Nőgrád Megyei Hírlap, 2008. november (19. évfolyam, 255-278. szám)
2008-11-06 / 258. szám
2 2008. NOVEMBER 6., CSÜTÖRTÖK NOGRAD MEGYE Igenis ott volt a tűz...! A sok munka meghozta gyümölcsét: „kiváló” minősítéssel tértek haza a táncosok Történetének legszebb eredményét érte el a krisztusi korba lépett Nógrád táncegyüttes a közelmúltban, Hajdúböszörményben: fellépésüket „kiváló” minősítéssel ismerték el a Néptáncosok Országos Bemutató Színpadán. Schveiczer Krisztián ember, hogy milyen jó egy ilyen közösségben lenni. Ugyanakkor: az, hogy a csoportunk ennyire jó, még nem jelenti azt, hogy a továbbiakban nincs miért dolgozni - hangsúlyozta Szabó János. A Nógrád az elmúlt évben Nagykállón sikert aratott, „Mindenek újulnak” című palóc táncanyaggal kelt útra - mondta Szabó János, az együttes művészed vezetője. A megmérettetést megelőző napokban már - állandó zenekaruk, a Dűvő társaságában - úgynevezett „öltözőpróbákat” tartottak. Az ördög azonban ezúttal sem aludt... Történt ugyanis, hogy a táncosok a nagy izgalom közepette az öltözőben feledték produkciójuk egyik kellékét, a porkoláshoz elengedhetetlen tüzet. Mégsem estek kétségbe, amikor szembesültek a malőrrel: díszletnek azonnal előkaptak egy széket, azzal jelképezendő a lángokat. A zsűri azonban nem csupán a probléma gyors megoldását értékelte. Példaértékűnek nevezték a csoport énekhangját, dicsérettel Sírva vigadtak a táncosok Juhász Krisztián: „Hosszú felkészülés után léptünk színpadra Hajdúböszörményben. Nagy nyomás volt az együttesen, de jól kezeltük a helyzetet, nem izgultuk túl magunkat. Kimentünk a színpadra, s mindannyian maximálist nyújtottunk mind csoportként, mind egyénileg. A többi már nem rajtunk múlt... A végeredmény önmagáért beszél”. Szabó János Tamás: „Rengeteg munkát, időt és energiát fektettünk a felkészülésbe. Életemben most először szerepeltem minősítésen. Nagyon megkönnyebbültem, amikor lejöttünk a színpadról: egyrészt örültem, hogy vége van, másrészt éreztem, hogy jól sikerült a fellépésünk. Nem szégyellem, elsírtam magam az eredmény hallatán”. Hozzátette: a kiváló minősítés nem csupán erkölcsi elismerés, de abból kézzelfogható haszna is származhat a Nógrádnak. Előnyt jelent például a különböző pályázatoknál, s nem utolsó szempont az sem, hogy felkérés esetén a Hagyományok Háza azokat az együtteseket ajánlja ki a nemzetközi fesztiválokra, amelyek e címmel büszkélkedhetnek. A több száz hazai, néptánccal foglalkozó csoport közül kétévente átlagosan húsz tudhatja magáénak a „kiváló” titulust. A minősítés két évre szól, azután ismét meg kell újítani. Szabó János és Paluch Norbert művészeti asszisztens már kidolgozták a következő produkció tematikáját, sőt a meghívandó vendég koreográfusokkal is egyeztetésekbe kezdtek. Terveik szerint ezt az újabb, félórás művet a jövő év októberében, Nagykállón láthatja első alkalommal a közönség. illették a viseletét - külön kiemelve a férfiak-fiúk változatos öltöztetését -, örömüket fejezték ki, hogy egyszerre több generációt is a színpadon láthattak, nem beszélve arról, hogy bátran felvállalják a palóc hagyományokat. A Nógrád táncegyüttes végül 33 éves fennállása során az eddig megszerzett legmagasabb pontszámmal minősült kiválóra.- Nem egy táncosunk először vett részt minősítésen. Többen is sírtak, amikor megtudták az eredményt... Ilyenkor érzi igazán az Köszönetnyilvánítás A Salgótarjáni Néptáncművészetért Közalapítvány kuratóriuma és a Nógrád táncegyüttes köszönetét fejezi ki a minősítőhöz nyújtott anyagi támogatásért Székyné dr. Sztrémi Melindának, Salgótarján megyei jogú város polgármesterének, a Nógrád Megyei Mecénás Alapítványnak és mindazon embereknek, akik segítették, hogy ez az eredmény megszülethessen. így Kubinyiné Szabó Katalin az éneklés, Varga SándornéAranka a fizikai állóképesség javításában segédkezett, ruhákkal pedig Kazárról Nagy Imréné „Rebi néni”, Bodor Pálné Lídia és édesanyja, Danyi Józsejhé Zsu- \ zsa, Rimócról Holecz Istvánná „Margit néni”, Percze Piroska és anyukája. Emellett természetesen a táncosok szülei is rászolgál- ; tak a köszönetre! Szentimrések múzeumi körsétája Minden év őszén iskolánk, a Szent Imre Keresztény Általános Iskola és Gimnázium múzeumi körsétát szervez a tanulók számára. Idén október 18- án rendezték meg ezt a kultúr- programot. A legtöbb osztály ezen a napon a számukra kijelölt sorrendben látogatta meg Balassagyarmat múzeumait. Az állandó és időszaki kiállítások során a diákok láthatták Révész Napsugár és Réti Zoltán képzőművészeti munkáit a Horváth Endre Galériában és a Képtárban. A Palóc Múzeumban megtekinthették a palóc népművészet jeles fafaragóinak alkotásait. Végül a Zsidó Múzeumban a balassagyarmati zsidóság lelkes kutatójának, Majdán Bélának előadását hallgathatták meg. Egyes osztályok kísérő tanáraikkal városon kívüli múzeumokba látogattak. A hetedikesek a szécsényi Kubinyi Ferenc Múzeumban nézhették meg a kastély kiállításait. A harmadikosok a Parlamentbe látogattak, s voltak csoportok, akik szintén a főváros múzeumait választották úti célként. Amíg a nyolcadikosok magyar hadtörténelmi emlékekkel és dokumentumokkal ismerkedtek a Hadtörténeti Múzeumban, addig a tizenkette- dikesek az anatómiával a Bodies kiállításon. Ez a múzeumi nap átfogó programot kínált tanároknak és diákoknak egyaránt. Egy nap, amely a múzeumról mint tanulóhelyről és ismeretforrásról szólt. E heti beszélgetőpartnerünk: Dr. Khaled Nashwan kutató sebész szakorvos Az érszűkület ellen egy forradalmi találmány Salgótarjánban működik már az eljárást alkalmazó centrum A közelmúltban, a különböző országos médiumokban sokunk örömére hallhattunk arról a forradalmi találmányról, mely egy új és igen hatékony lehetőséget kínál az érszűkület fájdalom- és szövődménymentes konzervatív (nem műtéti eljárású) terápiájában. Az eljárás feltalálójával, a jemeni származású sebész orvossá, dr. Khaled Nashwannal beszélgetünk. Nashwan-Parasound nevű találmányáról van szó, mellyel Magyarország színeiben eddig tíz nemzetköd aranyérmet és több mint 10 nemzetközi díjat nyert el 2005-ben a „Marie Curie” nemzetközi tudományos nagydíjat kapott meg, 2006-ban pedig neki ítélték „Az Év Feltalálója" címet.- Meglepetésként érte a siker?- Ha őszinte akarok lenni, nem, hiszen amióta alkalmazzuk ezt a készüléket, nagyon sok érszűkületes beteg menekült meg kínzó fájdalmától, elkeseredettségétől és reménytelenségétől. Ugyanakkor számomra a beteg gyógyulása legnagyobb díj.- Hány kezelés szükséges az eredményes javuláshoz?- Mindössze 20 kezelés szükséges, naponta egy alkalommal. A kezelések előtt és után orvosi vizsgálat és kont- rollvizsgálat történik. Az eredmények önmagukért beszélnek: a kezelések hatására döntően megnövekszik a járástávolság, néhány tíz méterről akár több száz, egyes esetekben több kilométerre, az állandó fájdalom és végtagi hidegérzet pedig többnyire megszűnik.- A lakosság hány százalékát érinti az érszűkület-betegség?- Az érbetegség sajnos, népbetegség Magyarországon,, a halálozás 55%-a érbetegségre vezethető vissza. A rokkanttá válók 17-18%-a szintén e betegség- csoport áldozataiból kerül ki. Szomorú végeredménye a végtagi érszűkületnek maga a végtagi csonkolás. Az alsóvégtagi érszűkület Magyarországon kb. 400-500 ezer embert érint. Azok a betegek lehetnek érintettek, akik észlelik az érszűkület gyanújeleit és egyes jellemző tüneteit, mint pl. terhelésre vagy nyugalomban jelentkező, mással nem magyarázható végtagi fájdalom, bizonyos távolság megtétele után jelentkező lábikragörcs vagy lábfáradékonyság, mely megállásra kényszeríti a beteget, sápadt-hideg, elszíneződött végtag, a végtag(ok) zsibbadtsága, szexuális zavarok férfiaknál, fejfájás, fülzúgás, szédülés és fáradékonyság. Az érszűkület kialakulásában kockázati tényezőt jelent a magas vérnyomás, a dohányzás, a cukorbetegség, a magas vérzsír- és koleszterinszint és a családi halmozódás (örökletes). Emellett szerepet játszik még a stressz, az életkor, az elhízás és a mozgásszegény életmód is. A kockázati tényezőkkel rendelkezőknél a baj megelőzése és késleltetése lenne a cél.- A gyógymód immár a Nógrád megyeiek számám is elérhető. Miért döntött épp Salgótarján mellett?- Alapvető törekvésünk, hogy az eljárás elérhető legyen mindazok számára akiknek szükségük van rá. A Nashwan-Parasound készüléket bevezetésekor az országban csupán egykét helyen alkalmaztuk, azonban olyan nagy volt az érdeklődés - Németországból, Ausztriából is érkeztek betegek -, hogy úgy döntöttünk, fejlesztjük hálózatunkat, a jelentkezők magas száma miatt ugyanis sok beteg nem tudott hozzájutni a terápiához.- Hol és hány készülékkel nyílt a békéscsabai centrum?- Nagyon sok megkeresést kaptunk Nógrád megyei betegektől, ezek alapján bátran mondhatom, hogy akik korábban nem tudtak hozzájutni a kezelésekhez, eddig azon a reménnyel éltek, hogy megyéjükben is lesz egyszer egy ilyen jellegű centrum. A betegek nagyon örülhettek, hogy végre itt is megvalósult a várva várt lehetőség, és Salgótarjánban is megnyílt az érszűkületet kezelő Centrum. ígérjük, hogy megpróbálunk több gépet üzembe helyezni, hogy eleget tudjunk tenni a sok jelentkezőnek.- Nagyon fontos tényező lehet a kezelés árának kérdése, hisz ez gátja, vagy épp mozgatója lehet a kezelések igénybe vételének.- Jó hírrel szolgálok: salgótarjáni centrumunkban ez év novemberétől visszavonásig továbbra is, magyar állampolgárok 50%-os kedvezményt kapnak a kezelések árából. Talán nem tűnik szerénytelenségnek, ha úgy gondolom, a salgótarjáni intézményünk legalább' olyan népszerű és sikeres lesz, múlt hálózatunk hasonló centru- mai. -stAz eljárásról és annak elérhetőségéről a következő telefonszámokon kaphatnak felvilágosítást: 70/210-15-13, 30/265-9360, 20/327-68-35, 72/551-714 Khaled Nashwan, sebész, kutató, feltaláló és költő közei 20 éve él már Magyarországon. 2005- ben Marie Curie-díjas lett és ugyanakkor a Francia becsületrend emlékérmét is kapta, 2006-ban az Év Feltalálója dijat kapta az érszűkületet kezelő Nashwan-Parasound nevű találmányáért. Találmányával elnyerte a Feltalálók Nemzetközi Szövetségének világkupáját is. Gyermekkora óta ír verseket, novellákat, a nyelvi korlátok sem szabnak számára határt: magyar nyelven megjelent „Sába királynő országából jöttem” című kötetével elnyerte a Társadalmi Egyesülések Országos Szövetségének 2001. évi irodalmi díját. Tudja Ön, ...hogy a Nemzeti Fejlesztési Terv keretében minden magyar állampolgárra átlagosan 51 ezer forint pályázati Z támogatás jutott? Jfl Új WiOocmszM j j I ]/ ttíi CSZ TE Sí TERV j