jár belőle a néhai Csehszlovákiának! (Nem túlságosan közismert, de a néhai csehszlovák történelemoktatás erős hiányosságai miatt ezt arrafelé élő - persze nem magyar - embertársaink ezt komolyan is gondolták a Szent Korona 1978-as visz- szaszolgáltatásakor.) Ugye, kedves olvasó, nyílik már a bicska? Mint ahogyan a balassagyarmati vasutasok, tanárok, diákok, tisztviselők zsebében is kinyílt 90 évvel ezelőtt, amikor az ideiglenes határnak kijelölt Ipolyi átlépve megszállták a korabeli Nógrád vármegye székhelyét a cseh intervenciós csapatok. Az erélytelen magyar kormány nem tett semmit, sőt bízva a szövetséges nagyhatalmak belátásában, józanságában, inkább a békesség fenntartására törekedett. Abban a helyzetben alighanem úgy tűnt, helyesen cselekszenek, ha kerülik a véráldozatokat, csakhogy a történtek bebizonyították: rosszabb döntést már nem is hozhattak volna. Ami a történelmet illeti, persze kár olyan fikciókra egy szót is vesztegetni: mi lett volna, ha... Csakhogy - bármilyen hihetetlen - a trianoni diktátumhoz képest járhattunk volna még rosz- szabbul is, úgyhogy fentieket csak nem kellene kihagyni a film ismertetéséből, hiszen erre is felhívja a figyelmet a kiválóan sikerült alkotás! Aminek nagy erénye, legalábbis sok más hazai dokumentumfilmhez képest, hogy - élvezhető. Nemcsak a tényeket mondják el szakavatott történészek - közöttük a Nógrád Megyei Levéltár igazgatója, Tyekvicska Árpád is -, hanem olyan filmbetétek is szerepelnek benne, amelyeken hivatásos színészek játsszák el a rekonstruált jeleneteket. Akad ezek között párbeszéd éppúgy, mint korabeli csukaszürke egyenruhába öltözve megvívott fegyveres ütközet. Aztán tovább növeli az alkotás értékét, hogy sikerült megszólaltatni benne cseh és francia történészt - utóbbi náció ugye, Clemanceau közreműködésével, a saját közép-európai befolyási övezetét a történelmi Magyarország rovására valósította meg, kifejezett ellenszenvét nem is titkolva népünk iránt. Ennek ellenére az alkotás nem próbál az érzelmekre hatni, sőt egy-egy humoros jelenetet is megenged magának, ami oldja azt a feszültséget - pedig a hazáját ért igazságtalanságok miatt már jó előre felháborodhat a néző, még azelőtt, hogy egyetlen filmkockát látna. A film a lehetőségekhez mért részletességgel taglalja a korabeli világpolitikai helyzetet is, ami nagyban segíti az alkotás megértését. Az is markánsan megjelenik benne, hogy menynyire erélytelen, tehetetlen és tehetségtelen magyar kormány állt az ország élén az első világháború végén - ezt így hozta a történelem. Esélytelen volt a külpolitika, hiszen az Osztrák-Magyar Monarchia diplomáciáját Bécsből irányították, tehát éppen a legrosszabbkor kellett mindent a nulláról kezdeni. Kiégett, fásult, nélkülöző emberek, a frontharcokba belefáradt katonák, iszonyatos veszteségek, főleg ami az emberéletet, a katonáskodó férfiakat illeti. A korabeli adatok között kutatva jól látható, hogy az Ipoly menti települések némelyike a hadbavonult fiatal férfiak felét is elvesztette - olyan csapás volt ez, amit valószínűleg soha többé nem hever ki a magyarság. Igaz, hadszíntérré nem vált az első világháború idején a Kárpát-medence, a cári csapatok északkelet-magyarországi és a román seregek gyorsan visszavert erdélyi betörésétől eltekintve, nem folytak itt harcok. Az ellátási nehézségek, a központi hatalom hiánya, a civil kezekbe kerülő rengeteg fegyver, de mindenekelőtt az eluralkodó káosz azonban magával hozhatta az ország feldarabolását. Ami a remek filmet illeti, csak reménykedhetünk, hogy minél előbb és minél több csatornán hozzá juthatnak a nézők - a történelemoktatásban akár a kötelező szintre is lehetne emelni. Megérdemelné a látottak alapján! Aztán még valami: a filmben elhangzik, hogy az első világháború végén erélytelen, tehetetlen és tehetségtelen kormány állt az ország élén... Lehetetlen nem meglátni a párhuzamot a harmadik évezred elejével! Mert mit üzenhet a film a mának, mármint a csehkiverésben résztvevők tiszteletre méltó emlékének megőrzésén túl? Nos, nem tudom megállni, hogy le ne írjam: a maradék Magyarországon napjainkban egyre inkább eluralkodó káosz, a gyorsan romló közbiztonság, a dicstelen, a hatalmat gyakran csak az állami pénzek lenyúlására gyakorló, szégyenteljes politikai szerepkörök - függetlenül ezek bal- vagy jobboldaliságá- tól - nem jó irányba viszik az ország dolgait. A személyes hősiesség, a polgárság összefogása, a hazaszeretet azonban csodát tett 1919-ben, miért ne tehetne valahogy ilyenformán kilencven évvel később is? Csak akadna valaki, aki egyszer végre jó irányba fordítja a képzeletbeli szekérrudat... Félreértés ne essék: a cikkíró nem tud megoldást, sőt akármi tűnne is ki fentiekből, nem gyűlöli a franciákat, a szlovák embereket meg egyenesen szereti. Ajánlani meg legfeljebb annyit ajánlhat, amennyit a szentmiséken is mindig elmondanak a hívők: Istené az ország, a hatalom, a dicsőség... A nagyhatalmakban ugyanis aligha bízhatunk. I Postapartner Program A Magyar Posta vállalkozók és önkormányzatok jelentkezését várja postai szolgáltatás ellátására Országszerte már több mint háromszáz postapartner vállalkozó végez postai tevékenységet. Európa számos Of országában is működnek vállalkozói posták élelmiszer-, papír ®s m®s k's üzletekben, kávézókban vagy akár Önkormányzati ( ” * -tJSß hivatalokban. Posta Pont Belgiumban Hogyan lehet Postapartnerré válni? Postapartnerségre már országszerte lehet pályázni. Szükséges alkalmas ügyféltér és a postai feladatokhoz technikai háttér, megbízható személyzet megfelelő postai ismerettel. Ehhez a Magyar Fejlesztési Bank kedvezményes hitelkonstrukciót biztosít, továbbá munkaerő-piaci programok is kapcsolódnak bértámogatás, átképzési költségtérítés formájában. Postapartner a Somogy megyei Mikén Hot lehet Postapartnemek jelentkezni? Egyelőre nem kell mást tennie, mint mihamarabb jelentkezni a Magyar Posta közbeszerzési pályázatának előminősítésére. Az előminősítési hirdetmény, a posták listája és részletek a programról a Posta weboldalán érhetők el: www.posta.hu/postapartner • • Legyen On is Postapartner! www.posta.hu Magyar Posta
