Nógrád Megyei Hírlap, 2008. december (19. évfolyam, 279-303. szám)
2008-12-09 / 286. szám
2 2008. DECEMBER 9„ KEDD NÓGRÁD MEGYE Városi gyásznap az áldozatok emlékére (Folytatás az 1. oldalról.) hetetlen dühüket kiáltották vi- Emlékezzünk arra az ötven- lággá, fel, a napsütötte decem- két évvel ezelőtti szörnyűségre, béri kék égre. Aki élt akkor, az amely többségében fiatal életek visszaemlékezik, aki pedig kis- végét jelentette és családok szá- gyerek volt, vagy csak ezután zainak életét befolyásolta, ron- született, az elgondolhatja a ré- totta meg, vagy tette tönkre giek, az öregek elbeszéléséből az hosszú időre, sok esetben a túl- újabb kori tankönyvekből, hogy élők örök életére! - hangsúlyoz- mi volt itt akkor Salgótarjánban: ta Bérezési Mihályné. a gyári munkás- és bányásztele- 1956. december 8- án, szom- püléseken elsötétült és feketébe baton délben itt nem békés csa- öltözött minden, ládi ebédre szóltak a harangok, - A város történetének legtra- hanem az oktalanul kioltott em- gikusabb és legsötétebb napja beréletek miatti gyászukban 1956. december 8.- mondta em- zúgtak, elkeseredettségüket, te- lékező beszédében Székyné dr. Sztrémi Melinda, Salgótarján városának polgármestere, majd hozzátette: itt is, mint szerte az országban, dolgoztak az emberek: bányászok, gyári munkások és tisztviselők egyaránt. Járókelők jöttek-mentek az utcán, szőtték álmaikat, néma hittel várták a karácsonyt, s nem tudtak beletörődni szabadságért vívott küzdelmük sárba tiprásába.- Hitték, hogy van még békés út, tárgyalásokkal, csendes felvonulásokkal elérhetik céljukat, az ország vezető megértik a népakaratot, s jobb belátásra térve maguk teremtik meg az ország függetlenségét - fogalmazott a polgármester: - Azon a napon hajnalban Salgótarjánból Steigerwald Ottó, a megyei munkástanács elnökhelyettese és néhány társa Budapestre utazott, hogy tárgyaljanak Kádár János kormányfővel a nógrádi iparmedence dolgozóinak aktuális követeléseiről, valamint részt vegyenek a munkásküldöttek országos értekezletén. Marosán György államminiszter a tőle megszokott erőszakos harsánysággal a szemükbe vágta: „Mától kezdve nem tárgyalunk, mától kezdve lövünk!” Fenyegetése még aznap valósággá vált, szinte a szavaival egy időben: Salgótarjánban a Kádárkormány karhatalmistái, a rendőrök és a szovjet katonák a fegyvertelen munkástömegbe lőttek - mondta, majd hozzátette: a lövések rengeteg embert megöltek és megsebesítettek. Férfiak, nők és gyermekek haltak meg, összesen 131-en. Az áldozatok többsége fiatal volt és munkás volt. Iszonyat, döbbenet, fájdalom, kétségbeesés és félelem uralkodott mindenhol a városban - emlékezett meg a borzalmas halált halt városlakókról Székyné dr. Sztrémi Melinda polgármester. A városi gyásznap az 1956-os sortűz emlékművének megkoszorúzásával zárult, amelyen valamennyi helyi szervezet elhelyezte a kegyelet virágait. Salgótarján gyászol december 8-án Becsó Zsolt parlamenti felszólalása Tisztelt Ház! „Mától kezdve lövünk!” A hírhedt mondat Marosán György kommunista politikus szájából hangzott el, amikor a Steigerwald Ottó által vezetett munkástanács-küldöttség nem teljesítette a Kádár-kormány követeléseit. Hajnalban ávós és szovjet egységek letartóztattak két munkástanácsi vezetőt, ami hatalmas felháborodást váltott ki a városban. A letartóztatások hírére több ezer vasgyári, üveggyári munkás, bányászok és a hozzájuk csatlakozók a salgótarjáni rendőrkapitányság és a megyei tanács épülete elé vonultak. Követelték a letartóztatottak azonnali szabadon bocsátását. Hamarosan kiderült, hogy az akkori kommunista vezetők a napnak nem minden szakában hazudtak. Beteljesült a marosáni ígéret, eldördült a hatalom sortüze. Véres testekkel lett tele az utca. Egyes történészek szerint negyvenhatan haltak meg, más források százharminc halottról beszélnek, a sebesültek számát pedig másfélszáz körülire becsülik. Az áldozatok pontos számát nehéz megállapítani, mert sokuk halálának okaként a kórházban különböző betegségeket tüntettek fel. Egy hevenyészett rendőri vizsgálat jegyzőkönyvét pedig titkosították, az igazságot elhallgatták az emberek előtt. A Nógrád megyei kegyetlenkedéseknek azonban ezzel még nem értek véget. A pufajkások személyes szadizmusuk kielégítése érdekében, a parancsra tett akcióikon kívül is por- tyáztak. A salgótarjáni acélgyár nemzetőrségének két vezetőjét 1956. december 13-án megkínozták, megölték, majd holttestüket az Ipolyba dobták. A salgótarjáni sortüzet követő napokban a tömegbe lőttek Miskolcon, Egerben, Gyomán és más városokban. A gyilkosok ma is ismeretlenek és büntetlenek. A Kádár-diktatúra bölcsőjét véres kézzel ringatták. Minden rendelkezésükre álló eszközzel igyekeztek megtörni a forradalmi nemzeti ellenállást. A salgótarjániak a szabadságharc leverése után is készen álltak a haza iránti áldozatra. Példát mutattak a nemzetért érzett felelősségből. Példát mutattak a szabadság és a függetlenség melletti elkötelezettségükből, elszántságukból. Azért kell emlékeznünk tragikus hősiességükre, hogy soha többé ne fordulhasson elő hasonló tömegmészárlás. Soha többé ne fordulhasson elő ebben az országban, hogy a nemzeti függetlenség, a demokrácia, az emberi jogok érvényesülése mellett kiállók „jutalma” a hatalom golyózápora legyen. Bibó István arra is figyelmeztetett, hogy a szabadság ott kezdődik, ahol a félelem véget ér. A salgótarjáni tüntetők a sortűz áldozatai nem féltek 1956. december 8-án, mert egységesnek, erősnek és szabadnak érezték magukat. Ma viszont a salgótarjáni emberek szíve is csordultig van félelemmel! Félnek attól, hogy elveszítik állásukat. Félnek attól, hogy a kényszerhiteleket, a dagadó közüzemi számlákat a minimálbérből képtelennek lesznek törleszteni. Félnek attól, hogy a kevésből nem jut elegendő gyermekeik tisztességes felnevelésére, tanítására. Mégis, rendületlenül hisznek abban, hogy a sortűzben elesett hozzátartozóik, barátaik, ismerőseik halála nem volt hiábavaló. Hisznek benne, de szeretnék végre látni, hallani, és a mindennapi életükben is megtapasztalni. Mert az emlékezés - bár a múltról szól - de mindig a jelennek és a jövőnek üzen! ...De csepp nélkül a tenger nem létezik „Egy csepp a tengerben semmiség, de csepp nélkül a tenger nem létezik” - Egy véradó versének soraival is köszöntötte a megyei Vöröskereszt és a vérellátó állomás a nógrádi donorokat a megyeházán a közelmúltBecsó Zsolt is köszöntötte az egybegyűlteket FOTÓ: RIGÓ ban tartott rendezvényen. Mihalik Júlia Salgótarján. - Korunkban, amikor egyre kevesebb a humánum, az együttérzés az emberekben, a véradók azok, akik példát mutatnak. Önzetlen cselekedeteik azt fémjelzik, hogy mégis, a mai világban érdemes másokért tenni, másokra figyelni. Az egészségügyi ellátás biztonsága lényegében azon alapszik, hogy nagyon sokan közülük folyamatosan visszatérnek, visszajárnak. S ez a szervező Vöröskereszt és a vérellátó munkájának is köszönhető. A véradó ünnepen egyebek mellett erről szólt köszöntőjében dr. Vágner Mátyás, a salgótarjáni véradó állomás vezetője. Elmondta azt is: annak ellenére, hogy a véradók száma országosan csökken, a megyei terveket a nehezedő körülmények ellenére meg tudják valósítani. Méltatta az ünnep, az ünnepeltek humánus magatartásának jelentőségét Becsó Zsolt, a megyei közgyűlés elnöke is. Bobrovics Árpád, a megyei Vöröskereszt elnöke a gyógyítást kiszolgáló feladat jelentőségét érzékeltetve áttekintette, honnan és hogyan indult ez. A technika és az orvoslás milyen eredményei segítségével jutott el a mai szintre. Rávilágított arra, mi az útja a levett vérnek, s példákkal jelezte, milyen célokra, hogyan használják ezt fel. Felhívta a figyelmet arra, hogy az elmúlt évben országosan tizenegyezer véradáson több mint négyszáz- ezer donor jelent meg, erre a felajánlásukra évente 150-200 ezer ember szorul rá, biztonságos ellátásukhoz évente ötszázezer egység vérre van szükség. Majd fiatal véradók mondatait idézte: „Vért adni jó, mert az ilyen alkalom olyan találkozás az egészségüggyel, amikor megkérdezik, hogy érzed magad és még oda is figyelnek a válaszodra. Továbbá csodálnak téged azok, akik tűiszonyra, betegségre hivatkozva nem mernek, vagy nem tudnak elmenni véradásra.” „Soha nem volt még ilyen hasznos lyukasórám.” „Adjál te is vért, és aznapra jó embernek érezheted magad." A hagyományokhoz hűen a véradó tábor iránti megbecsülését elismerések átadásával is kifejezték a szervezők. Első véradóktól a kétszáznegyvenszeresig ötvennégyen kaptak emléklapot és ajándékot. „Pro vita” díjban Sztráska András, kiváló véradószervezői díjban Hámor István és Kiss Gyuláné részesült, ők november 28-án a Parlamentben vették át a kitüntetésüket.
