Nógrád Megyei Hírlap, 2008. december (19. évfolyam, 279-303. szám)
2008-12-29 / 301. szám
2008. DECEMBER 29., HÉTFŐ SPORTTÜKOR 11 maammmsm Cannavaro nem megy LABDARÚGÁS. Adriano Galliani, az AC Milan alelnöke cáfolta azokat a lapértesüléseket, miszerint le akarják igazolni Fabio Cannavarót, a Real Madrid aranylabdás labdarúgóját. „Hogy Cannavaro januárban idejönne hozzánk? Mesebeszéd. Ez a hír nem felel meg a valóságnak” - nyilatkozta Galliani, majd hozzátette, hogy Thiago Silva személyében - előreláthatólag júliustól - rendelkezni fognak egy kiemelkedő tudású középhátvéddel. „Bízom abban, hogy hamarosan találunk egy jó baloldali játékost, ha nem, akkor úgy folytatjuk, ahogy vagyunk.” A Corriere dello Sport azt írta, hogy a Real Madrid a jövőben már nem számol az olasz futballistával, nincs szándékában megújítani a szerződését, amely a jövő év júniusáig szól, ugyanakkor a milánói klub kész akár már januárban megállapodni a Reáliái a 35 éves hátvéd átigazolásáról. Cannavarót 2006 nyarán igazolta le a Real Madrid. Alonso jobb . FORMA 1. Flavio Briatore, a Forma-l-es Renault csapatfőnöke szerint a kétszeres világbajnok spanyol Fernando Alonso jobb pilóta, mint a hétszeres vb-győztes német Michael Schumacher. „Különböző versenyzők, a Forma-1 különböző időszakában, de véleményem szerint Fernando az első, mert jóval kevesebb hibát követ el - nyilatkozta Briatore az FI Racing című szaklap januárban megjelenő számában. - A nehéz helyzetekben, nyomás alatt Fernando eddig jobb válaszokat adott, mint annak idején Michael.” Briatore alaposan ismeri mindkét versenyzőt: a Benettonnál Schumacher 1991 és 1995, míg a Renault-nál Alonso 2002-től 2006-ig, illetve 2008-ban dolgozott a keze alatt. A spanyol pilótát a tekintélyes Gazzetta dello Sport az év Forma-l-es pilótájának választotta. Alonso a világbajnok Lewis Hamilton előzte meg a voksoláson. Három játékossal hosszabbított a Fradi KÉZILABDA. A Budapest Bank FTC női kézilabdacsapata egyaránt két évvel meghosszabbította két meghatározó játékosa, Szucsánszki Zita és Kenyeres Fanni, továbbá Elek Gábor vezetőedző szerződését. Erről a klub tájékoztatta az MTI-t. A tréner és a válogatott játékosok, így 2011. június 30-áig biztosan a népligeti csarnokban maradnak. Rajtuk kívül még Szamoránsky Piroskával és Zácsik Szandrával is előrehaladott tárgyalásokat folytat az FTC szerződésük meghosszabbításáról. Érdemes lesz nevezni Párizsi szuperverseny eurótízezrekért Úszás. Jövőre is - egymást követő harmadik évben - megrendezik a párizsi nemzetközi úszógálát, a sportági viszonyok ismeretében jelentősnek mondható pénzdíjakért. A francia úszószövetség ebben az esztendőben június 19. és 21. között tartja meg a nyílt viadalt, amelyen az öt legjobb versenyzőt jutalmazzák mindkét nemnél, a sorrendet a nemzetközi szövetségnek (FINA) az időeredményeket ponttá átalakító számítási rendszere Balassagyarmat újabb fordulón vannak túl a az Ipoly-parti teremfoci-bajnokság abszolút csoportjának csapatai. Az ötödik forduló különösebb meglepetés nélkül zajlott le. A pontveszteség nélkül álló Észak Kapuja és Hiénák legénysége újra kapott gól nélkül hozták le mérkőzésüket. A szécsényi Favorit együttese ismét győzött, igaz, a játék képe alapjáén az eredmény kissé túlzott az UP 16 csapata ellen. A Babcsán Művek ismét nagy csatában kiállításokkal tarkított meccsen egy góllal maradt alul a még veretlen Cortezzel szemben. A Necseszdel hírnevéhez méltó játékkal lépte le a Cserhátprint csapatát, utóbbiak formája elmarad tavalyi önma- guktól. Ismét nyertek az Ipolyszögi fiatalok, és úgy látszik, a tavalyi sikercsapat, a Budicek idén nem mindig tud legjobb csapatával kiállni a mérkőzésekre, és ennek most is sima vereség lett a vége. A mezőnyben már csak egyetlen csapat, a Szentgyörgyi VDSE áll szerzett pont nélkül. Abszolút csoport 5. forduló: UP 16 - Favorit 0-6 (0-2). Gl: Vincze (3), Varga (2), Kelecsényi. Babcsán Művek - Cortez 1-2 (0-1). GL Babcsán, illetve Rózsa, Fekete. Rocco - XXX 4-0 (2-0). Gl: Gyimesi (2), Buris, Csitári. Necseszdel FC - Cserhát Print 8-1 (3-0). Gl: Ocztos M.(2), Kosik (2), Bóta, Sági, Földvári, Ocztos T., illetve Holes. Sz.Gy.A.G. VDSE - Ipolyszög 0-4 (0-2). Gl: Papp, Dusicza D., Tóth, Cserni Zs. D.E.K.A. Észak Kapuja 0-2 (0-1). Gl: Hodászi (2). JovemColonia- Liget FC 2-2 (1-2) - hétméteresekkel: 4-3. Gl. Tolnai, Gyurovics, illetve Mészáros (2). Budicek - Hiénák 0-5 (0-4). Gl. Dudás (2) V e r e c z k i, Puruczki, Varga. Szabadnapos: Nyomdász FC. A bajnokság élcsoportja: 1. Hiénák 15 pont (29-0) 2. Észak Kapuja 15 pont, (16-1) 3. Necseszdel 12 p.(32-5) 4. Rocco 12 p.( 17-3) 5. Cortez 10 p. (14-9) 6. Favorit 9 p. (11-2) 7. Jovem Colonia 8 p. (11-11). ■ Kanyó alapján megállapítva. Mind a férfi, mind a női abszolút győztes 20 ezer eurót kap, a második hely 15, a harmadik 8 ezret kóstál, a negyedikként végzőt 4 ezer, az ötödiket pedig 3 ezer euróval premizálják. A „legeket” - akár világ-, akár Európa-csúcs - külön honorálják, bár nem egyformán: a világrekord 15 ezer, a kontinenscsúcs pedig 5 ezer eurót ér. Nosza Cseh Laci, Gyúrta Dani, Verrasztó Evelin, Dara Eszter, Kovávcs Emese, Mutina Ági, Ja- kabos Zsuzsa, Szepesi Nikolett és a többiek: most lehet egy kis zsebpénzt keresni! Főpróba veteránokkal Wimbledon. Jövőre már öt héttel a Grand Slam-torna rajtja előtt megnyitja kapuit a wimbledoni teniszbajnokságnak otthont adó All England Club: május 17-én tesztelik ugyanis az új, nyitható tetőt a centerpályán. A szervezők azt remélik, hogy az eseménynek meg tudják nyerni a két korábbi győztest, a hazai sztárt Tim Henmant. A különleges rendezvényre hamarosan elkezdik árusítani a jegyeket. Edberg Nem lesz visszavágó ökölvívás. Bár a mérkőzés után közvetlenül felvetődött a visszavágó gondolata, ám jelenleg úgy tűnik, mégsem csap össze újra az orosz Nyikolaj Valujev és az amerikai Evander Holyfield a profi ökölvívók nehézsúlyú koronájáért A profiboksz.hu internetes szaklap szerint a december 20-án győztes Valujev menedzsere azt mondta, jelenleg nincs esély a visszavágóra, mivel pártfogolja legközelebb Ruszlan Csagajev ellen akar bokszolni, hogy visszavágjon neki tavalyi vereségéért, így Holyfieldnek kellene várni az újbóli lehetőségre. A WBA-nál világbajnok orosz óriás egy hete nehéz küzdelemben pontozásos győzelmet aratott 46 éves riválisa felett, bár a szurkolók jelentős része szerint Holyfield nyert. Arsavin az év futballistája LABDARÚGÁS. Andrej Arsavint, a szentpétervári Zenit játékmesterét választották az év legjobb labdarúgójának az egykori Szovjetunió területén. A Sport-Express című orosz napilap által szervezett szavazáson - amelybe mind a 15 volt tagköztársaságot bevonták - a nyári Európa-bajnokságon brillírozó 27 éves válogatott futballista a lehetséges 454)ől 32 első helyet gyűjtött be. A második legtöbb szavazatot Jurij Zsirkov, a CSZKA Moszkva szintén orosz válogatott szélsője kapta, míg a harmadik helyen az Arsavinhoz hasonlóan a Zenitben játszó ukrán Anatolij Timoscsuk végzett Most természetes módon országúti kerékpár. Gyermeket vár Anna Hansen, a Tour de France kerékpáros körversenyen hétszeres győztes Lance Armstrong párja. A CNN hírét maga az amerikai kerekes erősítette meg. - Anna és én el vagyunk ragadtatva, s a családjaink is úsznak a boldogságban. Júniusra - azaz a 100 Giro d' Italia befutója után, ahol a tervek szerint Lance is indul - várjuk a babát - mondta. - Türelmetlenek vagyunk, mert nem tudjuk, mit tartogat számunkra a 2009-es év”- tette hozzá, utalva arra is, hogy háromesztendős kihagyás után visszatér a versenyzéshez. A 37 éves kerékpárosnak volt felesége, Kristin Richards szült már három gyereket. A megtermékenyítés mindegyik esetben lefagyasztott spermiummal történt, amelyet az Armstrong szervezetében diagnosztizált hererák miatt 1996-ban folytatott kezelések megkezdése előtt konzerváltak. Attól tartottak ugyanis, hogy a kemoterápia miatt később már nem lehet gyereke a versenyzőnek. Ezúttal azonban - amint azt a CNN közölte - nem volt szükség mesterséges beavatkozásra, a baba természetes úton fogant Minden éremből gyűjtöttek PÁRBAJTŐR Artos Kupa, Százhalombatta Jakabos Zsuzsa vesztett. A döntőtől a mezőny második legjobbja, egy MTK-s lány fosztotta meg, a bronzmérkőzésen pedig azzal a Kozma Petrával találta magát szemben, akit a csoportban már legyőzött és most is jobb volt egyetlen tussal. A nagyobbaknál, a gyermek korosztályban is Kira végzett a legelőkelőbb helyen (igaz, még előbb is juthatott volna, ha 5 tusnyi előnyéből legalább egyet meg tud Százhalombattán, egy országos verseny keretében zárta az évet a Penge Vívóakadémia, ahol a legkisebb párbajtőrözők léphettek pástra. A salgótarjániak saját korcsoportjukban több érmet is szereztek, de az idősebbeknél sem csupán a szúrópárna szerepét töltötték be. A mieink eddig csak a Salgó Kupán vívtak versenyszituációban, ez is oka volt annak, hogy kihasználták a százha- lombattaiak adta lehetőséget. A battai általános iskola tornatermében a legfiatalabb párbajtőrözők, a törpi korcsoportba tartozók közül nem sokan jelentek meg, de a „pengések" és a hazaiak mellett fegyvert ragadtak a Telki SE, a Gyula, az MTK és a Vasas vívói is. A fiúknál Szabó Tamás veretlenül nyerte az Artos Kupát. Hat csoportgyőzelme után kiemeltként rögtön a legjobb négy közé jutott, majd telkis riválisán keresztül döntőt vívhatott, ahol csapata másik indulóját, Stork Mihályt verte. Utóbbi csak az imént említett klubtársától kapott ki, és formálisnak tekinthető negyeddöntője, valamint kiélezett elődöntője (8-0-ás vezetés után az ellenfele még fordítani tudott, de a legvégén a tarjáni örülhetett) után jutott a fináléba. Később, a jóval tapasztaltabb idősebbeknél a csoportkor után viszont mindkettőjük búcsúzni kényszerült. A lányok törpis csoportjában a salgótarjániak közül Balázs Kira teljesített a legjobban, aki csak két asszót tartani), de Vincze Noa és Szabó Zsanett is jól teljesített. Az eredményhirdetésen az unokája által érdekelt dr. Kamud Jenő, korábbi csapatvilágbajnok, nyolcszoros magyar bajnok, 160-szoros válogatott, a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára adta át az érmeket. A pengések eredményei. Törpi. Fiúk (7 induló): 1. Szabó Tamás, 2. Stork Mihály . Lányok (8): 3. Balázs Kira, 4. Kozma Petra, 6. Vincze Noa, 8. Szabó Zsanett. Gyermek. Fiúk (25): 15. Szabó Tamás 21. Stork Mihály. Lányok (19): 10. Balázs Kira, 14. Vincze Noa, 16. Szabó Zsanett, 8. Kozma Petra. ■ Bakos László Szabó Tamás (balról) érte el a salgótarjániak legjobb eredményét Az élen a helyzet változatlan! 23. teremlabdarúgó-bajnokság a Cserhátvidéke Takarékszövetkezet Kupájáért