Nógrád Megyei Hírlap, 2008. december (19. évfolyam, 279-303. szám)

2008-12-24 / 299. szám

2008. DECEMBER 24., SZERDA 5 KULTÚRA Salgótarján félmúltja az emlékek tárházából Faragó Zoltán Nyomot hagyott maga után a világon. Nem akkorát, mint egyes hadvezérek és államférfiak, de az sem kevés, amit az ez év elején elhunyt Sturmann Béla al­kotott, sőt elmondhatjuk, hogy Nógrád megye szerény viszonyai között van is akkora jelentősége az ő életművének, mint bárkinek a legna­gyobbak közül a vi­lágban! Személyesen is ismertem őt, vi­szonylag régen, tizen- valahány esztendeje - ez persze nem sok Béla bácsi 87 esztendejéhez képest, de azért nem is elhanyagolható idő. Ez azonban, úgy gondolom, elegendő arra, hogy a szer­ző vegye a bátorságot és ír­jon pár gondolatot egy sok keserűséget megért alkotó emlékére... Talán a legszomorúbb az egészben, hogy könyvének bemutatóját nem érte meg. Az viszont, hogy legalább nyolc­van tisztelője összegyűljön a posztumusz rendezvényre, azon kérdést vetette fel, hogy mi lett volna, ha ő maga dedikálhat­ja Salgótarján múltjáról és fél­múltjáról szóló, egymáshoz lazán kapcsolódó, önéletrajzi ihletésű el­beszélésekből álló művét? Sturmann Béla egy évvel az előtt született, hogy Salgótarjánt város­sá nyilvánították volna - nehéz idők voltak, az első világháború évei, az őszi­rózsás forradalom, a Tanácsköztársa­ság, a trianoni országcsonkítás után. A szegénység ellenére a gyermekkor szép volt - ámbár, hacsak nem történnek az alatt a pár esztendő alatt is igen nagy bajok, bizonyára az mindenkié. A sze­retetteljes családi légkör, az erdőjárás, a közös játék, az iskolai kötelezettségek teljesítése kitöltötte a fiú mindennapja­it. Iskolai bizonyítványai aki a nagy szegény­ség miatt az elemi iskola elvégzése után nem tanulhatott tovább, villanyszerelő inasnak állt hát - akkoriban még elég­gé ritka mesterség volt. Munkájával és tisztességével már fiatalon is elisme­rést szerzett: kezdőként például az üz­let kisöprését bízták rá, ő pedig a tulaj­donosnak odaadta a pénztár alatt talált egypengőst. Az nem szólt semmit, de Sturmann Béla később ennek köszön­hette, hogy később szívesen alkalmaz­ták őt segédként ugyanott. Ugye, __ szinte már népmeséi a fordulat? Az író megemlékezik hábo­rús élményeiről is. Menekülni kellett előbb Budapestről, azu­tán Salgótarjánból - végül csak sikerült a visszatérés, amint arról megemlékezett a Ferentő című írásában is. Ez egyébként Sturmann Béla talán legismertebb műve, napvilágot látott a Magyar Újságírók Országos Sző- f vétségének kiadásában megjelent, írások nehéz I időkből című könyvben is, az újságíró szakma nagy öregjeinek váloga­tott munkái között. Mindenesetre - az újságíróskodást igén korán kezdte, a Tarjáni Acél, a híres acélgyári üzemi lap alapítója volt, ami ■ egészen a legutóbbi idő­kig megjelent, amíg egy tulajdonosváltás végleg át nem adta a múltnak. A hazai üzemi lapok sorában fennállásá­nak bő félévszázada alatt pedig nagy te­kintélyt vívott ki, a maga kategóriájá­ban a legjobbak között volt. A háború utáni időszak írásai közül nem lehet elmenni az 1956-os esemé­nyek mellett: a forradalom idején polgá­ri védelmi tisztként szolgáló Sturmann Béla ott volt a budapesti eseményeken szemlélőként, a szabadságharc bukása után, a gyászos emlékű december 8-ai emlékei, mind helyet kaptak a mun­kában. Azt gondolná az ember, hogy a forradalom utáni bő három évtized nem bővelkedett eseményekben, rendkívüli dolgokban. Munka azonban ekkor is bőségesen volt, Sturmann Béla pedig - akárcsak kora ifjúságától - már ekkor is tette a magáét: a Magyar Televí­zió külsős munkatársaként a Hír­adónak küldözött tudósításokat Nógrád megyéről. így lett szem­tanúja és megörökítője az 1970- es évek elején a balassagyarma­ti túszügynek - érdekes, de a korszakra jellemző módon a helyszínen, egy mellékhelyiség ablakából a dráma végkifejleté­ről forgatott filmje nyomtalanul eltűnt... Aztán bábáskodott a Salgótarjá­ni Városi Televízió születésénél is, sőt, a Beszterce-lakótelepen általa létrehozott kábeltévé-hálózat tulaj­donképpen az előd volt, akárcsak a salgótarjáni vidám vásárok soro­zatának a besztercei napok népün­nepélyei. Az AIDS elleni küzde­lemnek az 1990-es évek elején ve­zéralakja lett - személyes ismeretsé­günk alapján állíthatom, hogy szeret­te a fiatalokat, segíteni próbált a reménytelen helyzetekben is, ha volt valami eredmény, örült a más sikeré­nek - tényleg, milyen ritka dolog ez manapság! Akárhogyan is van, Sturmann Bélá­nak volt miről írnia! Könyvében a mel­lékletek között szerepel azon gondola­tok és vezérelvek listája is, amelyeket még feldolgozásra szánt, de nem ma­radt rá ideje. Akik olvasták már a köny­vet, azok bizonyára egyetértenek azzal, hogy kár... Akik pedig nem, azoknak jó szívvel ajánlható, hogy mielőbb vegyék kezükbe! salgótarjáni sortűz idején pedig aktív résztvevő lett - ez csak a rendszerválto­zás után került nyilvánosságra. Az tör­tént, hogy egy, még időben felemelt tele­fon valószínűleg sok-sok emberéletet megmentett: ő szólt az acélgyáriak veze­tőinek, hogy ne vegyenek részt a tünte­tésen, mert nagy baj lehet... A végeredmé­nyen a mai napig vitatkoznak a történé­szek, hiszen bizonyíthatóan 47 halottja volt a sortűznek, szemtanúk viszont jóval száz feletti áldozatra emlékeznek - ezen sorok írója is beszélt olyan idős asszony­nyal, aki állította, hogy 127 halott feküdt a bányai kórház udvarán. Sturmann Bé­la könyve szerint az áldozatok egy részé­nek hivatalos papírjaira az került, hogy valamiféle betegségben hunytak el, így nehezen kideríthetővé vált az igazság. Az 1956 utáni évek nehézségei, a mellőzöttség, a félreállítás keserű Nézsa. Amióta a faluban zeneiskola van, karácsonyi -koncertet is tartanak. így volt ez a napokban is, a diákok bemu­tatták, mit tanultak ebben a félévben, színvonalas produkcióknak tapsolha­tott a nagyon nagy számú közönség. A legkisebbeknek duplán is nagy nap volt, hiszen elő alkalommal álltak ekko­ra közönség elé. Elsőként az alsósok kórusa énekelt, majd jöttek szépen sorban a szóló zeneszámok, a legkisebbektől a legnagyobbakig! A lámpa­láz néha-néha észrevehető volt, de az termé­szetes velejárója minden szereplésnek, ha a közönségben a szülők, testvérek ülnek, ak­kor még nagyobb az izgalom... Minden zeneiskolás jól szerepelt, némelyi­kük különösen nehéz darabot adott elő. Nem­csak a haladók, hanem az alsóbb osztályba já­ró gyermek műsorszámai is ilyenek voltak. Meglepetés is volt ám: ebben az évben gitár­szakot nem tudott az iskola indítani, egy gi­táros a végére azonban mégis csak akadt, így kellemes gitárjáték színesítette a zongora-, furulya- és fuvolaszámok csokrát. Zárásképpen a nagyok kórusa adta elő ka­rácsonyhoz kapcsolódó darabjait. Tanulmányút Amerikában Sz. F, __________________ Szécsé ny. A probléma alapú taní­tás és tanulás volt a témája an­nak a nemzetközi pedagógus-to­vábbképző kurzusnak, amelyet a nyáron Amerikai Egyesült Ál­lamokban, Mississippi állam vább. Olyan módszereket sajátí­tottunk el, hogy a fiatalok bevo­násával hogyan lehet ezeket a problémákat mérsékelni, eset­leg megszüntetni. A módszer lé­nyege, hogy a fiatalokat érintő, őket foglalkoztató problémákat csak az ő aktív bevonásukkal le­szabó Ferencné Amerikában egyetemén tartottak. A tovább­képzésen pályázat útján lehetett részt venni. Hazánkból három személy pályázatát fogadták el, közöttük volt a szécsényi gimná­zium igazgatóhelyettese, angol szakos tanára, Szabó Ferencné.- Amerikai tartózkodása alatt milyen új dolgokkal ismerkedett meg, amit a munkájában is hasz­nosítani tud?- Az ifjúságot érintő globális problémákkal foglalkoztunk, mint a korai terhesség, az isko­lai verekedés, alkoholizmus, drogok fogyasztása és így to­het megszüntetni. A probléma alapú tanítás, tanulás módsze­rének a lényege, hogy a problé­mák megoldásában, amelyre több lehetőség is kínálkozik, be­vonjuk az ifjúságot. Elmondják, hogy ők hogyan ítélik meg a ki­alakult helyzetet, és azon ho­gyan lehetne változtatni.- Iskolájában kipróbálta az új módszert?- Igen. Természetesen még nagyon az elején vagyunk. A ti- zenegyedikesekkel az idő előtti terhesség problémáinak a körét dolgozzuk fel. Zeneiskolai karácsonyi koncert

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents