Nógrád Megyei Hírlap, 2008. december (19. évfolyam, 279-303. szám)

2008-12-18 / 294. szám

3 2008. DECEMBER 18., CSÜTÖRTÖK NÓGRÁD MEGYE Könyvbemutató Salgótarján. Handó Péter: Alvó konfliktusok meze­jén című könyvét mutat­ják be december 19-én 17.30 órakor a Balassi Bá­lint Megyei Könyvtár elő­adótermében. A cigány­magyar együtt- és egy­más mellett éléssel foglal­kozó könyv ismertetésé­nél dr. Bán András művé­szetantropológus, a Mis­kolci Galéria igazgatója, valamint Nagy Csilla iro­dalomtörténész, a kötet szerkesztője lesz a ven­dég. Az est házigazdája Mizser Attila, a Palócföld folyóirat főszerkesztője lesz. Árvácskák a főplébánián Salgótarján. A főplébánián lép fel december 20-án 16 órától az Árvácska ének­zene együttes Gergely Ist­ván esperes vezetésével. Pásztorjátékuk és adventi koncertjük után szentmi­sét tartanak. Az érdeklő­dőket Is szeretettel vár­ják, az erdélyi árvák javá­ra perselyezés lesz. Betlehem a parkban Mihálygerge. A Millenniu­mi parkban december 20- án állítják fel az élethű Betlehemet és a falu kará­csonyfáját. A művelődési házban december 21-én, vasárnap 17.30 órakor kezdődik a karácsonyi ünnepség, melynek kere­tében a helyi művészeti csoportok adnak műsort. „Vigyél haza!” Salgótarján. Sok kedves kiskutya vár jelenleg is gazdára a csókáspusztai állatmenhelyen - jelezte lapunknak a Gazdikereső Közhasznú Alapítvány. Vannak köztük kisebb és nagyobb testű, kölyök és felnőtt állatok. Most is szükség lenne arra, hogy azok, akik tehetik, élje­nek az örökbefogadás le­hetőségével, s megtapasz­talhassák: egy házőrző ragaszkodása is szebbé tudja tenni az ünnepet. „Nincs ok az aggodalomra” (Folytatás az 1. oldalról.) A cégvezető hozzátette: az országot korábban is jellemző gazdasági megszorítások el­lenére a cég árbevétele a szer­viztevékenységnek köszönhe­tően közel húsz százalékkal emelkedett. Mint kiderült, Salgótarjánban a szerviz-ár­bevétel összege megduplázó­dott, Bercelen pedig enyhén emelkedett.- A megyeszékhelyen töb­ben vásárolnak hitelből, gya­koribb a korábbi hitelekkel kapcsolatos probléma - fogal­mazott Romhányi Tibor. Salgótarjánban többször előfordul, hogy olyan autók­ból szeretnének „kiszállni” a vásárlók, amelyek nem érnek annyit, mint a rájuk felvett hi­tel. Bercelen ez nem mondha­tó el, hiszen ott Pest megye közelségének köszönhetően többen készpénzben fizetnek az autóért.- A megyeszékhelyen prob­lémát jelent továbbá, hogy „sok a vadász és kevés a fóka”- mondta a cégvezető. Az adott méretű piac vásár­lóerejéhez sok a jelenlévő 12 márka. Az autógyárak válsá­ga Romhányi Tibor szerint érezhető lesz a szalonok életé­ben. A Ford európai gyárai vi­szont teljes kapacitással mű­ködnek.- Az elmúlt három év alatt az eladás egy még éppen elfo­gadható alacsonyabb szinten stagnált - közölte Gál László, a Mazda és Kia személygép­kocsikat árusító balassagyar­mati Gál és Fiai Kft. tulajdo­nosa. Az új ütőképes model­leknek köszönhetően a Maz- da-eladások országos szinten más márkákkal ellentétben emelkedtek, emellett a Mazda 2 a világon az „Év autója” cí­met nyerte el. A cégvezető hozzátette: az utóbbi hónap­ban az eladás növekedése el­érte a balassagyarmati már­kakereskedést is, az autósza­lon körülbelül plusz húsz szá­zalékos növekedéssel számol.- 2007-ben a Mazda min­den idők legnagyobb pénz­ügyi sikereit érte el. így eb­ben a pillanatban nem látok okot az aggodalomra. Az autó­gyár nem tervezi a gyártás csökkentését, ellenben más gyártók húsz-harminc száza­lékkal csökkentik a termelést- fejtette ki Gál László. Változott a trend: hitel helyett egyre többen készpénzért vásárolnak új autót a szalonokban RÓLUNK SZÓL MIHALIK JULIA Boldogok a... Sajátos gondolat, tudom, hogy vannak a nagy boldogsá­gok és mellette az egészen ki­csik. Nagyok alatt a mátéi nyolc meghatározást és azt ér­tem, hogy nemes egyszerűsé­gük ellenére ezt csak kevesen tudják életre váltani tisztaszí- vűen, békességesen, szelíden, az igazságért szenvedőn, vagy szegényen. Csak az embersé­gükben legnagyobbak ismerhe­tik az igazságért szenvedés, a sírás boldogságát. A nyolc, örökérvényű, időn kívüli életre­cept olyan elérhetetlennek, ne­hezen megvalósíthatónak, so­kak számára érthetetlen cél­nak tűnik. Ezért - bár tudjuk, hogy nincs kicsi, vagy túlzó, csak maga a nagybetűs szeretet - mégis remélem, hogy vannak kicsi boldogságok, apró, már- már ünnepies örömök. Hiszem, hogy ezekért gyakran csak a ke­zünket kell kinyújtani, meglá­tásukhoz kicsit a látásmódun­kat átformálni. Nemrégen egy nagy kosár di­óra esett a tekintetem. A jókora barna halommal a bőség üzent, egy óriási fa - elmúlt éveket jó­val felülmúló - termőkészsége ajándékozott meg. Milyen bol­dog lehet az, akinek diófája van! És az is, aki ismeri a ku­tyák alázatos hűségét, ragasz­kodását, aki elámul látva az éj­szaka csillagterítőjét, a hegy­csúcs magasát. Érezhetik a kis boldogságok becézését, akik is­merik a növények bölcsességét, az ember iránti barátságukat, jószolgálatukat. Apró boldogság, ha lenyűgöz a tenger nevű óriási életbölcső, ilyesfélét érez a felnőtt, mikor gyerekként tud játszani. Boldog­ságot üzen a virág illata, bája. Boldog a „dallamember” akár énekel, akár zenél, s a boldogok útját járja, akit elbűvöl az erdő, a madárdal, a kis patak, vagy egy szép felhő. S könnyen lehet, a legfelemelőbb evilági boldog­ságunk az, hogyha lehajolunk egy kisgyerekhez és fel is tudunk nőni hozzá. Mindez olyan különös híd, amely valamiképpen önma­gunk fölé emel. Áremelésekről döntöttek H. B. Salgótarján. Egyebek mellett díjemelésekről, behajthatatlan díjkövetelések törléséről és a költségvetési rendelet módosításáról tár­gyalt december 16-án a városi közgyűlés. A költségvetést több nyertes pályázat miatt kellett módosítani. Többek között a Szociális és Munkaügyi Minisztérium az „Étkeztetés 2008” című pályázatot mintegy tizenkétmil­lió forintos támogatásban részesítette. A leg­hátrányosabb helyzetű kistérségek felzár­kóztatására kiírt pályázaton a Beszterce-tag- iskola konyhájának felújítására 3,9, a Bolyai János Gimnázium és Szakközépiskola lép­csőjének felújítására pedig 4,1 millió forintot nyert az önkormányzat. Emelték a kéményseprés, a temetkezés, a hulladékkezelés, a víz- és csatornaszol­gáltatás díját. Jövőre 9,1 százalékkal többet kell fizetni a kéményseprésért, a napirendi pont tárgyalásánál Szalai Erika, a gazdasá­gi bizottság elnökeként a bizottsági ülésen felmerült módosítási javaslattal élt, misze­rint 9,1 százalék helyett csak 6,7 százalék­kal emeljék a szolgáltatás díját. Javaslatát a többség nem támogatta. A Városgazdálko­dási és Üzemeltetési Kft. 6,5 százalékkal emeli a temetkezés, 5,7 százalékkal pedig a hulladékgazdálkodás díjait. Tovább emel­kedik Salgótarjánban és környékén a víz-, valamint a csatornaszolgáltatás díja. Előb­bi 7,7, utóbbi 5,7 százalékkal lesz drágább jövőre. A közgyűlésen törölték a behajthatatlan díj- követeléseket. Több mint 12 és félmillió forin­tot nem tud behajtani a hivatal a végrehajtási eljárás eredménytelensége, a bérlő halála, il­letve személyi adatok hiánya miatt. A napirendi pontok tárgyalása után Székyné dr. Sztrémi Melinda polgármester kö­zölte, hogy a továbbiakban Simon Tibor a Fi­desz-KDNP frakció vezetője. Molnár Károly szocialista képviselő szerette volna tudni, hogy mi a helyzet a Beszterce-lakótelepen évek óta húzódó garázsszövetkezeti üggyel. A közgyűlés tagja elmondta, a megyeszékhely legnagyobb garázsszövetkezete levélben ke­reste meg hónapokkal ezelőtt az önkormány­zatot, hogy megoldódjon végre a közös tulaj­don körüli vita. A levélre azonban a mai na­pig nem válaszolt a hivatal. Székyné közölte: a válaszlevélen a város­üzemeltetési iroda munkatársai dolgoznak. Huszár Máté, az MSZP frakcióvezető-helyet­tese hozzászólásában azt a kérdést tette fel, hogy a városi televízió munkatársai miért nem jelennek meg a szocialista párt rendez­vényein, ki dönti el, hogy a közszolgálati té­vé munkatársai milyen eseményeken vesz­nek részt. A polgármester elmondta: a tévé műsorrendjébe és megjelenésébe nem szól bele a város vezetése. Fejlesztések nyílt napja Schveiczer K. Nógrád megye. Nyílt napon mutatták be Rimócon és Hol­lókőn is azokat a fejlesztése­ket, amelyeket az Interreg- program keretében uniós tá­mogatással valósítottak meg. A két településen közel két­száztízmillió forint támoga­tással bővítették a turisztikai szálláshelyeket és a temati­kus idegenforgalmi szálláskí­nálatot. Amint arról korábban már beszámoltunk: Hollókőn töb­bek között egy 25 fős diák­szálláshelyet létesítettek, be­rendeztek két kézműves ud­vart korongozópincével, szö­vőműhellyel, és egyéb kézmű­ves eszközökkel, továbbá egy palóc hagyományházat és ku­tatóközpontot is létrehoztak. Rimóc önkormányzata egy tíz­fős vendégházat építtetett és egy 25 fős ifjúsági szálláshe­lyet létesített. A nyílt napok célja az volt, hogy minél többen megismer­hessék az Interreg-program keretében végrehajtott fejlesz­téseket. A világörökségi falu­ban, a Dr. Román András láto­gatóközpontban - a Kézmű­ves porta és a Pajtakert prog­ramiroda szervezésében - tegnap a gyerekek is találhat­tak kedvükre való programo­kat: egyebek mellett csuhébá- bokat és karácsonyi díszeket készítettek.

Next

/
Thumbnails
Contents