Nógrád Megyei Hírlap, 2008. december (19. évfolyam, 279-303. szám)

2008-12-18 / 294. szám

2008. DECEMBER 18., CSÜTÖRTÖK GAZDASÁG 5 Rossz lett a szemüvegem, ki a hibás? nem látok jól Olvasónk megcsináltatta szemészeti szakrendelésen felírt • szemüvegét az egyik opti­kai szaküzletben. Két hé­ten belül kiderült, a bal lencse túl erős. Mit lehet tenni? A hölgynek az optikai szak­üzletben felajánlották, elké­szítik a bal lencsét újra, amiért természetesen ismét fizetni kell. Több mint 22 ezer forintot. A hölgy el van keseredve, hiszen nyugdíjas­ként ez neki drága mulatság. Ebben az esetben az optikai üzletet nem lehet elmarasz­talni - mondta Magdus Ág­nes, a Nemzeti Fogyasztóvé­delmi Hatóság Közép-ma­gyarországi Regionális Fel­ügyelőségének osztályveze­tője. Nem ők a felelősek a hi­báért, hiszen ők a szakorvos által felírt recept alapján dol­goztak. (Más lenne a hely­zet, ha a saját szemvizsgála­tuk lett volna a szemüveg el­készítésének az alapja.) A felelős egyértelműen a szemész szakorvos, aki a lencsét felírta. Őrá lehet pa­naszt tenni az Egészségbizto­sítási Felügyeletnél, amely az ilyen ügyeket (például or­vosi mulasztások) kezeli. A hölgy másik kérdése: hogy-hogy az egészségbizto­sító nem támogatja a szem­üvegkészítést? Nos, ez az in­formáció téves. Az OEP (Or­szágos Egészségbiztosítási Pénztár), akárcsak régen az SZTK, ma is hozzájárul az új szemüveghez - bizonyos fel­tételekkel. Azaz a támogatás csak egyes keretekre és len­csékre érvényes. (Utána le­het nézni a www.oep.hu honlapon.) Olvasónknak azonban a le­veléből ítélve magasabbak az igényei, mint amilyeneket ez a hozzájárulás kielégíte­ne. A minőségi, esetleg márkás keretet, lencsét a fogyasztónak magának kell megfizetnie. ■ Rados Virág kérjük, írja meg fogyasztóvédelmi panaszait! jotanacs@axelspringer.hu Sztrájkok kifulladásig patthelyzet Zökkenőmentesen megy a beszállás Ferihegyen ötödik napja teljesen kiszámíthatatlan a vasúti közlekedés. A sztrájkolok vezetői nem hagyják magukat, de ígérik, karácsonykor járnak majd a vonatok. Nem látni a végét a vas­utasok sztrájkjának, ugyanis Heinczinger Ist­ván tegnap leszögezte: amíg ő a MÁV vezérigaz­gatója, addig nem fogják teljesíteni a VDSZSZ kö­vetelését. A BKV viszont megkapja az ígért többlet­finanszírozást, így elma­rad a mára tervezett sztrájk. Vég Márton „Amíg én vagyok a MÁV vezető­je, nem fogom megszegni a tör­vényi előírást. Márpedig az tilt­ja, hogy a MÁV Cargo privatizá­ciójáért kapott összegből egy harmadik fél is részesüljön. Ez a követelés nem fog teljesülni. Ilyen alapon bármely magyar ál­lampolgár igényt tarthatna erre a részesedésre” - jelentette ki tegnap Heinczinger István, a MÁV vezérigazgatója. A határo­zatlan idejű sztrájkot meghirde­tő Vasúti Dolgozók Szabad Szak- szervezetének (VDSZSZ) egyik fő követelése, hogy minden vas­utas kapjon 250 ezer forintot a MÁV Cargo 102,5 milliárd forin­tos privatizációs bevételéből. A pénz december elején érkezett meg a MÁV-hoz. Ezt a pénzt pe­dig Heinczinger korábbi tájékoz­tatása szerint tőkepótlásra, hi­teltörlesztésre, valamint 64 mil­liárd forintos beruházásokra fog­ják fordítani. A MÁV-csoport várhatóan pozitív eredménnyel zárja az idei évet: valamennyi leányvállalat nullszaldóvai vagy nyereségesen fejezi be 2008-at. „A közlekedési miniszternek joga van úgy dönteni, hogy a sztrájk elhúzódása miatt szüne­telted a MÁV tevékenységét. Eb­ben az esetben a vasúttársaság­nak szánt pénzt a Volánoknak adnák, hogy azok lássák el a MÁV által nem teljesített köz­szolgáltatást” - magyarázta Heinczinger. A vezérigazgató sa­ját bevallása szerint folyamatos tárgyalásban áll Molnár Csaba miniszterrel. Vagyis szerinte a vasutasok munkabeszüntetése addig fog tartani, amíg a sztráj­kolok el nem fáradnak. Erre eddig kevés jel mutat: to­vábbra is kiszámíthatatían Ma­gyarországon a vasúti közleke­dés, szerdán a vonatok mintegy fele közlekedett. Gaskó István, a VDSZSZ elnöke a sztrájk hosszá­val kapcsolatban mindössze any- nyit mondott, a karácsonyi ün­nepek idején biztosan járni fog­nak a vonatok. A MÁV azonban ahhoz ragaszkodik, hogy a sztrájk ideje alatt is - a még elég­séges szolgáltatások keretében - 976 vonat közlekedjen naponta. Jó hír viszont, hogy a főváros­ban ma elmarad a BKV zömé­ben buszos szakszervezetei ál­tal félnaposra meghirdetett mun­kabeszüntetés. „A BKV megkap­ja az ígért többletfinanszírozást, a 40 milliárd forintot az állam­tól” - jelentette be Demszky Gá­bor főpolgármester. Ferihegyen kilencedik napja tart a sztrájk, és talán előrelépés­nek nevezhető, hogy a Budapest Airport tegnap megtette ajánla­tát a sztrájkólóknak. Egyebek kö­zött a kollektív szerződés meg­hosszabbítását, a cafeteria-rend- szer megtartását, valamint a vég- kielégítés és felmondás szabá­lyainak változaüanságát ajánlot­ta a cég a szakszervezeteknek. Gyengíti az érdekvédők tárgyalá­si pozícióját, hogy tegnap egyet­len járatot sem kellett törölni. Egyelőre még mindig a 2B ter­minálon keresztül bonyolódik a forgalom, ott történik az utas­biztonsági ellenőrzés is. Itt dol­goznak kedd óta a híressé vált görög munkavállalók: tevékeny­ségük ellen a helyszíni ellenőr­zés után sem emelt kifogást az Országos Munkaügyi Felügyelő­ség. Igaz, a sztrájkbizottság sem­milyen megkeresést nem kapott az állítólagos vizsgálat ügyében. „A hatóság megígérte, hogy a szakszervezetekkel közösen el­lenőrzi a görög sztrájktörőket. A vizsgálat pozitív eredményét pedig a Budapest Airport nem győzi ismételgetni” - áll a Légiközlekedési Egyesült Szak- szervezet közleményében. Megvan a bérmegállapodás a fegyveresekkel aláírta tegnap a bérmegálla­podást a Fegyveres és Rendvé­delmi Dolgozók Érdekvédelmi Szövetsége (FRDÉSZ) az igaz­ságügyi és rendészeti minisz­terrel, így részükről oka- fogyottá vált a januárra meg­hirdetett sztrájk. „A béren kí­vüli juttatásokkal elfogadható feltételeket nyújtanak a mun­kavállalóknak” - mondta Draskovics Tibor. A kormány­zati oldal vállalta: a szolgálati nyugdíjak változtatását csak a szakszervezetek egyetértésével kezdeményezi. Kónya Péter, az FRDÉSZ elnöke hangsúlyozta: a munkabéke teljes helyreállí­tásának feltétele, hogy létrejöf jön a megállapodás az Egysé­ges Közszolgálati Sztrájkbi­zottsággal is. Csökkenhet a távhő ára JÖVŐRE tovább folytatódhat a távhődíjak csökkenése - jelentette be Szanyi Tibor szocialista politikus. El­mondta, az orosz Gazprom azon gondolkodik, hogy az olajár csökkenése miatt idő előtt csökkentse a földgáz árát is. Az MSZP távfűtési munkacsoportjának vezető­je hangsúlyozta: azt, hogy valóban csökkent-e a Gaz­prom, és hogy mekkora lesz a csökkenés, egyelőre nem lehet tudni. Olcsóbb lesz az áram, mégis drágul átlagosan 2,9 százalékkal nő a villamos energia fo­gyasztói ára januártól, az áremelés egy átlagos háztartás számára havi 180 forint többletköltséget jelent. Annak ellenére növekszik a végfelhasz­nálói ár, hogy a Magyar Villamos Művek (MVM) 2,9 százalékkal csökkentet­te az áram árát. Veres: kész az új konvergenciaprogram A kormány elkészítette Ma­gyarország frissített kon­vergenciaprogramját, eb­ben 2008-ra 3,4 százalé­kos, 2009-re pedig 2,6 szá­zalékos költségvetési defi­cit szerepel - mondta Ve­res János. A pénzügymi­niszter hozzátette, az új program szerint a magyar gazdaság csak 2010-től áll növekedési pályára, ehhez pedig további szerkezeti re­formok megvalósítására van szükség. Veres nem ígért növekedést Szakállamtitkári összegzés a vidékfejlesztés idei évéről falumegújítás Január 10-ig meghosszabbították a támogatási pályázatok beadási határidejét Az idei esztendő az ÚMVP éve volt - összegezte az Új Magyar- ország Vidékfejlesztési Prog­ram (ÚMVP) végrehajtásával kapcsolatos tapasztalatait dr. Forgács Barnabás, a Földmű­velésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) közösségi ügyekért felelős szakállamtit­kára. A minisztériumi vezető el­mondta: az év első felében a szaktárca folytatta a tavaly már megkezdett, a technoló­gia-korszerűsítést szolgáló ŰMVP-intézkedések végrehaj­tását. Példaként említette a kertészeti ágazatot, ahol lehe­tőség nyílt a gépbeszerzés, a tá­roló létesítmények építésének és felújításának támogatására. Emellett a gazdálkodók az élel­miszer-ipari beruházások meg­valósítására, öntözésfejlesztés­re, meliorációra, továbbá bel­vízvédelemre igényelhettek pénzt az ÚMVP I. és II. tengelyének forrásaiból. A vidékfejlesztést szolgáló intézkedé­sek nagy részét az FVM október 18-án hirdette meg az e területre vonatkozó négy jog­címrendeletben. Ennek értel­mében a mikrovállalkozások és a falusi turizmus fejlesztésé­re, valamint a falumegújításra és a vidéki örökség megőrzé­sére lehet támogatást igényel­ni. Dr. Forgács Barnabás külön is kitért arra, hogy a támoga­tandó célok között a legfonto­sabb a vidéki munkahelyek megőrzése és újak létesítése. A szakállamtit­kár beszámolt ar­ról, hogy a vidék- fejlesztés területén is van olyan intéz­kedés, ami az el­múlt hetekben már le is zárult. Ez a kistérségi közlekedést segítő modernizáció, köznapi nevén a „Tanyabusz” intézkedés. E tá­mogatási formán keresztül több mint ezer kedvezménye­zettnek - önkormányzatnak, önkormányzati társulásnak és nonprofit szervezetnek - nyílt lehetősége arra, hogy 9-21 fő szállítására alkalmas közleke­dési eszközt, azaz kisbuszt szerezzen be. E projekt finan­szírozása során mintegy 8,5 mil­liárd forint forrást használtak fel az érintettek támoga­tására. Az ÚMVP vidék- fejlesztési intézkedéseit a jog- címrendeletek megjelenését megelőzően mind a 19 megyé­ben úgynevezett road-show-k keretében ismertették az ér­deklődőkkel. Az ott szerzett ta­pasztalatok alapján döntött az ÚMVP Irányító Hatósága arról, hogy az eredetileg november 30-án lezáruló pályázati határ­időt meghosszabbítja 2009. ja­nuár 10-ig. így valamennyi ér­deklődőnek, illetve ügyfélnek hosszabb idő áll rendelkezésére tá­mogatási kérelmé­nek megfelelő szín­vonalon való elké­szítésére, és azok­nak a LEADER he­lyi akciócsoport általi értéke­lésére. Dr. Forgács Barnabás ki­hangsúlyozta, hogy december elején megalakult a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat (MNVH) Tanácsa és elnöksége. Ez a frissen létrehozott szerve­zet hatékonyan segítheti - a 96 helyi vidéki közösség tevé­kenységére építve - az ÚMVP intézkedéseinek megvalósítá­sát a helyi tapasztalatok köz­kinccsé tételével, és a tevé­kenységek koordinálásával a 174 vidéki kistérségben. Az ÚMVP keretében eddig 21 ezer kedvezményezettet ré­szesítettek támogatásban, és a felhasznált forrás értéke meghaladta a 300 milliárd fo­rintot - mondta dr. Forgács Barnabás. Készült az Európai Unió, a Magyar Köztársaság kormánya és az ÚMVP Irányító Hatósága támogatásával. ÚJ MAGYARORSZÁG VIDÉKFEJLESZTÉSI PROGRAM 2007-2013

Next

/
Thumbnails
Contents