Nógrád Megyei Hírlap, 2008. december (19. évfolyam, 279-303. szám)
2008-12-06 / 284. szám
4 2008. DECEMBER 6., SZOMBAT KULTÚRA A XX. század regényekben elbeszélve Nógrád megyében (is) sokan szeretik Závada Pál regé nyeit, s miután már ankétokon is találkozhattak vele, a Szerdatársaság Irodalmi Kávéház vendégei teljes joggal remélték, hogy érdekfeszítő, élvezetes beszélgetés tanúi lesznek az immár Kossuth-díjas író újabb salgótarjáni látogatása során. Arra azonban nem gondolhattak, hogy felolvasást is hallanak tőle legújabb, a Magvető Kiadónál megjelent regényéből, az „Idegen testünkéből. Méghozzá olyan belső izzású, szenvedélyes előadásmódban, amelyet nem véletlenül kísért ugyancsak vehemens tetszésnyilvánítás. Miután az aktuális est éppen november 26-ára esett, Sándor Zoltán előadóművész, a Palóc Parnasszus szerkesztőségének tagja egy verssel emlékezett a 125 évvel ezelőtt született Babits Mi- hályra, a Nyugat múlt század eleji költőnemzedékének egyik legmarkánsabb egyéniségére, a folyóirat utolsó időszakának szerkesztőjére. Ezt követően Kőrössi R József költő, szerkesztő, a budapesti Alexandra Pódium műsorvezetője vette át a szót, aki a Szépírók Társasága képviseletében nemcsak idehívni segít a jelesebbnél jelesebb alkotótársakat (az előzőekben Konrád Györgyöt, Spiró Györg};öt, Sárközi Mátyást és Csapiár Vilmost), hanem rendre vállalja a beszélgetőpartner szerepét is. Závada Pált kezdetben - az először 1986-ban, majd 1991-ben és 2006-ban is megjelent - „Kulákprés” című szociográfiájáról kérdezte. Egyrészt azért, mert ez volt első könyve, másrészt pedig, mert e kötet sokat mond mind a címben megidézett nehéz, a gazdálkodó emberek ezreit megnyomorító, ellehetetlenítő korszakról, mind pedig a tótkomlósi szlovák származású szerző családjáról, falujának sorsáról. Závada Pál az asszimilációról szólva elmondta, hogy neki már nem volt, munkáiban - így a nagy sikerű „ladviga párnájáéban, de a „Milota”-ban és a „A fényképész utókorá”-ban is - gyakran felhasznál, beépít önéletrajzi elemeket, konkrét és kitalált neveket, valós és képzeletbeli dokumentumokat, leveleket, naplókat, fotókat, felmerült az írói eljárás, nyelvi megjelenítés, stílus kérdésköre is. Annál is inkább - mert mint Kőrössi P. lózsef észrevételezte - az új regényben „Az idegen testünkében egy kifejezetten sajátos narrációt tapasztalhatnak az Závada Pál élményszerűen olvasott fel legújabb kötetéből, az „Idegen testünk”-ből fotóigócséva „komlósi" tudatot örökölte, amelyben persze a magyarországi szlovákság kulturális hagyományai is helyet kaptak. Annak idején fel sem merült benne - említette már egy másik téma kapcsán -, hogy a település főutcáján a különböző középületekben néhány évtízeddel ezelőtt zsidók laktak, akik tragikus sorsáról sokáig szégyenszemre nem beszélt senki. Miután Závada Pál olvasók, amelyben váltakozik az egyes és többes szám első és harmadik személyű elbeszélésmód. Závada Pál szerint ez a filmtechnikából átvett eszközt tudatosan használta, mert a narrátort nem akarta a többiek fölé emelni, az úgymond mellékszereplőknek afféle kis kórus szerepet szánt, hogy mindenki közelebb érezze magát a lényeghez, ami ez esetben még hangsúlyozottabban a huszadik század zaklatott, traumákkal teli Kárpát-medencei történelme. Mint az író, illetve Sándor Zoltán által felolvasott részletekből is kiderült, a regény azt vizsgálja, hogy honnan jöttek és hová tartanak azok a szereplők, akik 1940 szeptemberében egy éjszakára egy pesti fényképészműteremben találkoznak a háziasszony, Weiner lanka rokoni, szerelmi, baráti vonzásköréből. Van köztük divaráru-boltos unokanővér, papnövendék öcs, katonadiplomata, költőjelölt, újságíró. A magyar, sváb, zsidó és félzsidó magyarokat izgalomban tartja az erdélyi országgyarapítás csakúgy, mint a fajvédelmi törvény. Ki és mennyiben felelős erkölcsileg a megtörténtekért, mi vár rájuk, ha a háború véget ér? - kimondva-kimondatlanul is ezt kérdezik egymástól, „miközben konokul, lázasan vagy reménytelenül szeretik egymást ” Az író pedig az ő gondolataikon, életükön keresztül arra keresi a választ, hogy miként „ válnak idegenné és lesza- kítandóvá az olyan nemzet-testrészek és országdarabok, mint maga a magyar zsidóság, vagy az alig visszacsatolt területek? Mit jelent a háborús országveszejtés, miként \ csap le már az új önkény - és ho ) gyan virulhatnak ki folyton az észjárás szégyenletes hagyományai?” Az irodalmi esten Závada Pál személyesen is arról győzte meg közönségét - ami mozaikszerű- en építkező, egy-egy motívumot tudatosan továbbvivő regényei- | bői is kiolvasható -, hogy mindig | ugyanazt mondja, de másként. A történetmesélés hogyanjában van a különbség. Csongrády Béla Aktuális reneszánsz A 2008-as reneszánsz év jegyében, a magyar tudomány ünnepe apropóján rendezett továbbképzési programot a minap Salgótarjánban a Balassi Bálint Megyei Könyvtár és Köz- művelődési Intézet, az Élet- és Tudásfa Olvasókör, valamint a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat Nógrád Megyei Egyesülete. „A reneszánsz kultúrája és a kultúra reneszánsza?” című témát dr. Agárdi Péter professzor, irodalomtörténész, a Pécsi Tudományegyetem Könyvtár- tudományi Intézetének igazgatója vezette elő. Elsőként a könyvkultúra, az olvasási kultúra néhány aktualitását elemezte, egyaránt bemutatván a negatív, kedvezőtlen tendenciákat és a reményt keltő jelenségeket, amelyeket a felmérések és a mindennapi tapasztalatok tükröznek. Véleménye szerint a könyvtárak változatlanul a „mindenség rendszerezői” és - az esetenként igencsak súlyos gondok, megszorítások ellenére - nemcsak múltjuk, de jövőjük is van, különös tekintettel a digitalizálás nyújtotta lehetőségekre, előnyökre. Az előadás második részében Agárdi Péter szemléletesen, illusztratívan beszélt arról, hogy mit jelentett annak idején, a 15-16. században Európa és a magyarság számára az Itáliából kisugárzott új művészet, világ- szemlélet, gondolkodásmód és mit jeient(het) e fogalom napjainkban az embereknek, konkrétan a központilag meghirdetett és kétségkívül sokszínű, változatos program időszakában. - A kortárs magyar kultúra jóval gazdagabb tényleges értékekben, mint ahogyan az a felületes minősítésekben megfogalmazódik - hangsúlyozta Agárdi Péter mondandója harmadik egységében és meggyőző irodalmi, színház-és filmművészeti, zenei példákkal igazolta is megállapítását. - Más történelmi korokhoz hasonlóan manapság is végbemegy a kultúraváltás folyamata, amely a mobil kommunikációban ölt testet. Egyre inkább a másodlagos szóbeliség, a vizualitás élménye lép előtérbe. Ebből az is következik, hogy hidak kellenek a tömeg- és elitkultúra közé - mondta Agárdi Péter, s mintegy végső konklúzióként azt állapította meg, hogy a jelenlegi kényszerekből előny, a szükségből erény is kovácsolható. Ez a reneszánsz mának szóló egyáltalán nem elvont s nem is annyira távoli üzenete. Cs. B. Versünnep egy öreg házban Kívül-belül bizony alaposan meglátszik a kor az idén éppen százharminc esztendős salgótarjáni Kohász Művelődési Központ épületén s a kényszerű pénzszűke a tartalmi munkára is rányomja a bélyegét. Vannak azonban olyan hagyományok, amelyek továbbéltetése mintegy összefügg az intézmény létével. Ezek közé tartozik az általános és középiskolások számára rendezett városi, városkörnyéki vers- és prózamondóverseny is, amelyik 1970-től, azaz 38 éve (!) Váci Mihály nevét viseli. Egy ideje már az is tradíció, hogy a versünnepet - ahogyan Gálné Horváth Mária igazgató köszöntőjében nevezte a rendezvényt - zenei program vezeti be. Ezúttal az Akkord Kohász Fúvósegyüües utánpótlását képviselő fiatalok léptek a pódiumra és mutatták be műsorukat társaiknak, a szavalókat nagy számban elkísérő szülőknek, tanároknak, „szurkoló” hozzátartozóknak, barátoknak. Mint korábban is mindig, a délelőtt folyamán az általános iskolások - kilenc iskolából huszonegyen - tettek tanú- bizonyságot irodalomszeretetük- ről s villantoüák fel hajlamukat, formálódó tehetségüket. Repertoárjuk - nyilván életkorukból adódóan - nagyrészt mesékből állt, amelyeket - csakúgy, mint a verseket - nagy szövegbiztonsággal adtak elő. A szoros versengésből Jakab Tamás (Bolyai gimnázium - 7. o.) került ki győztesen. A második helyen holtverseny alakult ki Abdulrachimzai Amina (Kodály) és Nagy Adriána (Gagarin) között. A harmadik helyen Császár Boldizsár (Bolyai) végzett, a negyedik helyet Szőllős Krisztián (Mocsári - Karancslapujtő), az ötödiket Ozsváth Szonja (Kodály) szerezte meg. Különdíjban részesült Dankó Attila és Vokács Éva (Illyés Gyuláné spec, iskola). Az iskolák számára odaítélt vándorserleget egy évig a bolyaisták őrizhetik. Délutánra hat középfokú tanintézmény nevezte diákjait, akik közül végül is tizennégyen mutatkoztak be, valamennyien jó átlagszínvonalon. Különösen az élmezőny tagjain látszott, hogy mintegy elhivatottságból foglalkoznak versmondással és nemcsak az osztályban, az iskolai rendezvényeken, hanem együttesek, stúdiók keretében is közönség elé állnak. A költő mondandójának többnyire hiteles közvetítésén túl ők már helyenként képesek saját érzelmeiket, gondolataikat is érvényre juttatni. Versválasztásukban a klasszikusokat Arany János, Ady Endre, Reményik Sándor, Karinthy Frigyes, Radnóti Miklós képviselte, négyen is mondtak Itass Albert-művet, s elhangzott Garai Gábor, Somlyó György, Pilinszky János egy-egy költeménye is. A világirodalom Puskin révén jelent meg. A középiskolások között Horváth Lili (Bolyai) végzeú az első helyen megelőzve Mikecz Estillát (Bolyai). Holtversenyben lett harmadik Pap Dávid (Madách) és Tóth Márton (Bolyai). A Pál József által felajánlott külön- díjat, „Panelprés” című, saját verseskötetét Erdődi Dzsesszika (Madách) és Jezierski Klaudia (Táncsics) kapta. A vándorserleg e kategóriában is a Bolyai János Gimnáziumé lett. Az újabb sikeres költészeti rendezvény azt bizonyította, hogy ha anyagiakban nem is dúskál a Kohász Művelődési Központ, lelki gazdagságban nincs híján. A pódiumon Császár Boldizsár (Bolyai gimn. - 7. o.) az általános iskolások mezőnyének III. helyezettje fii . PEJTES, SZERENCSÉS NYERTES Múlt heti rejtvényünk helyes megfejtése: „Amíg nem rendezik a pittbullkérdést, csak így mehetsz le a játszótérre!” Szerencsés nyertesünk: Gecse János, Bátonyterenye, Idősek Otthona. Kérjük, mai rejtvényünk megfejtését december 11-éig juttassák el szerkesztőségünkbe (Salgótarján, Alkotmány út 9.).
