Nógrád Megyei Hírlap, 2008. december (19. évfolyam, 279-303. szám)
2008-12-29 / 301. szám
2 2008. DECEMBER 29., HÉTFŐ A NAP TÉMÁJA Január elsejétől beszűkül az autópiac, a hírek szerint több szempontból is sokkal nehezebb lesz autóhoz jutni. Szigorítanak a bankok, megszűnnek a „0 forint” befizetés konstrukciók és a hosszú futamidőknek is búcsút inthetünk egy időre. Éppen ezért felélénkülhet a használtautó-piac, annak is leginkább az egy összegben kifizethető autókat magában foglaló fele. Ez ugyan azt is jelenti, hogy idősebb autókat vásárolunk, cserébe nem kell viszont aggódni amiatt, hogyan fizetjük a törlesztőrészleteket. A következőkben néhány kimagaslóan jó ár/érték arányú családi autót vettünk górcső alá. Kis pénzből nagy autót venni A frissített Toldeo ma sem csúnya szakadását említhetjük. Fenntartása azonban még így sem olyan drasztikus egy ilyen autónak. Szebb napok lovagja A harmadik kategória pici átfedésben van az előzővel, hiszen hatszázezer és egymillió közötti árterületről szemezgettünk. Itt pedig nem más az alternatíva, mint a Rover 400-as sorozata. A 1995- ben megjelent autó még ma is megkapó formával bír és bizony nem járt el fölötte az idő. Az akkor technikailag kimagaslónak számító autó ma is bármilyen ösz- szehasonlításban megállja a helyét. A divatos forma alatt a kilencvenes évek közepének legmodernebb motorjai lapulnak. A „K” szériás szendvicsmotorok Csörgő Balázs Mivel nehéz lenne az egész piac kínálatát áttekinteni, árkategóriák szerint csoportosítottunk, ennek megfelelően először a száz- és négyszázezer forint közötti járművek közül ajánlunk egyet figyelmükbe. Német alap a mindennapokra Ez pedig nem más, mint az Opel máig talán legeltaláltabb középkategóriása, az „A” Vectra. 1988-as megjelenésekor már-már futurisztikusan modernnek számított. Már akkor tudta azt, amit a mai autók fele sem, vagyis szép és puha kárpitozást és igényes belső teret. Persze ebből a legnehezebb jó állapotút találni, de ha sikerül, a Vectra nagyon boldoggá tudja tenni a gazdáját. A karosszéria sem hat ódivatúnak még ma alig hatvan lóerős volt, majd később turbóval már nyolcvankét paripa dolgozott benne. A fogyasztása mindkettőnek nagyon baráti. Létezik négykerék-meghaj- tású is a Vectrából, csakhogy a rendszer bonyolultsága miatt, ha van is, általában nem működik. Jellegzetes hiba a karosszéria rohadása a hátsó kerékíveknél, valamint az ajtókárpitok rohadása és a gyertyakábelek meghibásodása. Hatalmas mérete és kedvező fenntartási költségei miatt azonban jó alternatíva lehet. Spanyol temperamentum Akár kortársak is lehetnének a Vectrával, sokkal hosszabb gyártási ideje miatt mégis más kategóriába sorolható a Seat Toledo. Négy- és nyolcszázezer forint között viszonylag fiatal és jól felszerelt autót találhatunk, ha alaposan szétnézünk. A forma még ma sem elavult, akár elölről... sem, akár a négy-, akár az ötajtósat vesszük szemügyre. Extrák terén érdemes az 1991 utáni modelleket keresni, azokban már biztosan volt szervo és ABS is. A menetkomfort nagyon kellemes, a beltér és a csomagtartó is hatalmas az első Vectrában. A jobban felszereltekben akár klíma és légzsákok is vigyázhatnak ránk, de majd mindegyikben van például hat hangszórós hi-fi. A motorválaszték mai szemmel nézve maradi, de nem kellene szégyenkeznie egyetlen Vectrának sem. A bázis motor, Ráadásul a Toledo olyat tud, amit kevés szedán, mégpedig azt, hogy ötajtós. A csomagtere hatalmas, ledöntött ülésekkel a „fél IKEA” belefér. Cserébe viszont a hátsó üléssor szűkös. A felhasznált anyagok minőségéből következik, hogy a Toledo újonnan sem volt nagyon drága. A műanyagok kemények és kopogósak, a kapcsolók viszont kézre állnak és precízen működnek. Ráadásul ez az autó nem más, mint egy igazi öszvér. Vannak alkatrészei a hármas Golfból, a Passatból, de még Audi erőforrásokat is találhatunk a palettán. Minden idők legarányosabb szedánja tebb - változat 112 lóerős (automata váltóval 125, de az nem Rover, hanem Honda motor) az 1,8 literes 115, a kétliteres benzines 136 lóerőt teljesít. Szintén unikumnak számított a világ első közvetlen befecskendezéses dízele, ami vagy 86, vagy pedig 105 lóerős változatban kéde könnyebb kigazdálkodni a javítást egy elszaladó törlesztőrészlet nélkül és könnyebben lehet autót cserélni, ha nincs rajta teher. Ráadásul, amint újra beindul az autóipar, jó beszámítási alapot jelenthetnek a vén csatalovak is. ... akár hátulról nézzük az 1.6 literes 75 lóerős, nyolcszelepes, ami meglepően jól mozgatja a német szedánt. Egy lépcsővel feljebb az 1.8 literes szintén nyolcszelepes benzines áll, ami 90 lóerőt teljesít. Mindkét motor fogyasztása döbbenetesen jó, a kisebb akár hat liter benzinnel is beéri vegyes használatban. A kétliteres verziók közül négyet is találunk. A legkisebb teljesítménnyel a nyolcszelepesnél számolhatunk (115 lóerő), a tizenhat szelepes kezdetben 150, később 136 lóerőt teljesített. A negyedik alternatíva a turbos kétezres kétszáz lóerő fölötti teljesítménnyel bír, ebből viszont nehéz jó állapotút találni. Az egyik legkecsegtetőbb azonban a dízel változat. Az 1,7 literes motor kezdetben szívódízelként Az alapmodell itt is 1,6-os és hetvenöt lóerős, de találunk ugyanúgy 1.8-ast (ez a kettő Volkswagen-motor), a kétliteres, nyolcszelepes az Auditől érkezett a tizenműszerfalat éppen több mint húsz éve álmodták meg szült a Rovernél. Az autó négy-, vagy ötajtós kasztnival készült, mindkettő tágas, a négyajtós nagyobb, de rosszabbul pakolható csomagtérrel készült. Hazánkban jellemző felsővezetői céges autó volt az évezred utolsó éveiben, így sok fut belőlük az utakon. A felszereltség éppen ezért általában nem akadály, majd mindegyikben van klíma, szervo, ABS, könyöklő és legalább egy légzsák. A jobban felszereltek bőrkárpittal, ködlámpával, kipörgésgátlóval, vagy napfénytetővel is büszkélkedhetnek. A kedvező árú autóhoz a szokásosnál nagyobb odafigyelés szükségeltetik, ha az megvan, elkerülhető, hogy pénznyelővé váljon az autó. A motorok kényesek az olajminőségre és 10 legkisebbje 1.4 literes és 104 lóerős. A pörgős motorcsalád ezen tagja is megfelelő dinamizmussal repíti az angol szedánt. Az 1.6 literes - talán legelterjedIdőtlen klasszikus a 400-as Rover 000 kilométerenként illik cserélni a jobb olajakat is. Érdemes figyelni a hengerfej állapotára is, hiszen a szendvicsfelépítés miatt az átlagosnál jobban érzékeny az autó a hidegen pörgetésre, vagy a hirtelen leállásra. Jellemző hiba még a hátsó kerékívek rozsdásodása, ami kis odafigyeléssel megelőzhető/orvosolható. A Rover ezen típusa nem rossz befektetés tehát, csak lényeges, núlyen állapotban találjuk meg kedvencünket. Mindezek fényében igaz az is, hogy a kategória egyik legjobb ár/érték arányú választása Mindhárom kategóriára igaz, hogy eladni már nem lesz könnyű őket, de épp ezért érdemes megvenni is őket. Bátran alkudjunk rájuk, hiszen vagy annyi van belőlük, hogy úgyis találunk másikat, vagy annyira „sötét lovak”, hogy az eladó is belekalkulálta az alkut az árába. Érdemes fontolóra venni ezeket az alternatívákat, vagy kategóriatársaikat, hiszen a drágább és fiatalabb használt autók is rejtenek kockázatot magukban, Hatalmas puttony, ilyet még a kombik sem nagyon tudnak hat szelepes pedig a Golf GTI motorja és 150 lóerős. A dízelek között a régebbi 1,9 szívó, aztán turbó, később pedig Volkswagen TDi 90, vagy 110 lóerővel lehet Az 1998-ig gyártott modellekben 1995 után már szinte széria lett a klíma és az ABS is, de könnyen találhatunk fedélzeti számítógéppel, kipörgésgátlóval, vagy épp sportlégterelőkkel ellátott változatokat is. A kellemes fogyasztási adatok mellé megfelelő menetdinamika társul, általános hibának talán a gyújtótrafók rakoncátlankodását, a kézifékek befagyását és a műanyag alkatrészek eltűrését, valamint az ablakemelő szerkezetek bowdenjeinek el