Nőgrád Megyei Hírlap, 2008. november (19. évfolyam, 255-278. szám)

2008-11-05 / 257. szám

2008. NOVEMBER 5., SZERDA 9 HIRDETÉS „Fáradta tested,nyomja a sírhalom, tied a csend a nyugalom, mienk a könny, a fájdalom. Akartunk mi annyi jót és szépet, de a sors életünkben, mindent összetépett. ” Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KIÜLIK LÁSZLÓNÉ sz. Szívós Erzsébet életének 62. évében tragikus hirtelenséggel elhunyt. Temetése 2008. november 7-én (pénteken) 13 órakor lesz a salgótarjáni új temetőben. Gyászmise 2008. november 7-én (pénteken) 7.30 órakor lesz az Acélgyári úti templomban. Köszönetét mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A GYÁSZOLÓ CSALÁD / Most azért megmarad a hit, remény, szeretet, e három: ezek között pedig legnagyobb a szeretet." (I. Kor. 13:13.) Fájdalommal tudatjuk, hogy LIPTAY JENŐ vasdiplomás oki. mezőgazdasági mérnök, igazságügyi szakértő, Nógrád megye díszpolgára 2008. október 23-án, életének 91. esztendejében, csendben távozott a földi életből. Úgy ment el, ahogyan élt, szelíden, békésen. Drága halottunk hamvait 2008. november 8-án, 14 órakor a salgótarjáni református templomban lévő családi sírboltban helyezzük örök nyugalomra. Szomorú szívvel gyászoljuk és tisztességes életének, példás munkaerkölcsének, bölcs derűjének, feltétel nélküli szeretetének éltető emlékét őrizzük. LIPTAY CSALÁD \ MESSIÁS TEMETKEZÉS 3184 Mihálygerge, Nógrádi út 13. • 3170 Szécsény, Dózs György út 29/A. Éjjel-nappal ügyelet: 32/451-079, 06-20/544-9960. Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SIMON GYÖRGY 51 éves korában elhunyt. Hamvait 2008. november 7- én (pénteken) 15 órakor helyezzük örök nyugalomra a karancsberényi temetőben. A GYÁSZOLÓ CSALÁD GLORIA KEGYELET KFT. Salgótarján, Fuleki út 30. Bátonytcrcnye, Vasút út lt TeL: 31/350-791,30/911-1034. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy SZÁSZ SÁNDOR életének 66. évében elhunyt. Temetése 2008. november 7-én (pénteken) 14 órakor lesz a maconkai temetőben. Köszönetét mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A GYÁSZOLÓ CSALÁD rés? Munkaközvetítés: 06-20/447-5539 vagy www.teher.hu •94911* KŐMŰVESEKET, segédmunkásokat, ácsokat hosszú távú munkára Nógrád megye és kör­nyékéről felveszünk. Érd.: 06-20/772-3215. •94934' EGÉSZSÉGRŐL másként, 5000 éves kínai gyógyászat termékeinek forg. munkatársa­kat keresek. Kiemelkedő jövedelem. 20/238-09-88 •94972" ALAPÍTVÁNYOK A Mátraszelei Sportegyesület köszöni a 2007-ben felajánlott adó 1%-át, 22 897 Ft- ot, mely összeget sportfelszerelésre fordítot­tuk. *94974* Ha vesz, ha elad, tegye azt közhírré lapunkban! Pályázati felhívás Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlése pályázatot hirdet a 12. számú területi ellátási kötelezettségű felnőtt háziorvosi körzet háziorvosi feladatainak vállalkozási formában, gazdálkodó szervezeti formában vagy közalkalmazotti jogviszony keretében történő ellátására. Pályázati feltételek: A felnőtt háziorvosi tevékenységre vonatkozó hatályos jogszabályokban (4/2000. (II. 25.) EüM. rendelet, 18/2000. (II. 25.) korm. rendelet) előírt iskolai végzettség, szakképesítés és egyéb feltételek megléte. A pályázathoz csatolni kell: • a végzettséget, szakképesítést igazoló okiratok közjegyző által hitelesített, 30 napnál nem régebbi másolatát, • részletes, szakmai tevékenységet bemutató önéletrajzot, • 30 napnál nem régebbi erkölcsi bizonyítványt, • alkalmassági vizsgálat meglétét igazoló okmány másolatát, • a működtetési jog engedélyezési feltételei meglétének igazolását, • nyilatkozatot, amely szerint hozzájárul ahhoz, hogy a pályázat elbírálásában résztvevők a pályázati anyagot megismerhessék. Az álláshely betölthető: a pályázat elbírálását követően, megállapodás szerint. A pályázat benyújtásának határideje: az Egészségügyi Közlönyben történő megjelenéstől számított 30 nap. A pályázat elbírálásának határideje: a pályázat benyújtásának határidejét követő közgyűlés ülésén, legkésőbb 40 napon belül. A pályázat benyújtásának módja: A pályázatot 1 pld.-ban, zárt borítékban kell benyújtani. A borítékra rá kell írni: „Felnőtt háziorvosi pályázat I." A pályázat benyújtásának helye: Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Szociális és Egészségügyi Iroda 3100 Salgótarján, Múzeum tér 1. A pályázattal kapcsolatos bővebb felvilágosítás a 06/32/311-057-es telefonszámon kérhető. A pályázat elbírálásának eredményéről a pályázók írásban kapnak értesítést r ■ MEGHÍVÓ ■ n I Az Észak-magyarországi Regionális Munkaügyi Központ a „...Szabad a a pálya...” őszi rendezvénysorozat keretében szervezi meg programjait . a salgótarjáni, bátonyterenyei és szécsényi kirendeltségeinek működési I területén. Az alábbi rendezvényekre minden érdeklődőt várnak a • kiállítók és a szakemberek. I „Pályaválasztási kiállítás” 2008. november 10., 10.00-18.00 óráig Városi sportcsarnok, Salgótarján, Kassai sor 84. Program: Középiskolák, felsőoktatási intézmények kiállítása Szakmabemutatók, szakma-mozi Pályaválasztási tanácsadás Internetsarok,_e-Pálya Középiskolák műsorai „Pályaválasztási kerekasztal” 2008. november 10., 14.00-10.00 óráig Városi sportcsarnok, Salgótarján, Kassai sor 84. Program: Szakképző iskolák szakembereinek pályaválasztási kerekasztal-beszélgetése A 2009/2010 tanév továbbtanulási lehetőségeinek bemutatása „Állás- és képzési börze” 2008. november 11., 9.00-13.00 óráig Városi sportcsarnok, Salgótarján, Kassai sor 84. Program: Munkáltatók állásajánlatai Felnőttképzők ajánlatai Internetes álláskeresés EURES Humánszolgáltatások Foglalkoztatási támogatások, programok tájékoztatói „Foglalkoztatási szakmai fórum” 2008. november 11., 11.00-13.00 óráig ■ Városi sportcsarnok, Salgótarján, Kassai sor 84. Program: Aktuális munkaerő-piaci helyzetkép az észak-magyarországi régióban. A TISZK-ek szerepe a szakképzésben, képzési terveik, fókuszálva I a hiányszakmákra. A szakképzési hozzájárulás lehetőségei jogi szempontból,továbbá m gyakorlati felhasználásának lehetőségei, tapasztalatai. ■mm ■ mmmm m hmm ■ mmm ■ mmmm ■ ■■■■ ■ mm ,<.*oZT4 X \ . _ I * ÁFSZ ' I __________ MHGKFT. gé pbeállító munkakörbe felvételt hirdet Feladat: félautomata gyártósorok üzemeltetése és karbantartása több műszakos munkarendben. Feltétek középfokú műszaki vég­zettség (elektronikai, pneumatikái, PLC-vezérlési ismeret). Pályakezdők jelentkezését Is váíjuk! Jelentkezés: MHG Kft. 3104 Salgó­tarján, Patak út 5-8. vagy tel.: 32/521- 695; E mail: anaulich@mhg-hu.com Munkavégzés helye: Salgótarján. Bérezés: megegyezés szerint, plusz egyéb juttatások. Szerszámot kapott a polgármester Október közepén gördült le a 25 milliomodik elektro­mos kéziszerszám a Robert Bosch Power Tool Kft. gyártószalagjáról. A jubileumi, aranyozott UNEO nevű terméket Káli Sándor, Miskolc megyei jogú város pol­gármestere kapta. kolci gyára által gyártott Li-Ion akkus elektromos szerszámgé­pek hajtóműként történő fel- használásával építhetnek kör­nyezetbarát járműveket. A kézi- szerszámok felhasználásával HIRDETMÉNY Szécsény Város Önkormányzata versenytárgyalás útján értékesíti a tulajdo­nában lévő Szécsény 1267/1 hrsz.-ú 659 m2 területű (Szécsény, Sas utca 1. sz. alatti irodaház elnevezésű) ingatlanát Az ingatlan kikiáltási ára: 30 millió Ft + 20% áfa. A versenytárgyalás időpontja: 2008. december 16., 14 óra. A versenytárgyalás helye: Szécsény Város Polgármesteri Hivatala 3170 Szécsény, Rákóczi út 84., I. em, 21-es szoba. A versenytárgyalásra a részvételi szándékot 2008. november 25-én, 12 óráig lehet írásban bejelenteni. Az ingatlan részletes pályázati anyaga 2008. november 24-én, 14.00 óráig ve­hető át Szécsény Város Polgármesteri Hivatala titkárságán (Szécsény, Rákóczi út 84., I. em., 22. szoba). További információ kérhető a 06-32/370-199, a 32/370-566 telefbnszámokon. INGATLAN ELADÓ Salgótarjánban, a Vásártéren, 51 m2- es, II. emeleti, másfél szobás, gázkonvekto- ros lakás. Irányár: 5 M Ft. Érd.: 06-70/337- 1698. •93923* SE, Zagyvapálfalván 3 szobás, összkomfor­tos családi ház elcserélhető panellakásra. Sürgős. Tel.: 06-20/251-3100. •9488o­GÉPEK MTZ-9522 traktor műszakilag jó állapotú eladó. Érd.: 30/466-7341. •94844­ADAPTEREK, traktorok, mini markolók im­portőre, Kiskunhalas. www.japankistraktor.hu Tel.: 30/3703-877. VEGYES MÉZFELVÁSÁRLÁSI Érd.: 06-30/853-0165. ÁLLAT HAGYOMÁNYOSAN tartott és takarmányo- zott paraszttyúkok és kakas igényesnek el­adó. Érd.: 06-30/4171-250. -mtv ÁLLÁST KÍNÁL ÖN TEHERGÉPKOCSI-VEZETŐ? Munkát ke­AN0GRAD VOLÁN ZRT. (3100 Salgótarján, Rákóczi út 137-139.) megvételre kínálja a Bátonyterenye, Béke út 104-106. sz. alatti (3843 és 3852/5 hrsz.-ú), 19 292 négyzetméteres területű forgalmi-műszaki telephelyét, továbbá megvételre vagy bérbevételre kínálja a Salgótarján, Rózsafa út 117. sz. alatti (0268 hrsz.-ú), 8034 négyzetméteres területű szabadidős létesítményét. Az ajánlattételre vonatkozó részletes tájékoztató a Nógrád Volán Zrt. központi telephelyén (Salgótarján, Rákóczi út 137-139.) térítésmentesen átvehető. Bővebb információ a 06-32-522-236-os telefonszámon kérhető. / Magyarország Káli Sándor miskolci polgármester úr átveszi a 25 milliomodik kéziszerszámot géjí-srcitó? mm idd még ssrwsik nmiä. tsagy ni lóftáslík, tvww.nogradmegyeihiriap.hu Amint azt Horváth Attila gyárigazgató elmondta: - rend­kívüli öröm számukra, hogy egy ilyen fiatal gyár már a 25 milli­omodik termékét gyártja le. Ez mindenképp a magas minőség és a rendkívül praktikus fel­használhatóság eredménye, amely a Bosch termékeire egyébként is jellemző. Az igaz­gató hozzátette, hogy az idei év­ben új termékkel bővült a gyár palettája. A 25 milliomodikként leguruló UNEO nevet viselő ké­ziszerszámot a közelmúltban kezdte el gyártani a vállalat. A ternfék különlegessége, hogy három funkciót tömörít egyben: csavarozó, fürókalapács és fúró funkciót is el tud látni és mind­össze 1,1 kilogramm a tömege, így teljesen egyedi terméknek számít a barkács termékek nemzetközi piacán. Szállítását a miskolci gyár már megkezdte és a teljes európai piacot szeretné lefedni vele, valamint a jövő hé­ten kezdi meg a termék ausztrál piacra való gyártását. A Bosch összesen 160 000 darab UNEO legyártását tervezi az idei év vé­géig. A Bosch a nemzetközi és hazai trendnek megfelelően, Miskolcon is kiemelt figyelmet fordít a felsőoktatás támogatá­sára. 2005-ben mechatronika tanszéket alapított a Miskolci Egyetemen, amely idén került az intézmény tulajdonába és a nappali tagozatos képzést is el­indította. A Bosch miskolci gyá­rai az egész év folyamán kínál­nak gyakornoki, valamint szak­dolgozati és PhD konzultációs lehetőséget a mérnök hallgatók számára. A Robert Bosch Power Tool Kft. idén ősszel indítja el az Elektromobil programot, amely keretén belül a magyar felsőok­tatásban tanulók a Bosch mis­megépített járművek egy ver­senypályán fogják összemérni erejüket a jövő tavasszal Miskol­con, a Föld napján. A Bosch az észak-magyarországi régió szig­nifikáns szereplője. Miskolcon az elektromos kéziszerszám gyár mellett egy autóelektroni- kai"gyár is található, de Hatvan­ban és Egerben is rendelkezik termelőegységgel a vállalatcso­port. A Bosch elektromos kézi- szerszám gyára fennállása alatt mintegy 65 millió eurót fekte­tett be a térségben és a két gyár együtt meghatározó munkálta­tója a miskolci térségnek. A Robert Bosch Power Tool Kft. hat éves fennállása alatt vezető sze­repre tett szert több termék ese­tében a nemzetközi piacokon: a hordozható kéziszerszámok pi­acán világelső, a kerti szerszá­mok között pedig Európa máso­dik legjobbja.

Next

/
Thumbnails
Contents