Nógrád Megyei Hírlap, 2008. december (19. évfolyam, 279-303. szám)

2008-12-03 / 281. szám

12 SPORTTUKOR 2008. DECEMBER 3., SZERDA „Tarján küzdj, és bízva bízzál!” KOSÁRLABDA Magyar Kupa, férfiak - a legjobb 16 közé jutásért, 2. mérkőzés , A Magyar Kupa legjobb tizenhat csapata közé kerülé­sért vívott páros mérkőzés második összecsapásán a hazai pályán kilencpontos hátrányba kerülő (78-87) Wamsler SE-Salgótarján ma este 19.30 órától az egri Leányka úti sportcsarnokban lép pályára! Baliko Attiláéknak (labdával) kilencpontos hátrányt kellene ledolgozniuk az llghy Albert vezette Eger otthonában fotó: horváth tamás- A helyszín kiválasztásának egyik oka lehet, hogy tudomá­sunk szerint az egri játékosok ezt a termet jobban kedvelik, mint az érsekkerti csarnokot, ezáltal a végső sikerre is na­gyobb eséllyel pályázhatnak itt - tudtuk meg Dávid Krisztián­tól, a salgótarjáni egyesület el­nökétől. - Amiben, valljuk be, jelenleg teljesen jogosan re­ménykedhetnek! Csapatuk minden tagja egészséges és ön­bizalommal tele várja, hogy a következő körben esetleg egy él­vonalbeli csapattal kerülhessen szembe. Mi pedig az utóbbi idő­ben nem éppen a csúcsformán­kat mutatjuk. Igaz, ők is szinte csak ellenünk tudnak a megfe­lelő fordulatszámon pörögni, de az Ughy-Fazekas-Zsemlye-Máté tengelyük képes lehet bármi­lyen eredményre és sikerre.- Míg az első találkozón tulaj­donképpen végig vezetve diadal­maskodó hevesiek a legjobb csa­patukkal várhatják a visszavá­gót, addig az önök együttesét az utóbbi időben számos sérülés tize­delte. Mekkora esélyt lát arra, hogy a gárda maródi játékosai pályára lépjenek szerda este?- Kétségtelen, hogy nem nö­veli az esélyeinket Vavra boka­sérülése, és jelen pillanatban Sebők szereplése is erősen két­séges. Utóbbi játékos szomba­ton elszenvedett nyaksérülése egyébként a játék szempontjá­ból veszélyesebbnek tűnik, hi­szen esetében kórházi ellenőrző kezelésre is szükség volt. Sze­retnénk azonban minden aggó­dót megnyugtatni, a kiváló játé­kos már jobban van. Egyikük szereplését sem erőltetjük azonban, s türelmesen kivárjuk gyógyulásukat, hiszen a baj­nokság hosszú távú céljai sok­kal fontosabbak számunkra, mint az, hogy esetleg még egy kört menjünk a Magyar Kupá­ban. Ugyanakkor határozott meggyőződésem, hogy nélkü­lük is képesek lehetünk kivívni a továbbjutást jelentő tízpontos győzelmet, de ehhez a fejekben nagyon gyorsan rendet kell ten­ni.- A hírek szerint a hazai vere­ség dacára több szurkoló is elkí­séri majd az együttest a visszavá­góra.- Valóban így van, s az egri klub hivatalos közleménye sze­rint külön szektort biztosítanak a tarjáni drukkereknek. Egyéb­ként a belépők 500 (felnőtt) és 300 (diák) forintos áron lesznek megvásárolhatóak. Én remélem, megtöltjük a rendelkezésre álló helyet, mert a buzdításra most óriási szüksége van a játékosa­inknak. ■ H.P. Érmes helyezések Masters fekvenyomó magyar bajnokság. A hét végén Szegeden rendezték meg a mas­ters, azaz 40. év feletti erőemelők fekvenyomó magyar bajnokságot. Évről évre, egyre nagyobb számú nevező méretteti meg magát ebben a korcsoportban. Nem ritkaság már a 60 év fe­letti versenyző sem. A balas­sagyarmati Vitalitás SE erő­emelői közül hárman vettek részt az erőpróbán. A masters 2, azaz 50 év felettiek 75 kg- os súlycsoportjában indult Oláh Zoltán, aki 100 kg-os tel­jesítménnyel állhatott a dobo­gó legfelső fokára. Országos csúcskísérleti tervekkel érke­zett a versenyre Kelecsényi Já- nos, aki 180 kg-os kezdő fogá­sát követően kétszer is próbál­kozott a 191 kg-os új országos csúcsbeállítással, de sikerte­lenül. Ennek ellenére a súly­csoportját magasan megnyer­te, sőt a magyar bajnokság ab­szolút kategóriáját is. A har­madik versenyző Juhász Atti­la volt, aki vállsérülése ellenére vállalta a versenyt és a +125 kg-os súlycsoportban 130 kg-os teljesítménnyel bronzérmet szerzett. Három helyszínen küzdöttek ASZTALITENISZ Megyei TOP 12 verseny Az újonc a serdülő és az ifjúsági fiúk TOP 12 versenyének érmesei November végén, három hely­színen bonyolította le a Nógrád Megyei Asztalitenisz Szövetség a TOP 12 verseny küzdelmeit A nők minden korosztályban Szendehe­lyen, az újonc, serdülő és ifjúsági fiúk Rútságon, míg a felnőtt férfi­ak Pásztón küzdöttek meg a helye­zésekért. A TOP 12 versenyeire a különböző korosztályos megyei ranglisták alapján kaptak meghí­vást a versenyzők, akik olykor lát­ványos, kemény mérkőzések so­rán döntötték el egymás közt a he­lyezések sorsát. Eredmények. Újonc leányok: 1. Bach Bianka 2. Ménich Alexand­ra 3. Halász Enikő 4. Virsinger Ro­xána (mindannyian Szendehely). Újonc fiúk 1. Körösi Mátyás (FŐ­NIX ASE Rútság), 2. Németh Ben­ce (Pásztói AC), 3. Balázsy Áron (FŐNIX ASE Rútság), 4. Pusztai Lotár (FŐNIX ASE Rútság). Serdü­lő leányok 1. Bodonyi Boglárka, 2. Bach Bianka, 3. Kosdi Karolina, 4. Virsinger Roxána (mindannyian Szendehely). Serdülő fiúk 1. Vankó Máté (Dózsa DSE Balassa­gyarmat), 2. Rádi Zalán (FŐNIX ASE Rútság), 3. Körösi Mátyás (FŐNIX ASE Rútság), 4. Ispán Ger­gely (ALOE-INVEST Szerva ASE Szécsény). Ifjúsági leányok 1. Vass Dóra (FŐNIX ASE Rútság), 2. Schlenk Orsolya (Szendehely), 3. Bodonyi Boglárka (Szendehely), 4. Kosdi Karolina (Szendehely). Ifjú­sági fiúk 1. Bencsik Gergely (Pász­tói AC), 2. Vankó Máté (Dózsa DSE Balassagyarmat), 3. Rádi Örs (FŐ­NIX ASE Rútság), 4. Körösi Má­tyás (FŐNIX ASE Rútság). Felnőtt nők 1. Juhász Nóra (FŐNIX ASE Rútság), 2. Schlenk Orsolya (Szen­dehely), 3. Damu Éva (FŐNIX ASE Rútság), 4. Vass Dóra (FŐNDÍ ASE Rútság). Felnőtt férfiak 1. Oravecz Ferenc (ALOE-INVEST Szerva ASE Szécsény), 2. Bander Attila (Dózsa DSE Balassagyarmat), 3. Bencsik Gergely (Pásztói AC), 4. Bencsik Imre (Pásztói AC). ■ Z.J. Cristiano Ronaldo az aranylabdás labdarúgás. A várakozások­nak megfelelően a tavaly máso­dik Cristiano Ronaldo, az angol bajnok és Bajnokok Ligája-győz- tes Manchester United portugál játékosa nyerte el idén az Arany­labdát, a futballvilág egyik leg­nagyobb presztízsű elismerését. Az Európa legjobbjának járó díj­ról döntő szavazást a francia France Football című lap szerve­zi, újságírók - világszerte össze­sen 96 - voksai döntöttek. A vég­eredményt kedd hajnalban hoz­ta nyilvánosságra a magazin a weboldalán. A 23 éves klasszis támadó 446 ponttal fölényesen végzett az élen, megelőzve a Bar­celona argentin futballistáját, Lionel Messit (281) és az FC Li­verpool, valamint az Európa-baj- nok spanyol válogatott csatárát, Fernando Torrest (179). „Életem egyik legszebb napja ez a mai. Gyermekként arról álmodtam, hogy egyszer elnyerem ezt a dí­jat” - idézte az újság a győztest. „Azok, akik ismernek, akik velem élnek, tudják, hogy most valóra vált az álmom. Remélem, a jövő­ben még nyerhetek, hiszen annyi­ra jó érzés. Szóval holnap reggel felkelek és azt mondom majd ma­gamnak, még a mostaninál is jobb akarok lenni!”. Hozzátette: csapat­társai nélkül nem érhette volna el azt a sikert, hiszen ők voltak azok, akik segítették a gólgyártásban. A 2007/08-as idény­ben összesen 42 gólt szerzett Ronaldo Eusebio és Luis Figo után a harmadik por­tugál labdarúgó, aki ki­érdemelte az elisme­rést, az MU-nak pedig a negyedik ilyen kitün­tetést szállította Denis Lawt (1964), Bobby Charltont (1966) és Ge­orge Bestet (1968) kö­vetve. Az Aranylabda- szavazásnak eddig egy magyar győztese volt, 1967-ben Albert Flóri­án (FTC) bizonyult a legjobbnak. Cristiano Ronaldo Mikulási futás A Szécsényi Amatőr Futók Társasága december 4-én, csü­törtökön 6. alkalommal rendezi meg a mikulási futást. Idén a szervezésben, a díjak felajánlá­sában csatlakozott a rendez­vényhez Szécsény Kistérsége Önkormányzatainak Többcélú Társulása, valamint a Kistérség Ifjúságáért és Sportjáért Egye­sület. A program 14.30 órakor közös zenés bemelegítéssel kez­dődik a történelmi belvárosban. Ezt követően a legifjabbak, az óvodások vágnak neki a 400 mé­teres távnak. Külön kategóriá­ban indulnak az általános isko­lások, felnőttek és veterán futók, természetesen ők hosszabb tá­vot teljesítenek. Az édesanyák nevezhetnek babakocsis rodeó- ba, lesz játékos futás, a Mikulás kérdez, a versenyzők válaszol­nak szellemi vetélkedő. 1ifi £2 I Hint Cooft Coop, »Mai & i wííl fettasiLi* Vásároljontsjaiábis 2000,- Ftértáhbon Bo rsixtAiun-Zsnipéa. Sobotcí-Satrear-B erej HsfdisBilw »ajF Nograd rasj»« bimwl) Coop ugy áfer üáet&e« 1008. október Ik -december II.körött N*gv őrt élni vásárlási ulávsiwátsinysrtisí A «sirljst tjps+3 pánaár MoWt tuK+ttri - «jóra Ut> n mjtt*tikká - áji rí ne»et «Fontosam«! raijd dob)» t« s bottoktas ló tt , «SZERENCSEDOBOZBA"?

Next

/
Thumbnails
Contents