Nógrád Megyei Hírlap, 2008. december (19. évfolyam, 279-303. szám)

2008-12-02 / 280. szám

4 2008. DECEMBER 2., KEDD NÓGRÁD MEGYE Megerősödött a Gyarmati Média Szépen szólt a dal - Hét arany minősítés Harmincötödik születésnapját ünnepelte az Erkel Ferenc Vegyeskar Balassagyarmat, a felépített tár­saság megőrzésének éveként nevezte a 2009. esztendőt üz­leti tervében Házy Attila a Gyarmati Média Kht. igazgató­ja. 2008-ban tizenhárom új té­véműsorral és a havilap terje­delmének bővítésével mutat­tak újat. Az önkormányzat a novemberi képviselő-testületi ülésen foglalkozott a Gyarmati Média Kht. jövő évi üzleti ter­vével. A városatyák a korábbi­akkal ellentétben kérdések nélkül, tizenöt igennel és két tartózkodással elfogadták az anyagot, valamint további fél évre meghosszabbították Házy Attila igazgatói megbízatását is. A vezető szerződése ez év decemberében jár le, a hosz- szabbítás mértékét a vonatko­zó törvények szerinti kötelező cégátalakítás indokolja. A Gyarmati Média Közhasznú Társaság legkésőbb júniusban non-profit kft-vé alakul át. Idősek napja Karancsság. A községben 101 hetven évnél idősebb ember él. Hagyomány, hogy minden év­ben karácsony közeledtével kö­szöntik az idős embereket. így lesz ez most is. December 5-én, ló órakor az általános iskola aulájában Tóth Tihamér polgár- mester, köszönti a 70 év fölötti meghívottakat. A fiatalok mű­sorral kedveskednek a megje­lenteknek. Az összejövetel, est­ebéddel és baráti beszélgetés­sel zárul. Szécsény. A városi Erkel Ferenc Vegyeskar fennállásának 35. évfordulójának alkalmából ren­dezett jubileumi hangverse­nyén november 29-én szomba­ton este a dal melegsége töltötte meg a művelődési központ színháztermében helyett fogla­lók szívét. Bakosné Bányai Má­ria a helyi művészeti iskola ta­nára, az est műsorvezetője átte­kintette a kórus elmúlt három és fél évtizedét. Hét alkalommal kapták meg az arany minősí­tést, az ÁFÉSZ Országos Szövet­sége kiemelkedő szereplésüket nívó díjjal ismerte el. Maguké­nak tudhatják a város önkor­mányzata által alapított Szécsényért kitüntetést. Sok hazai és külföldi kórustalálko­zókon, fesztiválokon szerepel­tek nagy sikerrel. Jogosan le­hetnek büszkék a Magyar Rá­dió által készített felvételükre. Elsőként a tinédzser korban lévő 15 éves városi gyermekkar, Lévárdi Beáta karnagy vezényle­tével, Csuka László zongorakísé­retével köszöntötte az ünnepeite­ket. Dr. Serfőzőné dr. Fábián Er­zsébet, a város polgármestere ün­nepi köszöntőjében megemléke­zett a két korábbi karnagyról, Leukó Józsefről és Borda István­ról. Azt mondta, hogy a kórus szerves része városuk kulturális életének, a rendezvényeknek. Megköszönte eddigi munkáju­kat, és további szereplésükhöz sok sikert kívánt. Külön köszö­netét mondott Lévárdi Beátának, aki 1994-től a kórus karnagya, szakmai vezetője. Részére egy emléktárgyat adott át. Halmosi György, a Palóc-Coop Rt. Vezérigazgatója elmondta, hogy 1973-ban elődük az ÁFÉSZ egyik anyagi támogatásával ala­kult meg a kórus. Napjainkban ők is segítik a kórus rendezvé­nyeit. Ember Csaba, a KÓTA el­nökségének a tagja, a magyar kultúra lovagja, a balassagyar­mati művészeü iskola igazgató­ja, a palóc város 145 éves kóru­sának vezetője mindhárom kö­zösség jó kívánságát tolmácsol­ta, s azt mondta, a szécsényi Er­kel Ferenc Vegyeskar a magyar kórusélet egyik fontos közössé­ge. Az ünnepi hangversenyre meghívták a recski Mátrai Vissz­hangok Vegyeskart. Karnagyuk, Vajk Zsuzsanna ajándékkal ked­veskedett az ünnepeiteknek, s egy kis műsor összeállítással kö­szöntötték a vendéglátóikat. Fü­lök testvérvárosának a Pro Kul­túra Fülek férfikarának a karna­gya, Fehér Miklós a dal, az ének éltető öröméről, a barátságról szólt. Kórusuk szép összeállítás­sal érkezett Szécsénybe. Bélák Dezső kórustag a csoport nevé­ben megköszönte Lévárdi Beá­nak a törődést, a hozzáértő szak­mai munkáját. Az ünnepeltek műsorát, mely­ben közreműködött zongorán Csuka László, Barát Vitaiina, or­gonán Langstadler Krisztina, fu­volán Palánki Éva, a közönség vastapssal jutalmazta. Az ének­kar műsora méltó volt a 35. év­fordulóhoz, szépen szólt a dal, és igazi ünnepi hangulatot te­remtett. Lévárdi Beáta valamennyi kórustag munkáját oklevéllel és egy kis emléktárggyal kö­szönte meg. Elsőként annak az öt kórustagnak adta át az elis­merést, akik az alapítás óta tag­jai a csoportnak: Istók Ferencné, Konrád Istvánná, Máté Józsefné, Várkonyi Balázsné és Velenczei Antalné. Az ünnepi hangverseny zárá­saként Erkel Ferenc Hunyadi László című operájából a Bordal - szólót énekelt Svélecz Gyula és Szerdahelyi Pál - és Verdi Nabuccó című operájából a Rab­szolgák kórusa az összkar elő­adásában hangzott fel. Az egye­sített kórust Lévárdi Beáta kar­nagy vezényelte. Mindazok, akik részt vettek a jubüeumi hangversenyen, szivet és lelket melengető 2,5 órát tölt­hettek el, szép zenei élménnyel lettek gazdagabbak. Szenográdi Ferenc HÁROM TELEPÜLÉS FIATALJAI BERMALKOZTAK Kazár. Összevont bérmálkozást tartottak a helyi római katolikus templomban vasárnap délelőtt. A Bátonyterenyéről, Kazárról és Nemtiből érkező 33 gyermeket dr. Beer Miklós, váci megyéspüspök részesítette a felnőtté válás szentségében. Egy plébános, öt település NÓgrád megye. November elején dr. Beer Miklós váci megyéspüs­pök Piliny községben járt, ün­nepi szentmisét mutatott be és megszentelte a felújított kör­jegyzőség épületét. A rendezvé­nyen elmondta: Példaértékű a Gyönyör László lelkipásztorhoz tartozó öt településen, a polgár- mesterek irányításával az ön- kormányzatoknak és a római katolikus egyháznak az össze­fogása, együtt működése. Ha visszatekintünk az utóbbi két év történéseire, ezeket konk­rét tények is alátámasztják. Piliny községben, ahol Lehoczki Szabolcs a polgármester, kifes­tették a templomot, a falu hatá­rában felállították a fényes ke­resztet. Szalmatercsen, ebben a kis községben évszázadok óta nem volt templom. Szentes Dezső polgármesternek, aki nem csak szervezte az építkezést, a közös­ségi munkát, abban maga is élenjárt, és Gyönyör Lászlónak nagyon szép álma vált valóra az­zal, hogy 2006-ban, dr. Beer Mik­lós felszentelhette a falu templo­mát. Egy évvel később a temp­lom tornyában a harang is meg­szólalhatott. Karancsságon Tóth Tihamér polgármester az egyik „motorja” az egymást támogató közös érdekeket megvalósító munkáknak. A községben felújí­tották a templomot, a műemlék kápolnát, s ma már térség zarán­dokhelye lett a karancssági Szentkút. Ságújfalun Szentes At­tila polgármesternek is szívügye az együtt működés. A községben az önkormányzat és az egyház összefogásával elkészült az ifjú­sági közösségi ház, amit 2007- ben adtak át rendeltetésének. Etes község polgármesterének, Lénárd Dezsőnek is jó az egyház­zal a kapcsolata, együtt működé­se. A templom fala mellett és a fal felé billenő járda miatt a fal át­nedvesedett. Az emberek össze­fogtak, hogy új járda és vízelve­zető építésével megszüntessék a problémát. Szenográdi BORBÉLY LAJOS SZAKKÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM OM azonosító: 032314 Salgótarján Cím: 3101 Salgótarján, Csokonai út 21-29. Pf: 15 Az összevont intézmények igazgatója: Csank Csaba Telefonszám: 06/32/887-600; Faxszám: 06/32/887-620 E-mail: borbely@bbzsz.hu; WEB: www.bbzsz.hu Szakközépiskola: > nyelvi előkészítő évfolyam (9-13. évf.), > szakközépiskolai képzés (9-12. évf.) választható szakmacsoportok: elektronika-elektrotechnika, informatika, gépész > felnőttképzés informatikai szakiránnyal nappali és esti tagozaton (9-12. évf.) 9-10. pályaorientáció: építő-, fa-, könnyűipar, elektronika, gépész szakmacsoportban SZAKISKOLAI 0KJ SZERINTI SZAKMAI KÉPZÉS: > Előképzettség: 8. évfolyam elvégzése, 16. betöltött életév: kőműves, szerke­zetlakatos, gépi forgácsoló, hegesztő, karosszérialakatos, épületasztalos, biz­tonságtechnikai szerelő-kezelő, > Előképzettség: 9-10. évfolyam: bútorasztalos, festőmázoló és tapétázó, villany- szerelő, női szabó, fodrász, burkoló, ács-állványozó. AZ ELMÉLETI ÉS A GYAKORLATI OKTATÁS - A JELENTKEZŐK LÉTSZÁMÁTÓL FÜGGŐEN - AZ ANYAISKOLÁBAN VAGYA TAGINTÉZMÉNYBEN TÖRTÉNIK. AZ ÉRETTSÉGI UTÁN VÁLASZTHATÓ OKJ SZAKKÉPESÍTÉSEK, TECHNIKUS SZAKOK: informatikai hálózatépítő, internetes alkalmazásfejlesztő, informatikai stat.és gazd. tervező, autószerelő (kö­zépiskola befejező évfolyamának elvégzése szükséges), autóelektronikai műszerész,építőanyag-ipari technikus, ipari informatikai technikus,számítógéprendszer karbantartó, szoftverfejlesztő, autótechnikus ( ráépüléssel). iskola,­BLSZSZK FAY ANDRÁS SZAKKÉPZŐ ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM Cím: 3070 Bátonyterenye, Ózdi út 39. Telefonszám: 32/353692; Faxszám: 06/32/353 048 E-mail cím: fay@profinter.hu; WEB: www.fay-nbatony.sulinet.hu Szakközépiskola: Ti Tv? > nyelvi előkészítő évfolyam (9-13. évf.), > felnőttképzés nappali tagozaton (10-12. évf.), > 4 évfolyamos szakközépiskolai képzés (9-12. évf.) választható szakmacsoportok: könnyűipari, faipari, környezetvédelem-vízgazdálkodás, egyéb szolgáltatás (belügyi rendészeti pályákra előkészítő képzés) 9-10. pályaorientáció: fa-, könnyűipar, egyéb szolgáltatások, gépész szakmacsoportban SZAKISKOLAI OKJ SZERINTI SZAKMAI KÉPZÉS: > Előképzettség: 8. évfolyam elvégzése, 16. betöltött életév: szerkezetlakatos, hegesztő, népi kézműves, épületasztalos. > Előképzettség: 9-10. évfolyam: női szabó, fodrász, bútorasztalos. AZ ÉRETTSÉGI UTÁN VÁLASZTHATÓ OKJ SZAKKÉPESÍTÉSEK, TECHNIKUS SZAKOK: gépgyártástechnológiai technikus, divatstílus-tervező, bútoripari technikus, természet- és környezetvédelmi technikus, települési környezetvédelmi technikus, biztonságszervező, kozmetikus. BLSZSZK LORANTFFY ZSUZSANNA KOLLEGIUM Cím: 3100 Salgótarján, Kissomlyó út 2. Telefonszám/fax: 32/410-726 E-mail cím: lorantffy@xmail.profinter.hu; WEB: www.bbzsz.hu Kínálatunk: Hátrányos Helyzetű Tanulók Arany János Kollégiumi Programja: BLSZSZK íjr s, ■ V > Hátrányos Helyzetű Tanulók Arany János Kollégiumi-Szakiskolai Programja PÓTJELENTKEZÉSRE MÉG VAN LEHETŐSÉG! ingyenes elhelyezés, étkezés, felzárkóztatás, tehetséggondozás, bel-és külföldi tanulmányi kirándulások. > Nappali tagozatos középiskolai tanulók kollégiumi ellátása: ingyenes elhelyezés, kedvezményes étkezés, a tanulmányi munka segítése, tehetséggondozás.

Next

/
Thumbnails
Contents