Nógrád Megyei Hírlap, 2008. december (19. évfolyam, 279-303. szám)

2008-12-17 / 293. szám

10 2008. DECEMBER 17., SZERDA SZOLGÁLTATÁS DECEMBER 17. REJTVÉNY Szeretettel köszöntjük névnapjukon Lázár és Olimpia nevű olvasóinkat! lázár. Héber eredetű név, görög és latin közvetítéssel érkezett hoz­zánk, jelentése: Isten a segítőm. Védó'szentje: Lázár, akinek házában Jézus gyakran megpihent, és akit halottaiból feltámasztott. Ketten is viselték ezt a nevet a Szentírásban. Az egyik, akit később szentté avat­tak, arról volt nevezetes, hogy mint negyednapos halottat, Jézus feltá­masztotta. A katolikus egyház ezen a napon ünnepli őt. A másik, a szegény Lázár egy példabeszédben szerepel, ő lett a bélpoklosok védő­szentje. olimpia. Görög eredetű, jelentése: égi, mennyei. Olümposz volt a görög mondavüág szerint az istenek lakóhelye, ahol égi békében és nyugalomban élték a földiekéhez nagyon hasonló életüket. Az ókori Olümpia területén tartották Zeusz tiszteletére az első versenyjátéko­kat is, időszámításunk előtt 776-ban. Nap kel: 7.26, nyugszik: 15.54 órakor. A Hold kel: 20.41, nyugszik: 10.26. FELHŐS, DE ENYHE IDŐ hőmérséklet + m felhőzet ** 5X 7 °C 6 °C 5X 5*C 5 °c . S5e5seny ~ Salgótarján Balassagyarmat * Bátonyteretp * » Rétság Pásztó**»» Nh2j| 4 °C SMS £ vVS Készíttette: izones Nógrád megyében ma ismét erősen felhős idő lesz. Gyakran el­ered, majd délután intenzivebbé válik az eső. Gyenge keleb szél fúj. A jellemző hőmérséklet kora délutánra 7 tok köré emelkedik, csütörtök reggelre 5 fok köré süllyed. A legvalószínűbb folytatás: csütörtökön erős északnyugati széllel, a Tiszántúlon sok esővel csökkenni kezd a hőmérséklet. Péntekre az ország északnyugati kétharmadára kiadós havazásra, havas esőre van kilátás. Orvosmeteorológia: melegfronti hatás várható. Közlekedés-meteorológia: a meleg frontok hatására - többek kö­zött-romlik a koncentrációnk, és ingerlékenyebbekké válunk. Ezek fokozzák a közúti közlekedésben a balesetek veszélyét! Az előrejelzés bizonytalansága: .KICSI”. Az előrejelzésért felelős: Aigner Szilárd. További folyamatos, helyfüggő előrejelzés: a T-Mobile-WAP portálján (http://wap.l-zones.hul. a°c %-'Sf-■ •«< 6 *C ;.r 4“C / V Vízhomerseklet Duna 4-5 °C Tisza 3-6 °C Balaton 4 °C­Velencei-tó 4°C Fertő 3 ’C Tísza-tó 13 X Hójelentés Dachstein 0-90 cm Hintertuxer 45'-160 cm Kaprun 55-95 cm EGYÜGYŰ EMBER ANGOL KFT. “Y A CSONT LATINUL JUHÁSZ GYULA VERSE A ÁMÍTÁS­ISTENNŐ GÖNDÖR REND­SZABÁLY TULAJ­DONUK L ▼ V A RÁDI­UM JELE ► ▼ MÉZELŐ FA HANGU­LAT ► NAPTÁRI EGYSÉG TEXTIL­NÖVÉNY NEVET l EKG ► T NEGATÍV ION ÚGY LEGYEN SZENE­GÁLI ► T HORVÁT VÁROS ELŐTAG: NAGY­l T NARANCS­BARNA ► Y ... LANKA (ORSZÁG) IDEGEN NŐI NÉV ► ▼ NÉMA NÉMÁI ► ILJUSIN GÉPE NÖVÉNY ÉS NŐNÉV ► ▼ ZSEB­FEDŐ L LAGZI KEZDETE! ► MEGFEJTÉS: VNNV 133« V TAKAREKSZOVETKEZETI INFORMÁCIÓ! Ne feledje, hogy a Cserhátvidéke Takarékszövetkezet közel 40 éve áll a lakosság, a vállalkozók, az önkormányzatok, az egyesületek, az alapítványok szolgálatában. Kedvező bankszámlavezetési költségek. Szükség esetén különböző célú hitelek vehetők igénybe. Cserhátvidéke Takarékszövetkezet Jj^ December 15-i 6 10 14 24 29 30 34 35 41 48 Kenő nyerőszámok 51 55 61 64 66 67 69 76 77 78 NAPI HOROSZKÓP nyilas (XI. 23—XII. 21,). A társkapcsol.atában kedvező időszak következik. Most lehet a jövőbeli terveket megalapozni, kö­zösen álmodozni. Célja, hogy szilárd anyagi bázist teremt­sen magának. bak (XII. 22-1.20.). Rádöbben arra, rendkívül fontos, hogy fel­színre hozza azokat az érzelmeit, amelyek eddig akadályoz­ták. Otthonában a rendre kell törekednie. vízöntő (1.21-11.20.). A mindennapi rutinmunkákat néha unalmasnak, monotonnak találja. Ennek ellenére maximális teljesítményt nyújt. Este mozduljon ki otthonról. halak (II. 21-111.20.). Változatos, színes napnak néz elébe. Gon­dolatai egyre elkalandoznak, nehezen tud teendőire kon­centrálni. Párkapcsolatában néhány titokra derül fény. kos (III. 21—IV. 20.). Legyen őszinte mindenkivel, ne akarjon megfelelni minden embernek. Adja önmagát, ne hallgasson mások véleményére. bika (IV. 21-V. 20.). Gondolkodjon, mielőtt a tettek mezejére lép. Ne rohanjon, ne siessen el semmit, mert visszafordítha- taüan eseményeket idézhet elő. ikrek (V.21-VI.21.). Egy régebbi ismerőse gyakran felbukkan életében. Előfordulhat, hogy tervezett, szándékos találkozá­sok ezek. A csillagok szerelmet jeleznek. rák (VI. 22—VII. 22.). Ha a kifáradás jeleit érzi magán, vegyen ki pár nap szabadságot. Az otthon nyugalma megnyugtatja ide­geit. Utána jó lenne, ha összeszedné magát, mert rengeteg feladat várja. oroszlán (VII.23-VIII.23.). Eljött az ideje, hogy megszakítsa a kapcsolatát a rosszindulatú, kétszínű emberekkel. Járja a maga útját, ne hagyja befolyásolni magát. szűz (Vili. 24—IX. 23.). Ön a szerencse kegyeltje. Ez egyesekben sajnos, nem csodálatot, hanem irigységet ébreszt. Ha a vála­sza mindenre a szeretet és nem a visszavágás. mérleg (IX.24-X.23.). Elégedetlen önmagával, úgy érzi, több­re képes. Csakhogy az elhatározásokat ritkán követi tett. A győzelemhez erőfeszítésekre is szükség van. skorpió (X. 24—XI. 22.). Valaki olyasmibe akarja belerángatni, amiről ön tudja, hogy teljes őrültség lenne. Pénzügyeiben csak a biztosra érdemes menni. Rádió- és televíziómüsor-ajánlat 5.20 Hajnali gondolatok 5.25 Kárpát expressz 5.50 Nap kelte 9.00 Te szent ég! (német sor. - 39/28:) 9.50 Az én hazám (francia sorozat-26/23.) 10.10 Vezérlő fény (amerikai sor.-128/58-59.) 11.35 ió kis bagázs (fr. kalandfilmsor. - 22/3.) 12.00 Híradó délben 12.10 Sporthírek 12.20 A fagyos folyó tavasa (ausztrál kalandf.-sor. -13.) 13.10 Eszem-iszom (francia ism .-terjesztő sor.) 13.30 Hrvatska krónika Horvát nemzetiségi magazin 13.55 Ecranul nostru Román nemzetiségi magazin 14.30 Kárpát expressz 14.55 Kormányváró 15.30 ízlések és fotonok (ism.-terjesztő sor. -12/6.) 15.55 Derek, a fenegyerek (kanadai sorozat-52/50.) 16.20 Önök kérték! 17.15 Körzeti híradók 17.30 Hírek 17.40 Egy lépés előre (spanyol sorozat-68/12.) 18.35 McLeod lányai (ausztrál kalandf.-sor. - 38.) 19.28 Föld Tv 19.30 Híradó este 19.55 Sporthírek. Időjárás 20.10 Aranyág 2008 22.00 Szerda este 22.35 Kultúrház 22.50 Lapozó 23.20 Hírek. Időjárás 23.25 Sporthírek 23.35 Szökött becsület (sp.-argentin krimi, 2001) mg 5.20 Hajnali gondolatok 5.25 Kárpát expressz 5.50 Nap kelte 9.00 Nyelvoktatás 9.25 English 4 You 9.50 Afrika 10.10 Roma magazin 10.35 Domovina 11.05 Kárpát expressz 11.30 Átjáró 12.00 Híradó délben 12.10 Sporthírek 12.15 Záróra 13.00,,... hol élsz Te?” 13.25 Minifesztivál 13.45 Négyszázezer nap 14.10 Sorstársak 14.35 Afrikai kaland (német sorozat-3/1.) 15.20 Elet a magasban (német ism.-terjesztő film) 16.15 Drága doktor úr (ol. vígjátéksor. - 52/47-48.) 18.00 Válaszd a tudást! 18.50 Esti mese 19.25 Broadway ­Az amerikai musical (am. zenés dok.-film-sor.) 20.30 Híradó este. Sport 20.55 Zöld 7-es 21.00 Rémálom Bitter Creekbení (amerikai krimi, 1987) Négy üdülni vágyó nő a sierrai he­gyekben sátorozik. Véletlenül egy neonáci csoport búvóhelyére bukkan­nak. Szerencsétlenségükre a könyör­telen fanatikusok meglátják őket. Macska-egér harc kezdődik az életben maradásért. 22.35 Retrock - Máté Péter 22.50 Záróra 23.40 Napnyugta TV 2 6.00 Ingatlanbróker (ism.) 6.25 Tények reggel 7.00 Mokka 9.00 Jóban, rosszban (magyar sorozat, isim) 9.30 Stahl konyhája 9.45 Kvízió délelőtt 10.25 Teleshop 11.50 Kvízió 12.35 Zátagocska (amerikai vígjáték, 1980) Búbánatnak, a soha nem mosolygó bukmékernek több okból is fő a feje. Először is: törlesztenie kellene a tarto­zását Blackie-nek, a gengszternek, ezenkívül egyik fogadója zálogba nála hagyja kislányát. Miután a papa ön­gyilkos lesz, Búbánatnak kell gondoz­nia a kis árvát. Ráadásul újdonsült üz­leti partnere, Amanda szemrehányá­sokkal halmozza el, mert nem ért a gyermekneveléshez. A kislány hama­rosan igazi érzelmeket csal ki a magá­nak való Búbánatból, aki elhatározza: nem enged a rendőrség követelésé­nek, hogy kis védencét árvaházba csukják. 14.25 Az ügyosztály (amerikai krimisorozat) 15.25 Zorro (amerikai-kolumbiai filmsor.) 16.25 Joshi Bharat 17.25 Szellemekkel suttogó (amerikai misztikus sorozat) 18.30 Tények 19.05 Aktív Skandinávtattó-sorsolás 19.40 Jóban, rosszban (magyar sorozat) 20.20 Hal a tortán 21.25 Doktor House (amerikai sorozat) 22.25 Shark - Törvényszéki ragadozó (amerikai krimisorozat) 23.20 így készült a Valami Amerika 2. című film 23.50 Valami Amerika (magyar vígjáték, 2001) A történet valahol Ausztriában kezdő­dik, a hegyeshalmi határátkelő felé ve­zető úton, de ez talán kevésbé lénye­ges, mint az érkező személye. 0 az "amerikai-, aki egy jobbkormányos lu­xusautóban szivarozva, Alex Brubeck néven érkezik Magyarországra, szülő­földjére, amit még fiatalon hagyott el. Neki ez az utazás a rég várt hazatérést, egy magyar reklámfilmrendezőnek, Tamásnak pedig a "nagy lehetőséget és a talán még nagyobb kalamajkát je­lenti. Tamás bátyját, Ákost - a menő építési vállalkozót - és öccsét, Andrást- a világban helyét keres művészlelket- hívja segítségül. Az a tervük, hogy elszórakoztatják az európai ügyeit in­téző amerikai producert, hogy meg­nyerjék Tamás filmjéhez, mint tőkés­társat. Alex, amíg lehet, titkolja szár­mazását, és azt ígéri, beszáll a pro­dukcióba a filmhez szükséges pénz fe­lével... Közben: Kenósorsolás Ifffl 6.00 Reggeli 10.00 Nyerő 8 10.15 Top Shop 11.25 Nehéz választás (amerikai vígjáték, 2000) James Pryce kormányzó az Amerikai Egyesült Államok elnöki székéért indul a választásokon. A pozíció megszer­zéséhez először a párt jelöltállító gyű­lésén kell győznie. A hosszú és nehéz küzdelemben négy különböző habitu­sú és hátterű nő segíti, akiket jelenleg és korábban a munkakapcsolatnál szorosabb szálak is főztek a sármos elnökjelölthöz. Ám e nagyszerű nők támogatásával is nagyon nehéz fel­adat a háttérben folyó mocskos politi­kai alkudozások során hiteles politi­kusnak és még hitelesebb embernek maradni. 13.10 Disney-rajzfilm 13.35 06-91-335-533 15.10 Receptklub 15.25 Kaméleon (amerikai akciófilm-sorozat) 16.25 Fogd a pénzt, és fuss! 17.25 Mónika -Akibeszélőshow 18.30 Híradó 19.05 Pókerarc 20.00 Fókusz 20.40 Barátok közt (magyar sorozat) 21.20 A szikla (am. akciófilm, 1996) Hummel tábornok végzetes lépésre szánja el magát, kommandósaival el­foglalja Alcatrazt, és túszul ejti a turis­tákat. Amennyiben a kormány nem teljesíti követelését, San Franciscót vegyi támadás éri. A katasztrófa elhá­rítása egy módon lehetséges: a fegy­vereket ártalmatlanítani kell az Alcatrazon, Ám a ki- és a bevezető utat csak egy ember ismeri, a börtönben ülő egykori ügynök, aki egy tapaszta­latlan vegyifegyver-szakértő segítsé­gével kénytelen úrrá lenni a helyzeten, és megmenteni ötmillió ember életét. 6.55 Jake és a dagi (amerikai krimisorozat) 7.55 3 fitt perc 8.00 Gyilkos sorok (amerikai krimisorozat, ism.) 9.00 Nash Bridges- A trükkös hekus (amerikai akciófilm-sorozat) 10.05 Szívek szállodája (amerikai sorozat, ismétlés) 11.05 A nagy házalakítás 12.05 Monk- Flúgos nyomozó (amerikai krimisorozat) 13.10 Halálbiztos diagnózis (amerikai krimisorozat) 14.15 Gyilkos sorok (amerikai krimisorozat) 15.20 Szívek szállodája (amerikai sorozat) 16.25 Jó barátok (amerikai vígjátéksor., ism.) 17.00 Monk- Flúgos nyomozó (amerikai krimisorozat) 18.00 Smallville (amerikai akciófilm-sorozat) 19.00 A nagy házalakítás (otthonteremtő show) 20.00 Jó barátok (am. vígjátéksor.-117-118.) 21.05 CSI - A helyszínelők (amerikai krimisorozat) 22.45 Nyomtalanul (amerikai krimisorozat) 23.45 CSI - A helyszínelők (am. krimisorozat, ism.) DUNA TV 5.35 Gazdakör 6.00 Reggel a Dunán 8.05 Qarlo és vendégei 8.40 Ágról szakadt madár 9.15 Arcélek (ismétlés) 9.35 A szerkesztőség (cseh sorozat-39/12.) 10.30 Családbarát 11.30 Kívánságkosár 14.00 Híradó 14.10 Duna tér 14.25 Szövetségben a fák világával 14.55 Négyszemközt a történetemmel (6/4.) 15.25 Magyar elsők 15.40 Innovelb- Mindig megújítva (magyar ism.-terjesztő sor.) 15.50 Különvélemény 16.50 Szász vártemptamok Erdélyben (3.) 17.15 Mese 17.25 Duna tér 17.35 Kikötő 18.00 Híróra 18.25 Térkép 19.00 II. János Pál (lengyel-olasz sor. - 5/2.) 20.00 Police-magazin 20.25 A világörökség kincsei 20.45 Ki vagy te, Sophia? (olasz dokumentumfilm) 21.45 Híróra 22.35 „A korán jött pogár” 23.35 Emlékezés egy művész tanárra SPORT 1 13.00 Magyar labdarúgás 15.00 Televíziós vásárlás 15.30 Labdarúgás, spanyol bajnokság (összef.) 16.30 Labdarúgás, olasz bajnokság Juventus-Milan (ismétlés) 18.45 Mai helyzet 19.00 Póker 23.00 Labdarúgó-Eb Csoportmérkőzés Törökország-Csehország (ismétlés) vsa? 6.00 Világjárók kalauza 7.00 Tengerek határán 8.00 A mediterráneum gyöngyszemei 9.10 Kölcsönkonyha visszajár 10.10 Vadvilág 11.15 A mamit akarom! 11.55 Forma és tervező 12.30 A mediterráneum gyöngyszemei 13.40 Az ősök akarata 14.45 Világjárók kalauza 15.40 Varázslatos világ: Izland 15.55 Kölcsönkonyha visszajár 16.55 A mamit akarom! 17.35 Forma és tervező 18.10 Tengerek határán 19.10 Vadvilág 20.15 Varázslatos világ: Lofoten-szigetek 20.30 Egészségünk- Tények és tévhitek 21.30 Sebességfüggők 22.35 Döntő csaták 23.40 Fegyverkezés mindhalálig HALLMARK 8.00 Fedőneve: Jane Doe - Rossz arcok 10.00 Amynek ítélve 11.00 Az ifjú Faust (am. vígj.) 13.00 Angyali érintés 14.00 Amynek ítélve 15.00 Fedőneve: Jane Doe - Rossz arcok 17.00 Angyali érintés 18.00 McBride: Ki látta Martyt? (amerikai krimi, 2005) 20.00 Afrikai kaland (gmerikai sorozat) 21.00 Őrangyal (amerikai sorozat) 22.00 Esküdt ellenségek 23.00 TúMIági történetek AXH 13.00 Sue Thomas - FBI 14.00 Csillagkapu 15.00 The Amazing Race 16.00 Eli Stone 17.00 Családjogi esetek 18.05 Sue Thomas - FBI 19.00 Csillagkapu 20.00 David Letterman-show 21.00 Gyilkos elmék 22.00 Pánikszoba (amerikai thriller) TARJÁMTV 9.00 Hírfüzér 9.30 Info Tv 10.00 Zodiákus 12.00 Info Tv 15.00 Zodiákus 16.00 Info Tv 17.00 Kontroll- fogyasztóvédelmi magazin 17.30 Info Tv 18.30 Hírfüzér 19.00 Francia est- a Salgótarjáni Szim­fonikus Zenekar hangversenye 19.30 Világok hangjai (kísfilm) 19.45 Hiányszakmák 20.05 Hírfüzér 20.30 Hírháló 21.00 Tengeri szörnyeteg (kanadai thriller) KOSSUTH Szent István Rádió Eger Óránként: Hírek. Időjárás. 4.30 Határok nélkül. 5.00 Hajnal -Táj. 6.00 180 perc. 8.40 Merítés. 9.00 Napközben. 11.05 Élhető világ. 1125 Vendég a háznál. 11.44 Vacka rádió. 12,01 Krónika. 12.30 Magánhangzó. 13.04 Rádiószínház. 13.30 A református egyház félórája. 14.05 Arcvonások. 14.35 Tér-idő, 15.45 Zöldövezet 18.03 Parlamenti ütköző. 18.15 Magánhangzó. 18.30 Határok nélkül. 19.05 Sport 1925 Tetten ért szavak. 19.50 Mese. 20.04 Rádiószínház. 20.30 Kultúrkör. 21.04 A nap történetei. 22.00 Krónika. 22.20 Sport 22.25 Esti beszélgetés. 23.00 Kenő. 23.04 Arcvonások. 23.34 Tér-idő. 0.10 Éjszaka 5.00 Napköszöntő. 7.00 Szentmise. 8.15 Játék. 9.05 A szeretet szavával. 10.05 Közélet 11.05 Évezredek asztalánál. 12.00 Harangszó. 13,05 Könyvszemle. 13.40 Népzenei kincstár. 14,05 Az élet megy tovább. 14.35 Neuma. 15.15 Hétvégi levél. 15.30 Hitvalló. 16.06 Kívánságműsor, 16.30 Mi fán terem? 17.00 Ko­ra esti hírmond. 18.00 Rózsafüzér 1835. Közelkép 19.10 Iránytű. 19.35 Esti mese. 20.10 Beszélő köny­vek. 20.40 Hálagála. 21.05 Sziluett 22.10 Közélet 23.53 Napbúcsúztató, esti ima. 24.00 Himnusz XTATIIV A TV TTTTAT A Tv Kiadja: Nógrádi Média Kiadói Kft. Felelős kiadó és főszerkesztő: KOPKA MIKLÓS ügyvezető igazgató. Főszerkesztő-helyettes: FARAGÓ ZOLTÁN. Szerkesztőség: Salgótaiján, Alkotmány út 9., Postafiók: 96., kiadó: ^ I II W \ I I 1-1 I I A p Salgótarján, Kassai sor 6.. Szerkesztőségi telefon: 32/416-455, telefax 32/423-931. Kiadóvezető: PLACHY GYÖRGY. Hirdetési és terjesztési csoport telefon: 32/416-455, fax.: 32/423-928. Balassagyarmati szerkesztőség: t V/ .VX-Í-VáV-M./ megyei XaXXVXJxjLA Bgy., Kossuth út 15. Tel.: 35/301-660. Az előfizetők részére a KER-T.O.M. Bt. munkatársai kézbesítik a lapot. Kérésével Salgótarján térségében hívja a 06-20-566-33-55, Balassagyarmat térségében a 06-20-962-03-68, 1 , , ■ *?£u.;tia,::l?p. . Pásztó térségében a hírlapkézbesítőknél a 06-30-475-83-80-as telefonszámot. Az áruspéldányokat teijeszti a BUVIHÍR Rt. és a kiadó hálózata. Előfizethető közvetlenül a Nógrád Megyei Hírlap kiadójánál, a balassagyarmati szerkesztőségben, és átutalással a KHB Rt. 10400786 07804984 OOOOOOOO számú számlájára. Előfizetési díj egy hónapra 1990 Ft, negyedévre 5970 Ft, fél évre 11940 Ft, egy évre 23880 Ft. Nyomtatás: Egri Nyomda Kft. Felelős vezető: ügyvezető igazgató. HU ISSN 1215-9042. * Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a Nógrádi Média Kiadói Kft. i az újság a * az Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., az Axel Springer-Magyarország Kft., a Harlequin Magyarország Kft., a Hungaropress Sajtóterjesztő Kft. előfizetéses megrendelését teljesítse, azok akcióira, kiadványaira, szolgáltatásaira felhívja a figyelmet. Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fizetett hirdetést jelöl. Lapunkat első alkalommal a MATESZ 2005. február 7-i zámappal auditálta. I szerkesztőségi rendszerrel készült.

Next

/
Thumbnails
Contents